(C) Tarsó Péter 2008.
Ú T J A I N K

JEMEN
Sana'a
2008. 12. 29. - 2009. 01. 16.


INDIA
Mumbai, Goa, Agra
2008. 06. 13. - 2008. 06. 22.


EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK
Dubai, Sharjah
2008. 06. 03. - 2008. 06. 28.


INDIA
Hyderabad, Bangalore
2007. 11. 17. - 2008. 02. 12.

Videók

Majom eszik a kerítésen

Majmok a Botanikus Kertben

Riksa, szerelem, száguldás

Welcome To Bombay

Repülőn
Képgalériák

Február 11-12., Bangalore

Február 9., New Visa Party

Február 5-8., Bangalore

Február 1-4., Bangalore

Január 27-31., Bangalore

Január 20-26., Bangalore

Január 12-20., Bangalore

Január 8-11., Bangalore

Január 2-7., Bangalore

2008. jan. 01., Bangalore

Szilveszter, Bangalore

December 27-30., Bangalore

December 26., Bangalore

December 18-25., Bangalore

December 17., Bangalore

December 15-16., Bangalore

December 10-14., Bangalore

December 8-10., Hyderabad

December 6-7., Hyderabad

December 3-5., Hyderabad

Nov. 29 - dec. 2., Hyderabad

November 27-28., Hyderabad

November 26., Hyderabad

November 25., Hyderabad

November 24., Hyderabad

November 23., Hyderabad

November 22., Hyderabad

November 21., Hyderabad

November 20., Hyderabad

Még mindig Bangalore-ban

Fellépés Bangalore-ban

Nandi-hegyen

Mindenféle - vegyes képek

Megérkezés

Mumbai repülőtér

Repülőn

Még otthon
2008-02-23, 00:12:19

2008. február 22.

És végül…

Több mint 1 hete itthon vagyunk. Mindenki megülte a Karácsonyt a Családdal így február táján, próbáljuk elmesélni, hogy mi volt Indiában, igyekszünk barátainkkal, ismerőseinkkel mielőbb találkozni, és közben szervezzük a következő utat.

Az előző kaland lezárásaként megbeszéltük, hogy mindenki összefoglalja pár sorban azt, amit eddig nem írtunk le - hisz a blogunk elsősorban a kalandjainkat, a történéseket volt hivatott bemutatni. Szóval most jön az a rész, ahogy egyesével elmondjuk, hogy hogyan éltük meg az elmúlt időszakot, mit tanultunk, mit érezünk, mit gondolunk…
Ezzel búcsúzunk – a következő indulásig!

Hát lássuk!

Anett:
“Sziasztok kedves Blog olvasó barátaim! Nehéz bármit is írni a mi kis indiai utunkról ami tényleg visszaadná azokat az élményeket amiket megéltünk ezalatt a három hónap alatt! Na de azért megpróbálom leírni a gondolataimat! Mint szerintem mindannyian, félve és izgalommal indultam el én is november 17-én. Nagyon nehezen hagytam itthon mindenkit akit szeretek és nagy izgalommal vártam, hogy mi is vár ránk ott a messze távolban! Mikor megérkeztünk a hosszú út után nem hittem el, mennyire más világba csöppentünk. Egyszerre volt félelmetes, érdekes és gyönyörű. Az első pár napom azzal telt, hogy tátott szájjal bámultam, hogy mi folyik itt. Aztán néhány nap után meg azon lepődtem meg, hogy mennyire otthon érzem magam ebben az országban, pedig én nem szoktam hamar megszokni a változásokat. Na de így lett. Nagyon hamar sikerült beilleszkednünk és ha akár csak átmenetileg is, de otthonunká fogadtuk ezt az országot és barátainká a ránk vigyázó embereket és a főnökeinket. Azok az élmények amik ott értek, egy életre megváltoztattak és azt hiszem időközben még fel is nőttem. Én azt gondoltam még az elutazásunk előtt, hogy én már felnőtt vagyok és már minden tudok az életről, amit tudni akartam, valamit tudom mit akarok tőle. Na elég hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van és még csak most kezd el kinyílni a szemem. Ez alatt az idő alatt sok mindenről megváltozott a véleményem, sok mindent máshogy gondolok és máshogy élek meg, mint azelőtt. Láttam azt, hogy az indiaiak mennyire kiállnak egymásért, segítik egymást és összetartanak. Nem beszélve arról, hogy hogy viselkedtek velünk, azaz számukra telesen idegen emberekkel. Kedvesek, vendégszeretőek, érdeklődőek és még sorolhatnám. Mindig a legjobbat feltételezik mindenkiről és nagyon jókedvűek. Az ő életstílusuk elég hamar rám is rám ragadt és ennek nagyon örülök, mert iszonyúan jó így élni. Ők nem sietnek, nem aggódnak annyit, mint mi és még a szegény emberek is mosolyognak és kedvesek. Na meg hát a környezet sem elhanyagolható. Pálmafák, gyönyörű virágok és érdekes állatok, napfény és harminc fok. Hát ezek miatt sem szenvedtünk túlságosan. :-) Ezek járultak hozzá, hogy néhány dolgot teljesen máshogy látok. Most ezeket nem írom le mert az nagyon hosszú lenne. Voltak azért nehezebb és akár veszekedősebb napjaink is, de ezek nagyon elenyészőek voltak. Jól megoldottuk a gondjainkat és meg tudtuk beszélni egymással a problémáinkat. Köszi nektek mindent kedves kis utazótársaim, Szeretlek titeket. Tehát összegezve ezt a három hónapot: nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam Indiába és tudom, hogy sokat vesztettem volna ha nem kapjuk ezt a lehetőséget. Köszönöm szépen Angyalkák.”

Dorina:
“Egy szép téli estén kezdődött minden, mikor is Kriszta felemelte a telefont, és közölte velem, hogy van egy hosszú távú munkalehetőség Indiában. Erről tart megbeszélést az irodájában, amely megbeszélésen számít a jelenlétemre. Az első gondolat, ami megszületett a koponyámban ez volt: OK! És nem több.
Majd becsattogtam, elmondta a konkrétumokat, és ezzel együtt azt is, hogy 10 percem maradt hogy elhagyjam a házat, vagy esetleg velük tarthatok a távol kelet egyik legszebb országába, INDIÁBA!
Én pedig kettő darab perc alatt felfogtam, amit mondott, öt perc alatt alaposan átgondoltam a hallottakat, majd a maradék két percben elmondtam, hogy rendben. Ezek után immáron együtt a kis csipet csapattal, 1 hét alatt összeszedtük az összes bátorságunkat, és az összes sátorfánkat, majd belevetettük magunkat az ismeretlenbe…
Ez volt az előszó.
A repülőút végén, amikor kilencórányi "levegőtaposás " után először ért a talpam az indiai flaszterhez, elgondolkodtam… Rendszeresen megfordultak ilyen gondolatok a fejemben, Magyarföldön eltöltött "előző életem" során is. Azért írtam hogy "előző életem", mert lett egy másik… egy indiai… (nem lehetett nem lennie!) Szóval elgondolkodtam, ill. azt éreztem, hogy ez a hatalmas ország - ami a maga mesebeli szépségével, a misztériumaival, és minden nemében, a "miénktől" különböző vallásgyakorlásával - képes volt befogadni, és megtermékenyíteni olyan dolgokkal, mint biztonságérzet. Sokszor elfogott ez az érzés… Egész kint létem alatt, csak kaptam. A légkörtől egy olyan pluszt, amit nem tudok szavakba önteni. Az emberektől egy-egy mosolyt. Ami pedig megdöbbentő és egyszerre megtisztelő, az az a feltétlen bizalom, amit ezek az emberek gondolkodás nélkül megszavaztak nekünk… Ilyet még sosem éreztem. Most, hogy itthon vagyok, nem a 30 fok hiányzik és nem a pálmafák, hanem az a megmagyarázhatatlanul korlátlan és szabad élet, ami magával ragadott az első pillanattól kezdve.
Szóval Én szerelembe estem Indiával!
Kedves, elragadó, és ráadásul még gyönyörű is!”

Gábohrka:
“Három hónap élményeit belesűríteni pár sorba igen nehéz, de megpróbálkozom vele. Az ember azt gondolná, hogy egy hosszabb külföldi kinttartózkodás után alig várja, hogy haza térjen. És ez persze így is van egy bizonyos szempontból. A családdal, barátokkal való találkozás, a saját ágyadban való alvás, egy kis hazai étel evése mindig hazaszólít, bárhol vagy a világban. Aztán amikor hazaérsz és telnek múlnak a napok, felteszed a kérdést: Ennyit változott a lakhelyed, a városod, a hazád és az emberek? Vagy csak te tapasztaltál mást kint külföldön és itthon mindigis ilyen volt?
Az itthoni rohanó életemet felváltotta egy lassabb életvitel. Lehet ez azért van, mert nemrég értünk haza, de ha jobban belegondolok nekem ez így tetszik. Amit kint tapasztaltam az teljesen eltér az itthoni dolgoktól. Nyugodtabb emberek, boldogabb emberek. Nekem is más érzések, dolgok lettek fontosabbak. Egy teljesen más kultúrát, életvitelt, mentalitást tapasztaltam meg kint. Másként gondolkodom, másként állok dolgokhoz és másként kezelek helyzeteket. Saját magamon is meglepődöm néha. Nem tudom, hogy az a jó amilyen voltam vagy az amilyen lettem. Most azt érzem, hogy az, amilyen lettem. Változott a barátságról kialakult véleményem, az értékrendemben más dolgok kerültek előtérbe. Ez a három hónap nagyon sokat jelentett nekem. Emberi kapcsolatok, barátságok alakultak ki. Voltak ezalatt az időszak alatt kellemetlen, szomorú, vidám, boldog pillanatok, amelyeket nem mindig tudtam felfogni, megérteni. De lehet nem is kell. Nem kell azon gondolkodni szerintem, hogy miért alakult így. Egyszerűen el kell fogadni, bármi legyen is az.
Az utolsó egy hónap picit nehéz volt nekem. Három elég határozott emberrel együtt élni – ráadásul lányokkal – egy picit megrémisztett, de azt gondolom, hogy jó volt.
Lehet néha úgy éreztem, hogy nem figyelnek rám, lehet úgy éreztem, hogy egyedül vagyok és lehet néha fájt a dolog, de próbáltam együtt élni vele. Mindig próbáltam a problémákat, a változásokat megbeszélni az érintettekkel. Az a baj, hogy leírni tényleg nem tudom. Ezeket a dolgokat meg kell tapasztalnia mindenkinek. Ha esetleg valakit tényleg érdekel és szeretné megfejteni, küldjön egy e-mailt vagy csörögjön és megpróbálkozom a dologgal :D
Összegezve: India gyönyörű, Indiában bármi megtörténhet és ha megtörténik nem kell azon gondolkodni, hogy miért velem és miért így. Egyszerűen csak tudomásul kell venni. Az országnak van egy varázsa, egy misztikus aurája, amit nem kell megérteni csak el kell tudni fogadni.
Köszönöm a Krisztának és a Csoportnak. Megérte ez az egy év, mióta a külföldöt tervezzük.
Köszönöm, de azért már elég volt itthon és menjünk vissza. :D “

Juci:
“Hát hol is kezdjem!! Hát talán az elején!!! Úgy mint mindenki nagyon nehezen hagytam itthon a családomat, dehát végül is útra keltünk!!! Mikor kiértünk nagyon furcsa volt minden!! De lassan beilleszkedtünk!!! A kinti "világ" teljesen más mint itthon!! Kint nagyon sok " hatás" ért engem!! Nagyon sok mindenben megváltoztam és a hozzáállásom is nagyon sok mindenhez más lett!!!
Bizonyos dolgokat másképp gondolok és élek meg!! Meglepő volt számomra, hogy az emberek milyen barátságosak egymáshoz és mindig mosolyognak!!! Nem "számít" nekik a pénz és nem képmutatók az emberek!!! Meglepő volt, hogy a társaimmal nagyon jól kijöttünk, ugyanis sokak szerint nem könnyű velem mindig!!! Van ez így!! Jó itthon, de már egy részem vágyik vissza!!! Ugyanolyan emberként jöttem vissza, de valahogy mégis más lettem odakint!!!”

Péter:
“Indiában nagyon sok jó ember van, akik kis helyen is elférnek, még ha néha szűkösen is. A szűkölködés viszont nem jár gyűlölködéssel. Mosolygás és segítőkészség szinte mindenütt. Az idő is szép. És rengeteg van belőle, mert itt nem siet senki (don't hurry, be Harry). Kiderült az is, hogy a folyamatos káosz is egy működő rendszer (a megszokás hatalma). A változatosság gyönyörködtető minden téren, még a sok fűszer közt is meg lehet találni, egy kis erőfeszítéssel, az étel napos oldalát. Remélem, a mesés Keleten felkelő Nap egyszer majd arra ébred, hogy nem csak az ég tiszta, hanem a föld is.”


Kriszta:
“Mikor megérkezel Indiába, abban a pillanatban minden eldől: vagy imádni fogod, és mindig visszavágysz oda, vagy gyűlölöd, és menekülnél onnan.
Mázli, hogy ezt a 2-3 hónapot olyan emberekkel tölthettem el ott, akik kivétel nélkül az első csoportba tartoznak (a szűk környezetről beszélek).
Köszönöm mindannyiuknak, hogy ennyire jól tudtunk együtt dolgozni; együtt élni; hogy kíváncsiak voltak mindenre; hogy gyakorlatilag az első hívó szavamra felálltak, és mindent hátra hagyva – óriási bizalmat szavazva nekem – eljöttek erre a nagy útra; hogy meghozták az áldozatokat itthon és ott is; hogy elviselték ezt a hatalmas fizikai megterhelést (hisz több mint 220 előadást táncoltunk végig); hogy lelkileg is igazi társai tudtunk / tudtak lenni egymásnak.
Gábohrkának, hogy ilyen hosszú ideje számíthatunk egymásra (6 év…); Dorikának, hogy visszajött; Jucinak az együtt töltött Country Club-os estéket; Péternek a türelmet és a “nagy változás” elviselését; Anettnak a barátságot!
A régi és jelenlegi PROK-osoknak is üzenek: Nektek is köszönhetjük, hogy ide eljutottunk, mindannyiotoknak ott lenne a helyetek, hogy Ti is érezzétek, milyen érzés valóban megbecsült táncosként dolgozni valahol. Remélem lesz rá alkalom…
Indiával kapcsolatban nekem személy szerint a legnagyobb élményt az jelentette, hogy egy más minőségű életet láthattam meg ott. Ez minden értelemben igaz, de nézzük a fontosabbb részét, az emberit. Nyugodt, de hatékony tempóban élik a mindennapjaikat, ami szerencsére gyorsan átragadt rám is – remélem, hogy tartósnak bizonyul majd az a hozzállás, amit ott kaptam. Az emberek jók, és ez nem egy üres frázis – azt az egyetlen dolgot teszik amit bárki megtehet egy másik emberért: a legjobb szándékot feltételezik, és azt is adják mindenkinek. Ebben az országban nem szégyen boldognak lenni, és ezzel hatalmas terhet vesznek le mindenki válláról. A barátságok őszinték, és nagyon remélem, hogy azok a kapcsolatok, amik ott kialakultak tartósak lesznek majd – már most hiányoznak.
India csodálatos, és szívből kívánom mindenkinek, hogy jusson el egyszer oda!”

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-23, 00:02:37

2008. február 11. – 12.

Éjjel alig pár órát aludtunk, úgy terveztük, hogy inkább a repülőn próbálunk pihenni, úgyis olyan hosszú az út. Az éjszaka nagy részét pakolással, blog olvasgatással és Zsolárral való beszélgetéssel töltöttük el.

9 körül fogtuk a bőröndjeinket, és kipakoltunk a ránk várakozó taxiba (a sofőr ekkor vette észre, hogy defektes a gumija, úgyhogy kereket kellett cserélni), elbúcsúztuk a Country Club Hoteltől, és elindultunk a Forumba. Ekkor még nem volt meg a Bangalore – Mumbai közötti repülőjegyünk, de nem nagyon foglalkoztunk vele, tudtuk, hogy mire este 9 körül útra kell kelnünk, addigra az is meglesz.

Délelőtt Anett még elment Sammel pénzt váltani, Gáborka pedig Dorinával egy két apróságért, Kriszta meg aludt egyet az öltözőben (végre, 3 nap után). Rommel kérte, hogy 12:30-ra mindenki érjen vissza, mert szerveztek egy búcsú ebédet. Nem nagyon volt hozzá kedvünk, így is túlságosan fájt a szívünk, nem akartunk búcsúzkodni. De természetesen erről hallgattunk bölcsen, és csendben követtük a Forum vezetőségét, Rommeléket, és a többi Forumos fellépőt az áruházzal szemben található hotel éttermébe. Az ebéd kellemes volt, még utoljára ettünk egy kis masalát :D, meghallgattuk százszor, hogy “ne legyünk szomorúak”, meg “akkor miért mentek haza” és “úgyis nemsokára visszajöttök” …

Ezután már csak 1 műsorra maradt időnk, mert időközben a repjegy is meglett, és kiderült, hogy 19:00-kor indulunk Bangalore-ból. Bár mi nem éreztük túl jónak az utolsó showt – nem éppen volt virágos a jókedvünk - a közönség is és Rommelék is külön gratuláltak.

Ezután elkezdtük leméricskélni a bőröndjeinket, és gyorsan ki is derült, hogy nagyjából 20 kg túlsúlyunk van a nagy bőröndjeinkben, illetve emellé még annyi kézipoggyász, hogy hirtelen esélytelennek tűnt hogy haza jutunk valaha. De nem hagytak időt arra, hogy ezen aggódjunk, Rommel mondta, hogy azonnal menjünk fel az áruház igazgatójának irodájába. Ott elköszöntek tőlünk, biztosítottak minket, hogy várnak vissza, majd mindannyian kaptunk egy fantasztikus ajándékot: Egy hatalmas festményt, melyen az áruház látható, illetve az egyik sarokban a mi arcképünk (fotók mellékelve). Mindez arany keretben, gyönyörűen elkészítve. Borzasztóan meghatódtunk, itt már senki nem állta meg, hogy sírjon.

Ezután felpörögtek az események, rohantunk le a taxihoz, már pakoltak be, mondták, hogy menjünk, mert el fogunk késni. Gyors búcsút vettünk Barátainktól, akiket őszintén megszerettünk, és elhagytuk az épületet. Valószínű így volt a legjobb, nem kínoztuk egymást hosszas búcsúzkodással – amúgy alig maradt már könnyünk eddigre.

A reptérre Mózi vitt ki minket, de tőle is kutyafuttában kellett elköszönni. Az egyik hordár leleményességének köszönhetően a csomagokat is fel tudtuk adni, és a kézipoggyászon sem akadékoskodott senki – pedig mostanra kiegészült a 4 hatalmas festménnyel is.

Mielőtt elhagytuk volna az elmúlt 3 varázslatos hónap színhelyét, mielőtt átértünk volna az utolsó jegyellenőrzésen, még egy utolsó meglepetést tartogatott nekünk a Sors: a kedves reptéri alkalmazott feltette a kérdést: Ti táncoltatok a Forumban? :D Elmondta, hogy nagyon tetszettünk neki, és hogy őszintén reméli, hogy hamarosan visszajövünk ide. Ezt ott rögtön meg is ígértük.

Az út Bangalore-tól Mumbai-ig rövid volt, és zökkenőmentes. 6 órányi várakozásra kellett számítanunk, amit ki is használtunk. Átpakoltuk a reptér előtt a bőröndöket, kidobáltuk ami nem volt olyan fontos – próbáltuk letornázni a túlsúlyt. Ezután megpróbáltunk bejutni az épületbe, ami nem volt könnyű. Ugyanis. Nekünk elekronikus repjegyfoglalásunk volt, a kapunál pedig papírt kértek. Mondtuk, hogy a foglalási szám alapján bent kapjuk majd meg a repjegyet. Erre mondta az a kedves fickó: ez oké, de repjegy nélkül nem mehetünk be. Annyira ideges lett, hogy miért nem a megszokott, hagyományos módon akarunk mi repülni, hogy el akart zavarni onnan minket. Nem hagytuk magunkat, végighallgattuk, ahogy hindiül ordibál, de nem tágítottunk. Lehiggadt, és végül engedett, bent pedig már minden simán ment. A túlsúlyt is elnézték, mert jó fej volt az ember, aki méricskélt, így hamarosan már a gépen ültünk, és repültünk hazafelé.

Ez a járat 9 órát repült, abből 7-et átaludtunk. A terv bevált, legközelebb is több napos alvásmegvonással indulunk neki egy ilyen hosszú útnak. Milánóban már nem kellett a csomagokkal vacakolni, mert rögtön pakolták is át a másik gépre, így volt egy óránk, amíg ki tudtunk menni a reptér elé. Nos, elég viccesen mutattunk a “nyári” ruháinkban, és teljesen meg is fagytunk. Sokként ért minket a változás.

Az út utolsó szakasza már gyerekjáték volt, és végre megpillanthattuk a reptéren csendben sírdogáló családtagjainkat – 3 hónap után. Nagyon jó érzés volt.

Hazaértünk!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-10, 21:25:06

2008. február 10.

Innen Indiából ez az utolsó bejegyzésünk. Holnap indulunk haza. Szomorú mindenki, de azért tartja bennünk a lelket, hogy tudjuk, hamarosan visszajövünk. Rommel egyfolytában mondogatja, hogy ne legyünk ilyen letörtek, mert úgyis nemsokára látjuk egymást… közben látszik rajta, hogy talán rosszabul érinti, hogy elmegyünk, mint minket. Mózi pedig kicsit pityergett is, nagyon megható volt.

A mai fellépések túlszárnyaltak minden eddigit, az utolsónál ránk törték a kordont, és felborították a hangfalakat. Őrület volt. De sokan vigyáznak ránk, mi inkább csak nevetünk, és csodálkozunk. :D És persze örültünk. Holnap még vár ránk 2 fellépés, és az áruházból indulunk a repülőtérre.

Ma este összepakoltunk mindent, alig fértek be a cuccaink, reméljük, hogy nem lesz semmi baj a hazaúton! Szorítsatok nekünk!

Otthonról lezárjuk a naplónk ezen szakaszát. Elmeséljük még a hazaút történéseit, és még ami eddig kimaradt…

Köszönjük, hogy olvastátok a naplónkat, hogy szurkoltatok nekünk, és hogy küldtetek üzeneteket. Ez itt nagyon sokat jelent!

Have a nice flight!

4 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-10, 21:23:20

2008. február 9.

“S ha az utad egyszer a végéhez ér, ne felejtsd el, hogy honnan jöttél…”

Reggel arra ébredtünk, hogy a teraszunkon nagy mocorgás van. Akkor riadtunk fel végleg, mikor majdnem bevágta valaki az ablakunkat. Mérgesen kirontottunk, és ekkor derült ki, hogy kint szakad az eső, és 3 vadidegen bevetette magát a teraszra, nehogy elázzon. És az ő igényeik szerint elkezdték átrendezni. Még az utolsó napok is tartogatnak meglepetéseket, úgy látszik. És ekkor még nem tudtunk semmit… :D

Hamar összeszedtük magunkat, és elindultunk dolgozni, ahol nem volt semmi különös, ismét óriási volt a tömeg, és fergeteges a hangulat. Az esti órákban kiderült, hogy indiai barátaink óriási bulira készülnek, amolyan “Good Bye Party”-ra, amit Rommel nyomban át is nevezett “New Visa Party”-ra, mert tudomást sem akar arról venni, hogy el kell válnunk.

Hazaérvén gyorsan összepakoltunk, fürödtünk, és vártuk a vendégeinket! Meg is érkeztek mindannyian: Rommel és Sam, a staff-ok: Mózi, Philip, Raju, Martin, Jerry; a spanyol csajok: Rachel és Maria, valamint mi. Később csatlakozott Zsolár is.

Elég érdekes volt a szituáció, mert itt nem szokás, hogy a főnökök együtt szórakozzanak a náluk dolgozókkal. Így az elején feszült volt a hangulat, mert a srácok nem mertek inni meg dohányozni Rommel előtt. De megoldottuk, Kriszta kijelentette, hogy erre az estére ő a főnök. :D Rommel bólintott, Kriszta töltött mindenkinek, a hangulat elkezdett oldódni, és végül egy fergeteges buli kerekedett.

2 körül Móziék mindannyian elkezdtek elhajolni, így egyesével beszivárogtak a szobánkba, leheveredtek valahova. Így fél 3 körül már 6 ember aludt a 2 ágyas szobánkban. :D Mi kint a teraszon beszélgettünk az igazi party-arcokkal, Rommellel, Sammel, Rachellel és Zsolárral. :D Végül 6 körül Rommel egyszercsak felpattant, és közölte, hogy ő indul haza. Aki akar, mehet vele. Így akik befértek a kocsiba, azokat elvitte. A többieket meg itt hagyta…

Így esett meg, hogy a 2 ágyas szobánkban végül 8-an aludtunk. Ezt is megértük, itt Indiában. :D

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-08, 21:37:32

2008. február 8.

Ma sajtótájékoztató volt a Forumban. Így elérkezett a pillanat, hogy interjút kellett adnunk Péter segítsége nélkül. A szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy újságírónak kellett nyilatkozni, aki egyébként is egy nagyon kedves és türelmes hölgy volt, aki őszinte érdeklődést mutatott irántunk. Anett beszélt, és nagyon ügyesen megoldotta a feladatot! Köszönjük Anett! A cikket már lehetséges, hogy nem fogjuk látni, hisz hamarosan utazunk haza…

… így el is kezdünk összepakolni. Még a napokban megvesszük azokat az ajándékokat, amiket még elengedhetetlennek tartunk :D, elintézzük azt a néhány adminisztrációs feladatot, ami a szükséges rossz kategóriába tartozik (internetszámla kiegyenlítés, szerződés bontása a TATA Indicom internetszolgáltatóval, pénzváltás, stb), elköszönünk egy-két itteni kedves ismerőstől… nagyon nehéz elmenni innen. :( De már mindenkinek hiányzik a család, a barátok, az állataink, a fürdőkád, a magyar kaja, az otthoni bulik… sok-sok minden.

4 nap és otthon vagyunk…

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-08, 21:35:52

2008. február 07.

Napok óta ugyanaz a programunk, nagyon jól érezzük magunkat itt a Forumban. Igaz, hogy “korán” kell kelnünk, mert 11-re jön a taxi, de nem bánjuk annyira.

A mai napon azonban újabb meglepetéssel kellett szembesülnünk – soha rosszabbat! :D Sam és Rommel egymást próbálta megelőzni, hogy közölhesse az örömhírt (Sam nyert a versenyfutásban): Meg van az új ügyfél! Itt Indiában. 2 hónapos szerződést ajánlottak nekünk, egy plaza hálózatnál, 3 külöböző városban kell majd dolgoznunk. Amúgy ez az az ügyfél, akivel már 2-szer találkoztunk a megbeszéléses időszakban, írtunk is már róla – illetve itt a napokban még további két alkalommal járt a Forumban, megnézni minket. Szóval ez annyit tesz, hogy nagyjából 3-4 hetet tudunk otthon tölteni. És várhatóan az előző csoportlétszám duplájával térhetünk vissza! Valljuk be jó szériánk van a napokban (amit egyébként előre tudtunk, mert Kriszta Anyukája már közölte velünk, hogy készüljünk, mert Kriszta horoszkópja előnyös üzleteket ígér ezidőtájt :D)

Később Rommel is elmondta ugyanezt, természetesen nagyon boldog volt, és azonnal közölte is, hogy ezt meg kell ünnepelni, de nyomban! Úgyhogy az utolsó műsor után eliszkoltunk haza, gyorsan rendet raktunk, és már érkezett is… Sammel, és a 3 ügyféllel. :D

A teraszunkon töltöttük az éjszakát, nagyon sokat beszélgettünk (jól látjátok – egyre ügyesebbek vagyunk angolból), Rommel rengeteget mesélt a megrendelőknek rólunk, hogy mennyire elégedett velünk, meg hogy miket szoktunk csinálni a szabadidőnkben, hogy hogyan reagálunk problémák esetén… irultunk-pirultunk :D Volt olyan pillanat, amikor már-már Kriszta kisállatkereskedésében zajló beszélgetésre hasonlítottak a kérdések: És mit esznek? Hogyan pihennek? Milyen játékokat játszanak? :D

Miután minden fontos információ birtokába kerültek, elkezdődött egy spontán nótaest! A buli tetőfokán felkértek minket, hogy énekeljük el a Magyar Himnuszt, cserébe pedig ők is előadták az indiait. Egyszerre volt szép és vicces pillanat.

Végül fél 5-kor távoztak, egy szempillantás alatt.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-05, 19:49:46

2008. február 5.

Ezt nem hiszitek el!!!

Juhúúúúúúú!!!

Ma megérkezett az első konkrét, írásos ajánlat, az egyik ügyféltől aki tegnap nézett meg minket:

2008. júniusában 9 nap - Singapur

ÉS

2008. novemberében 14 nap – Malaysia (Kuala Lumpur, és még egy város, amit nem jegyeztünk meg a hirtelen örömben!)

Nagyon-nagyon örülünk! Örüljetek Ti is velünk!!! :D :D :D

11 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-05, 19:48:59

2008. február 2 - 3.

Egy 48 órás nap története…

A napirendünk a tegnapihoz hasonló volt, csak ma még többen voltak az áruházban, mégtöbben nézték a műsort, és Rommel még boldogabb volt. Ezt bizonyítandó este meg is jelent kis lakásunkban egy barátnőjével, Nímával, valamint némi Bacardival és borral felfegyverkezve. Megint jó kis buli kerekedett, ami miután meguntuk teraszunk nyugodt légkörét, a medence partján, majd pedig a medencében folytatódott.

A medencében ruhástul fürdőztünk, ki önszántából, ki némi erőszak hatására, énekeltünk, Rommel rappelt, táncoltunk, és nagyon jól éreztük magunkat. Reggel 7 körül tértünk csak vissza a szobánkba, ahol mindenki elkezdett száritkozni, náhányan aludtak pár órát a reggel 10 órai ébresztőig, néhányan még azt sem.

Mire elérkezett a 11 óra, mikoris indulnunk kellett dolgozni, Rommel Kriszta ágyán, Níma pedig Anett ágyán szépen álomba merült. Nem tudtuk mit csináljunk, mert ugye ebben a szobában van minden cuccunk, minden értékünk. De nem volt mit tenni, Rommelt képtelenség volt felkelteni, Nímában pedig épp annyi erő maradt, hogy el tudtuk neki magyarázni, hogy mindent gondosan zárjon be, aztán már aludt is (Kriszta ruháiban, mert a sajátja csupa víz volt :) ).

Később Rommel frissen és kipihenten érkezett meg az áruházba, és közölte, hogy ma is nagyon sok leendő ügyfelet vár, úgyhogy nagyon jók legyenek a műsorok. Hát kössz. Ő nem hagyott minket aludni. :D Elmondta, hogy már nem volt ideje hazamenni átöltözni, úgyhogy útközben egy boltban vette a rajta látható kollekciót, mivel az előző esti party-szerkója még mindig tök vizes. :D

4 műsort táncoltunk, és mind a két előző napot túlszárnyaltuk. Olyan siker volt, hogy a kordont majdnem belökték, és még az első emeletre is őröket állítottak, nehogy onnan ugorjon be közénk valaki. Elmondhatatlan érzés ez: egyrészt nagyon jó, mert olyan őszintén örülnek, másrész rémisztő, mert … nagyon sokan vannak :D

Az estét a szokásos teendőkkel töltöttük el, és hamar lefeküdtünk aludni. Ám előtte még egy sms aranyozta be esténket: “Fantastic show! Thank U so much! Rommel” ;-)

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-02-05, 19:47:28

2008. február 1.

A tegnapi napot teljes egészében a medencében és körülötte töltöttük, próbáltuk maximálisan kihasználni az utolsó indiai szabadnapunkat. Sikerült! ;-)

Ma 11-re vártuk a taxit. Ennyit tudtunk a ma kezdődő munkával kapcsolatban, ezt is Zsolártól, mert elég rossz itt az információ áramlás. :D Fél 12-kor már kezdett gyanus lenni, hogy tán valami programváltozás foroghat fenn, mert se kocsi, se a többiek nem voltak sehol. Ekkor felhívtuk Sam-et, aki mondta, hogy bocsi, elfelejtett szólni, hogy csak később, 13:00 körül érkezik a taxi (nem mintha az első időpontot tőle tudtuk volna :D). Jó-jó, nagyon nem estünk kétségbe, gyorsan ledobáltuk a ruháinkat, és máris a medence partján napfürdőztünk bikiniben… Megunhatatlan. :D
Nem fokozom tovább az izgalmakat, végül 15:30-ra megérkezett a gépjármű, aztán további 30 percet várakoztunk rajtunk kívül álló okok miatt (csakúgy mint eddig :D).

És itt kezdődött az új időszámítás indiai pályafutásunkban. Várt minket a Forum! Ez a legnagyobb bevásárlóközpont Bangalore-ban, és már akkor kiejtettük a szánkon, hogy egyszer szeretnénk itt dolgozni, mikor a fizetésünk első részletét itt költöttük el. :D És ahogy ezt már többször is írtuk: az Angyalok itt boldogok – készségesen teljesítik amit szépen kérünk :D És ma végre: Itt vagyunk!

Kiderült, hogy a 3 műsort így is el kell táncolni, hogy ilyen későn értünk ide, de nem bántuk. Kaptunk pénzt kajára – és ez miden nap így lesz – amit ott költünk el, ahol akarunk. Persze, hogy a Mc Donald’s-ban ebédeltünk, és ezt a későbbiekben is így tervezzük, variálva a KFC-vel és a Pizza Hut-tal. :D

“Ebéd” után gyorsan összekaptuk magunkat, és nekiláttunk… Elmondhatatlan élményben volt részünk. 4 emeletről nézték a showt, és végig hangosan fütyültek, tapsoltak és örjöngtek az emberek. Az áruház vezetősége szerint kb 1000 fő volt jelen. És mindezt mindhárom alkalommal :D Rommel nagyon boldog volt, és büszke, mondta is, hogy most nem mehetünk haza, mert mindenki minket akar. De persze hazamegyünk! :D Aztán visszatérünk… :D

A műsort megpróbáljuk megörökíteni, a közönséggel együtt, hogy mindenki átérezhesse a feelinget!

Szóval élményekkel telve és totál kifáradva ért minket az este.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-30, 19:07:05

2008. január 30.

Ma mindenki a régi. Betegség elmúlt, mindenki meggyógyult. Ma nagyon eseménytelen napunk volt. Délután felkeltünk, elmentünk ebédelni. Ezek után kivetettük magunkat a napfényben úszó medence partjára. Képek mellékelve.

Aztán délután Anett, Gábohrka és Dorina elmentek boltba. A bolt kb 2 km-re volt Polgár irányába :). Itt a legfurcsább dolog az volt, hogy Gábohrkát nem engedték be egy nőkkel teli drogériába. Miután visszaértek, elmentünk vacsorázni és most írjuk a blogot, hogy eme eseménydús napokról mindenki tudomást tudjon szerezni :)
Nem is irunk többet a mai napról mindenki élvezze a mellékelt képeket.

U.i.: zis apartman veri gúd, tú mács moszkítosz, tú mács denevér and bogár...

5 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-30, 19:05:12

2008. január 29.

A helyzet ezen a reggelen változatlan. Gábohrka és Dorina még mindig adogatják a kilincset. Annyi különbséggel, hogy Anett is beszállt a "játékba". Az egész csoporton – kivéve az erős szervezettel megáldott Krisztát – végigsöpört valami nyavalya. Egész nap ki sem mozdultunk. Mikor már nem tudtunk semmit csinálni magunkkal, felhívtuk Samet és mondtuk neki, hogy hozzon nekünk gyógyszert. Miután megérkezett és bevettük a gyógyszert kezdtük jobban érezni magunkat.

Este már mindenki az ágyából nézte végig az amerikai Megatáncot. Kriszta és Dorina már félálomban, Gábohrka az interneten, Anett a tv előtt. Egyszercsak kopogtattak. Ekkor már hajnali kettőt mutatott az óra. Az ajtó előtt ott állt Rommel, Sam és két idegen ember. Aztán kivetették magukat a MI teraszunkra. Mire felocsúdtunk már kb 15 ember rohangált a szobánkban. Kezdődhet a buli? – kérdezte Rommel. Mondta, hogy igyunk egy kis alkoholt. Mi mondtuk neki, hogy nem vagyunk valami túl jól. Kérdeztük tőle, hogy szerinte jó-e az a gyógyszer, amit a Sam hozott. Erre ő nagy nyugalomban csak ennyit mondott: A te életed. (Csak viccelt).

A két idegen régen Rommel osztálytársa volt. Rommel egyből megmutatta neki az összes referencia videonkat. Úgy beszélt a Coca-Cola Beach House-ról, mintha minden nyarát ott töltötte volna. Miután újra meggyőztük, hogy mi február 12-én haza megyünk és miután elfogyasztotta az általa hozott italokat, úgy távoztak hajnali fél 5-kor, ahogy érkeztek. Egy szemvillanás alatt.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-30, 19:03:18

2008. január 28.

Reggel (délben) üzentünk Samnek, hogy megkérdezzük, mikor is lesz a következő meeting. Választ nem kaptunk. Megreggeliztünk, beszélgettünk Rachel-ékkel, gondoltuk felmegyünk napozni kicsit. Délután fél 2-kor megszólalt a telefon. Sam hívott. Közölte, hogy háromra jön értünk a taxi, mert költözünk egy másik helyre. Teljes sokk söpört végig az F2-es apartmanon. Mindenki vad pakolásba kezdett és mindezek alatt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal nyilvánítottuk ki a véleményünket és soroltuk az érveket, miért is nem akarunk elköltözni. Mire Sam odaért, addigra lehiggadtunk, mert a pakolás közbeni beszélgetés alatt felsoroltuk azokat az érveket, amelyek a Country Club Hotel mellett szóltak, mert oda költözünk vissza. (fürdőkád, saláta, plazma tv, Fashion tv etc).

Aztán röpke másfél óra alatt sikerült levinni az összes bőröndöt és bepakolni a kocsiba. Aztán jött az utazás. Egy darabig semmi érdekes nem történt. De miután ismeretlen utakra tévedtünk, megállt bennünk az ütő. A távolban láttuk a kietlen síkságot, ami úgy nézett ki mint nálunk egy decemberi hajnal. Akkora volt a szmog, hogy semmit nem észleltünk az előttünk lévő útból. És csak mentünk, mentünk és mentünk. Aztán jöttek az elméletek és találgatások. Vajon hová visznek? Bangaloreban vagyunk még? Mit csinálunk mi itt?

És egyszercsak megláttuk a feliratot: The Country Club Hotel Lake side, Hosur Road. Ez a hotel az a bizonyos hotel, ahol karácsonykor léptünk fel.

Rövid helyrajzleírás a hotelről:

Itt már állnak a falak, nem úgy mint az előző hotelnál. Gyönyörű úszómedence, gyönyörű kert, szép apartmanok. Tényleg nagyon szép. Egyetlen egy dolog: Olyan érzésünk van akárhányszor az étteremben üldögélünk, mintha Füzesabony és Polgár között lennénk egy M3-as melletti autós motelban. A környéken semmi nincs. Ide még a madár is háromnapi hideg élelemmel jár. A különbség csak annyit, hogy itt januárban 30 fok van és pálmák mindenhol, otthon meg nem. :)

A szobánk pici és négyen lakunk egy helyen. Egy légtérben vagyunk. Anett, Dorina az ágyon, Kriszta és Gábohrka matracon. Ha valaki vécére akar elmenni akkor Regőczy és Sallay jégtáncospárost meghazudtoló mozdulatokkal kell bevetnie magát a fürdőbe.

A teraszunk nagyon szép. Bamuszokkal van körbe véve. Megérkezésünkkor be is rendeztük. Loptunk egy asztalt és székeket hozzá. A nap nagy részét ott töltjük.
Mindenki megérkezett. Az összes fellépő egy helyen lakik. Itt van Zsolár, aki mint tudjátok Gyula ( ja igen Ahmed napi ötször hív minket.:)), aztán Fábry, a spanyol lányok és a többiek.

Nagyon éhesek voltunk már. A “nagyon finom” vacsorából rengeteget ettünk. Ezekután elmentünk a Forumba, ahol dolgozni fogunk. Míg mások dolgoztak, addig nekünk nem volt semmi dolgunk. Hajnali fél 3-kor el is indultunk haza. Haza felé megáltunk egy útszéli kis boltnál, hogy üdítőt és valami kis nasit vegyünk estére. Ekkor már Gábohrka és Kriszta nem érezte magát valami felemelően.

Miután haza értünk Kriszta bevett egy fájdalomcsillapítót és nyugovóra tért. A többiek is ezt tervezték, de az ő éjszakájuk ennél sokkal érdekesebben alakult. Amíg Kriszta aludt, addig Gábohrka és Dorina egymásnak adogatta a fürdőkilincset. A finom vacsora valami nagyon csúnya dolgot művlet a szervezetükkel. :) Egy szó mint száz: az egész éjszakát végig hányták.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-30, 18:59:20

2008. január 27.

Hosszú kemény munkanapok után rá kellett döbbennünk, hogy a családi kassza megcsappant. (ergo egy büdös vasunk nem volt :D) De annyi eszünk még maradt, hogy az Anett pénztárcájában megbúvó eurot átváltsuk. Így mindenki magára vette a csinirucit és elindultunk a városba. Na de azért ez sem volt egyszerű, ugyanis vasárnap volt és nem tudtuk, hogy a pénzváltó egységek nyitva vannak-e délután 4-kor. Nem baj, gondoltuk, nem lehet ez probléma, megoldjuk. Betértünk egy szállodába és mire kimondtuk, hogy szeretnénk 100 eurót átváltani, már a kezünkben is volt az ezért kapott 5600 zöldhasú rúpia. :) (próbálkoztunk a forint átváltással is, de miután csak vizsgálgatta a recepciós a magyar 10.000-est, rájöttünk, hogy halott ügy Indiában forintot váltani.)

Első és legnehezebb feladatunk az volt, hogy a vasárnapi tömegben odaverekedjük magunkat a Mc Donald’s-os pulthoz. Miután mindenki megtelítődött az étektől, elhatároztuk, hogy mivel szabadnapunk van, rúgjunk ki a hámból és igyunk meg egy jó kávét. Be is tértünk egy impozáns kávézóba. A legfurcsább dolog itt az volt, hogy a rendelésnél kérték a nevet is. Aztán mondták, hogy foglaljunk helyet és majd szólítanak ha elkészült az ital. Amíg vártunk arra, hogy a kávézó Dj pincére bemondja a mikrofonba, hogy "Gab" – mint valami Brooklyn-ból ide teleportált egyén – addig élveztük a napsütést és egyszercsak a semmiből, ebben a 8 milliós városban megláttuk azt a férfit, akivel pár napja tárgyaltunk. A férfi nem volt tisztában azzal, hogy mi nem tudunk angolul. Mi pedig ott ültünk, no angol tudással, no kísérővel viszont rendkívül feltűnő külsővel. Hál’ Istennek nem jött oda, bár az arcán némi tanácstalanságot észleltünk. Ha lebuktunk volna, akkor nem dicsértek volna meg minket Rommelék.

Ezekután haza mentünk és hogy ne zavarjuk a spanyol lányokat, akik éppen azon mesterkedtek, hogy kiszökjenek az apartmanból, beültünk az egyik szobába és sztorikat olvastunk és nagyon sokat beszélgettünk. Mindent összevetve nagyon jól elvagyunk így négyen is.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-26, 17:17:39

2008. január 26.

Szombat lévén semmi dolgunk nem volt. Kihasználva ezt 1-ig aludtunk, majd napoztunk a tetőn. Délután útrakeltünk, mert ma van az india köztársaság ünnepe, és a városban rendezvény van, légibemutatókkal. Lekéstük. Mire odaértünk, már össze is takarítottak.

Rachel is velünk jött, így megint csúcsot döntöttünk: 5-en ültünk 1 riksában + a sofőr. Cél nélkül mászkáltunk, végül kikötöttünk egy Hard Rock Café-ban, ami nagyon tetszett nekünk, ide még vissza fogunk járni, az tuti.

Estére nem tervezünk semmit, reméljük mások sem, így egy nyugodt, csendes estét tölthetünk el együtt.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-26, 17:16:59

2008. január 25.

Reggel 10:30-kor keltünk, mert indultunk megint 2 tárgyalásra. Ma mindannyian Sammel tartottunk, mert nem akartuk Gábohrkát magára hagyni. 2 helyen voltunk, a második ígéretesnek tűnik.

Útközben Anett és Dorina meg akart venni egy tündéri kiskutyát, de Kriszta nem engedte nekik. Erre Sam, miután egy riksával hazaküldte Dorinát, Gáborkát és Krisztát, a kiskutya nyomába eredt Anettal, mondván, ő megveszi nekünk, mi gondozzuk, és amíg hazamegyünk ő átveszi. Ha meg visszatérünk ismét visszakapjuk. Még jó hogy nem találták meg az árust.

Az esténk borzasztó volt, erről nem is írunk semmit. Fénypont volt az éjszakában a két spanyol lány, akik abszolut a jó értelemben véve teljesen őrültek! :D Nagyon sokat röhögünk velük, hangosak, és egész nap vidámak. Örülünk, hogy megismertük őket.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-26, 12:01:44

[A január 20-i bejegyzés kibővült a hazaúttal.]

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:29:14

2008. január 24.

Sam tegnap azt mondta, hogy reggel telefonon kelt minket a megbeszélés előtt 1 órával, így össze tudunk készülni míg ideér értünk.

Délután fél 2-kor arra ébredtünk, hogy nyomják a csengőt! Philip volt a 2 spanyol lány társaságában, akik eddig Chennai-ban dolgoztak, és ma jöttek az itteni SKC-ba leszerelni az itteni cuccaikat, és hamarosan mennek is haza. Nagyon meglepődtek, hogy alszunk még, és hogy nincs üres szobánk számukra :D De gyorsan túlléptek ezen, és behozták a bőröndjeiket, szétpakoltak, kávét főztek! :D Aranyosnak tűntek, és nagyon szórakoztatónak. Hamarosan kapták is magukat, és el is mentek a cuccaikért az áruházba.

Mi itt maradtunk…(mármint Anett, Kriszta és Dorina). Mindezidő alatt, Gábohrka 4 indiai férfiú társaságában ütötte el az időt, akiket még a Country Club-ban ismertünk meg…:) Gábor elmondása szerint nagyon kedvesek voltak vele, a 11 órás találkozóra oda is értek kb. ? 12-kor. Majd meginvitálták szerény hajlékukba, megetették, megitatták, majd hazaengedték többi honfitársa közé… Nagyon jól érezte magát… :)

A csajok eközben otthon tettek-vettek, Dorika felsöpört és felmosott, Anett pakolászott, Kriszta pedig két indiai férfi társaságában hurcolt egy mosógépet, akik kedvesen, mosolyogva várták mi lesz a következménye annak, ha egy 50 kilos fehér nő egyedül huzkod egy 40 kilogrammos “forgótárcsás hajdut”… Olyan kedvesek ezek a fiatalok, rendkívül kiváncsiak mindenre… Majd később arra lettünk figyelmesek, hogy Philip egy idegen, 30-40-es fazonnal áll az ajtónkban, és valamilyen táskáról magyaráz. Azt hittük, hogy az a hapek, aki tegnap Gábohrka vendége volt…
Aztán Gábor halál nyugodtan belehuppant a bőrfotelbe és közölte, hogy ja, hát ez nem az, az egy fiatal srác, aki tegnap itt volt… Megnyugtató? Nem értettük mit magyaráz, mert olyan szörnyű volt az angol kiejtése, hogy az AN helyett Jen-t mondott, aztán azt hittük, hozott egy táskában japán yent :-)! Na a lényeg az, hogy kiderült a turpisság, Péter bőröndjéről van szó, amit elhagyott Magyarországra menet,és visszaküldték ide Bangalore-ba… Ez rejtély, de a kb 180 cm magas, barnabörű, fekete hajú férfi, kért tőlünk 380 rúpiát, mondván majd Ő idehozza a táskát, és 15 -30 perc múlva itt van… Ez volt 4 kor, most fél nyolc…!!! NO COMMENT!!

Tehát mégegyszer mondom, a férfi indiai, piros, csíkos inget visel és jelenleg Bangalore-ban tartózkodik, ha valaki látja írjon a prok.hu-ra, vagy hívja a Pétert…:-) Könnyű lesz itt kiszúrni…:-)

3 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:25:10

2008. január 23.

Ma megint megbeszélésekre indultunk, de a fáradtságtól feszülten indult a reggel. Mindegy, túléltük, és ez a lényeg. Ma már komolyabb eredményekről is beszámolhatunk: konkrét ajánlat érkezett egy tegnap meglátogatott ügyféltől. ;-) Yo, yo.

Gábor is beszámolhatott élményeiről miután a lányok hazaértek, ugyanis mint kiderült, a délután jórészét egy indiai fiú társaságában töltötte, aki rendkívül tájékozottnak bizonyult az itteniekhez képest, akik azt sem tudják hol van Magyarország, nemhogy Budapest…
Sokak kérdezték már tőlünk honnan jöttünk, mi válaszoltunk, és a meglehetősen határozatlan reakciókból, nyugodtan gondolhattuk, hogy süket fülekre találtunk..
Pl.:
- Which country?
- Hungary!
- másik fél hallgat
- Europa!
- Majd felcsillan a szeme – Áhh New York!
- Mi pedig: ÍGY VAN!!:)

Szóval ez a fiú tudta ki az a Lékó Péter, és a Polgár Judit, elmondása szerint imádja a magyar sakkozók gondolkodását… Nagyon meglepődtünk, és jól esett ezt hallani 7000 kilométerről… A fiatalember, mit kederült, az Örmény lány miatt jött, aki már rég hazament… Mondta Gábornak, hogy Liana (mert ez a neve a lánynak)
otthagyott a boltjában 50 rúpiát, mert vásárolt egy táskát, és zavarában megfeledkezett a visszajáróról… Mivel a fiú muszlim volt, mondta hogy nem tarthatja meg ezt a pénzt, mert Őt Isten ezért megbünteti… És belemerültek egy érdekes beszélgetésbe, amit a föntiekben olvashattok!

Később ezen a tényen felbuzdulva, hogy van még itt aki ismeri hazánkat, el is mondtuk Rommelnek, hogy az atombombát Teller Ede számlájára írhatjuk, de nem tudta ki az, majd közölte, hogy Teller Ede és Albert Einstein egy és ugyanazon személy… Mi pedig TESSÉK?! Aranyos?! De már ezt is tudja!!! És el tudtuk magyarázni angolul a relativitás elméletét!!!! De csak magát a fogalmat!!!:) (Péter ugye büszke vagy ránk!?)

Este úgy tűnt, hogy végre kipihenhetjük magunkat, meg végre hosszabban is beszélhetünk a családunkkal; már el is helyezkedtünk a képzeletbeli nyugágyunkba, mikor jött a hír: ma nem itthon vacsorázunk. Visszaöltöztünk, és már mentünk is tovább. Egy nagyon kellemes helyen vacsoráztunk, és közben a jövőbeli tervekről beszélgettünk. Meglepően ügyesen boldogulunk angolul, főleg Anett és Dorina. Igaz mondtunk hülyeségeket, meg úgy kell hozzánk beszélni, mintha hülyénk lennének: lassan és egyszerűen, de közösen összeraktuk, hogy miről is van szó (az esetek többségében). Ez nagyon nagy sikerélmény volt mindenkinek. Csak így tovább…

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:18:43

2008. január 22.

Reggel startoltunk a megbeszélésekre, sietni kellett mert ma még az SKC-ben is le kellett nyomni az utolsó 3 műsort. Minden rendben ment, majd rohantunk haza, összepakoltunk, indultunk. Nagyon fárasztó ez az állandó rohanás.

Az utolsó napon is nagyon kevesen voltak, de mi jól éreztük magunkat. Magunkban érzékeny búcsút vettünk ezektől a falaktól, és vártuk az új kihívásokat. :D

A vacsorát ma Mózes hozta, de most Dorina is vele tartott… Visszatérvén Dorika sokkolta a népet, mert elmondta, hogy a kaja amit eszünk több hete, egy rendkívül "tiszta és steril" környezetben lévő UTCAI étteremből származik… Gondolhatjátok!!! Kicsit megijedtünk, na mindegy, de még eddig nem ért el a szalmonella, úgyhogy semmi baj!!! :)

Este csend volt és nyugalom, így Anett és Kriszta a fordítóprogram segítségével elkezdte összeállítani a dokumentációt a megbeszélésekhez. Sokat röhögtek, és a munka is meglett, azonban cserébe 6-kor kerültek csak ágyba.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:16:25

2008. január 21.

Kriszta ébredt először, bugyiban és pólóban botorkált kifelé, mikoris…. Meglátott egy lábat keresztben a nappaliban. Rocky volt. Itt felejtették. :D Hamar felébred a mozgolódásra és utolsóként ő is elhagyta a tegnapi házibuli helyszínét :D

Mi regenerálódtunk gyorsan hamarjában, hisz nagy nap volt ez a mai: Kriszta és Anett ment Sam-mel tárgyalni! Hogy ezt hogyan gondolták, itt még el sem tudtuk képzelni, de menni kellett, mi meg reménykedtünk, hogy minél egyszerűbben megússzuk ezt a képtelen helyzetet. Sam betéve tudta mit kell mondania, mi vittük a laptopot, rajta a referenciáink fotókon és videókon, valamint kicsíptük magunkat. A többit az Angyalokra bíztuk :D

Itt így néz ki egy tárgyalás: mindenki olyan ruhában van, amihez épp aznap reggel kedve volt. Semmi formaság, ha úgy jön ki, akkor akár farmer + póló, edzőcipő, hátizsák. No problem. Egy megbeszélésen átlagban 4-8 ember vesz részt a cég részéről, ha nincs elég ülőhely, akkor letelepednek az asztal sarkára, vagy bárhová. :D Mindenki egyszerre beszél, valami keverék nyelven. Olyan érzés, mintha az ember egy piacon lenne. :D Igazi élmény volt, semmiben nem hasonlított az otthon megszokottakra. :D

Ezidő alatt Dorika és Gábor elmentek a városba csavarogni, hogy addig se otthonüléssel töltsék el a szabadnapot. (persze később összefutottunk velük, ami elképesztő egy ekkora városban). :D

Anett, Kriszta és Sam 3 helyen voltak, mindegyik eredményesnek mondható, hisz sehol nem vágták le, hogy nem tudunk angolul, valamint mindenhol érdeklődést mutattak az ügyfelek. Ha ez így megy tovább, nem lehet baj :D A hét minden napjára beosztottak nekünk 3 ilyen mítinget, de holnaptól már Dorikának is jönnie kell.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:14:58

2008. január 20.

Korán ébredtünk, a délelőtt pakolással és mérlegeléssel telt. Nagy nehezen sikerült úgy átszervezni a bőröndöket, hogy csak 2 kg túlsúlyt kellett felimádkozni a gépre Péteréknek. Mindenki idejött, Rommel, Sam, Rocky és a szokásos módszerrel elkezdték búcsúztatni a hazatérőket – ittak. Mindezt délelőtt. :D

Délután 3 felé elkezdtünk cihelődni, és mindannyian elindultunk a reptérre. Dorina és Gáborka riksával, a többiek a taxival, kísérőnek pedig Philipet kaptuk.

Megérkeztünk a reptérre, és elérkezett a pillanat, amikor el kellett válnunk. Sírtunk sokat. Gáborka, Anett, Dorina és Kriszta aggódtak, hogy a többiek egyedül utaznak haza. Péter aggódott az ittmaradottakért, mert nem beszélnek angolul. Juci meg ment is volna, maradt is volna… Úgyhogy mindenkinek fájt a szíve.
Hosszan integettünk, majd eltűntek a szemünk elöl.

Itt olvashatjátok Juci és Péter beszámolóját a hazaútról:

***

Az indiai pontosságnak köszönhetően kb. 16:30-kor értünk be a check-inhez, a gép ugyebár 17:00-kor indult. Azaz, csak indult volna, mert kb. félórát késett, és maga az út is félórával tovább tartott. Pétert ezen kellemetlenségért kárpótolta a rendkívül finom “uzsonna”, amit a gépen kapott. Ugyanakkor viszont a későbbi várakozás szempontjából is jól jött a késés, mivel papíron 8 órát kellett volna várni a következő gépre, ami Mumbaiból visz minket Milánóba.

Minden zökkenőmentesen zajlott, a nemzetközi reptérre átszállító buszra kb. annyi időt kellett várni, amíg Judit megírt 2 db SMS-t Krisztának és Rommelnek. Át is értünk, a várakozás a reptér előtt “zajlott” a “friss levegőn”, az időt leginkább beszélgetéssel, a két hónap alatt szerzett élmények felelevenítésével és a többi várakozó ember “megfigyelésével” ütöttük el. Aztán a kedves őrök ellenállhatatlan invitálásának engedve végül bementünk, majd a következő két óra már odabent zajlott, itt kajáltunk, olvastunk, zenét hallgattunk, közben itt is figyeltük a többi utas sokféleségét.

Aztán eljött az idő, és végül beálltunk az alitaliás pulthoz vezető, hosszan kígyózó sorba. Ez még a kisebbik baj volt, mármint, hogy hosszan kígyózott, emellett még igen lassan is. Itt jópár honfitársunkkal is összefutottunk, nyilván őket is fűtötte már a honvágy. Aztán csak odaértünk végül a pulthoz, amikoris a sasszemű ügyintéző kiszúrta, hogy Péter kézipoggyásza testesebb a szokásosnál. Le is mérette egyből, és felküldte a többi csomaggal, a következő indoklással: “Tele van a repülő, és ezért nem férne fel.” Hát igen, ha pl. 5 kilós lett volna, nyilván jóval kevesebb helyet foglalt volna el. Péter visszarohant “megröntgeneztetni” a csomagot, addig Judit, mint egy szál fehér nő, tartotta a frontot: vadul vigyorgott és egy szót sem szólt, jobbnak látta, ha csöndben marad. Tény, mikor még Pestről indultunk Milánóba, a hét kiló túlsúlyért 210 eurót akartak fizettetni velünk, ehhez képest most a 15 kilót ingyen felengedték. Mik meg nem változnak két hónap alatt… Még hozzátennénk, hogy az említett negyedik csomag külön álldogált a pult mögött, Péter rá is kérdezett, hogy az is rendben van-e, mire az ügyintéző visszaadta az általunk odaadott jegyet, amin négy darab vonalkódos matrica volt, tehát innen nézve minden rendben volt.

A kilenc és fél órás milánói járat eléggé fárasztó volt, bár Judit ebből 6 órát alvással töltött, így őt a gyereksírás sem zavarta, ellentétben Péterrel. Itt kétszer kaptunk enni, legalábbis Péter, mert Judit második fogásáról “megfeledkeztek”, hivatkozva arra, hogy mindjárt leszállunk, pedig mi időben jeleztük, hogy milyet kérünk (ugye mindenki emlékszik: veg or non-veg? :-D).

Ettől eltekintve épségben földet értünk, erről a többieket is tájékoztattuk. A pesti járat háromnegyed órás késéséről szinte már tudomást sem vettünk. A várakozás itt is ugyanolyan eseménytelenül zajlott, leszámítva, hogy néhány zsidó az orrunk előtt kezdett el előírásszerűen imádkozni, azaz a komplett ceremóniát lefolytatták, és a formaságokra is ügyeltek (kalap, sál, bőrszalag a kezükre és a fejükre, imakönyv a kézben), igaz, a pontos irány, azaz égtáj meghatározásával problémáik adódtak.

Beszálltunk a gépbe, ami röpke másfél óra után végre le is tett minket Pesten. Ezt a kis időt Péter alvással, Judit pedig vad fotózással töltötte, gondolván, hátha így gyorsabban telnek a percek, míg végre újra találkozhatunk családtagjainkkal.

Hittük mi. Ugyanis a csomagok felvételénél a zökkenőmentes út véget ért, ugyanis az alitaliás ügyintéző által utólag feladatott negyedik csomag nem érkezett meg, kb. húsz perces várakozás után sem. Mikor már minden reményt elvesztettünk, kénytelenek voltunk értesíteni a csomagkezelőt, akik először a vonalkód alapján ellenőrizték a táskát, de nem találták. Így felvették Péter adatait, és tájékoztatták, hogy amint előkerül a csomag, kiszállítják a lakására. Judit ezalatt most 8 csomaggal tartotta a frontot, mint a női erő egyszemélyes bástyája.

Utolsóként még a zöld folyosón is fennakadtunk, mivel egy kedves hölgy megkérdezte tőlünk, hogy honnan jöttünk és mit csináltunk ott. Az üzleti vízumos turistautat végül “elfogadta”, de a kézicsomagunkat azért megnézte, miután biztosítottuk (értsd: meggyőztük) arról, hogy nagyobb mennyiségű pénz és alkohol nem volt nálunk (végülis, nézőpont kérdése). Miután a táskákban semmi kivetnivalót nem talált, végre kijutottunk és üdvözölhettük szüleinket két hónap után.

Mindketten hazatértünk és találkoztunk családunk többi tagjával is, majd meglátogattuk Kriszta anyukáját is, aki ugyancsak örömmel fogadta, hogy épségben hazaértünk.

Itthon továbbra is sokat gondolunk kint maradt négy társunkra, árgus szemekkel figyeljük minden lépésüket és igyekszünk mindenben segíteni nekik.

***

Mi meg itt maradtunk. Ebben a szent pillanatban tudatosult bennünk, hogy mi TÉNYLEG nem tudunk angolul. Követtük Philipet és elmentünk dolgozni. Ott helyben kicsit átvariáltuk a térformákat, hisz Juci igazi űrt hagyott maga után – a műsorban is -, gondoltuk nem nagyon variálunk erre az utolsó 2 munkanapra. Csak azt nem számoltuk bele, hogy mikor máskor jelenne meg Rocky és Rommel megtekinteni a show-t, mint akkor amikor nem vagyunk rendesen felkészülve. :D Sebaj, jól sikerült, és teljesen elégedettek voltak, Rocky most látott minket először munka közben, és örültünk, hogy tetszettek neki a látottak.

Ezután irány haza, ahol folytatódott a reggel megkezdett búcsúbuli (miközben a búcsúztatottak már Mumbai-ban várakoztak :D). Áthívták a többieket, továbbá eljött az áruház igazgató és az ő barátja is, szóval 12-en jöttünk össze. Csúnya buli kerekedett, többen szét voltak csapva. A legnagyobb gond az volt, hogy Gáborka is. :D Ivott rumot, bort, hatalmas mennyiségben. Először csak rendkívül jól elkezdett angolul beszélni, aminek még örültünk is. Később táncolt a Rockyval, ami még vicces is volt. De mikor elkezdett hányni, már komolyan megijedtünk. Végül bekerült az ágyába, róla többet aznap már nem hallottunk. :D

A buli többi részét nem részletezzük, mindenki el tudja képzelni. Hajnali 5-kor elmentünk aludni, holott többen még itt aludtak szanaszét a lakásban, vagy épp csendben beszélgettek. Gondoltuk reggelre úgyis eltűnnek, ezt mi nem várjuk ki…

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:12:31

2008. január 19.

Közeledett az a szörnyű nap, amikor Juci és Péter “elhagy” minket. Már Ahmed búcsúzása is megterhelő volt nekünk, hisz megkedveltük, az életünk része lett kicsit. De próbáltuk elűzni a sötét fellegeket, és az utolsó percig kihasználni, hogy még együtt lehetünk.
A fellépés jól sikerült, abban a hangulatban telt el, hogy itt és most, utoljára táncolunk Jucival és Péter is utoljára ül a szokott helyén.

Estére Sam szervezett nekünk egy búcsúbulit, így közösen elmentünk a kedvenc szórakozóhelyére, a Fugába. Nagyon szép volt, csak sajnos a táncteret bezáratta az új főügyész 3 hétre (mikor máskor). Ez nem nagyon zavarta az ott szórakozókat, hamar jó kis buli kerekedett. Mi kajáltunk, iszogattunk, beszélgettünk, hülyéskedtünk, kicsit táncoltunk. 23:30-kor, záráskor elmentünk haza. Hazafelé, a Sors kegyes volt hozzánk, és utolsó momentóként még egy kis élményt tartogatott Péternek és Jucinak (és Krisztának is): hazafelé a riksa sofőrje felajánlotta, hogy próbáljuk ki milyen vezetni ezt a járművet. Így 3-an vezettünk haza, felváltva, felejthetetlen élmény volt. Élményekkel tele értünk haza és még beszélgettünk, pakolásztunk, próbáltuk kihasználni az utolsó órákat is. De az álommanó erősebb volt, így pár órát aludtunk is.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-24, 15:10:17

2008.január18.

Nagy nap a mai! Ahmed, egyiptomi barátunk ma repül haza… Ezt várja már november óta, olyan édi! Mielőtt bármibe is belekezdenénk, mármint a mai napi sztorit illetőleg, szeretnénk ismertetni néhány szót “Ahmed szótárából”, hogy ez nektek, kik olvassátok kedves kis történeteinket tisztán átlátható és érthető legyen:

(fonetikusan írnánk, mert angol kiejtése hagy némi kivetni valót maga után)

“ AHMED SZÓTÁRA ”

1. Zisz gúd – ez jó
2. Szekösz bíböl – 6 ember
3. Só Bíter iz gúd – Péter produkciója jó (tehát neki ennyit jelent a Prok Produkció)
4. Bigzsör – kép
5. Krisztyian - Ő Kriszta
6. Zsábor – Ő Gábor
7. Juszi – Ő Juci
8. Brázör – testvér
9. Méri – ez a feleség
10. Szbik – beszélni
11. Zsolár – Gyula
12. Forónik – ez rejtély marad mindaddig, míg arab barátunk meg nem tanul angolul…
Ha végzett a fellépésével mindig bejött hozzánk és csak ennyit mondott:
Ván só finisd! Vagy FINIIIISD! Szekösz déj finisd!

Szóval a reggeli (12:30) kávé illatára mindenki kikászálódott az ágyból. Ahmed a szokásos módon köszöntött minket (szerintünk nem kis fejfájással, a tegnapi események után), SZÁBÁÁ ELHIR! (ez arabul annyit tesz jó reggelt!). Megkezdődött a nap, Rommel telefonált, hogy este jönnek Ahmedért az emberei, akik majd kikisérik a repülőtérre… Rommel közölte azt is, hogy Ahmed minden előzetes beszélgetés nélkül kitalálta, hogy Ő még is szeretne itt maradni Indiában! Vannak furcsa dolgok itt, de azért Ahmed ezeken is túltesz, (jó ezt betudtuk párszavas angolnyelvtudásának) példának okáért:

Miután már mindenki 15 kört futott,hogy át tudják tenni a repülőjegyét, mert az csak úgy megy, hogy bárki bármikor becsattog egy légitársasághoz és közli, hogy: “ Bocsesz, de nem igazán akaródzik hazamenni, át tudnátok tenni a jegyem holnapra, mert ma van a Maa TV-n (helyi TV csatorna) egy nagyon jó szári divatbemutató!” Na szóval ugye ez nem így működik… Szerintünk valahogy így zajlott ez a beszélgetés Ahmed részéről:
- Mí gó in édzsipt tudéj? FINIIS!!!
Nagy örömére, mert hogy sokat emlegette családját, feleségét akit, mi Mérinek hívunk (lásd szótár), és két gyermekét, akit pedig Babynek ismerünk.
Nó méri, nó bébi, nó szlíp!! Így szokott róluk mesélni nekünk…
Az SKC-ben minden a megszokott módon történt, mindaddig amíg Anett ki nem rohant a röhögéstől félájultan, megszokott dohányzóhelyünkre( a hátsó udvarra).
A nagy kacaj közben azért rájöttünk, hogy valamit mondani is akar, és ekkor a nevetéstől fulladozva közölte:
- A Krisztának ma mennie kell tárgyalni, egy céghez, hehehehe :). És látnotok kellett volna az arcát amikor ránézett a Samre, és azt mondta “ ÍÍÍÍÍGY? Narancssárga strandpapucsban vagyok és XXL – s férfitrikóban!!!!” Azért bővebben kifejtenénk ezt:

Egy üzleti megbeszélésre, hogyan megy az ember, szerintem ez otthon mindenkinek egyértelmű… na itt nem úgy…

Kriszta tárgyalásra menet viselt ruházata:

Feltűrt farmernadrág, a 80’ as évekből származtatott koptatással, hozzá rendkívül sexy és dizájnos XXL – s férfiatléta, melyet egy fürdőruhafelsőre kapott rá, kiegészítőként kiemelnénk még, a 2008-as indiai trendek közé bátran besorolható fekete táskát, melyben a fellépésen használt, nem éppen rózsaillatú zokni lapult. Kihagyhatatlan, rendkívül fontos és elengedhetetlen kellék, egy száris Barbie baba díszdobozban, főleg akkor, ha megrendelésre viszed, és pláne ha a megrendelő neve Felber Fanni :D. Mivel tisztálkodásra már nem maradt időnk, mert Sam közölte, hogy az ügyfél eljön és megnézi a műsorunkat, majd utána elmegy valami esküvőre és azután ülnek le tárgyalni… Hmmm… Esküvő után tárgyalás?? Na mindegy, ha a fent leírtak nem számítanak itt, akkor mi bajunk lehet… Menjünk tárgyalni, izzadtan, totál sminkben, a sárga földig lelakott fejjel, koszos zoknit hordozva a táskánkban, hátha akad egy világméretű cég, aki felfigyel ránk… Hát nem egyszerű az élet?!!

Meg is indultunk az ominózus beszélgetésre, majd a riksában kiderült, hogy nem tartjuk magunkat az eredeti tervhez, és másik helyen találkozunk az emberünkkel… Sebaj az út közepén leállt a riksa Kriszta, Péter, Sam és Dorina eiindultak “üzletelni”, a többiek pedig haza…

A tárgyalás:

Kissé feszélyezve érezvén magukat Krisztáék, mert ugye hova máshova mehettek volna, mint egy luxus szálloda egyik klubjába, hajukat tűrögetve, arcukat csaknem takargatva, próbáltak észrevétlenül besurrani egy indiaiakkal teli klubba…:D
A lényeg az hogy sikerült leülniük!!! Végre ülve nem gáz a cucc amiben vannak…
Rommel kedvesen meg is jegyezte mindjárt az első pillanatban: Mindíg olyan csinosak vagytok, pont ma nem tudtatok rendesen felöltözni?
Gondolták, miután két fellépés között közölte, hogy ügyfél van a láthatáron, nem kéne party szárit hordani a hátsózsebükben…
Az ügyfél határozott fellépése, mielőtt szavakra késztette volna Rommelt, hátba vágta Krisztát, majd halkan odasúgta neki: “ Próbálj meg angolul beszélni!”
Kriszta mélyen Dorina szemébe nézett, és nem igazán tudta akadályoztatni feltörő nevetését. A beszélgetés után, kiültek egy kicsit még a teraszra, ahol egy hatalmas mendence volt, amiben kis székecskék és asztalok hívogatták az éppen hűsölni és beszélgetni vágyó vendégeket. Eközben telefont kaptak, hogy a társaság másik fele éppen otthon, a Batman című film előtt ülve, egy arabbal és egy indiaival, közülük is arab barátunk Ahmed felugrott a TV elől, és kihúzva összes cókmókját az ajtóba felöltözve várta a pillanatot, amikor átlépi a küszöböt és megindul a hazafelé vezető úton. Ez volt kb fél 12 – kor és a gépe 6:25 – kor indult! Kicsit várta?! Krisztáék hazaérkeztek és megkezdődött Ahmed búcsúztatása. Rocky, Rommel és Sam jókat derültek Ahmedon, hogy nem tud angolul és folyamatosan egrecíroztatták, beszéltették emiatt, a drága meg csak mondta, hogy:

“ Szekösz bíböl iz gúd, só Bítör iz gúd”

És a kicsiszíve olyan érzékeny, hogy rögtön eltörött nála a mécses, és könnyek közepedte mondta, lehet hogy soha többet nem találkozunk. Rommelék is vígasztalták már a nagy melákot, aki szeméremig behúzott nadrággal állt, indulásra készen, “díszmagyarban” az ajtó előtt, mint egy jóllakott napközis!
Majd eljött a perc, mikor Ahmedet el kellett engednünk, és lekísérvén a kapu elé nagy összeborulások sorozatai követték egymást. Beült a taxiba, a frissen mosott farmerszettingjében, és a 200 kilós bőröndjeivel, majd integetett az ablakból, és elment!
Ezután megkóstoltattuk Rommelékkel a tejberizst, ami rizsbe tej lett (köszi Juci):D
erre Rommel azt mondta nem eszik bébiételt, (hát nem aranyos?) és ők is leléptek. Nagyjából ennyi történt ma, sűrű volt egy picit, de nem bántunk meg semmit…!
Vagy mivan?
Szóval Joccakát!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-18, 08:56:51

2007. január 17.

Már 11-kor keltünk, mert Sam-et vártuk, hogy az ittmaradásunkhoz szükséges vízumhosszabbítást és repülőjegy-áttetetést intézzük. Megérkezése előtt azonban befutott Rommel váratlanul, mondta, hogy ehhez az ügyintézéshez bőven elég Sam mellé 1 ember, így Anett feláldozta magát, és elindult belevetni magát az indiai bürokrácia útvesztőibe.

Rommel megparancsolta Anettnak, hogy “normálisan” öltözzön fel (hosszú ujjú felső 30 fokban), majd miután Péter még az utcán utolérte Anettéket, és átcserélte Judit útlevelét Krisztáéra (már megint nem figyeltünk rendesen), már semmi nem állhatott útjában annak, hogy elintézzük a vízumunk meghosszabbítását.

Riksával a rendőrség felé vették az irányt. Az épület nagyon régi, és ronda volt, és rengetegen várakoztak. Valamint minden második ember fegyveres őr volt. Kellemes környék. :D Ezután beléptek egy lyukba, ahol egy ügyintéző ült. Ő rögtön mondta, hogy Sam menjen ki, mert ő csak Anettal akar beszélni (akinek úgy kellett csinálni az utasítás szerint, mint aki egy büdös szót nem beszél angolul). Így is történt, Sam közölte a hivatalnokkal, hogy nyelvi akadályok vannak, erre a kedves férfi azt válaszolta, hogy nem gond, úgyis ebédidő van. Az ebédidő egy óráját kávézással töltötték, majd irány vissza a hivatalba. Akkor már egy nagyobb terembe kellett menniük, aholis elég színes nemzetiségű embertömeg várt a sorára. Sam azonban nem akart várni, így épp annak a nyílnak a mentél, ami arra volt hivatott, hogy jelezze, hogy oda belépni tilos – szépen besétált az ügyintézőhöz. Anett gondolta, megy utána, de őt megállította egy fegyveres úr, és finoman megkérte, hogy üljön le a kis popójára. Kb 5 perc múlva Sam meg is érkezett, közölte, hogy készen is van minden, és minden rendben megtörtént. (Később kiderült, hogy ez nem így van, nem kaptuk meg elsőre a vízumot, de “no problem”, másnap Rommel is nekifut).

Ezen idő alatt otthon Gáborka, Dorika és Juszi elmentek napozni, miközben Kriszta és Péter Rocky és Rommel társaságát élvezhették. Újra megdícsértek minket, megköszönték, hogy rugalmasan, magas színvonalon végeztük a munkánkat az eddigiekben, külön köszönték, hogy befogadtuk az Ahmedot, ami tudják, hogy áldozat volt részünkről, hisz mi így is 6-an voltunk 1 lakásba, és neki nem itt kellett volna laknia…
Szóval értékelték a pozitív hozzáállást, és ennek megfelelően ők is teljesítették az összes kérésünket. Kriszta otthoni félelmei egyre biztosabban látszik, hogy feleslegesek voltak.
Megszületett az új szerződés és mindenki elégedett volt.

Ezután mi leléptünk dolgozni, Ahmed, Rommel és Rocky pedig itt maradtak. Mikor végeztünk, Raju mondta, hogy öltözzünk gyorsan és húzzunk haza, mert otthon a fent említett 3 fiatalember már vár ránk. Gábor, Anett és Dorika teljesítette is a feladatot, rövid idő alatt meg is érkeztek. Azonban a maradék 3 tag hosszas városnézésre utazott egy kedves riksasofőrrel, akinek halvány fogalma nem volt, hogy mi-hol van a városban (reméljük hazatalált). Kb 10-szeri kérdezősködés után végre meglátták Raju aggódó (már-már pánikoló) arcát, aki jól letámadta szegény sofőrt.

Az este beszélgetéssel telt, Rommel és Rocky végignézték a PROK teljes referenciaanyagát röpke másfél óra alatt, majd vad ötletelésbe kezdtek, hogy hogyan lesznek ezek a dolgok megvalósítva itt Indiában… Szóval sínen vagyunk! Minden otthon maradt PROK-os kezdjen el gondolkodni azon, hogy legközelebb szándékozik e csatlakozni kis világlátó csapatunkhoz, akár táncos, akár hostess munkakörben!

Ahmed ezen idő alatt szép csendben berúgott, férjhez akarta adni Krisztát, többször sírva fakadt, amiért el kell válnia a csapatunktól, ezután beesett az asztal alá, aztán mikor onnan kiszedtük, lefektettük aludni. El is aludt, majd a megbeszélés alatt többször felhorkantott, valamint gázokat eregetett mindenki nagy nagy derültségére.

Rommelék elmentek, mi még angoloztunk kicsit, aztán mentünk aludni.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-18, 08:52:43

2008. január 16.

Előre is elnézést mindenkitől, hogy ismét ilyen sokáig elhanyagoltuk a blogot. Ezért nem is bontjuk le napra pontosan mi történt velünk. Csak ismét a velünk megesett történéseket rójjuk bele ebbe a kis könyvecskébe, naplócskába, füzetecskébe vagy memoárba. Hívja mindenki úgy, ahogy akarja :)

Ismét főszerepet játszik a magyar kaja

Egyik este elhatároztuk, hogy most ismét betelt a pohár egy időre a masalával, a rizzsel és a csirkehússal. Kriszta felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha paprikás krumplit főznénk. Na most elindult a gondolkodás, hogy hogy kellene ezt kivitelezni egy olyan országaban, ahol nincs a jól megszokott szögedi őrölt csemegepaprika. De mivel nehéz fából faragták a Prok összes itteni tagját, gondoltuk nem okozhat nekünk ez fejtörést és nem hagyjuk, hogy a tunkoláshoz támadt kedvünket holmi csemegepaprika megakadályozza. :) Ezért egyik hétfő délelőtt – mikor Péter állt a ház előtt :) - megbeszéltük, hogy irány a Brigade Road :) Elterveztük, hogy korán kelünk, hogy Juci és Péter is tudjon még egy kis apróságot venni. És persze mi is mert nem tudtuk akkor még, hogy eme csodálatos ország még egy hónapig élvezheti a frenetikus négyes (Kriszta, Anett, Dorina és Gábohrka) ittlétét. ( Az ébredés délután háromkor következett be)

Szóval Brigade Road. Megérkeztünk. Külön riksával, külön helyre. De ne aggódjon senki. Összetalálkoztunk. Aztán elindult az őrült vásárlás. Ismét megtaláltak minket a nagyon kedves emberek, akik éppen ajándékokat próbáltak meg eladni nekünk hatalmas összegekért. Gábohrka nagyon elemében volt ezen a napon. Mindent amit csak lehetett a felére vagy még annál is olcsóbbra lealkudott. Szóval 4-ből 2 Gábohrka javára :) (intermezzo: Gábohrka azt mondta még az utazás előtt, hogy úgy nem megy haza, hogy nem alkud egy bazárban, nem vizipipázik, nem lát tigrist és nem látja a Taj Mahalt. Sok szerencsét Gábohrka :))

Ezek után megvásároltuk a jó magyar paprikás krumplihoz a hozzávalókat és elindultunk haza. Gábohrka volt a főszakács. Ismételten elkápráztatott mindenkit. Köszönjük neki. :)
Na szóval arra gondoltunk, hogy meghívjuk Rommelt és Sam-et is. Rommel mondanunk sem kell, hogy nem jött. Nagyon elfoglalt. Sam megérkezett és megkérdezte, hogy az micsoda az edényben. Gábohrka közölte vele – 3cm-re az arcától ordítva -, hogy PAPRIKÁS KRUMPLI. :) Sam igazából az edényben található virsli mibenlétéről és fajtájáról kérdezett :). Ugyanis kiderült, hogy barátunk nem eszik semmit, ami disznóból van. Mondtuk neki, hogy no problem, majd eszik krumplit és levet. Miután két púpozott tányérral megevett, közölte, hogy ez tényleg különleges alkalom, mert semmilyen olyan ételt nem eszik, amiben disznó van. De még a levét sem, mert az is disznó :) Ahogy ő fogalmazott – vagy mi értettük úgy, erre már nem derül fény – disznólevet sem eszik 
Elmondta, hogy a disznóhús lehűti a testet a csirke pedig melegen tartja – ezért nem eszik. Bár a kérdés még mindig nyitott, hogy egy olyan országban ahol decemberben 30 fok van mi a francnak, hogy a tested meleg legyen? :) És mint kiderült a krumplit sem szereti,mert van benne valami, ami káros a csontokra. Utána még beszélgettünk kicsit,majd elmentünk aludni.

Juci motorozik

Egyik fellépés után felelőséget vállalva saját testi épségéért – és azon felbuzdulva, hogy Gábohrka is túlélt már egy ilyen kalandot - ő is elhatározta, hogy kipróbálja milyen egy motoron utazni. Az élmény felejthetetlen, a sofőr nem elhanyagolandóan jóképű, az idő szép, a táj gyönyörű… És most ezt mindenki képzelje el! ;-)
Az emberek elég furcsán néztek erre a különös “párra”, itt ez igazi látványosságnak számít. Ritkán látnak együtt, egy járműben egy indiai férfit és egy fehér bőrű nőt.

Nemtomhányadik szabály megsértése…

… de nem indokolatlanul. Úgyebár az intelem így hangzott: “Ne adjatok senkinek semmit, mert megjegyeznek benneteket, túl feltűnőek vagytok ott, és utána nem hagynak békén.” Korábbi tapasztalaink alapján ezt kiegészítettük: “és ha egynek adsz, ott terem még 20 ember, és annyit már nem tudsz adni, ráadásul veszélybe is kerülhetsz”
Mégis mikor ott állt egy nő az áruház előtt, kezében egy nagyon síró csecsemővel, és a pattogatott kukoricástól próbált kaját szerezni a bébinek… Nincs ember aki ezt megállta volna. Gáborka, Anett és Dorina vettek neki kukoricát. A nő nagyon rendes volt, megköszönte, és rögtön el is ment.
Miért kerülhetett ő ilyen helyzetbe? És mindezek ellenére hogyan képest ezt ilyen méltósággal viselni? Van mit tanulnunk ebben az országban!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-15, 17:50:36

A mai napon kiderült, hogy négyen - Anett, Dorika, Gábohrka és Kriszta - további egy hónapot marad Indiában!!!!!!!!!!!!

Juszi and Peter honvágyát már semmi sem csillapíthatta, így hazarepülnek az előre tervezett január 21-i időpontban.
Megértésüket köszönjük! JUHÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-12, 09:46:33

2008. január 11.

Péter ma meglátogatta a hangszerboltot, hogy apukája által kiválasztott hangszert megvásárolja. Na de persze, hogy nem ment ez sem zökkenőmentesen. Ugyanis ma Bangalore-ban riksa sztrájk volt.(egy kis adat: Bangalore-ban jelenleg 85 ezer riksa teljesít szolgálatot) :-) Péternek ismét szerencséje volt, talált riksát az oda- és visszaútra is. Igaz, kétszeres áron. De megérte, mert az a húros hangszer, amit mi nem tudunk (Kriszta, Gábohrka, Dorina, Juci, Anett), hogy szitár vagy mandolin, meglett (Péter segített: Ez tanpura.). :-)
Indulás előtt még megebédeltünk délután 3-kor, elpróbáltuk az új műsorunkat, összepakoltunk és elindultunk fellépni.

Mivel ma riksasztrájk volt, ezért taxival mentünk. Már aki. Ugyanis Gábohrka felpattant Mózes mögé a motorra, ami ugyan a Rajué, de a Philip használja.:) De ma Mózi elvihette egy körre. És most jöjjön a mérleg :-) Az út az apartmantól az SKC-ig, ahogy Gábohrka látta :-):

A kaland úgy kezdődött, hogy Mózesnek csörgött a telefonja. Elfelejtvén, hogy egy fehér európai ül mögötte, olyan indiai módszerrel kapta le a bukósisakját, amellyel pillanatnyi eszméletvesztést okozott Gábohrkának, aki csak akkor tért észhez, mikor az első csadoros nőt majdnem elütötték. Aztán jött a következő áldozat. Ezek után még soron volt két száris hölgy, majd ezek után kis híján frontálisan ütköztek egy tehénnel, aki az egyik keresztutcából index nélkül kanyarodott ki. Az izgalom ezek után tovább fokozódott. A szembeforgalomban még majdnem megismerkedtek egy indiai busz rendszámtáblájával egész közelről.Végül egy idegenvezetéssel egybekötött nyomornegyed-látogatással ért véget a kalandtúra. (Zsüzsü, mielőtt megkérdeznéd, Madonnát nem láttuk :-)).

Nyugi Gábohrka anyuka, a fiad túlélte :-)

Az új műsort nagy izgalommal vártuk. A műsor magyar és indiai zenékre épül. A történet pedig az elindulásunkat, megérkezésünket és beilleszkedésünket hivatott illusztrálni. Meglepetés volt, senki nem tudta, mire készülünk. Mózestől az áruházigazgatóig mindenki döbbenten, de örömmel fogadta. A legnagyobb sikert egy magyar szám (L.L. Junior egyik száma) aratta.

Estére sikerült az Indiai Riksaszövetség elnökének és a kormányfőnek megállapodnia, ezért így már szabadon szárnyaltunk hazafelé.

Hazaértünk biztonságban és megvacsoráztunk (miért eszünk már megint citromsárga rizst?!).

Ui.: a Riksa az nem Riska (Balinak címezve) :-)

3 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-12, 09:46:32

2008. január 10.

Moderálva!

Ez izgalmas kis incidens után nekiláttunk készülni a másnapi műsorra, mely rendkívül színvonalasra sikeredett. (Ahogy azt már megszokhattátok tőlünk ugyebár) :-)
Majd Sam barátunk ismét ellátogatott meleg, barátságos otthonunkba, és mi mint mindig, kitörő szeretettel s odaadással fogadtuk. Ő ezen kedvességekre reagálva, egész éjjel Gáborhka gyomorszáján ugrált, és élvezte, hogy a röhögéstől már röfög (ami Sam szerint krokodilhang). Majd kicsavarta Dorina kezét, merő szeretetből, s úgy beleharapott a karjába, hogy az belilult... Majd Dorina üldöztetése után belenyúlt a táskájába és a sokezer dolog közül éppen egy tampont kapott ki, és kikerekedett szemekkel kérdezte: What’s this? Péter azonnal a segítségére sietett a megoldás megtalálásában. Miután Sam teljeskörű felvilágosítást kapott, addigra a konyha már úszott a vízben, ugyanis Sam egy pohár vizet szeretett volna inni, de döbbenetében elfelejtette elzárni a csapot. El is pirult volna, ha ezt a bőrszíne engedi. Így élünk mi barátságban, kedvességben, harmóniában már 2 hónapja Indiában!
Jó éjszakát mindenkinek!

3 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:13:05

2008. január 9.

A kakasokkal keltünk, reggeliztünk – meg is lepődtek, nem szoktunk mi ilyet – és 11:00-ra indulásra készen vártuk a taxit. 15:00-ig. No comment!

Végre útra keltünk, 3 taxival: másfélben a csomagjaink, másfélben mi. Átszeltük az egész várost, majd befordultunk AZ utcába! Raju lent várt minket, és nagyon örült, és persze mi is. Visszakaptuk a régi szobánkat, nagyon jó érzés volt, hogy így vártak minket. Egyetlen szépséghibája van a dolognak... Ahmed velünk lakik. Állítólag csak rövid ideig... legyen így. Nagyon kedveljük őt, de ez azért már durva. Nem akarjuk, hogy ez így legyen. A másik szobában – velünk szemben – lakik a többi magyar, de ott személyes okokból nem látják szívesen Ahmedet, és ő sem akar oda menni. Jó kis helyzet. Ez a lakás épp megfelel 6 összeszokott embernek, de így... Most miért nem lehet minden tökéletes?!

Ideértünk, ledobáltuk a cuccainkat, összeszedtük a fellépőruhákat, és már startoltunk is dolgozni. Csak 2 showt kértek, mert nagyon későn értünk oda. Jó is volt így. Riksával mentünk az áruházba, és azzal is jöttünk haza. Ez azért jó megoldás, mert nem kell órákat várni mikor indulni akarunk. És nem elhanyagolandó tény, hogy eddig pont 3-szor annyi km-re voltunk a munkahelytől, mint most. Beköltöztünk a városba!

A vacsit Sam készítette, rántotta, maszala nélkül. :D Most mosunk MOSÓGÉPPEL, Tandoori Paneer Tikka with Red Chilli Bijli chips-et eszegetünk, beszélgetünk, és írjuk a blogot ;-)

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:13:04

2008. január 8.

Nappal semmi nem történt, de az este annál izgalmasabbra sikerült. Szóval a lényegtelen részeket hagyjuk is. Az izgalmak ott kezdődtek, mikoris a fellépésünk után, vártuk a taxit... aztán... vártuk a taxit... aztán .... vártuk a taxit... másfél órán át. Mire sikerült hazakeverednünk, már 22:30 volt, ami azért is vészes időpont, mert épp eddig van vacsoraidő a hotelban. Így nem mondhatjuk, hogy teli hassal vonultunk vissza a szobáinkba.

Eldöntöttük, hogy ma a többiek Kriszta segítségére sietnek, és kimossák a fellépőruhákat, Krisztát meg hagyják pihenni, mert már 1 hete küzd egy makacs izületi gyulladással. Szóval egy unalmasnak mondható estére készültünk. Mikoris!!! Megcsörrent a telefon, Sam volt a vonalban, és közölte: Holnap költözünk!!! Nem is akárhova! Vissza Rajuhoz, az eredeti helyünkre, ahol megérkezésünk után laktunk pár napig, amit imádtunk! Örömünk elmondhatatlan volt.

Nyomban elfelejtettük a mosást, pláne mert Rajunál van mosógép is!!! Pakoltunk, pakoltunk, pakoltunk... Elképesztő mennyiségű cuccunk van! Pl: Dorinának a végére lett 2 bőröndje, 2 kézipoggyásza és további 5 szatyra. Mindenki hasonló mennyiségű és súlyú csomaggal várta a holnapot.

Közben még apró érdekességek is felmerültek, mint pl. Gáborka egy kedves ismerőse skypon keresztül jelezte, hogy miközben Magyarországon nézte az egyik jól ismert ismeretterjesztő csatornát, melyen Indiáról ment egy dokumentumfilm, minket látott meg, ahogy ropjuk az áruházban. A döbbent röhögést nem bírtuk letörölni a fejünkről – erre elég kicsi esély volt, de lám, a PROK szelleme velünk van. :D

Időközben az is kiderült, hogy miért is nem utazunk Chennai-ba: az áruház vezetője (aki néha rövid időre megjelenik ott, és mond különböző okos dolgokat) külön kérte, hogy ne vezényeljenek minket tovább. Hálával emlegetjük nevét (amit amúgy nem tudunk).

4 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:13:03

2008. január 7.

Eljött a hétfő. Sajnos nem sikerült akkor felkelni, amikorra terveztük, de senki sem esett kétségbe, mert hát ma magyar ételeket fogunk enni. Elkészültünk, fogtunk két riksát és elindultunk a Brigade Roadra. Mert hát nem csak a főzés miatt volt nagy nap a mai. Gábohrka fodrászhoz ment. Megbeszéltük Sammel, hogy ha megérkeztünk arra a kijelölt pontra, akkor hívjuk fel és elnavigál minket a fodrász szalonba. Ez így is történt. Viszont azt elfelejtette megemlíteni, hogy azon a környéken két olyan kávézó is van, amit említett.

Aztán önállósítottuk magunkat. Megláttunk egy üzletházat és láttuk, hogy ott is van egy szalon. Gondoltuk, hogy ez az amit kedves barátunk említett. Összeszedve minden bátorságunkat, elindultunk a fodrászat felé. Nagyon szimpatikus hölgy állt a bejáratnál, gondoltuk, nagy probláma nem lehet. Anett hű baráthoz mérten kézenfogva ment Gábohrka után. Péter is velük tartott, mert hát nem szerettük volna, hogy Gábohrka kopasz legyen :-) . Aztán Péter is bátorságott vett és beült a másik székbe. Így míg Anett hű baráthoz mérten Cosmopolitan-t olvasgattott – szinte ügyet sem vetve a két fiura :-) - a fodrászok már a hajvágás végéhez közeledtek. Miután megtörtént a hajvágás Péter arcán elégedettség, Gábohrka arcán egy kevés meghökkenés volt tapasztalható. Na ez is megtörtént – gondoltuk. Irány egy kávézó, ahol megvártuk Samet majd elindultunk bevásárolni az esti főzéshez. Miután bejártuk India egyik “fehér negyedét”,(mert rengeteg fehér ember volt azon a környéken - durva hogy már ez jobban feltűnik, mint az abnormális dolgok, amiből itt van bőven?). Szóval, betértünk egy üzletbe, ahol megtalálhattuk a tradicionális magyar étel elkészítéséhez szükséges összes kelléket (kivéve: csemege paprika és disznóhús). De nem keseredtünk el, még akkor sem, mikor Sam barátunk közölte, hogy sajnos nem tarthatjuk magunkat az eredeti tervhez, miszerint nyugodt körülmények között, egy zavartalan apartmanban vagy konyhában megcsinálhatjuk azt az ételt, amire idejövetelünk óta mindenki vágyik. (A Cosmo rajongóktól elnézést kérünk, de ennyi masala után, már igazán kijárt egy jó zsíros gulyásleves és egy jó nagy vajling pörkűtt nokedli!). Nahát, ott álltunk a kezünkben 5 jól megpakolt szatyorral és a jó magyar káromkodásokkal tűzdelve kérdeztük finoman indiai segítőnktől: “Most dobjunk ki mindent amit vettünk?”.

Majd ez a kedves fiú, mivel nem értette a fent említett szavakat, lázas telefonálásba kezdett, majd közölte, hogy a szálloda konyhájában fogjuk megfőzni a vacsoránkat. Furcsállottuk egy csöppet a dolgot, de mondván hogy ebben az országban nem lepődünk meg semmin, hát uccu neki haddszóljon!

Tehát beballagtunk a szálloda halljába, 5 db szatyorral és az amúgy sem feltűnő bőrszínünkkel, majd fél órányi várakozás után, a konyhában elszabadult a pokol. 20 férfi közé bacsattogott 4 fehérbőrű nő, akik elkezdték ismertetni a magyar gasztronómia által nyújtott felhőtlen örömöket. Később csatlakoztak hozzánk a fiúk is, őket sem bámulták meg és őket sem röhögték ki. Tehát kiröhögtek minket és bámultak végig, hogy mit csinálunk mi, és egyeltalán kik vagyunk, és különben is, nem is ismernek minket. Na hát csak 3-an rángatták ki a kezeinkből a késeket, hogy majd ők pucolják a hagymát, de nem hagytuk magunkat, harcba szálltunk az agresszív konyhások hadával.GUTEN APETIT! A végeredmény nem elhanyagolható, ugyanis a főszakács megkóstolta a művünket és elmondása szerint nagyon ízlett neki (reméljük nem hazudott). Bocs Gábohrka! :) (mert a pörkölt az ő érdeme). Nagyon finom lett!!! Rommel nem is késlekedett ezegyszer, és repetázott is úgyhogy osztatlan sikert aratott a főztünk, és persze a desszert, amit Jucinak köszönhetünk. Elláttuk névvel is, mármint a desszertet: Madártej. Kár hogy Nektek, akik otthon maradtatok nem jutott:). Majd ezek után 2 napig ezt ettük! Amíg tálalták az ételt, a pincérek jól megbámulták a kondért, mint egy ismeretlen objektumot. Mostmár szerintük is van jobb a csilipaprikánál és az előbb említett masalánál.

Vissza adjuk a szót a stúdionak! A Prok Produkció beszámolóját láthatták:
India, Bangalore, Country Club Hotel
Jó estét Magyarország!

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:13:02

2008. január 6.

Napközben elég későn keltünk fel. Miután összeszedte mindenki a maga kis csomagját, elindultunk a fellépésre. Rengeteg ember volt ismét vasárnap az áruházban. Egyszerüen felfoghatatlan, hogy ez a rengeteg ember hétközben mit csinálhat?

Na de erre a kérdésre lehet, hogy soha nem fogjuk megkapni a választ. Miután vége lett a fellépésnek, elindultunk hazafelé és mindenki azt gondolta, hogy egy sima vasárnapi napunk lesz. De persze Rommel ismét gondoskodott arról, hogy ne legyen az. Egyszer csak megcsörrent a telefon és közölte, hogy nemsokára ott van a szállodában.

Mi csak vártunk vártunk és vártunk. Gábohrka kiment Krisztáék erkélyére, hogy telfonáljon, meglátott három embert a szálloda ajtaja felé haladni. Azonnal berohant és közölte a többiekkel, hogy Rommel nem egyedül jön. Gondoltuk, hogy Sam is vele tart. De nem így lett. Rommel az áruházigazgatóval és annak barátjával Ahmeddal érkeztek hozzánk. A táskából előkerült egy üveg Bacardi és rengeteg víz és egy cola.

Nagyon sokat beszélgettünk. A legérdekesebb dolog az volt, hogy az áruházigazgató és barátja, akik egyébként eléggé tekintélyt követelő személyiségek elmondták, hogy ők azért nem esznek meg semmilyen húsból készült ételt, mert amikor az állatot levágják, akkor az fáj neki és nem szeretnék, hogy az a fájdalom az emberbe is átmenjen, miután megeszi az ételt.

Ezek után megkóstoltuk azokat az ételeket, amiket nagyon kedvesen kitálaltak nekünk. Aztán Rommellel megbeszéltük, hogy akkor a szabadnapunkra betervezett főzés még áll-e és számíthatunk-e rá. Egy hosszabb rövidebb telefonálgatás után közölte, hogy 95%, hogy eljön. Na akkor egy picit kétségbe estünk, de azt mondtuk magunkba, hogy ha nem jönnek el, akkor legalább mi eszünk egy kis hazait.

Miután elmentek még beszélgettünk és megírtuk a bevásárlólistát, aztán mindenki izgalommal tele várta, hogy minél előbb elérkezzen a hétfő.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:13:01

2008. január 5.

Elhatároztuk, hogy előbb bemegyünk a városba, mert a Kriszta hallotta az Endrétől, hogy az SKC-től nem messze van egy bazár. Na a csapat kapva kapott az alkalmon. Csomagjainkat leraktuk az öltözőbe és nyakunkba vettük a várost. Egy jó 20 perc gyaloglás után még mindig nem láttuk, hogy ki lenne írva, hogy :Gyere európai, bazár vagyok itt megtalálsz :-) Megláttunk egy ajándékboltot. Betértünk. Alig, hogy a lábunkat betettük az üzletbe, 20 eladó próbált hatunkat 80 fele cincálni. Dorina ki sem látszódott a rá aggatott sálaktól, Péter nevét már az összes eladó tudta, Krisztára nyakláncokat próbáltak meg rásózni, Anettra egy függőágyat, Gábohrka pedig a vizipipákkal és a turbánnal szemezgetett, Juci pedig az ékszerdobozokkal, Ahmed pedig ordított az eladóval, hogy a boltban található dolgokat hol mennyivel olcsóbban lehet megkapni.

Miután kiszabadultunk a boltból jó pár dologgal, Juci megérzéseire hallgatva elkezdtük tovább keresni a bazárt. Körbejártunk egy egész krikett csarnokot, lejártuk a lábunkat, nagyon szép helyeken jártunk, a “Gyere európai, bazár vagyok, itt megtalálsz” feliratot viszont sehol nem találtuk.

Ma a lelkünkre lett kötve – amit a mai napig nem értünk - , hogy jó show legyen, mert egy megrendelő jön megnézni minket. A show nagyon jól sikerült (persze) és a legmegdöbbentő az volt, hogy Rommel megdicsért minket.

Miután a fellépésnek vége lett visszamentünk a hotelba, és arra számítottunk, hogy a megbeszélt buli összejön. De persze nem jutottunk el a buliba. Ezért még beszélgettünk keveset és mindenki nyugovóra tért.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:13:00

2008. január 4.

Reggel Péter és Gábohrka elindultak, hogy felfedezzék a hangszerboltot. 11 óra után oda is értek, de egy picit csalódtak, mert 3 hete erre készülnek, de a hangszerbolt csak délután kettőkor nyitott. Péter készített egy két fotót, aztán elmentek a boltba, hogy a bevásároljanak, majd visszatértek a hotelba.

Aztán ismét elindultunk a bevásárlóközpontba. Ismét lement a három műsor és mindenki örült annak, hogy a többi magyarral sikerült lerendezni a problémákat: Nem beszélünk a szükségesnél többet, nem nézzük egymás műsorát.

Majd hazatértünk és Dorina és Gábohrka kinyitotta a zöld almás és narancsos vodkát...
Ezek után mindenki elvonult a szobájába és elaludt.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:12:59

2008. január 3.

Ma arra ébredtünk, hogy a szállodánkba nagy a sürgés forgás. Virágdekoráció, vörös szőnyeg - igen jol olvassátok -kapu lefestve és makulátlan tisztaság uralkodik mindenhol, kivéve a 207-es szobát, ahol ezidáig 2 napja nem sikerült kitakarítani. :-) Kiderült, hogy a szállodalánc tulajdonosa látogat el hozzánk este.

Az áruházban megtudtuk, hogy ott csak kettő műsort kell táncolni a harmadikat pedig a hotelban. Nagyon megörültünk. A harmadik műsor nagyon jól sikerült. Fogadtuk a gratulációkat és igazi spanyol ételeket ettünk. Kipróbáltuk ismét az indiai koktélokat, amelyek most sokkal finomak voltak, mint az a tojásfehérjés wiskey-s cukros valami, amit Gábohrka ivott. Az áruházból a hotel felé tartó úton, az egyik taxi még felvette Samet és ő is végig nézte a műsort és egész este a hotelban maradt. Nagyon sokat beszélgettünk vele és megtanítottuk magyarul elszámolni tízig.(nyolc a Sam kiejtésével nyulanc :-)) Miután 30szor elismételte a Krisztának, hogy csönd –magyarul – elmentünk aludni.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-09, 20:12:58

2008. január 2.

Egy újabb szabadnap után, elérkezett az új év első munkanapja. A nap nagy részét ismételten az áruházban töltöttük munkával. Aztán elérkezett az este. Rommel bejelentkezett és azt mondta, hogy hajnali negyed egy és fél egy körül megérkezik a hotelba és megünnepeljük a karácsonyt!?:) Azt gondoltuk, hogy azért mérget nem veszünk arra, hogy eljön. De megtörtént a csoda. Rommel megérkezett egyik régen látott barátnőjével Sophie-val. Nagy meglepetést okozott nekünk Rommel, mikor beállított a mikulás sapkájába.:) Itt tényleg ennyire nem figyelik az órát és a naptárat?:) Aztán a táska mélyéről előkerült egy üveg wiskey:-) . [moderálva] ( Ahmedről készült képek mellékelve :-)) Ezután Kriszta kiráncigálta Rommelt a szobából, mondván, hogy a karácsonyi ajándékát elő kell készíteni. Egy jó 5 percbe beletelt míg Péter a tőle megszokott pontossággal előkészítette az ajándékot. Rommel nagyon meghatódott és nagyokat derült miután megnézte a részére készített kis összeállításunkat. Aztán egyszercsak felpattant és közölte, hogy amíg átmegy a többi magyarhoz, készüljünk össze, mert megyünk. Nagyon nem ellenkeztünk. Miután mindenki eldöntötte mit is vegyen fel, addigra már eléggé eltelt az idő, de Rommel még mindig nem volt sehol. Aztán egyszercsak megérkezett, elindultunk lefelé.

A hotel kapuja be volt zárva és egy 8 km-es lánccal volt körbetekerve, amin egy hatalmas lakat volt. Jöttek a kérdések sorba: Hogy fogunk innen kimenni? Ki fog minket innen kiengedni? Stb. :-) . Aztán Rommel ezt a problémát is megoldotta. Átugrott a kerítésen ( mint már olvashattátok egy 195cm-es 95kg-os emberről beszélünk :-) ) és a fülkéjében alvó biztonsági őrt olyan indiaiasan felkeltette :-). Ezután azt mondta, várjunk mert elmegy az autóért. Autó megérkezett Rommellel, mi a 4 sávos út egyik oldalán, Rommel a másikon. Gondolta átjön hozzánk és segít átkísérni minket az úton. Ez idő alatt az autója járó motorral és nyitott ajtoval csak úgy ott volt a másik oldalon. Gondoltuk, hogy lehet valaki ilyen felelőtlen, hogy így otthagyja az autót. De aztán rájöttünk, hogy nem szabadna, hogy ez olyan meglepő legyen, hisz Indiában vagyunk.

Ezek után a csoport egyik része ( Kriszta, Péter, Ahmed, Rommel és Sophie) beültek Rommel kocsijába, Anett, Dorina, Juci és Gábohrka beültek egy taxiba. Gondoltuk, hogy a taxisunk teljesen tisztában van azzal, hogy hová is megyünk. A probléma akkor kezdődött, amikor nem láttuk előttünk Krisztáékat. Aztán tovább fokozódott. A kedves indiai taxisofőr miután kétségbeesett, megkérdezte, hogy mi is a cím, ahová megyünk? :-). Ekkor kapott sokkot a taxiban ülő csoport. Már ott jártunk, hogy felhívjük öket merre járnak, aztán megtörtént a csoda. Egy szürke autó jött mellettünk. Megörültünk, mikor megláttuk a Prok-os csoport vigyorgó arcát a másik autóban.

Az uticél egy nagyon elegáns szálloda éjjel-nappal nyitva tartó kávézója volt. Mikor beértünk, egyből egy kis otthon jutott eszünkbe. Kézzel festett tányérok a falakon és a kávézó hangulata nagyon hasonlított egy nyári balaton parti kávézóra.

Miután nagyon bevacsoráztunk, elkezdtünk munkáról beszélgetni. Nagyon sok érdekesség és információ után kilyukadtunk a spiritualitásnál. Nagyon meglepődtünk azokon a dolgokon, amiket Rommel mondott. Nagyon hitetlen embernek ismertük meg, aki nem hisz holmi féle pálma leveles könyvtárban, tenyérjóslásban. Aztán jött az i-re a pont. Rommelnek nagyon sok barátja van, aki médium és látó. Ő is átesett már egy transz állapoton, mikor is megválasztotta a mindenki által ismert nevét Rommelt. ( Ha valaki nem tudná az eredeti neve Harrison :-) ) Talán ezért szeretjük ezt az embert :-). Mindig tud meglepetést okozni. :)

Ezután a kicsit hosszúra nyúlt beszélgetés után, elindultunk haza. A taxisunk éppen aludt az autójába, mikor is ez a majdnem 2 méteres indiai ember felkeltette. Olyan hirtelen ébredt fel, hogy ismét elvesztettük a kis szürke autót, ráadásul a szálloda parkolójából sem találtunk ki. :-)

De biztonságban hazaértünk és nyugovóra tértünk.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-01-02, 14:26:35

2008. január 1.

Boldog Új Évet Kívánunk Mindenkinek!

Az év utolsó napjai munkával és napozással teltek. Alig vártuk a szilveszter éjszakát, hogy megint kikapcsolódhassunk végre. Előző nap megtudtuk, hogy az óév utolsó napján 2 műsort kell táncolnunk az áruházban, és egyet egy harmadik Country Club-ban, ahol – többek között – egy nagyon híres bollywoodi színésznő lesz a sztárvendég. Szóval elég jók voltak a kilátások egy fergeteges újévköszöntőre.

Sam újra elutazott, Rommel meg még nem jött haza, így megint “magunkra maradtunk”, igaz Rajut elküldték velünk kísérőnek, de ő nem kreatívkodik, csak csinálja, amit a “nagyok” mondanak neki. Az utasítás szerint az volt a feladata, hogy mérje fel a helyszínen, hogy mennyire biztonságos az számunkra, és ha úgy ítéli meg, hogy nem fognak minket ott bántani, akkor maradhatunk. Ha szerinte nem biztonságos, akkor haza kell mennünk a munka után. Csak nevettünk ezen...

Az áruház előtt ért minket az első meglepetés, mikoris egy nagyon szuper, vadiúj autó várt minket ott, hogy ezzel jussunk el a tett helyszínére. A hotelig 30 km-t kellett utazni. Megérkezésünkkor nagyon kellemes meglepetésként ért minket a látvány: fantasztikus volt a hely! Hatalmas színpad várt minket, kaja, pia, rengeteg ember; az ajtóban kaptunk illatos rózsát a hostess lányoktól... Hát nem így indul egy fantasztikus újév köszöntő party az ember álmaiban?!

Először a munkán volt a sor, felkaptuk hát a latin szerkót, és boldogan indultunk meg a színpad felé. Hátulról még volt szerencsénk végignézni egy dob-produkciót, egy önjelöltnek tűnő táncos fiú borzalmas előadását és egy divatbemutatót. Ezután jöttünk mi. Fergeteges sikert arattunk. Végig tapsoltak és füttyögtek. :D 2 hatalmas kivetítőn is vetítettek minket a műsor alatt – szóval jó volt a feeling.

Ezután a szobában – amit öltözőnek kaptunk – felvettük a party-szerkót: baromi jól nézett ki mindenki, hisz szilveszter van, vagy mi a szösz. Itt gondolkodtunk el először, hogy tán kissé kevés ruha van rajtunk a bőrdzsekis indiaiakhoz képest, és lehet túlságosan ki fogunk lógni a sorból, dehát... Minden mindegy! Szilveszter van! Indulhat a buliiii!

Ekkor Gáborka apukájának jóvoltából a Fehérvár Rádió élőben kapcsolt minket mobilon keresztül, Gáborka elmondta, hogy milyen itt a szilveszter, hogy érezzük magunkat, stb, üzentünk az ismerőseinknek. :D

Aztán... A megjelenésünk nagy feltűnést keltett, pláne mikor a dancefloor felé vettük az irányt. :D Kialakítottak nekünk egy hatalmas kört, és annak közepén roptuk. Nagyon vicces volt, mindenki tapsolt, nagyon örültek nekünk, kb 2 centiről kameráztak, meg fotóztak a fejünkbe bele :D Mi meg is beszéltük, hogy már megint túlaggódták magukat Rommelék, hisz nincs itt semmi baj, senki egy ujjal hozzánk nem ért, csak szórakoznak, meg minket is szórakoztatnak.

Mikor megszomjaztunk, elindultunk a beszerző körútra. Pezsgő nem volt, így maradtunk a whiskey-kólánál és a vodka-narancsnál, az antiakoholisták meg az üdítőknél. Ekkor jártuk időben olyan 23:30 felé.

Kis kitérő... Ha még nem mondtuk volna, India a megvalósuló álmok, és a teljesülő kívánságok hazája. Nagyon kell vigyázni, hogy mit kíván az ember. ;-)
Mi az eddigi legizgalmasabb szilvesztert kívántuk magunknak.
Péter pedig hogy minél rövidebb ideig kelljen elviselnie egy szilveszteri bulit.
Mindegyik bejött.

Először csak 2 ember jött oda, hogy ugyanmár menjünk velük táncolni. Mi azonban kedvesen mondtuk, hogy nem táncolunk senkivel, mert ebben egyeztünk meg. Mondták, jó, akkor csak egy fotót szeretnének velünk. Gondoltuk, ez egy szokványos kérés, miért is ne?! Azt nem számoltuk bele, hogy ez nem egy szokványos este... Kb. 5 másodpercen belül kb 40-50 ember állt körbe minket, hogy ők is fotót akarnak. Majd a következő pillanatban nekünk estek, és elkezdtek minket ezer felé cincálni. Nagyon durva volt, senki nem tudta, hogy hol van a másik, csak azt láttuk, hogy Raju és az emberei pánikszerűen törnek utat maguknak az emberrakás felé – felénk. Kiabált mindenki, hogy azonnal szaladjunk vissza az öltözőbe, ami nem volt egyszerű, mert úgy fogtak, rángattak minket az emberek, hogy többünknek a keze bekékült. Rövid közelharc után mindenki kiszabadult annyira, hogy el tudtunk kezdeni futni, azonban a tömeg futott utánunk. Péter ment elöl, nyitotta az ajtót (amire Anett egy kecses rúgással is rásegített), Gáborka meg hátulról tartotta a frontot. Berontottunk a szobába, kísérőink utánunk... és a tömeg is utánunk. Namost mi ennyit láttunk: tisztára, mint a filmekben – kívülről egy 50 fős tömeg nyomja befelé az ajtót, belülről pedig 4 ember próbál ellen tartani, és a résen belógó emberi végtagokat kituszkolni, hol finoman, hol erőszakosan. A sofőrünk kezét annyira megkarmolta valaki ebben a harcban, hogy 2 óra múlva is vérzett szegénynek, és a ruhája is tiszta vér volt.

Hosszú huzavona után sikerült becsukni az ajtót, bezárták, ráhúztak 4 reteszt, mikor rádöbbentünk, hogy Raju nincs sehol. Elkezdődött a telefonálgatás, rendőrt hívtak, mert ezek kintről nem tágítottak, sőt egyre csak nőtt a tömeg. Végül Raju is beesett (a szálloda vezetőségével együtt, akik nem győztek bocsánatot kérni), iszonyú mérgesen, és közölte, hogy márpedig most azonnal visz minket haza, nem érdekli semmi könyörgés. Azt csinálunk otthon, amit akarunk – a bezárt szállodánkban, ahol rajtunk kívül egy lélek sincs.

Az éjfélt így egy kb. 8 nm-es szobában töltöttük, nem láttunk tűzijátékot, nem számoltunk vissza, nem ittunk pezsgőt... egyszercsak 2008-ba csöppentünk. Felköszöntöttük egymást és a szobában tartozkodókat, majd beszálltunk a kocsinkba – rendőri biztosítás mellett – ami közvetlenül az ajtóig bejött, nehogy megint történjen valami.

Így ért véget a szilveszterünk. Olyan volt minden, ahogy kívántuk: izgalmas... és rövid. :D

Azaz, még egy érdekességet tartogatott Gáborka Apukája számunkra. Az otthoni idő szerinti éjfélkor, Skype-on keresztül lejátszotta a magyar Himnuszt. Mégegyszer köszönjük Neki!

Ma pedig szabadnapra ébredtünk, melyet egy botanikus kertben töltöttünk el. Fantasztikus volt, a legnagyobb élményt nekünk a majmok jelentették, akik ott élnek és nagyon szelídek. Erről a napról beszéljenek inkább helyettünk a képek!

4 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-30, 08:25:24

2007. december 28.

Ajajj, Kriszta elgondolkodott...

India gyönyörű, ahogy ezt már százezerszer leírtuk. Elmondhatatlan érzés ez a napsütés, az, hogy bármerre nézünk, hatalmas pálmák nőnek, ez a káosz, amiben – ennyi idő után már mi is látjuk – igenis van rendszer; minden színes, minden érdekes, és az összkép annyira életigenlő, hogy nekünk ez mindennap hoz egy nagy-nagy élményt. Az emberek is irigylésre méltók, hisz mindenkinek – de tényleg, még a koldusoknak is – mindig mosoly van az arcán. Lehet, hogy nem élnek olyan modern körülmények között, mint mi otthon, talán nem is annyira tájékozottak, azonban képesek jó emberek maradni, édesen rácsodálkozni mindenre, akár századszorra is. Ami számomra eddig elmélet volt, most a gyakorlatban is megláthattam: “A boldog ember mindig jó, a jó nem mindig boldog.” Azok, akikhez közel kerültünk itt: Sam, Rommel, Mózi, Raju, Philip és természetesen a kis kakukktojás, Ahmed – rendkívül korrekt emberek. Lehetne köztünk nézeteltérés, mert egész más értékrendjük van, mint nekünk – de hát azért születtünk embernek, hogy gondolkodhassunk, dönthessünk. Mi úgy döntöttünk, hogy követjük az itteni játékszabályokat, és ezek között a keretek között érezzük jól magunkat. Személy szerint azt gondolom, hogy talán ez egy járható és kifizetődő út mindenkinek. Vendéglátásunkor érthetően az ő igényeik szerint választanak nekünk kaját, szállást, járművet, mindent – a legjobbat akarják nekünk. Még akkor is, ha ez nem pontosan olyan, mint amilyet mi választanánk magunknak.
Nem ragozom tovább, itt vagyunk ebben a Csodában, amiért mindig hálásak leszünk az Égieknek és a Nagy Varázslónak.
Tegnap hazafelé tartva a taxiban – Serj nagyon jól sikerült új albumának hallgatása közben – elgondolkodtam azon, hogy mennyire máshogy éljük meg mi emberek a dolgokat – még akkor is, ha egy helyről származunk. Mennyire különbözünk, mit tartunk fontosnak és mit nem, mit látunk meg a világból és mit nem.
Vannak akik nem látják, amit mi. Emiatt raboljuk egymás energiáit. Ők hiába panaszkodnak naphosszat, mi nem veszünk részt benne; mi hiába örömködünk egész nap, ők nem vesznek részt benne. Nem tudom, hogy kinek van igaza: mi vagyunk vakok, és csak álmodunk valamit, ami valójában nincs is; vagy ők vakok, és nem veszik észre, ami a szemüket szúrja ki.
Csak az én személyes véleményemet írhatom le: inkább álmodok, mert az akár valóra is válhat, minthogy vak legyek egy ilyen fantasztikus helyen – vagy bárhol a Világban. Sosem szeretnék megkeseredett emberré válni, és kívánom a környezetemben élőknek, és a PROK minden itteni és otthon maradt tagjának is, hogy ők se legyenek azok. Az Élet igenis szép, az álmoknak igenis van létjogosultsága, és a boldogsághoz sem kell túl sok!
Én végtelenül büszke vagyok a csoportom minden tagjára amiatt, hogy ebben az egyáltalán nem könnyű helyzetben (tudom, hogy kívülállóként könnyűnek tűnhet, hisz mondhatni “nyaralunk” – azonban ez nem teljesen van így, hisz itt az összezártság, az ünnepek a család nélkül, a nem nekünk való kaja, és a rendkívül megterhelő munka, párosítva a nekünk szokatlan időjárással stb), valamint fiatal koruk ellenére így megállják a helyüket. Nem nyafognak, nem lázadnak és minden krízishelyzetben felnőttként, és nem utolsósorban profiként viselkednek. Lehet(ne) példát venni Róluk!

Sztorikat is írunk ám...

Még az előző esténél kezdjük. Van egy kedves indiai srác, aki már többször feltűnt nekünk a hotelben, táncos lába miatt. Volt, hogy délben indultunk valahova, ő pedig az étteremben ropta ezerrel, már csupa izzadt volt a terheléstől :D Kicsit lelkes?!
Nos eme emberke akarta megmutatni frissen tanult tánclépéseit a lépcsőn lejövet a békésen kávézgató Gáborkának, Dorinának és Anettnak. Ők döbbenten nézték, és feltették a kérdést magukban: “Ennek meg mi baja?!”, mikoris barátunk, a saját lábába belegabalyodván, 8 lépcsőfokot zuhant, majd elterült. A szomszédos asztalnál várakozó haverjai nem éppen igaz barátokhoz méltóan viselkedtek: konkrétan hülyére röhögték magukat a jeleneten (Gáborkáék is). Szegény zavarában eliszkolt: kirohant az ajtón – majdnem átesett a küszöbön. Percek múlva tért csak vissza, majd megállt a teremben, háttal Gáborkáéknak - a fenekén hatalmas koszfolt éktelenkedett. :D Összeszedvén minden bátorságát, mégis odament Gáborkáék asztalához, és elmondta, hogy nagyon tetszik neki, ahogy Gáborka táncol, és szeretné felvenni kamerával valamikor. :D Erre ezidáig nem került sor, de mindannyian alig várjuk azt a bizonyos “videoklip-forgatást”.

Ezen sztori alatt Juci, Péter és Kriszta a konditeremben faragta acélosra testét, amit a kemény munka után, megérdemelten egy kis gőzfürdőzéssel kényeztettek. Mint utóbb kiderült, ez egy potya-gőzfürdőzés volt, amit a konditermes fickó jóindulatának köszönhettünk – hisz ez egy fizetős szolgáltatás amúgy. Köszönjük Kedves Konditermes Ember!

És már itt is vagyunk a mánál. Korán indultunk dolgozni, mivel sajtótájékoztató volt az SKC-ban. 2-re kellett volna beérnünk, de fél 3-kor még a szállodában vártuk a taxit :D Nem kevés késéssel megérkeztünk mindenki megelégedésére, kaptuk magunkat, és már táncoltunk is, vagy 3 kamera és 5-6 fényképezőgép kereszttüzében. Ahmed szerint ez volt eddigi legjobb műsorunk, vigyorogtunk ezerrel – hát igen, a hírhedt PROK-os kameraérzékenység. :D
Ezután “interjúkat adtunk” 2 tv-nek, ami abból állt, hogy Péter nyilatkozta, amit előre megbeszéltünk, mi pedig mosolyogtunk a háttérben; valamint 1 újságírónak összeírtuk, hogy mit kell tudni rólunk. Nagyon jól sikerült, kár hogy nem fogjuk látni a debütálásunkat az indiai tv-kben (ha nem említettük volna, egy újságban már volt rólunk fotó).

Délután végre Sam is befutott az áruházba, akit jól kifaggattunk, hogy hová tűnt ő és Rommel (Rommel elutazott Pune-ba és csak január 1-jén jön vissza, Sam pedig nagyon elfoglalt a sok munka miatt), hol leszünk szilveszterkor (nem tudja, még kitalálja, hogy hova menjünk, de a program tutira úgy fog kinézni, hogy elvisz minket egy szórakozóhelyre, otthagy minket, ő elmegy templomba 22 h-ra, ahonnan 2h-kor tér majd vissza hozzánk), és hogy mikor jön a karácsonyi ajándékáért (videot vágtunk neki, mely a “Süss fel nap” című dallal kezdődik, amit mi magunk énekeltünk fel, és amit már régebben megtanítottunk neki is; majd pedig egy megható karácsonyi dallal folytatódik, mely alá olyan fotókat tettünk, melyen együtt vagyunk vele, és viccesek, vagy aranyosak, vagy valamiért fontosak). Megtudtuk, hogy este számíthatunk rá.

Így is lett, átadtuk az ajándékot, amin szerintünk meghatódott, amit úgy próbált palástolni – mert ugye egy kemény indiai férfi nem hatódik meg csak úgy, mindenféle karácsonyi ajándékokon – hogy mindannyiunkat egyesével jól hátba vágott. :D

Ezután sokat beszélgettünk, ahol megkaptuk az első igazi dicséretet “főnökeinktől”: kiderült, nagyon elégedettek a hozzáállásunkkal, a műsorral, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak a közönségtől is, hogy szeretik a show-t. Bár ezt többször is éreztették velünk már – kétségkívül kivételezett helyzetben vagyunk a többiekkel szemben, ezt mi is látjuk, de azt gondoljuk, ez nem véletlen – nagyon jó érzés volt hallani. Jövünk mi még Indiába ;-)

Ezzel a jóleső tudattal tértünk nyugovóra.

7 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-27, 19:03:07

Boldog születésnapot kívánunk Kriszta Anyukájának és Dorcika tesójának, Enikőnek! Happy birthday!

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-27, 15:46:32

2007. december 26.

Egy újabb szabadnapra ébredtünk, ami 8 nap munka után már nagyon járt nekünk. Előző este próbáltuk felvenni a kapcsolatot a “vigyázóinkkal”, akik az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolnak minket, és most sem jártunk sikerrel. Eldöntöttük, hogy ettől függetlenül, mi nem szeretnénk a szabadnapunkat a szállodában ülve tölteni, így nekiindulunk Indiának nélkülük. Előző nap már összeállítottuk a programot: hatalmas optimizmusunkkal felfegyverkezve ellátogatunk a pálmaleveles könyvtárba (az optimizmus azért kellett, mert Rommel szerint néhány héttel, más forrás szerint két hónappal korábban be kell jelentkezni és időpontot kell kérni), sétálunk a botanikus kertben, átadjuk magunkat a zenének egy hangszerboltban, valamint elhozzuk Rommelék irodájából Péter csomagját, ami lassan már 2 hete ott pihen.

Dél körül már indulásra készen álltunk, a szálloda recepcióján még segítettek is összeállítani az optimális útvonalat. Ezt követően az egyik itteni taxis, aki “épp arra járt”, rögtön pontos árajánlattal állt elő. A probléma csupán az volt, hogy csak ő állt rendelkezésre, azaz szokás szerint megint 6-an kellett volna beférnünk 4 helyre. Nem akartuk a szabadnapra összespórolt energiáinkat ilyesmire fecsérelni, úgyhogy a riksázás mellett döntöttünk inkább. Ugyanakkor azonnal le is szűkítettük a programot, mivel a recepciósok szerint Rommelék irodája túlságosan messze volt a többi “célponttól”, így úgy döntöttünk, a csomag (tovább) várhat.

Első úticél a pálmaleveles könyvtár volt. Viszonylag hamar találtunk két riksást, akik el is vittek oda bennünket, miután sikerült tőlük kierőszakolni a megfelelő árat. Korábbi ismereteink szerint nem hatalmas épületet kellett keresnünk, sem régi, indiai stílusban épült templomot, csupán egy egyszerű házat, ami külsőre semmiben sem lóg ki környezetéből. Az utcatáblák megtekintése után már tudtuk, a riksások értik a dolgukat, a “Nadi Gruha” tábla a lépcső mellett pedig végképp meggyőzött bennünket, hogy a neten sem akarnak feltétlenül átverni minket :-)

A pálmaleveles könyvtár India egyik legtitokzatosabb könyvtára. A leveleken nem más található, mint az emberek múltja és jövője, hindi nyelven. Ezeket az írásokat a “Nadi Gruha” tudja értelmezni (a “Nadi Gruha” jelentése: pálmalevél-olvasó).

Ide szerettünk volna bejutni, elsőként azonban a lépcsőt elzáró rácson akadtunk meg. A tábla szerint lefelé kellett volna mennünk az alagsorba, a ház azonban többszintes volt, így felfelé indultunk el, hátha találunk valakit, akit megkérdezhetünk, hogyan tovább. Az első szinten az egyik ajtó mögött egy iroda leledzett, itt egy kedves hölgy készségesen továbbirányított minket egy emelettel feljebb. Itt egy újabb zárt ajtóba botlottunk, úgyhogy folytattuk utunkat a tetőre. Itt már nem találtunk újabb ajtót, de sajnos mást sem, úgyhogy néhány fénykép után elindultunk lefelé. Ekkor vettük észre, hogy a másodikra megérkezett a “lakó”, aki nem volt más, mint maga a “Nadi Gruha” (legalábbis ő ezt állította). Aggodalmaink beigazolódtak, elmondása szerint valóban két hónappal előre kell időpontot kérnünk. Őt magát nem találtuk annyira szimpatikusnak, ennek ellenére csalódottan hagytuk el az épületet.

Következő programpont a hangszerbolt megkeresése volt. Ez már keményebb diónak bizonyult az újabb két sofőrünknek, akik csak a környéken lakókkal történt többszörös egyeztetés (és az azokat követő visszafordulások) után tudták csak közölni velünk, hogy errefelé nincs bolt. (Mégse bízzunk az internetben?!) Ami az előbb említett környéket illeti, Gábohrka meg is jegyezte, hogy elég “érdekes” helyeken járunk mi (így a “vigyázóinknak” inkább meg se említettük) :-)

Anett, Dorina és Gábohrka ekkor már rendkívül éhes volt (Judit, Kriszta és Péter jónéhány banánnal csillapította éhségét még korábban), így úgy döntöttünk, a botanikus kert előtt beugrunk a Fórum bevásárlóközpontba enni valamit, lévén, a kert és az áruház nincs messze egymástól (Bangalore-i viszonylatban). Az evés és a rövid nézelődés után azonban már nem sok időnk maradt volna a kertre, ezért a nappalból még hátralévő kb. egy órát szintén az áruházban töltöttük el, az eredményt lásd a fényképek között :-)

Hazaérkezés után Anett, Dorina, Gábohrka és Péter biliárdoztak, majd vacsora után Judit, Kriszta és Péter felkeresték a konditermet is. Miután feltöltődtek energiával, csatlakoztak a többiekhez, kiválogattuk a képeket, majd mentünk aludni.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-25, 11:54:53

2007. december 24.

Gábohrka, Anett, Dorina, Péter és a busztolás esete

Történt ugyanis, hogy a munkahelyünkről hazafelé tartva, minden előjel nélkül megállt a minket szállító autó. A sofőr tájékoztatott minket, hogy kifogyott a benzin, majd az első arrafelé haladó motor hátsó ülésére felugrott. A motor sofőrje meg sem lepődött, hogy haladás közben egyszercsak mögötte terem egy ember, rezzenéstelen arccal mentek tovább. Hamarosan újra láttuk söfőrünket, aki futva érkezett, a kezében egy másfél literes flakonban a benzinnel. Mindhiába. Kb fél órát szenvedett a tanksapkával, miközben még telefonált is – majd végre a kocsiba került az üzemanyag – de az mégsem indult. A betolás mellett döntöttek. A lányok nem szállhattak ki a kocsiból, Péter és Gáborka – utóbbi fehér nadrágban és totál sminkben – tolta a járművet, míg a sofőr indítani próbált. Ez a módszer sem vezetett eredményre. Bár elég sok taxis ajánlgatta szolgáltatását, mi csak ellenőrzött – Sam által telefonon rendelt – taxival közlekedhetünk, tehát várakoztunk, de végül szerencsésen megérkeztünk a hotelba.

Esőzések Indiában

Napokig esett az eső. Állítólag Chennai-ból érkezett. Mindenesetre elég lehangoló volt, és mivel itt az utak jó része nincs lebetonozva, így sárga sár folydogált mindenfelé, nem kímélve az amúgy sem tiszta ruháinkat, cipőinket. Ha nem említettük volna, sajnos nincs mosógép a szállodában, és csak kézzel tudunk mosni, azon teherrel megspékelve, hogy itt egy ruha 3 napig szárad a páratartalom miatt. Szóval nem azért vagyunk “koszosak”, mert ennyire aklimatizálódtunk, csupán technikai okai vannak. A rossz idő a hangulatunkat sem kímélte, így azon nyomban kitaláltuk, hogy vásárlással kell szintre hoznunk magunkat. Egyik este fellépés után remekül meg is szerveztük, hogy elmegyünk a Fórumba, eszünk valami normálisat, meg mászkálunk, nézelődünk, shoppingolunk, hisz láttuk, hogy ki volt írva: nyitva 22:30. Sam megint jó partnernek bizonyult az elképzeléseink megvalósításában, mondta, hogy menjünk el a taxikkal, ő meg majd értünk jön a saját kocsijával ha végeztünk. Meg is érkeztünk – bőrig ázva – berontottunk az áruházba... ahol minden zárva volt, a kajáldák kivételével. Csak azok vannak nyitva fél 11-ig. Sebaj, akkor már belaktunk. Hívtuk Samet, hogy jöhet értünk, majd kimentünk az áruház elé a hidegbe, mert az őrök már nagyon noszogattak minket. Sam persze megint nem kapkodta el a megérkezést. Ezen idő alatt, csodák csodájára egyszercsak szembe találtuk magunkat Rommellel és az Ő Édesanyjával, akik véletlenül épp arra jártak. Nagyon szép Anyukája van, és kedves is. Mikor Sam megérkezett, azon nyomba vitába keveredtek Rommellel, amit nem értettünk, mert hindiül ment az “egyeztetés” (Rommel mondta, Sam hallgatta). Eddigre mi már kockásra fagytunk. De megpróbáltatásainknak nem lett vége, hisz Rommel közölte: “2 perc és itt vagyunk”... mi itt már tudtuk, hogy el vagyunk veszve. Minimum egy órát kell még várakoznunk eme zord időjárásnak kitéve. Így is lett. Szenvedtünk egy sort, bemásztunk a hóember házába, táncoltunk, stb, de mulatságunknak a helyi biztonsági őr gyorsan véget vetett. Itt kérem rendesen kell viselkedni. Pf. Mikor azt hittük, már nem jöhet rosszabb, megláttuk Rajut – aki rejtély, hogy hogy került ide – és mondta: ma ő visz minket haza. Az alábbi módszerrel: 2 riksa és 1 motor áll rendelkezésre. Egyik sem tűnt túl bíztatónak esőben... Nem volt más választás, így Péter lelkesen (tényleg lelkes volt, ez nem csak egy szófordulat) felpattant a mocira Raju mögé (persze sisak nélkül), a többiek pedig beékelődtek a csuromvizes riksákba. Jelentem minkenki megfázás nélkül megúszta a kalandot.

Péter, India új csillaga

Történt ugyanis, hogy Pókember barátunk, alias Endre (itteni nevén Endrúúú) a trapézos számához Péter segítségét kérte. A sztori a következő: Endrúúú leng a trapézon pókember jelmezben, Szandra sétálgat az áruházban SKC-s szatyorral a kezében, mit sem sejtve, majd jön az a galád Pítör, és jól megtámadja Szandrát. Ekkor Endrúúú azonnal akcióba lép, és megpróbálja megvédeni a lányt, így egy kisebb verekedés tör ki Endrúúú és Pítör között. Amiből – hát igen, a mi csapattársunk – Pítör jön ki győztesen. Úgy orrba vágja a pókembert, hogy az egy emeletet zuhan lefelé. Péter őstehetség. Erre a tényre persze nem Indiában derült fény, hisz már otthon is remekül alakította a biztonsági őrt, takarítőnőt, illetve a zenészt – egy régebbi műsorunkban. Azonban az ittenieknél is óriási sikert aratott, azóta szobrot emeltek neki, és csak suttogva merik kiejteni nevét.

Ahmed

Nem bírunk betelni vele. Kincset találtunk itt Indiában. Egyik este Juci pizsiben indult meg a konyha felé, hogy hozzon vizet (tudjátok, itt szigorúan tilos meginni a csapvizet), mikoris a folyosón összeakadt Ahmeddal, ami azon nyomban kimarta Juci kezéből az üveget, és cselekedett. Majd beült fél órára Anették szobájába (Ahmed nem nagyon beszél angolul sem, magyarul meg pláne nem...), aztán elköszönt és aludni tért.

Ahmeddel vacsorázni egy élmény. Nagyon sokat eszik, és nagyon gusztusosan elkészíti a kis falakákat, az embernek mindig van egy kényszerképzete, hogy Ahmed kajája finomabb. :D Nem ezt hallottuk az arabokról, de ő mindenre rácáfolt amúgy is, ami általánosságokat hallottunk a népéről.

Juci, aki egy rövidnadrággal és egy trikóval kiírtja fél Indiát

Előző este Juci rossz hírt kapott. Sajnos vannak emberek, akik nem tudják, hogy kell viselkedni, nem ismerik az empátia fogalmát, és megtalálják a legrosszabb időpontot arra, hogy bántsák azt az embert, akit állítólag szeretnek. De Jucit nem gumicukorból faragták, így összekapta magát, és másnap már egy elég forró rövidnadrágban, egy mélyen dekoltált trikóban, mosolyogva jelent meg a taxinál. A fellépések közötti egyik szünetben Pítőrrel az áruházzal szemben található büfésorra tartottak, mikoris bekövetkezett a katasztrófa. India nincs felkészülve egy magyar táncoslány látványára, pláne ilyen cuccban. A mérleg: 1 koccanásos baleset, 1 elfelejtett bekanyarodásból keletkezett káosz, és sok-sok majdnem-baleset.
Mindenki biztonsága érdekében mondom: Csadort Jucira!!! :D

Karácsony

Már előre lehetett látni, hogy semmi sem lesz a szokványos. Fenyő sehol, van helyette pálma; család sehol, vagyunk helyette egymásnak; ajándék sehol, de majd pótoljuk januárban; hó sehol, de van helyette 30 fok... A szabadnapunkat elhalasztották, így dolgoztunk, mint mindig. A karácsony itt nem nagy szám, kevesen ünneplik. Elhatároztuk, hogy azért megadjuk a módját, körülmények ide vagy oda, így végezvén a napi bokros teendőinkkel, mindenki kicsípte magát, megfogtuk az egyszem gyertyánkat és elindultunk az étterem felé. Útközben összefutottunk Ahmeddal, aki enyhe sokkot kapott a látványunktól, és pánikszerűen szaladt a szobája felé, hogy melegítőjét és papucsát ünneplőruhára cserélje. Egy nagyon elegáns és rendkívül illatos Ahmed tért vissza hozzánk. Így ebben a szűk körben, 1 db gyertyával ünnepeltük a karácsonyt, indiai ételeket fogyasztva, viszont nagyon finom vörösbort kortyolgatva. A pincérek meg is kérdezték, hogy miért csíptük ki magunkat, buliba megyünk? Mondtuk, nem, csak karácsony van. Mondták: Ja, tényleg! :D Később táncoltunk kicsit egy meglehetősen gyenge, de annál lelkesebb indiai férfi énekes produkciójára, majd visszavonultunk a szobáinkba, és a neten, vagy telefonon - legalább hangban - együtt voltunk kicsit a Családunkkal.
Boldog Karácsonyt Kívánunk Mindenkinek!

3 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-18, 10:36:21

2007. december 17.

Szabadnap! És nem is akármilyen! Na, de kezdjük elölről.

Rommel még hetekkel ezelőtt kiejtette a száján, hogy Bangalore-ban milyen szép aquaparkok vannak – nos, akkor ő még nem sejtette ennek következményét. Persze, hogy kitaláltuk, hogy ott a helyünk! El is kezdtük szervezni az utat, amit Rommel egyetlen mondatával haza is vágott: nem mentek sehová egyedül!!! Érzésünk szerint kissé túlreagálja a dolgot, mert hát mi bajunk lehet egy aquaparkban, de szerencsésen alakult a történet, hisz Samet adta mellénk szárazdajkának...

...aki az itteni szokásoknak megfelelően 1 órát késett a reggel 10 órás találkozónkról, de ezt mi már rutinosan eleve bele is számoltuk. Elindultunk, miniben/rövidnaciban/trikóban (amit kivételesen nem cseréltettek le velünk mindent takarós szerkóra), kis strandtáskáinkban a bikinikkel, törölközővel – lelkünkben azon tény iránt érzett örömmel, hogy látszik némi esély arra, hogy nem csontfehéren térünk haza ottonainkba, miután itteni küldetésünk lejár...

Így napozásra készen, jókedvűen, indiai slágereket énekelve tettük meg az odavezető 50 km-es utat. Már a park bejáratánál egész biztosak voltunk benne, hogy eme helyet nekünk találták ki. Ráadásul az is nyilvánvalóvá vált, hogy csakúgy, mint Hyderabadban, itt is egybe van építve az aquapark a vidámparkkal. A belépőért cserébe mindent használhatunk.

Elsőre a vidámparki játékok mellett döntöttünk, amik nagyon újszerűek, modernek és rendkívül paráztatósak voltak. A bevállalósabbak (Gábohrka, Dorina, Péter és Sam) minden rettenetet végigpróbáltak, erről nem írunk többet, mert a mellékelt képek magukért beszélnek. A Földön maradottak is nagyon jól szórakoztak, és próbálták megörökíteni társaik minden másodpercben utolsónak tűnő létpillanatát, fotók formájában.

A park hihetetlen színekben pompázott, és nem csak a színes játékoktól, hanem attól a rengeteg virágzó növénytől, ami decemberben még akkor is durva, ha az ember épp Indiában tartózkodik. Emellett halakat is láttunk a parkban található kis “tóban”, akiket kézből lehetett etetni, annyira szelídek voltak.

Ezután a vízi világ felé vettük az irányt, ám előtte kis pihenőt tartottunk egy kis lugasban, ahol Sam kicsit megint mesélt az indiai szokásokról. (Big! Figyelj!) Téma: Hogyan csajoznak az indiai pasik. Ez azért érdekes, mert ugye még múltkor Rommeltől megtudtuk, hogy nem mászkálhatnak kézenfogva, nem nagyon járkálhatnak el a lányok egyedül, nyilvánosan nem érhetnek egymáshoz stb stb. Szóval ez egy érdekes témának ígérkezett.

Megtudtuk, hogy társasági összejöveteleken ismerkednek, esküvőkön, családi bulikon, és néha szórakozóhelyeken. Először a pasi kifigyeli a csajt, és rámosolyog :D Ha a csaj is visszamosolyog, még különböző – számukra – egyértelmű jeleket adnak egymásnak, mint pl. kacsintgatás és hasonlók. Majd szóbaelegyednek és elmennek autózni a városba, hogy tudjanak beszélgetni, mert nyilvánosan nem mutatkozhatnak. :D :D :D

Ezután, ha szerelembe esnek, ezt titokban tartják, mert a lányos szülők sokkot kapnának, így titkos randik következnek. Azt nem tudjuk, hogy hol, mert haza nem mehetnek, nyilvános helyre sem, szóval valószínű marad a kocsi :-) A fiús házhoz akkor mehetnek, ha a lány szimpatikus a fiú szüleinek, mert ha nem, akkor nagyon nagy haddelhadd következik. Vannak, akik ennek ellenére is kitartanak egymás mellett, de akkor általában messzire költöznek és új életet kezdenek. Vagy marad a házasság, ami nem ritkán már pár hét után bekövetkezik, tekintve, hogy szorosabb kapcsolatot csakis ekkor létesíthetnek. :D

Szóval, ezt mondta Sam, de a személyes véleményünk szerint, azért vannak oly leleményesek, hogy a fent említett variációkon túl is lenne mit mesélniük, dehát nem meséltek. :D

A pihenőt az aquaparkos rész váltotta, amin már az elején tisztán látszott, hogy problémás lesz. Ugyanis MINDENKI – rajtunk kívül – ruhában fürdött. A legdurvább az inges-farmeros pasi volt, aki ebben a cuccban csúszdázott önfeledten... de a legmerészebbek is max. térdgatyáig vetkőztek. S jöttünk mi, nem kicsit zavarban, és bikiniben...

Kérdeztük Sam-et, hogy ez nem gáz-e, ő erre annyit mondott, most miért, már ő is látott bikinit: a tv-ben. Ez nem vicc. Iszonyú kellemetlenül éreztük magunkat. Azért Dorina és Anett a fiúk társaságában végigtesztelte az összes csúszdát, azonban a napozásról le kellett mondanunk – lehet, mégis fehéren megyünk haza?!

Ezután még bementünk egy CineMagic nevű terembe, ahol egy nagyon élethű filmet vetítettek - száguldottunk a Föld mélyén valami kis vasúti kocsin - miközben ezzel összhangban rázkódott a szék alattunk, és prezentálták az összes oda vonatkozó hatást is (hang, fény, szél stb.). Tök jó volt.

Az est fénypontja a lézershow volt. Az utolsó másodpercben estünk be, lerogytunk a székre, és tátva maradt a szánk... Elképesztő látvány tárult elénk, tökéletes együttállásban a hallott zenével. A hangulatot tovább fokozta, hogy kb. a második percben a teremben tartózkodó emberek felpattantak, és boldogan sikítva, énekelve elkezdtek táncolni. Hiheteletlen, leírhatatlan élmény volt. Igazából készítettünk róla egy videofelvételt, de Gábohrka (az ő kezében volt a kamera) annyi nyomdafestéket nem tűrő szót sorolt fel eme néhány perc alatt – elragadtatásában – hogy ha mindet kivágjuk, nem marad mit mutatni :-) Így eme kincs megmarad a szűk családnak és a közeli barátoknak. A többieknek ajánljuk, hogy feltétlen látogassák meg a Wonder La nevű komplexumot, ha Bangalore-ban járnak! Felejthetetlen élmény volt!

7 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-18, 10:36:20

2007. december 16.

“Reggel” fél 2-kor keltünk, Péter csengetésére, ami nem volt kellemes (most Gábohrka nevében írunk). Kicsit leordította Péter haját, hogy fél 2-kor délután fel merte kelteni, de mellette szóljon, hogy reggel 5:30-kor értünk haza tegnapi túránkról.

Ezek után semmi érdekes nem történt, elmentünk fellépni, tök jó volt, sokan voltak, tapsoltak, őrjöngtek. Sam nagyon jó fej volt, mert látta rajtunk, hogy fáradunk, így a harmadik műsortól megkímélt minket. Igaz, ezt annak is köszönhetjük, hogy mi is rendkívül rugalmasak és megbízhatóak vagyunk, igazán nincs sok gondjuk velük – jól működik a kölcsönösség szerencsére.

Hazafelé betértünk egy KFC-be, ahol felvásároltuk az ország csirkekészletét. Majd az élelmiszerboltban megbizonyosodhattunk arról, hogy Ahmed személyében egy igazi gentlemanre akadtunk. Hozta a bevásárlókosarat utánunk mindenhova, meg a teli szatyrokat később, nem engedte a lányokat cipekedni. Ez azért itt elég meglepő. Itt a férfiak nem az udvariasságról híresek.

Miután hazatértünk Rommellel és Sammel megbeszéltük a piszkos anyagiakat, most írjuk a blogot, miután Kriszta mindenki lábát megmasszírozta, valamint Juci segítségével kimosta a fellépőruhákat (melyben Sam is aktívan közreműködött... 2 perc erejéig – ilyen a két lábon járó indiai washing machine... :-) ) és megyünk aludni.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-18, 10:36:19

2007. december 15.

Tegnap nem volt túl sok történés, ezért nem szántunk neki egy külön bejegyzést. Mindössze két érdekességgel tudunk szolgálni:

1. Az áruházzal szemben lévő büfésorban frissen, gyümölcsből készített shake-eket ittunk, amik utánozhatatlanok. Ezek közül is a legérdekesebbet Gábor tesztelte, a gyümölcs neve chickoo. Ez egy krumplinak tűnő izé.

2. Fellépés után a taxira várva egy fékezésre és egy hatalmas sikolyra lettünk figyelmesek. Egy fekete csadorban lévő nő próbált átosonni a négysávoson a sötétben, ami nem jött neki össze. Jelezném, hogy felkenődött egy kocsi szélvédőjére, majd az autós és az asszony is sietősen távozott a tett helyszínéről. Mi meg döbbenten álltunk és néztük a jelenetet. Otthon ezért több évet kapna egy sofőr.

Szóval ennyi érdekesség volt tegnap.

Még tegnap este eldöntöttük, hogy másnap, azaz ma, halált megvető bátorsággal egyes egyedül (hatan) elinduluk felfedezni Indiát! No nem az őserdőbe mentünk, hanem elsőre beértük a centrummal is. Az első feladat, hogy riksát kellett fognunk, ami sima ügy volt Péter alakuló hindi nyelvtudása révén. Igaz, nem tudták az utat, de végül megoldották a feladatot és végül délre oda is értünk a Fórum nevű bevásárlóközpontba. Étvágyunkat csillapítandó rögtön megtámadtunk egy McDonald’s-ot és egy Pizza Hut-ot. Mindezek után betértünk egy United Colors of Benetton üzletbe és elhatároztuk, hogy pénz nélkül oda vissza nem megyünk. Körbenéztünk mindenfelé, kávéztünk, bevásároltunk egy élelmiszerboltban, ahol végre találtunk papírzsebkendőt. Nagy kincs az errefelé!

A fagyihoz a tölcsért helyben készítik egy gofrisütőhöz hasonlító géppel. A kedves vásárló a hideg fagyihoz meleg tölcsért kap kézhez.

Ezek után jókedvűen távoztunk az SKC-be. Két műsort táncoltunk majd átmentünk egy másik Country Club-ba, ahová Ahmed barátunk is jött velünk. Ahmed Egyiptomból érkezett és ugyancsak az SKC-ben lép fel. Végigordította az utat, ami egyébként is elég hosszadalmas volt, főleg így. Az volt a baja, hogy miért kell ennyit utazni, valamint ő csak napi 2 műsorra szerződött, mégis ez már a harmadik volt neki aznap. Iszonyú hangosan tud üvölteni.

Ez a másik Country Club másfél órányi autóútra volt a belvárostól. Itt a Mikulás-műsort táncoltuk egy focipályán, ahol a 14 fős közönséghez csatlakozva lettünk 20-an. (Ezért utaztunk kb. 40 km-t :-) ). Mindegy, a szituért megérte: 25 fokban, éjszaka, pálmák között, friss füvön, denevérek között, karácsonyi műsort... ezt máshogy sosem tapasztaljuk meg :-)

Hazaérve Anett és Dorina nekiálltak mosni, majd Kriszta becsattogott és közölte, hogy Rommel 20 perc múlva érkezik...(És most az egyszer tényleg 20 perc volt :-) ). Együtt leültünk egy szobában, és halk zene mellett, egyetértésben, harmóniában társalogtunk. Ez úgy értendő, hogy 2 tévéből 2 féle zenecsatornán, plusz a laptopon 6 féle zene szólt – mi pedig 4 féle nyelven beszéltünk: Rommel és Sam hindiül, néha Péterrel angolul, mi magyarul, Ahmed meg mondta a magáét arabul. Rommel beleordított a “csendbe”, menjünk valahová...OK!!!

Felkerekedtünk hát, de mivel az indiai szokáshoz híven minden club és bar be volt már zárva, (FÉÉÉL 2-KOR!!!) elmentünk egy tóhoz dimbulni :-) Rövid látogatásunk alatt láttunk denevért, meg égetett embernek tűnő tárgyakat, de nem azok voltak, hanem csak szemét. Ezek után elmentünk egy Brooks nevű nonstop cukrászdába, és ettünk Banana split-et meg Sunday surprise-t, mindkettő nagyon finom volt. Az est érdekessége az volt, hogy Péter nem tartott velünk, mert dolgozni akart. Így a maradék 5 pörgős ördög, angoltudás hiányában, de egy szótárgéppel felfegyverkezve, belevetette magát két – kizárólag angolul és hindiül beszélő - indiai férfival az éjszakába :-D A kommunikáció nem volt zökkenőmentes, de jól jött, hogy otthon nem voltunk restek sűrűn megtekinteni a nagysikerű Activity című műsort, így ha viccesen is, de elboldogultunk.

Kocsival még megnézhettünk néhány helyi nevezetességet (úgy látszik, ezeket mi csak éjjel, bezárt állapotukban fogjuk látni), volt szerencsénk elefántot látni, majd hazamentünk, aludtunk!

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-15, 23:34:39

2007. december 13.

Tegnap nem történt semmi érdekes, csak annyi, hogy Kriszta beteg lett. Gyógyítása folyamatban.

Ma van a napja a pluszfellépésnek. Megtudtuk, hogy csak 2 műsort kell nyomnunk az áruházban, és 6-ra jön oda értünk Sam és a taxi. Korán keltünk, hogy tudjunk próbálni, hajat készíteni stb. – így mindössze 4 órát aludtunk.

Délután nem volt semmi érdekes, tán csak annyi, hogy mégis 3 műsor kellett az áruházban (2-re vittünk ruhát, úgyhogy ismételtünk), és a taxi is csak 7-re jött. Kihasználtuk az időt, és gyönyörű sminkeket készítettünk magunknak estére.

Mikor megérkeztünk a tett színhelyére, nagyon ledöbbentünk. 2 napja láttuk ezt a helyet, akkor még minden félkész állapotban volt, most meg... Minden a helyén, minden tökéletes. A dekorációt egy az egyben a Sam és Rommel által vezetett cég készítette, rendkívüli körültekintéssel: mi csak ámultunk-bámultunk.

A tulaj barátja jött üdvözlésünkre, megvendégelt minket mindenféle kajával, üdítőkkel (ami itt mindenhol friss gyümölcsből készül), és itt fogyasztottuk el életünk legeslegcsípősebb ételét, amitől többen rosszul is lettek még a fellépés előtt.

Mikor a tulaj is megérkezett, bemutattak neki minket, ami megint amolyan PROK-osra sikerült: Gábohrka mikor fel akart állni a helyéről a kézfogáshoz, egy az egyben lefejelte a felette lévő álmennyezetet. Fél órán át sikítottunk a röhögéstől. Ő meg fogta a fejét, amin egy baromi nagy púp lett.

A helyet Zero G-nek hívják, és retro discoként fog üzemelni, így mi is nagyon jól szórakoztunk, az összes kedvenc slágerünket meghallgathattuk, hol cd-ről, hol pedig egy gyönyörű hangú énekesnő és zenekara előadásában.

Minden műsorszám nagyon jól sikerült, és nagyon örültek nekünk, fütyültek, tapsoltak, tolongtak, fényképeztek.

A műsorok után még kaptunk sültkrumplit – amit itt meg kell becsülni – és elindultunk haza, majd holtfáradtan, de annál elégedettebben estünk ágyba.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-15, 23:34:38

2007. december 11.

A reggelit kihagyva – 11-kor – keltünk. Összepakoltunk, ebédeltünk, majd 2-re vártuk a taxit, ami fél 3-ra ide is ért. Meglepetésünkre 2 autó érkezett, és kényelmesen utazhattunk. Ennek nagyon örültünk, mert a szállodában történő elszállásolásunk miatt érzett elkeseredést még mindig nem hevertük ki. Hosszú listát készítettünk Rommel számára, hogy miért nem kell nekünk itt lakni... hasztalan. Emberünk megingathatatlannak bizonyult.

A fellépés nagyon jó volt, ez az áruház sokkal nagyobb és szebb, mint a hyderabadi. Igazán élveztük, és ez a műsoron is meglátszott. Az utolsó show-ra Sam is beesett, nagyon jó volt viszontlátni. Mondta, hogy ha végeztünk, mi nem megyünk vissza a hotelbe, hanem elmegyünk megnézni a csütörtöki pluszfellépés helyszínét.

Így is lett, egy félig kész, de szépnek ígérkező szórakozóhelyre mentünk, ami egy 10 emeletes épület legfelső, nyitott szintje. A megnézés után elkezdtük unni magunkat, mondogattuk, hogy induljunk, mert éhesek is vagyunk, meg fáradtak is... Mondja Sam: nem, nem. Még várunk kb. 10 percet, aztán elmegyünk valahova, ahol majd kapunk enni is. Kérdeztük, mégis hová megyünk? Sam sokat sejtően vigyorgott, és ennyit mondott: “Kriszta egyszer mondott valamit, hogy valahova szeretne eljutni, és hogy valakivel szeretne találkozni. Ennek ma van a napja. Meglepetés.”

Végre kiléptünk a bárból, és elindultunk... az út túloldalán található ajtó felé. Már kint gyanús volt, hogy hová is tartunk, de belépve ránk szakadt a bizonyosság: ez biza egy Rock Klub – a kellős közepén Rommellel. Kriszta öröme leírhatatlan volt, pláne mikor – persze szintén Rommel ügyintézése nyomán – megszólalt a Toxicity, ami mindannyiunk kedvence.

Ettünk mindenféle finomságokat, jó zenéket hallgattunk - az egyetlen hiba az volt, hogy nem szabadott táncolni. Vonakodva bár, de zárás után mennünk kellett. Mi még mindig éhesek voltunk, így Rommel elküldte velünk Sam-et, hogy intézzen nekünk a hotelben vacsorát, és az egyéb kéréseinket is beszélje le a személyzettel. Miután “hazaértünk”, készítettek nekünk kaját, jót ettünk, és sokat nevettünk. Örültünk, hogy végre megint Sammel lehetünk, aki végül itt is maradt, mert messze – 25 km-re – lakik innen.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-15, 23:34:37

2007. december 10.

Gyönyörű napra ébredtünk, ami lehetett volna bármilyen, mi akkor is gyönyörűnek látjuk, hisz eljött a nagy nap: utazunk. 9-kor keltünk és elpakoltuk a maradék cuccunkat, majd megállapítottuk, hogy a bőröndjeink egyre nehezebbnek tűnnek. Lesz ebből még probléma a reptéren – gondoltuk. Érzékeny búcsút vettünk kutyáinktól, Banditól és Lilikétől, és még egyszer jól megetettük őket. Anett egy magyar és egy angol nyelvű levelet is kifüggesztett a falra, melyben pontos utasításokat hagyott az utánunk érkezőknek, a kutyák helyes gondozását illetően. Miután megérkezett Mama és Jázmin, tőlük is elköszöntünk, készítettünk közös fotókat.

Szokás szerint 1 taxi jött értünk és a cuccainkért... Mindegy, megint túléltük. A reptéren egy nagyon megható jelenetet adtunk elő Moses közreműködésével (akit mióta megszerettünk, csak Mózinak hívunk), aki úgy tűnt őszintén sajnálja, hogy elutazunk. Hosszasan integetett utánunk, és puszikat dobált. :D

Eljött a becsekkolás ideje, amitől mindig tartunk kicsit, hisz legalább 20 kg túlsúllyal indulunk neki. Azonban eddig még el sem jutottunk, mikor az első probléma jelentkezett: Dorina bőröndjében a szemfüles reptéri alkalmazottak egy játékpisztolynak látszó tárgyat fedezetek fel. Fogalmunk sem volt, hogy miről beszélnek. A bőrönd kinyitása és átkutatása után, Dorika felderült arccal rántotta elő vadi új pisztolyos övét... megvan a bűnös. Az egész reptér hangosan röhögött. Persze nem úsztuk meg ilyen egyszerűen. Miután az új övet, és még egy másikat, valamint a “fegyverként is használható” magassarkú, hegyes orrú cipőt áttetették Kriszta bőröndjébe, az egész átvizsgálási procedúra kezdődött elölről.

És láss csodát!

Kriszta bőröndjében újra megtalálták az előbb említett tárgyakat. Akkor meg azt nyittatták ki... mondtuk “nemáááá”, most komolyan ezt fogjuk játszani? Értelemszerű, hogy ha áttetetik egy másik bőröndbe, akkor az ott lesz. Nagy nehezen beletörődtek, hogy márpedig ezek a rendkívül veszélyes tárgyak velünk fognak utazni a gépen, és végre szabadjára engedtek minket. Ezek után a több mint 20 kg túlsúlyt feldumálni a gépre már gyerekjáték volt.

Az utazás alatt nem volt semmi rendkívüli, alig 45 perc alatt megérkeztünk Bangalore-ba. Mintha haza jöttünk volna – gondoltuk... Leszállás után felhívtuk Sam-et, aki mondta, hogy kb. 20 perc és megérkezik értünk egy Raju nevű ember, aki elvisz minket a szállásunkra. Titkon reméltük, hogy ez a Raju az a Raju lesz, akinél első alkalommal itt megszálltunk, és már éreztük a szánkban az Ő kávéjának utánozhatatlan ízét... 40 percnyi, 30 fokban történő várakozás után meg is jött – egy idegen. Kissé összetörtünk. Pláne mikor közölte, hogy a szállásunk a Country Club Hotelben lesz, nem pedig az eredetileg megbeszélt apartmanban. Megpróbáltunk mindent, lázadtunk, beszéltünk Sam-mal, de nem volt mit tenni, oda kellett mennünk.

A hotel láttán sokkot kaptunk, még el sem készült. Mindenhol emberek, és gépek dolgoznak, arról nem is beszélve, hogy kint van a város szélén, messze mindentől. Elkeseredésünkön még az sem tudott segíteni, hogy végre tudtunk találkozni a többi magyarral, akiknek amúgy nagyon örültünk. Rövid sztrájkolás után (a hotel aulájának közepén, a bőröndökön ülve vártuk, hogy valaki megoldást találjon a gondunkra) Rommel megnyugtató szavai, és az a tény, hogy van melegvíz, megenyhített minket. Elfoglaltuk a szobákat, amik eszméletlen gyönyörűek. Két ágyas szobánként van egy nappali, háló, gardrób, fürdőszoba, és egy icipici konyhácska. Ja és terasz, de az botrányos még, az építkezések miatt.

Vacsora a hotel éttermében, ami finom volt, sokféle kaja közül lehetett választani. Belaktunk, majd elkezdtünk felkészülni a csütörtöki műsorra, majd lefeküdtünk aludni ezekben a gyönyörű – bár valahogy mégsem nekünk való – lakosztályokban.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-09, 20:27:52

2007. december 9.

Ismételt délutáni kelés után, rendkívüli hírt kaptunk, miszerint holnap, azaz dec. 10-én, utazunk Bangalore-ba. (Nem is kell mondanom, hogy erre várunk 2 hete.) Mindezek hallatán Juci is kigyógyulni látszott betegségéből. A “délelőtt” szokásosan telt, ma viszont új ételt láthattunk meg villanyrezsónkon: halat. Fincsi volt, de azért semmit sem bízva a véletlenre, betértünk a McDonald's-ba, majd okosan, teli hassal, elindultunk fellépni. Minden jó volt, ma a szokásostól eltérően, nem csak az eladók élvezhették produkciónkat, hanem akadt pár lelkes rajongó, akikkel együtt immáron megközelítettük a majdnem 60-as létszámot :-) Ma meghitt pillanatokat élhettünk át, ugyanis ez volt az utolsó hyderabadi fellépésünk. Kedves kísérőnk, Moses, elérzékenyülten, meghitt arccal figyelte a “last performance-t” (külföldiül igy mondják), ez meghatotta Krisztát, aki délután óta legalább milliószor ismételte meg, mennyire fog hiányozni nekünk. Bár meglátásunk szerint, ezt az elérzékenyülést Mosesnál inkább az okozhatja, hogy újabb két hetet tölthet el ebben a csodálatos városban, távol barátaitól és családjától. Azért viselheti meg ennyire szegényt, mert hát lássuk be, karácsony, szeretet ünnepe... de hát neki ezt dobta a gép. Minden rendben ment és még csokit is kaptunk az SKC dolgozóitól... :-) (Édik nem?) Ámde a mai napon sem kímélt minket a kifürkészhetetlen sors keze. Kriszta, Gábohrka és Anett elhatározták, hogy elmennek vásárolni, Juci, Péter és Dorci pedig hazaindult és elvitte a nagy TÁSKÁT! Nos, ebből teljesült is a feladat egyik része, miszerint hazaértünk. Most jön a DE kötőszó, miszerint a lépcső előtt üldögélve (merthát a kulcs persze Krisztánál volt, aki ekkortájt éppen a boltban tartózkodott) Juciban megszólalt egy belső hang, mely azt sugallta, hogy kérdezze már meg, hol van a nagy TÁÁÁSKAA! Hát igen, dö táska iz eltűnt... Vitának nem volt helye, egyöntetű választ kapott volna, akárki is kérdezi, hogy a táska a riksában leledzik, a csomitartóban. Péter a következőképpen reagált e rendkívül idegtépő helyzetre: nekidobta ajándékba kapott csokoládéját a rácsnak. Az a fő, hogy az ember tehetetlenségében nem is esik pánikba... Kisvártatva megérkeztek a többiek, közülük is Kriszta közölte, hogy jó lenne, ha visszaszereznénk azt a táskát, mert kb. 300 ezer forint értékű ruha és smink van benne, és ha ez még nem elég, ez szolgál vezetőnk kézipoggyászául is. Ezek tudatában Péter, Juci, Moses és Dorina elindultak felkutatni az objektumot. Láss csodát, Fortuna ismét mellénk szegődött, és pont az a riksa jött velünk szembe (hozzátennénk, egy 6 millió lelket számláló városban), amiben a mi táskánk volt! Volt is öröm, mondtuk rögtön, lesz is dínomdánom... De előbb: Péter hálánk jeléül csupán 1000 rúpiával jutalmazta jótevőnket (megjegyzés: az apartman és az SKC közti fuvar díja 40 rúpia). Most itt iszogatjuk a kis cocktailjainkat és várjuk a holnapot, hogy végre repülhessünk India napsütötte tájai felett, s gyönyörködhessünk ezen ország egének szépségében. Puszi!

8 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-09, 20:27:51

2007. december 8.

A napunk ma 14:00-kor kezdődött, nagyjából a szokásos módon, csakhogy most Jucit véltük gyengébbnek. El is kezdtük a kezelését, majd a készülődést a bemutatóra.

A latin műsort Jucink kiválóan teljesítette, de miután a liftben összerogyva, falfehéren szemünkbe nézett, azonnal közöltük társunkkal, hogy a további műsorokból, a saját érdekében, likvidáljuk. A mai műsorunk még ezen megrázó események ellenére sem rejtette véka alá titkait, melyeket mindezidáig tartogatott. Mikoris Gábohrka, a hip hop bemutató végén, egy izmos parasztlengővel, tenyéréllel leZÚZta az egyik, plafonon csüngő karácsonyi alumíniumcsengőt, mely együltő helyében összetört, majd Gábohrka vigyorogva letette a díszlet maradványait a tánctér mögötti pultra, mondván: ”Sorry!”, és tovább táncolt. A merényletet nem csak a csengő bánta, Gábohrka kezeire ránézve nyugodt szívvel állíthattuk, hogy az bizony bedagadt. Az indiai barátaink segítőkézségét kiemelvén, 20-an vetették magukat Gábohrkára, és valami ocsmány büudös gyógynövényes gézt tekertek a kezére, de bevált, mert társunk elmondása szerint hideg érzetet képzett a tenyérélén. Ezt követőleg hazamentünk, és kis beszélgetés után aludni tértünk.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-09, 20:27:50

2007. december 7.

Nos, ma reggel is jó kedvvel telt az ébredés, leszámítva azt, hogy egyik testvérünk (lévén nevén nevezve: Higéna) betegsége már otthon maradásra intő szavakra késztette Krisztát.

Más egyéb nem nagyon történt, este lezajlott a szokásos fellépés, melyet Gábor, Anett, Juci és Kriszta remekül teljesített. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük az "egy mindenkiért, mindenki egyért" érvényességét ebben az esetben. Az est folyamán felolvasásra került a naplónk, elejétől a végéig, ezen kalandos történetek birtokában tértünk vissza hálószobánkba.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-09, 20:27:49

2007. december 6.

Nahááát... Szent Miklós napjára ébredtünk ma reggel, bár ennek semmi nyomát nem találtuk sem reggel (12:30) :-), sem egész nap: se csizma, se ablak(üveg), se szánnyom??, se hó... szörnyű ez a mindennapos 30 fok, dehát azt hiszem, ezt túléljük... Szóval, 12:30-kor ébredtünk és megbeszéltük, hogy elmegyünk egy kicsit körbenézni munkahelyünk környékére (aki még nem jegyezte volna meg, e “rövid idő” alatt: SKC Secunderabad, Park Lane). Felkerekedtünk hát, s 14:30-kor sikerült is elindulnunk. A riksavadászat felé tartó út végén betértünk egy internetkávézóba, ahol mindenki kedvére szörfözhetett a világhálón. Ezek után elindultunk, hogy szemügyre vegyük az indiai utcákon lévő üzletek által nyújtott, különféle szolgáltatások végeláthatatlan folyamát:

MONDANÁM:

A jányok kissé lógó orral kullogtak a fiúk után, ugyanis az üzletek 90%-a a férfiak igényeit volt hivatott kiszolgálni. Juci vásárlási kedvét még ez sem tudta elvenni: ugyebár szerencsésnek mondható az, aki az elenyésző 10%-ból kiszúrja az első ékszerboltot... szóval Judit testvérünk - azt hiszem, mondhatom a nők nevében - merő felháborodásból ezen üzletből egy jókora csomaggal távozott.

Mindezek után Dorci, semmibe véve az emancipáció alappilléreit, vásárolt magának egy férfi sapkát, egy férfi ruházati üzletben. Ilyetén idegen szavakkal élve, tegnapi piaci túránk során Gábohrka többször is hangoztatta, a férfiak elleni diszkriminációra vonatkozó nemtetszését: “Nem igaz, hogy nem lehet egy ékszerüzletben férfinak való karkötőt kapni!” (Ennek a vitának sosem lesz vége, amíg világ a világ.)

Továbbhaladva az üzletektől, megláttunk egy indiai éttermet, és együttes erővel eldöntöttük, hogy bemegyünk. Ekkor már alig 1 óránk volt a fellépés kezdetéig. Beültünk a tök üres étterembe, és kíváncsian fürkésztük, lesz-e olyan kedves valaki, hogy felveszi a rendelésünket. Szűk 10 perc múlva észre is vették, hogy ott vagyunk. Olyan furcsán nézett a pincér, hogy fel kellett volna állnunk, és bemutatkoznunk, kb. így: Jó napot kívánunk, mi vagyunk a vendégek! Nem is telt sok időbe, mire összekapta magát, és megkérdezte, mit hozhat. Itt is voltak kisebb fennakadások, pincérünk hiányos nyelvtudása miatt... (tündéri teremtés!)

Személyleírása:

Kis termet, fekete haj, középen bárddal elvágott stílusban...Inkább hasonlított Jackie Chan-re, mint egy indiaira, de hamar elfogadtuk, és megszerettük... E szeretet mindaddig tartott, amíg ki nem hozta az általunk rendelt ételeket és italokat.

Visszaugorván a rendeléshez:

Szinte mindenki ugyanazt kérte, kivéve Jucit (ő döntött jól). Merthogy, mi valamilyen "crispy" tésztát rendeltünk, ami ropogóst jelent, de azt nem mondták, hogy csak maga a szó jelenti azt... négy ember élt át halálközeli élményt, a száraztészta és a mellé kapott húslevesnek kinéző szósz által... Bár Gábohrka dél-indiai kávéja is húslevesízűnek bizonyult, miután megkóstolta. De ez még nem minden!!!

E nyugalmas pillanatokra nem jöhetett más, csak és kizárólag az, hogy Anett szemében furcsa fényt pillanthattunk meg, mikoris a falon észrevette Leopold (egy kisebb méretű gyík) édesapját (egy nagyobb méretű gyík), amint a hűtő felé mászik. Anett így nyilatkozott: “Most ugye nem abból a hűtőből veszi ki a kávét?!”. Péter nyugodt hangon: ”De, úgy tűnik.”

Az események után, boldogságtól ittasan, de nem igazán jóllakottan, elindultunk a fellépésre. Dorina egész nap be volt roncsizva, de estére már megmutatkoztak a betegség első jelei. Közösen eldöntöttük. hogy nem táncolja a hip hop műsort. Aztán a másik kettőt túlélte, társai kedves bíztatása nélkül nem is ment volna.

Ezután hazaértünk és Kriszta inHALÁlásra kényszerítette Dorcit, majd Kunte barátunkat is, mivel rájöttünk, hogy a vírusgazda valószínűleg Moses... Ezután mindenki nyugovóra tért.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-05, 21:53:49

2007. december 5.

8-kor keltünk. Nagyon durva. Kriszta reggel még összedobott egy otthoni munkát, és mikor ránézett a számítógépen a magyar órára, azon mindösszesen 4:00 volt. Na kb. úgy is éreztük magunkat – nem megy nekünk ez az átállás.

2 óra alatt embert faragtunk magunkból, és elindultunk riksával a piacra – Moses álmosan és unottan, de velünk tartott. A piac koszos volt és büdös, de nagyon érdekes. Rengeteg műemlék is van arrafelé (fotók mellékelve). A boltok egymás hegyén hátán vannak, egymás mellett a kis sufnik és a hatalmas elegáns üzletek. Minden jóval olcsóbb, mint a bevásárlóközpontok környékén, és még alkudni is lehet, amit Péter ki is használt. :D Vásároltunk bizsukat, ami azért nem egyszerű errefelé, mert hihetetlen mennyiségű áru van a boltokban! Norina! Egyfolytában Téged emlegettünk! Valószínű még mindig ott állnál döbbenten, annyi kütyüt láthattál volna egyszerre, és szebbnél szebbeket.

Kriszta végre kedvére vásárolgathatott a flitterek, sztrasszok között, úgyhogy indulhat a ruhák felcsicsázása – nagyon, nagyon, nagyon olcsón lehet gyönyörű díszeket kapni. (Kriszta: “Kilószámra viszek haza!”) Próbáltunk cipőket, vettünk alapozót, és ámultunk-bámultunk.

Mikor megéheztünk betértünk a KFC-be, ahol jót ettünk, csak az volt zavaró, hogy Moses kint várt ránk, nem volt hajlandó bejönni. Eztán téptünk haza riksával, és behoztunk az alvás-elmaradásunkat – nincs is jobb a délutáni sziesztánál.

A fellépés nagyon jó volt már megint, elég sokan összejöttek a második műsor felétől. A karácsonyi ma még nagyobb hatást ért el, talán jobban lejöttek a poénok.

Mire hazaértünk Bandi (a befogadott kutyánk) vigyorogva jött felénk... az új csajával. De mi rendkívül rugalmasak vagyunk, így elneveztük Lilinek és jól belakattuk őket, majd néztük ahogy teli hassal játszanak. Nagyon helyesek.

Ma már pihenünk, szép estét Mindenkinek!

9 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-05, 21:53:48

2007. december 4.

Tegnap szabadnapunk volt, de nem csináltunk semmit. Délutánig aludtunk, aztán tettünk-vettünk. Ennél több szót nem érdemel.

Ma reggel arra ébredtünk hárman – a külső szoba lakói (Péter, Judit és Kriszta) -, hogy egy őrült nő dörömböl az ajtón, majd miután Moses kinyitja neki, elkezd ordítani, mint a megveszekedett. Ez ment 10 percig, majd a nő elrohant, és az utcán végig ordított tovább. Gondoltuk ráérünk megtudni, hogy mi volt a gond, úgyhogy visszaaludtunk, és csak dél körül keltünk.

A probléma az volt – mint délután kiderült – hogy látták Dorcikát cigizni a ház előtt, és azt nem szabad. Végre azt is megtudtuk, hogy miért. Mert itt a nőknek nem szabad dohányozni, és ha látják, hogy nekünk megengedik, akkor “fellázadnak”, ők is utánozni akarnak minket.

A délután eseménytelenül telt, kicsit gyakoroltunk, mert ma először adtuk elő a karácsonyi műsorunkat, ami nagyon édes lett, kíváncsiak voltunk, hogy mit szólnak hozzá. Hát ledöbbentek, aminek Péter szerint elsősorban az itteni viszonyok között rövidnek számító szoknya az oka. De jól fogadták, tapsoltak, és elég jól vették a poénokat. A Mikulás nekik nem olyan nagy szám, hisz a teljes lakosság mindössze 3 %-a keresztény. Ettől függetlenül már elkezdték feltenni a karácsonyi dekorációkat, tehát nagyon nem lógtunk ki a környezetből. Gábohrkától többen megijedtek – nem is csoda, elég jól sikerül a sminkje, és hitelesen alakítja a kisördögöt. :D

Este megint vitatkoztunk. Ez mindig akkor van, amikor elkezdünk unatkozni. Már “régen” történt velünk újdonság. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy holnap útrakelünk, és megnézzük milyen egy igazi indiai piac. Ettől mindenki feldobódott.

Ezt követően próbáltuk sms-ben rávezetni Rommelt, hogy ugyan vigyen már minket innen el, ami nem jött össze, mert más programja volt: épp a másik itt küldetést teljesítő magyar csoporttal szórakozott. :D Úgyhogy végre hosszasan tudtunk beszélni honfitársainkkal, ami tök jó volt, jó fejek, és úgy tűnt ők is várják, hogy egy városban legyünk, találkozzunk, beszélgessünk, bulizzunk... Legyen így mielőbb! ÁMEN!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-03, 14:47:19

2007. december 2.

Juci kelt megint először, mert a szerelem ereje reggelete a géphez parancsolja: ekkor tud beszélni a párjával. Lassan szállingóztunk kifelé, és a napot azzal töltöttük, hogy Rommelel trécseltünk. Mivel más esemény nem volt, így úgy döntöttünk, hogy a mai blogot Rommeltől szerzett információkkal töltjük fel, hisz nagyon érdekes dolgokat tudtunk meg Indiáról és az indiai emberekről.

Mesélt az ország helyzetéről, hogy itt is van adó, ami elvileg a jövedelem 30%-a, de valójában ennek kb az 5%-a érkezik be ténylegesen. Sokan egyáltalán nem fizetnek, meg hát itt is mindeki “spórol” ahol tud. Az idősek itt nem kapnak nyugdíjat, a családjuknak kell gondoskodniuk róluk, vagy maguknak kell összespórolni annyi pénzt, hogy Életük végéig elég legyen.

Iskolába bárki járhatna, de itt sokan választják azt, hogy inkább koldulnak, mert elég jól keresnek vele, akár napi 150 rúpiát. Hogy minnél több összejöjjön, van aki szimulál, bénának, vagy sebesülnek tettetik magukat.

1,1 milliárd ember él Indiában, ebből 20% városban, a többiek falun. A városiak “modernebben” gondolkodnak bizonyos dolgokról. Magasabban képzettek, más körülmények között élnek és dolgoznak. Falun főleg farmokon élnek gazdálkodásból, itt rengeteg gyerek születik egy családban, innen ez a rendkívül magas népsűrűség. Itt 4-5 gyerek a jellemző, mert “minél több gyerek, annál több segítő kéz a Földeken”. Városban általában 2 gyerek jellemző egy családban.

A házasságok - városban 30-35 %-a, falun 2%-a szerelmi házasság, a többit a szülők hozzák össze. A lányoknak 25, a fiúknak 30 éves korukig illik házasodni. A válás nem jellemző erre felé, hisz itt a házasság nem csak a két fiatal ügye, hanem a két család is egyesül ilyenkor. Akár közös üzleteket indítanak, tehát bonyolult lenne a szétválás, inkább maradnak együtt, és próbálják megoldani a gondokat. Rommel szerint az összehozott házasságok jobban működnek erre felé, az Ő szülei is így kerültek össze, megszerették egymást és boldogok együtt.

A család működése itt úgy alakul, hogy a nő intéz mindent ami házon belül zajlik, a férfi pedig ami a házon kívül. A gyerekek nevelése teljesen a nő feladata. A házastársak egyenrangú felek, a nők nincsenek elnyomva. Persze ezek általánosságok. A nők maguk döntik el, hogy akarnak e dolgozni, vagy inkább maradnak otthon. Akár így – akár úgy, a család eltartása a férfi feladata.

A félrelépés témaköre is felmerült persze :D Itt az a szokás, hogy a férfi elmondja a feleségének, ha ilyen történt, a nő azonban titkolja :D És ez így természetes. :D

Mi is meséltünk a magyar viszonyokról, általánosságokban. Érdekesnek találta, helyenként jól szórakozott. :D

Ezután mi elkezdtünk készülődni, Rommel elment tárgyalni, majd rögtön utána el is repült, így érzékeny búcsút vettünk tőle, és megkértük, hogy mielőbb mehessünk utána Bangalore-ba (ahol már rengeteg program vár ránk: Aqua Park, 2 napos dzsungel túra, bulik, Nandi-hegy hajnalban, vásárlás Rommelék nőiruha-üzletében stb. stb.)

A fellépés jó volt, vasárnap vannak a legtöbben az áruházban. Holnap végre szabadnapunk van. Mindenki nagyon fáradt, fizikailag nehezen lehet bírni ebben a melegben ezt a sok terhelés. Ehhez a tempóhoz nem vagyunk hozzászokva. Ha így haladunk, heteken belül le kell cserélnünk a ruhatárunkat, mert nem gyenge tempóban fogyunk, izmosodunk.

Jó éjt Mindenkinek! :D

7 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-12-03, 14:47:18

2007. december 1.

Az előző pár napunk egyhangúan telt, ahogy ez várható is volt. Moses-en kívül mindenki elutazott, ő meg nem túl aktív – hisz nem is ismerős ebben a városban, és angolul sem tud túlságosan. Elhatároztuk, hogy ezt az időszakot úgy vészeljük át, hogy sokat pihenünk és felkészülünk a karácsonyi műsorra. Így is lett.

Ma is erre számítottunk, mikoris a délelőtt folyamán megszólalt Péter telefonja: Rommel. Boldogok voltunk, azt hittük, hogy utazhatunk végre Bangalore-ba. A hír azonban nem ez volt, hanem hogy este fel kellene lépni annak az energiaitalos cégnek, akiről már ejtettünk szót. Rommel elmondta, hogy Moses idehozza nekünk a ruhákat, mi kezdjünk el műsort készíteni, ő pedig ül fel a repülőre és indul hozzánk. Pánikban estünk neki az esti 3 x 10 perces anyagnak: Péter vágta a mixeket, Kriszta pedig Anettel és Dorinával elkészítette a koreográfiákat és elkezdtek gyakorolni. Közben Moses többször visszatért, de mindig a várva várt ruha nélkül. Már nagyon be voltunk rágva szegényre, de tényleg olyan béna...

Azt gondolom mondanom sem kell, hogy az esti fellépést a délutániakon felül tervezték, tehát még az áruházas bemutatókra is össze kellett kapni magunkat, így nagyjából az esti műsorra 1 óra felkészülés jutott. Nem sok minden. Közben Rommel egyfolytában telefonálgatott, ilyen fontos információkkal, hogy: “de nagyon jó legyen ám a műsor, mert ez egy új ügyfél”…. Mondanom sem kell, kapkodás, idegeskedés, stb. Közben azt is megtudtuk, hogy Rommel 18:30-ra érkezik az áruházba, és a kérése szerint jó lenne, ha mi 19:00-ra végeznénk ott.

16:30-kor Moses még nem volt sehol, megint épp a ruhák után rohant. 17:00-kor beesett, és felderült arccal közölte: meg vannak a ruhák, holnap megkapjuk őket! Mi pedig... áh, már nem is mondtunk semmit. Ekkor elindult, hogy hozza a riksákat, meg útközben hoz vizet is, erre 17:30-kor beállított a vízzel, riksa nélkül. Ordibálva persze, mert eddigre már ő is ideges volt – fél a Rommeltől. Mondta, hogy nem volt egy rohadt riksa se, úgyhogy ciheljünk ki az úthoz (1,5 km), aztán fogjunk kettőt együtt. Nagyon “örültünk”. Útközben egyfolytában sürgetett minket, és azt mondogatta, hogy 18:00-ra odaérünk, 19:00-ra be kell fejeznünk. Ami már csak azért is lehetetlen, mert a teljes műsor, amit táncolunk 60 perc + az öltözés. Ha egy másodpercet nem pihenünk, az akkor sem fér bele.

Az áruházban kapkodtunk, elkezdtük az elsőt, közben megérkezett Rommel, akinek ez volt az első kérdése: ez hányadik műsor? Mondtuk, hogy az első. Ő nem az a kiakadós fajta szerencsére, így a jelenlététől mi is megnyugodtunk. Jókat táncoltunk megint.

Miután hazaestünk, Rommel mondta, hogy van 30 percünk összeszedni magunkat, és a ruhák is megkerültek. A Power Horse volt a megrendelő. Minden csajnak jutott egy szerkó, tök jól néztünk ki. Gyorsan végigszaladtunk a táncolnivalón, aztán indulás. 9-en 1 kocsiban, ahogy szoktuk: hátul Gáborka ölében Juci, Anett ölében Dorika, Kriszta ölében cuccok; elöl sofőr, Moses ölében Péter (magzati pózban) és mellettük Rommel.

Megérkeztünk a helyszínre, ami nem volt más, mint az a bizonyos luxus hotel (Taj Krishna Luxury Hotel), ahol már egyszer jártunk, csak zárva volt. Na most itt kellett fellépni. Nagyon örültünk. Belülről is gyönyörű volt, csak ámultunk. Pláne, hogy 3-4 fehér bőrű embert is láttunk.

Itt is megbizonyosodhattunk arról, hogy Moses-t nem az eszéért szeretjük. Rommel elmondta, hogy a 2 lány (Dorina és Anett), akik táncolnak, csak a show után ihatnak alkoholt – ami számunkra eddig is evidens volt, de hát mint tudjuk: ismétlés a tudás Anyja. Nos, Moses ebből annyit fogott fel, hogy a 2 lány nem ihat semmit. Ezt oly mértékig próbálta betartatni, hogy még az almalét is ki akarta marni Kriszta kezéből. Egy rövid közelharc után Kriszta megiramodott az almalékkel a kezében az öltözők felé – Power Horse-os hostess cuccban – és így tudtuk elkerülni kedves társaink végleges kiszáradását. Juci és Gáborka ezen idő alatt koktélozott, és nézelődött.

Az első műsort mikulás ruhában táncolták a csajok, óriási sikert aratva. Nagyon jól néztek ki, és a koreográfia nagy része is eszükbe jutott. :D Jó volt, úgy ahogy volt – a műsor hiányosságait kompenzálták az előadásmóddal :D Jutalmul óriási tapsot kaptak! Ezen felbuzdulva a második kör mégjobban sikerült, ott már az egész disco örjöngött. Teljesen feltöltődtünk, annyira hiányzott már, hogy igazi tömeg legyen, és igazán jó hangulat. Ehhez vagyunk mi szokva, kérem szépen! :D

A műsorok között, - és a ráérők a műsor alatt is – fényképezkedtünk a vendégekkel. Rommel pedig 2 kézzel szórta a névjegyeit, és közben nagyon büszke volt ránk. A hangulat tetőfokán, mikoris a harmadik show-ra vártunk, közölték, hogy azt egy másik klubban kellene előadni. Kicsit nekikeseredtünk, mert itt fergeteges volt a hangulat, de gondoltuk, biztos meg van ennek a döntésnek az oka... tehát készségesen követtük azokat a vadidegen embereket, akik arra az éjjelre a kísérőinknek szegődtek.

A következő állomás egy tök jó disco volt, de már az ajtóban megtudtuk, hogy a harmadik műsorra mégsincs szükség. Nem értettünk semmit, de mivel már kifizettek minket, és a két hősünk (Dorika és Anett) aznap már 5 műsoron voltak túl – nem nagyon tiltakoztunk. Később rájöttünk, hogy a meghiúsulásnak az a szokásos tény volt az oka, hogy a disco bezárt – megint fullon volt rendőrrel minden az épület előtt.

No problem. Menjünk bulizni. Rommel tudott egy tök jó helyet, el is indultunk. Meglepődve döbbentünk rá, hogy éppen oda vittek minket, ahonnan alig 1 hete a símaszkos kedves unszolására izibe el kellett távoznunk a buli tetőfokán. Most nem volt semmi ilyen esemény. Szépen megvacsoráztunk, sokat nevettünk, jól elvoltunk, majd teljes erővel vetettük bele magunkat a buliba. Reggel 5-ig roptuk, táncoltunk boldog-boldogtalannal, már mi is énekeljük az indiai slágereket… szóval jó kis party kerekedett. Rommel kissé aggódott értünk, ezért az estét arra szánta, hogy egy magaslatról figyelte, hogy mindenki megvan-e. De Moses! Na ő megint alakított. Feladatul megkapta, hogy vigyázzon ránk, figyeljen mindenre. Azt hiszem, ha számoltuk volna, hogy hány km-t ment aznap ebben a csöpp discoban, érdekes eredmény jönne ki. Ha mondjuk 2-en táncoltak a placcon, 1 leült, valaki a pulthoz ment, a többi meg pisilni, akkor ő egy laza sokkot kapott, és nem tudta, hogy merre fusson. Nagyon vicces volt. Mikor már nagyon megelégelte, hogy nem tudja követni a mozgásunkat, akkor ránk parancsolt, hogy üljünk le, amit mi persze nem teljesítettünk, hisz nem azért jöttünk ide. Nem voltunk veszélyben, nagyon kedves volt mindenki, Moses nem kicsit reagálta túl a helyzetet.

Kriszta a buli felénél eszmélt: már megint megszegtünk egy-két szabályt. Mindenki boldogan iszogatta a koktélokat: JÉGKOCKÁVAL!! Pedig hogy megfogadtuk, hogy soha nem fogadunk el jégkockát, hisz azt nem ásványvízből csinálják, hanem ebből a rettenetből, ami itt a csapból folyik. Miután ezen aggodalmát megosztotta a többiekkel, Péter közölte: ő hagyján hogy elfogyasztotta az italt a jégkockával, de a jégkockákat külön meg is eszegette, és rendkívül jól is esett neki. No comment. (ezt a naplóbeírást 2007. december 3-án írom, ekkor még élünk).

Reggelre, mire feldagadt a lábunk a magassarkúban a sok táncolástól eljött a tényleges záróra. Rommel mondta, hogy most pedig elmegyünk reggelizni :D Egy út széli árushoz mentünk (Tudjuk, hogy megígértük, hogy nem eszünk utcai árusnál, de nem akartuk megsérteni őket). Ettünk: Dosa (palacsinta kinézetű, de nem palacsinta ízű valami, káposztával töltve, hozzá 2 féle csípős szósz) és Bonda (totál úgy nézett ki, mint otthon a fánk, csak nem volt édes, és ebben kis csípős paprika darabok voltak elrejtve, szintén csípős szószokkal adták). Miután befaltuk a kaját, a szúnyogok meg minket, hazafelé vettük az irányt. Igazán jól sikerült este volt.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-29, 17:04:15

2007. november 28.

Tegnap este elhatároztuk hogy felmegyünk a tetőre napozni. Meg is beszéltük, hogy reggel 10-kor felkelünk. Az ébresztő óra egy fokkal durvább volt, mint amit a Gábohrka kapott a Banyától. Konkrétan 1000 db petárda egyszerre való robbanása ugrasztott ki minket az ágyból. De ez a riadalom nem tartott sokáig, mert az ébredés csak délben következett be. Mialatt kávéztunk elkezdük zaklatni Rommel barátunkat telefonon, hogy ma valójában kell-e repülnünk vagy mégsem. Persze nem értük el. Aztán úgy döntöttünk, hogy összecsomagolunk, hogy ha azt mondják irány a reptér ne kelljen a csomagolással időznünk. Miután mindenki bezárta a bőröndjét, Mozes közölte, hogy ma nem repülünk. Ismét elismételtük a tegnap már említett szép magyar szavakat. És mint kiderült, se ma sem holnap nem repülünk. Majd csak három nap múlva. Aztán elindultunk a tetőre. De nem volt szimpatikus a napozás helyszíne ezért visszatértünk. Gábohrka és Dorina – hogy kárpótolják a napzást – elhatározták hogy kimerészkednek az utcára Péter segíségével és költenek egy kis pénzt :-) Miután visszatértek két sapkával, 2 felsővel, egy farmernadrággal, egy táskával, egy pólóval elkezdtünk készülődni ismét a fellépésre.

A fellépés után még körbenéztünk a bevásárlóközpontba. Dorina és Gábohrka tovább költötte a pénzét és most már csatlakozott hozzájuk Judit, Anett és Kriszta is. Aztán jött a dráma. Mint kiderült este kilenc után nagyon sokat kell fizetni a riksáért. Mozes közölte, hogy mivel igy elvásárolgattuk az időt, a különbözetet nekünk kell kifizetni. Azt hiszem mondanom sem kell milyen szavak hagyták el a szánkat :-) Ergo nagyon berágtunk. Mondtuk, hogy nem vagyunk hajlandóak kifizetni, mivel a megállapodás háztól házig szól. Kisebb vita után sikerült megegyezésre jutni és elindultunk haza.

A vacsora nagyon finom volt. Egy kis rántotta, jam, sajt, és kenyér. Nagyon hangos most is az utcánk. Esküvő van és rengeteg a petárdázás és a tűzijátékozás. Ja majdnem elfeljtettük. Megvan az első sérült. Judit keze nagyon bedagadt, amit szorgalmasan kezelünk. A fellépésről készült videót nem tudtuk sajnos megnézni, mert valami kódot kért a tévé és azt nem tudjuk :-) Miután a Kriszta kimosta a fellépőruháinkat ettünk egy kis ananászt.Félreértés ne essék az ananász nem konzerv :-) Most itt írjuk a naplót és nemsokára megyünk aludni.

8 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-29, 17:04:14

2007. november 27.

Ismét nagyon sokáig aludtunk. Miután felkeltünk délután a szokásos dolgok történtek velünk. Elindultunk a fellépésre, és igy nagyon gyorsan eltelt a nap. Igazábol semmi kulonos nem történt velünk. Nem voltunk életveszélyben, nem dobtak be egy petárdát sem az ablakon, nem vesztünk össze. Kivéve hazafelé. A kis 21 éves kuntakinte barátunknak – aki ránk vigyáz – megemlítettük, hogy álljunk meg egy boltnál, mert nincs vécépapírunk. Ez így is történt. Bevásárlás után viszont kétségbeesve tapasztaltuk, hogy a riksáink nélkülünk indultak el. Mozes azt mondta, csak háztól házig fizetik az utat, és ez a kis megállás már nem számít. Mondhatjuk, hogy nagyon berágtunk. Márcsak azért sem fizetünk a riksáért – mondtuk mindannyian. Igy elindultunk totál felpakolva, hulla fáradtan hazafelé. És a kb. 20 perces uton az osszes magyar szot elmondtuk a barátunknak, ami a nem tetszésünket fejezte ki.:) Viszont ezért a nem túl szerencsés hazaúrért kárpótolt minket Dorina és Gábohrka krumplipüréje és rántott sajtja.

Vacsora után megnéztük a fellépésekről készült videót. Anett még hajanali hatig beszélt az otthoniakkal, mialatt a többiek az igazak álmát aludták.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-28, 02:13:11

2007. november 26.

Ma egész későn ébredtünk. Ismét kipihentük magunkat. Ma volt az első szabadnapunk. Tegnap megbeszéltük Rommel-el, hogy elvisz minket egy igazi indiai piacra és egykét emlékművet és nevezetességet megmutat nekünk Hyderabad-ban. Na ebből nem lett semmi. De mint kiderült azért, mert a tegnapi fellépés után az egyik itteni energia ital cég képviselője érdeklődött a műsor után és Romel ment hozzájuk tárgyalni.

Aztán meglepően tapasztaltuk, hogy a kis lakásunkat megszállták az ezermesterek. Volt itt villanyszerelő, lakberendező s mi egyéb. Így két nappal az elutazásunk előtt kaptunk új étkezősztalt, megszerelték a légkondicionálót. Aztán megérkezett Moses is. Mi már meg sem lepődtünk azon, hogy egy újabb fekete fiatalember alszik velünk és vigyáz ránk, akit életünkben egyszer láttunk.

Egész délután arra vártunk, hogy végre visszajöjjenek és el tudjunk menni vásárolni. Miután Romel visszaért elmondta, hogy nagyon jól ment a tárgyalás. Rengetegen érdeklődnek utánunk és a műsor után. Miután Rommel elviharzott elindultunk, hogy végre vegyünk Gábohrkának egy napszemüveget, mert már a retinája nem bírja sokáig valamint, hogy mindenki körül tudjon nézni.

A vásárlás után most itthon vagyunk, elköszöntünk Sam-től, mert ő repült haza. Kriszta mossa a ruháinkat, kávézgatunk és lassan megyünk aludni.

7 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-28, 02:12:28

2007. november 25.

Reggel arra keltünk, hogy a Péter közölte mindenkivel: Ébresztő, mert Rommel egy órán belül megérkezik. Gondolhatjátok!:) Gondoltuk, amíg ide ér, addig egy pici rendet kialakítunk. Rommel 15 perc múlva meg is érkezett. Na ennyit az egy óráról.:) Elmondta, hogy azért pattant repülőre, mert megkapta a tegnap esti sms-ünket, amiben annyit írtunk, hogy sajnáljuk, hogy nem jön velünk bulizni, és reméljük lesz még rá alkalom. Ő ettől teljesen meghatódott. Igazából a nap nagy részében csak a szokásos dolgok történtek velünk: szemöldök szedés, tusolás, hajcsinálás. Tehát minden olyan dolog, ami a fellépéshez kell. Eljött az idő és belevetettük magunkat a riksába és indultunk a bevásárlóközpontba.

Miután megérkeztünk és arra az elhatározásra jutottunk, hogy cigizés nélkül végigtáncoljuk a három műsort, Sam közölte, hogy Rommel ott hagyta a fényképezőgépét az apartmanba. Várjunk türelmesen, 15 perc és itt lesz. Ebből már sejtettük, hogy a ma esti shopping megint elmarad Röpke egy óra alatt meg is érkezett. Elkeztük. A műsor ismét frenetikus sikert aratott. Egyre több ember jött és nagyon tetszett nekik. Rommel az egész műsor alatt kb. 6 -7 fényképet csinált, mert inkább élőben akarta élvezni a műsort. Laza döbbenet ült ki az orcájára. Az első mix után teljesen el volt halva tőlünk.

Miután végeztünk, mondta hogy menjünk el egy bárba. Mi egy picit óckodva fogadtuk ezt a kijelentést a tegnapi buli után.:D De nem szerettük volna megbántani, ezért arra kértük, hogy előbb menjünk haza átöltözni. Átöltözés után el is indultunk. Nem gondoltuk volna, hogy az eddigi utazási módszerünket lehet überelni. De persze a Prok van Indiába…..:) Egy taxiba utaztunk ismét, de a bensőséges légkörhöz csatlakozott a 195cm-es 95kg-os Rommel barátunk. Egy gombostűt nem lehetett leejteni a taxiba nemhogy levegőt kapni :-)

Az első hely, ahová mentünk egy nagyon szép szálloda bárja volt. Be is mentünk, és itt is mint a tegnap esti bárban, folyamatosan lesték kívánságainkat. Aztán elkezdődött a tánc :-) Mi megmuttattuk nekik, hogy táncol egy magyar, és ők is megmutatták, hogy táncol egy indiai(Anett véleménye Rommelről: Ez mit csinál?). Aztán a hely bezárt. Ekkor volt itteni idő szerint fél 1. Elindultunk, hogy keressünk egy olyan helyet, ami tovább van nyitva. Megálltunk egy luxus hotel előtt. Persze ez sem volt nyitva. A hotel mögötti külön részben szemtanúi voltunk egy indiai esküvőnek. Eszméletlen milyen luxus volt ott. Mivel ez a bár sem volt nyitva, utunk egy discohoz vezetett. Itt sem akartak minket beengedni, mondván most zárnak. Ekkor volt itteni idő szerint fél 2. No comment!:) Aztán az utolsó uticélunk egy bár és étterem volt. Ide a lányokat nem engedték be, mert ez egy meleg szórakozóhely volt. Aztán bementünk az étterembe és élkezdünk enni. Végig kóstóltunk szinte mindent. Nagyon finom ételeket hoztak, bár mondanunk sem kell hogy nagyon csípősek voltak. Ezek után Rommel mondta, hogy menjünk igyunk még meg valamit valahol. Mi már mentünk volna haza, gondoltuk bedobjuk a jokert: Rommel, az apartmanban van még whiskey. Nem kellett tovább győzködni, elindultunk haza.

Miután haza értünk Gábohrka játszott még egy kártyaparty-t Sam-mel, hogy megnyugodjon aztán elmentünk aludni.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-28, 02:11:16

2007. november 24.

Végre kipihentük magunkat. Legalább 10 órát aludtunk. Az új mosógépet, amelyet Magyarországon kb 30 éve nem lehet kapni, kipróbáltuk. Nagyon szép és vadi új. Miután Kriszta kimosta az első adagot, a döbbenet ült ki az arcunkra, hogy milyen koszosak a ruháink. Péter és Sam elment, hogy az internet ügy végre pontot rakjon. És láss csodát!!!!!A többiek addig készülődtek az esti fellépésre. A fellépésre vezető út – a hagyományokhoz híven – nem zajlott problémamentesen. Kriszta, Judit és Péter riksája eltévedt, de öröm az ürömben, hogy láttak egy tevét. Gábohrka, Anett, Dorina és Sam riksája pedig lerobbant. Át kellett ülniük egy másikba. Végül mindenki épségben megérkezett és a show ismét nagy siker volt.

Ezen az estén megismerük Moses-t, aki Sam helyett fog minket terelgetni a fellépéseken. Nagyon szimpatikus és kedves fiu. A fellépés után közös megegyezés alapján elhatároztuk, hogy belevetjük magunkat az indiai éjszakába. Sam szerzett jegyeket az egyik előkelő bárba. Haza értünk, a lányok felvették a minit, Gábohrka pedig feldulta magát, hogy a 25 fokban nem mehet papucsba, mert nem fogják beengedni. Beszálltunk a taxiba és elindultunk az uticélunk irányába.

Megérkeztünk a bár elé, ami inkább hasonlított egy elhagyatott raktárépülethez, mint discohoz. Elindultunk az emelet felé. A lift előtt álló biztonsági és kidobó személyzet nem volt éppen bizalomgerjesztő, de Sam megnyugtatott minket a szokásos mondattal: No problem. Bent kellemes meglepetés fogadott minket. A hely nagyon gyönyörű volt. Barátságosak voltak az emberek. A hely tulajdonosa egy japán 140cm-es ember volt. Mindenben a kedvünkben jártak. (lekapcsolták a légkondicionálót, külön aztalhoz ültettek minket.)Sam azt mondta, hogy ezen a helyen pop, jazz és funky zene szól. Mondanunk sem kell, hogy nem ezt kaptuk. Sikerült kifognunk az elektronikus zenei napot :-) Minden óvintézkedést megtettünk annak érdekében, hogy a lányok teljes biztonságban érezzék magukat. Akkor döbbentünk rá, hogy a lányok biztonságban vannak, amikor egy férfiakból álló csoport elkezdte beráncigálni Gábohrkát a tánctérre. A buli egyre jobb volt. Már elértünk arra a pontra, hogy addig nem megyünk haza, amíg nem mutatjuk meg az indiaiaknak, hogy táncol egy magyar. Döbbenten tapasztaltuk, hogy a zene megállt. Gondoltuk áramszünet. De aztán amikor megláttunk egy símaszkos, felmosófának látszó bottal a kezében hadonászó embert, enyhe sokkot kaptunk. Kriszta felkiáltott: Ez tuti egy terrorista! Mindenkit kiküldtek a bárból. Mint kiderült, azért volt ez az egész, mert csak 23:30-ig lehetett volna nyitva hely. Ekkor már hajnali 2 volt.

A kedves japán tulajdonos, a helyi dj-k sűrűn kérték a bocsánatunkat emiatt a “kisebb” incidens miatt. Szerveztek nekünk egy másik bulit, de arra már nem volt kedvünk elmenni. Miután hazaértünk, először eldöntöttük, hogy melyik ruhában fogunk táncolni, aztán lefeküdtünk aludni.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-28, 02:10:03

2007. november 23.

Mivel előző este megvolt az első – amolyan Prokos – vitánk, ezért csak másfél órát aludtunk a kirándulásunk előtt. Hajnali 5 órára eljutottunk odáig, hogy mégsem fogjuk egymást utálni. Aztán laza másfélórás pihenő után útra keltünk a Hyderabad melletti vidámparkba. A kb 50 km-re lévő parkba ugyanazzal az utazási módszerrel jutottunk el. (5 személyes autó 8 fővel :-) ).Az vidámparkhoz vezető úton nagyon sok érdekességet láttunk. Jelenleg Hyderabadban választás folyik. A kampány elég durva egyes pártoknál. Hatalmas területen elhelyezkedő sátrakban megy a móka kacagás több héten át. Ahogy haladtunk uticélunk felé a legszokatlanabb dolog az az volt, amikor az egyik felüljáron Fülöp Higéna Dorina meglátott egy majmot. Mivel elég szűkösen ültünk az autóban és Dorina nem igazán halkan közölte észrevételét, így mindenki tudomást szerzett róla. Sam halál természetesen mondta, hogy igen valóban az egy majom. Csak hogy mindenki érrezze a dolog súlyát, a majom úgy mászkált fel s alá az úton mint otthon nálunk a kutyák.

Aztán röpke másfél óra után megérkeztünk Mount Opera-ba a VIDÁMPARK-ba. Hatalmas területen helyezkedik el a hegyen. A kilátás egyszerüen bámulatos ott is.
Első furcsa dolog az volt, hogy egy lányokat szállító buszról 70-en szálltak le. Anett és Kriszta 50-ig jutott a számolásban aztán feladták. A következő pillanatban, mire oda néztünk már 200 iskolás állt a vidámpark bejáratánál nyitás előtt 5 perccel. Itt is elég nagy feltűnést keltettünk. Miután bejutottunk a parkba, az a rengeteg ember egyből ránktámadt és fényképet szerettek volna velünk csinálni. Amikor Péter az egyik lány vállát megfogta, hogy közelebb húzza magához, hangos sikítás kísérte a mozdulatot, ami az előbb említett számú lánysereg torkán fakadt ki. Sétáltunk picit, aztán elmentünk ebédelni. Nagyon éhesek voltunk már. Mire oda értünk az étterem elé, már kopogott a szemünk. A nagyon kedves pincér közölte velünk, hogy délben nyitnak, addig várnunk kell. Az ebéd nagyon finom volt. Mindenki örömére nem rizs :-)

A vidámpark nagyon érdekes volt. Az óriáskerék hihetetlen. Teljesen más mint a budapesti. Gondoltuk az óriáskerék lényege az, hogy a szerelmespárok, és a természetfotósok ki tudják használni, hogy lassan halad körbe a kerék. De rá kellett döbbennünk, hogy ez is mint minden itt Indiában egészen máshogy működik. Az óriáskerék a budapestinél kb. 8-szor gyorsabban ment. Közös megegyezés alapján, ezt a “játékot” kihagytuk. A másik félelmünk pedig az volt, hogy az egész vidámpark nagyon retro. Kopott játékok, zörögtek kattogtak. Viszont emellett jó volt látni azt hogy az itteni embereknek nagyon-nagy örömet okoz.

Tovább folytatva utunkat Gábohrka kinézett magának egy játékot. Gondolta megpróbálkozik vele és felül. Bátor jelentkezőként csatlakozott hozzá Péter és Sam. A többiek először megnézték, hogy Gábohrka túl éli-e. Aztán akadt még két bátor jelentkező Anett és Dorina személyében. A másik dolog amit kipróbált mindenki az a gokart-ot. Azért megvolt a varázsa ennek is. Gábohrka és Kriszta kezdte a sort. Gábohrka autója mindjárt az indulásnál lefulladt.

Iszonyatosan meleg volt, a nap pedig nagyon erősen tűzött. Megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az itten fürdőruha egészen más. A lányok a 40 fokban hosszúnadrágban és hosszú ujjú polóban rohangáltak és abban fürödtek. Anett már majdnem szomjan halt, mire meglátott egy árust, ahol gondolta vesz magának egy üveg vizet. Az árus nem akarta kiszolgálni, előbb egy férfit kellett hívni. A nap végére midenkinél fellépet az otthon már elég sokszor emlegetett kamionsofőr barnulás. A parkból nem volt egyszerű a kijutás. A taxink a bejáratnál volt, mi pedig a kijáratnál. Nem engedtek fel minket oda, meg kellett várnunk amíg jön értünk egy busz, ami felvisz. Nincs olyan, hogy ha te azt gondolod, hogy mész haza, akkor mész. Nagyon oda figyelnek rád és azt kell csinálnod amit mondanak. A játékok mellett az egész park tele volt modern és szép szobrokkal.
Amúgy a park tele volt emberrel.

A hazafelé vezető út nagyon fárasztó volt. Elhatároztuk, hogy ismét a Mc Donald’s felé vesszük az irányt. Itt Krisztának, Dorinának és Gábohrkának sikerült megszegnie a 4-dik szabályt is miszerint: Ne vegyetek semmit az utcai árustól! Az ötlet természetesen a gondoskodó és mindenért aggódó vezetőnké Krisztáé volt. 40 rupiáért(200ft) vettünk 7 mini banánt és 15 nagy banánt.

Haza értünk, gyorsan elkészültünk és már mentünk is a fellépésre. Másfél óra alvás után eszméletlen jó műsort csináltunk. Mindenki tapsolt és az áruházban dolgozók már éneklik a számokat, amikre táncolunk. Az első vita után megtörtént az első baki is. Gábohrka az 54-es szám után lekapja a fejéről a parókát és a kendő alatta van. A tervek szerint így kell történnie. Azt hiszem nem kell többet írnunk... :-) Miután a parókájával a kendőt is letépte Anett hangosan adott hangot a véleményének: Uram isten kócold már meg a hajad!

A műsor után elmentünk abba a cukrászdába, ahol Anett és Gábohrka már járt. Nagyon finom süteményeket ettünk ismét. Judit, Dorina és Kriszta az első övesnél megis vásárolta a legszebb öveket.

Miután hazaértünk, még kiválogattuk az aznapi fényképeket, aztán mentünk aludni.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 03:08:00

2007. november 22.

Reggel 10-kor Péter elment Sammel az internetünket intézni. Mi délig aludtunk. Mire felkeltünk kész volt az ebéd, ami legnagyobb örömünkre egyáltalán nem volt csípős – végre. Folytattuk a tegnap megkezdett mosást a vödrökben, mostmár a saját cuccaink is sorra kerültek… mikoris! Beállított egy ember egy hűtővel és egy mosógéppel. Mindkettő vadi új, eredeti csomagolásban. Kibontotta, beszerelte, mi meg csak ámultunk. És közben vadul mostunk :D De Dorina már a centrifugát ki is próbálta. Mikor rájöttünk, hogy hogyan kell rendeltetés szerűen használni, tök jól működött.

Péter 2-kor még nem volt sehol. Ekkor már elkezdtünk idegeskedni, fel akartuk hívni, de persze elvitte magával nem csak a telefonját, de a telefonszámát is. Így vártunk türelemmel. Gábohrka és Anett jó úttörőként eldöntötték, hogy megteszik az első NAGY UTAT! Ketten, kézenfogva, kisollóval felfegyverkezve elindultak a boltba. Az első kis árusnál találtak is cigit, kértek hamar 5-öt, erre az ember adott 5 szálat. Mondják neki, hogy neeem, “ 5 packet”, erre beletette az 5 szálat egy dobozba. :D Mondták utána, hogy ők 5 új teljes, új dobozzal szeretnének, ekkor közölte, hogy nincs, csak ez az egy.

A bolt felé egy nem veszélytelen úton kellett átkelniük, egy 4 sávos rettenetről beszélünk. Dudált mindenki, ők behunyt szemmel, visítva, halált megvető bátorsággal csak futottak, csak futottak…

Hazafelé látták a szomszédunk esküvőjét, a fiatal pár fényképe hatalmas plakátokra van nyomtatva, és az van kiakasztva. Óriási sátor, rengeteg ember, és ott buliztak délután 4-kor.

Miután hazaértek, tovább izgultunk Péterért, mert még mindig nem volt sehol. Elvileg 4-kor kellett volna indulnunk a fellépésre, de mivel nem értek vissza, mi csak vártunk… Végül fél 5-kor végre meghallottuk a hangjukat. Nagyon megkönnyebbültünk. Hosszú, bonyolult, és nehézkes ügyintézés volt, szegény Péter bele is őrült kicsit.

Kaptuk magunkat, és húztunk dolgozni. A fellépések az eddigi legjobbak voltak, sokan voltak, és nagyon tapsoltak, fényképeztek, kameráztak. Így nagyon jó volt a kedvünk nekünk is. Amíg mi roptunk, addig Péternek sikerült az indiai telefonkártyánkat is feltölteni, így este mindenki beszélhet a családjával.

Ezután boldogan húztunk el egy internet kávézóba, ahonnan Gábohrka, Anett és Dorina továbbment Sammel egy cukrászdába, amig a többiek az itthoniakkal beszéltek msnen. A cukrászdában White Kalakandot (rizskóknak nézett ki, otthoni raffaello íze volt, és ehető alufóliában tálalták), Rabdit (ronda volt, de finom, kenyér szerű izé, édes, vaníliás szószban), Rass Malait (a madártejhez hasonlított, csak még édesebb, pisztáciával volt megszórva), Hungri rasmalit (ugyanaz, mint az előző, csak kicsiben), Kulfit (pisztáciás krém, ami le volt fagyasztva és nyalni kellett, akár egy jégkrémet) ettek. Utána a nagykereszteződésen kevés feltűnést keltve (=egymás kezét fogva, rohanva, nagy hangzavarral) mentünk át, egy bárba. Sam szeretett volna venni egy whiskeyt, amit előző nap nyertek el tőle Gábohrkáék. Megállapodott az árban, egy bizonyos márkájú whiskeyről (mindezt röpke 10 perc alatt), majd egy rosszabb minőségű whiskeyt hoztak ki, ugyanazért az árért, közben meg az átadott pénz már a kasszában volt. Sam belázadt, kikapta a pénzt a kasszából, majd elviharzottunk.

Alkudozásainkat a riksásokkal folytattuk, kisebb dugót keltve a kanyarban, az éppen posztoló biztos úr botütésekkel noszogatta a sofőrt, hogy menjen kicsit arrébb. Itt végül sikerült megegyezni, útközben a whiskeyt is beszereztük, aztán haza is értünk.

16 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 03:07:05

2007. november 21.

Végre aludtunk 6 órát, így sokkal vidámabban ébredtünk. Ráadásul utána elvitt minket Sam egy hatalmas bevásárlóközpontba, ahol nézelődtünk, és bementünk egy horrorházba is. Itt 2 csoportra váltunk szét, elsőként ment Anett, Péter, Dorina és Gáborka, utána Judit, Kriszta és Sam. Azért választottak szét minket, hogy jobban féljünk. :D Az ajtóban egy kalapos ember engedett be minket, aztán jöhetett a rettegés. Élő emberek csapták a zajokat egy tök sötét labirintusban, mellette pedig nagyon ijesztő bábuk, és élő szörny-ruhás emberek rémisztgettek minket. Nagyon jókat röhögtünk.

A bevásárló központba csak úgy lehet itt bemenni, hogy az összes cuccunkat le kell adni egy kis bodegába, ami a ruhatárnak felel meg. Kaptunk egy kupont, ezzel lehetett kiváltani távozáskor. A bejáratnál mégegyszer átnéznek mindenkit detektorokkal, nehogy bombát csempésszünk be. Óriási sikerünk volt, fényképezkedtek velünk, és nagyon megbámultak. Épp ma számoltuk össze, itt Indiában eddig 2 fehér embert láttunk magunkon kívül. Ebben az épületben volt Mc Donalds, nagyon boldogok voltunk tőle. Érdekesség: itt nem lehet hamburgert, sem sajtburgert kapni, csak olyan szendvicseket, amiben csirke vagy hal van, vagy pedig vegetáriánus. És itt megláttuk a harmadik fehér embert, egy amerikait, aki nagyon örült nekünk.

Ezután elindultunk egy másik bevásárlóközpontba, riksával. Útközben rengeteg koldust láttunk, nagyon rossz volt. Egy nő, a kezében egy csecsemővel, aki épp hagymát eszegetett, és nagyon koszosak voltak. Nagyon sok testi fogyatékos ember van, borzasztó látni. Menjünk is tovább.

A bevásárlóközpont még nagyobb volt, 4 szintes, a neve: Hyderabad Central. Végigjártuk, nézelődtünk, vásároltunk apróságokat. Rengeteg alkalmazott van az összes üzeltben, és mindenhova jönnek a vásárlók után. A vásárlónak még az árut sem kell levenni a polcról, vagy az akasztóról, mert azonnal ott terem valaki, és még a gondolatodat is próbálja kitalálni. Nagyon jó ízlésük van. Ha nézegetsz mondjuk egy fülbevalót, azon nyomban ott terem a hozzá való nyaklánccal, karkötővel, bokaláccal, stb.

Mondjuk ez másban is jellemző itt. Nekünk itt két hölgy főz, semmihez sem nyúlhatunk hozzá. Megsértődnek ha el akarunk mosogatni, mert ez az ő dolguk. Itt ilyen szabályok vannak. Még a kaját sem illik megköszönni. Nehezünkre esik, mert olyan kedvesek.

A Hyderabad Central után mentünk a fellépésre, ahol nem volt semmi extra, talán annyi, hogy az utolsó ruhánktól (hosszú gatya, megkötött ing) sokkot kaptak. Mondták, hogy többet ne vegyük fel. :D

A munka után megint holt fáradtan végeztünk, de tudtuk, hogy nincs a lakhelyünkön wc papír, meg üdítő, stb… Így el akartunk menni vásárolni. De itt 10-kor minden bezár. Így úgy kellett vadászni egy abc-t. Először megálltunk egy drogériánál, ahol nem lehetett kapni wc papírt… no comment. Végül találtunk egy helyet, ahol tudtunk vásárolni, vettünk “normális” kaját is. :D Már unjuk a csípőset. :-)

Aztán Fülöp Higéna Dorinára rájött a takaríthatnék, és kisuvickolta a fürdőszobát, ami így egész más szinű lett. Amikor a nappalit kezdte felmosni, nagyon berágtak, mert nem takaríthatunk. Úgyhogy abba hagyta. Ezután vödrökben és lavórokban kimostuk a fellépő ruháinkat, éjjel végeztünk vele, de végre minden tiszta lett.

Ezután Judit, Péter és Kriszta elment aludni. A többiek estéje érdekesen alakult: Leültek Sammel kártyázni, mert azt mondta, hogy tud römizni, de kiderült, hogy nem. Ekkor ő javasolt egy másik kártyajátékot, ami nagyon egyszerű volt, de annál viccesebb. Gáborka volt Anettel, Dorina pedig Sammal. Tétjei is volt a csatának, 1 üveg whiskey és 1 üveg cola. Először Dorináék nyertek, aztán Gáborkáék javasolták a dupla vagy semmi-t, amit Sam nem ismert. De elmagyarázták neki, így folytatódott a játék, ahol Gábohrka és Anett nyert.

Utána sokat röhögtek, és kölcsönösen szavakat tanítgattak egymásnak. Megtanították neki a “Süss fel napot” – persze Dorina találta ki – ő meg tanított hindu szövegeket, verseket. Minden szavunkat utánozza.

Hajnal 5 körül eldöntötötték, hogy ők is nyugovóra térnek, ekkor Sam fogta a takaróját, és ő is indult az ágyuk felé. Mondta, hogy ő alszik a lábuknál keresztben. Picit meglepődtek, és mondták, hogy azt nem szeretnék, “mert a Gábohrkának hosszú a lába”. :D Végül bebújt negyediknek az ágyba, de szerencsére nem húzta sokáig. Egy idő után az ágyára vándorolt.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 03:05:36

2007. november 20.

Éjfél után szállt fel a gép végül, ami fél 2-kor szállt le itt Hyderabad-ban. Addigra már nagyon holtak voltunk. A reptér üres volt, így gyorsan kijutottunk, és Sam várt minket szép türelmesen. Mondta, hogy taxival fogunk utazni. Oda is ment az első autóhoz, amiben a taxis épp aludt. Mikor Sam felkopogta, mélyen felháborodott, lezárta az összes ajtót, és visszafeküdt aludni. :D Végül fogtunk egy autót, amibe immáron, a sofőrön kívül 8-an kellett beékelődni: Kriszta ölében Judit, Péter ölében Dorina, mellettük Anett hátul. Elöl: Gáborka, Sam és a sofőr. Ja és persze az összes cuccunk.

A reptéren még volt egy olyan történet is, hogy mikor várakoztunk, egy nő odaküldte hozzánk a kicsi lányát, aki volt vagy 5 éves – koldulni. Nagyon kellemetlen volt, mert a lelkünkre kötötték, hogy senkinek ne adjunk semmit, mert akkor legközelebb sem hagynak minket, hisz elég feltűnöek vagyunk itt, könnyen felismernek. Igaz az előző 3 szabályt is megszegtük, de egyenlőre ehhez még tartjuk magunkat.

Útközben Sam elmesélte, hogy az apartman, ahova költözünk, még nincs kész, így ne számítsunk semmire, max takaró lesz, de holnap intézkednek mindenről. Nos, még takaró sem volt. A ház amúgy nagyon szép, bár a hátsó szomszédaink jurtában laknak az udvaron. Nem baj, becsuktuk azt az ajtót. A wc, amit először megtaláltunk, amolyan “itteni” volt, laza sokkot kaptunk, de azért találtunk rendes wc-t is. Szóval jó a hely, csak nincs: villanykörte, tükör, melegvíz, Gábohrka nem fér be a zuhany alá, stb… Ja, és ablaküveg sincs a szobákban, csak rács. Találtunk egy hüllőt, de nem tudtuk beazonosítani, így lefotóztuk, és elneveztük Leopoldnak. Azóta eltűnt, de ha megtaláljuk, hazavisszük, és a Kriszta biztos beárazza :D. Bocs Anyu! :D

Na a másik döbbenet: Sam itt alszik velünk!!! Nagyon durva. Szegényt kikészítettük első éjjel, mert 3-kor mikor megérkeztünk, közöltük vele, hogy éhesek vagyunk, hozzon kaját, evés után pedig még gyakorolni szeretnénk. Ez reggel 5-ig tartott, már szegény el is szunnyadt az ágyunkon. Persze felkeltettük, és kiküldtük a nappaliba aludni. Mi pedig? A szobákban teljesen normális méretű francia ágyakon aludtunk – hármasával. :S Nem sokat, mert egyrészt nagyon kényelmetlen volt így aludni, nem fértünk el, másrészt épp 4 óránk maradt a pihenésre.

5-kor feküdtünk le, 6-kor arra ébredtek az utca felöli szobában alvók (Judit, Péter, Kriszta), hogy hangszórókban az utcán vallási dalok ordítanak. Ezt 7-kor megismételték. 8-tól folyamatan csengettek, pl az antennaszerelő. Szóval no alvás.

Mire felkeltünk 9-kor, Sam eltünt, később írt egy smst, hogy délre jön vissza, fél 1-kor meg is jelent – kaja és kávé nélkül. Teljesen összetörtünk. Éhesen, fáradtan vártuk őt, mint a Messiást – és nem kaptunk semmit. Megkérdezte, mit ennénk, majd elment vásárolni, és két indiai asszonnyal tért vissza, akik bevetették magukat a konyhába, és nekiláttak főzni. Mi már megint kétségbe estünk, mert 2-kor startolnunk kellett volna a fellépésre, de mondták: “No problem” Előbb szépen megfőznek, aztán megesszük, és csak utána indulunk, ne izguljunk. Szóval most itt ülünk totál-sminkben, belőtt hajjal (Gábohrka is), és várjuk a csodát.

“Ebéd” után elindultunk a fellépésre 2 autóriksával. Az egyikben 3-an ültünk, a másikban 4-en. Ez egy nagyon kicsi jármű, viszont van csomagtartója, amit itt az extrákhoz tartozik. Azonban oldalt nyitott, így a dugókban állva ömlik befelé a szmog, meg a meleg. Mindenesetre izgalmas volt. Megérkeztünk az áruházba, ami sokkal kisebb, mint a bangalore-i, és a személyzeten kívül nem nagyon volt senki. A műsorok jól sikerültek, bár a zenével itt is voltak gondok. Az áruházban sokszor körbeálltak minket, nagyon gratuláltak, igazán tetszettek nekik a táncok. Egyik szünetben kimentünk cigizni, amikoris Anett megszegte a “ne adj senkinek semmit” szabályt is! Legalább már tudjuk milyen következménye van ennek. Egy férfi kért tőle egy cigarettát, amit Anett szívesen adott is neki. 2 percen belül legalább 20-an álltak körbe minket, és cigit kértek. Ekkor bemenekültünk az áruházba, nem volt más választás. Veszélyben nem voltunk, mert mindenhol őrök vigyáznak ránk. Inkább vicces volt. Ezt a leckét is megtanultuk.

Mire végeztünk fáradtak voltunk és nagyon éhesek, hisz csak egyszer ettünk aznap. Tovább megyek: hisztisek voltunk. Sam 2 barátjával jött értünk, egy kisbusszal. Mondtuk, hogy enni akarunk, meg netezni. Mondta, hogy netezni már nem tudunk, mert este 10-kor minden bezár. Elvittek minket az egyik kísérő testvérének vegetáriánus éttermébe, ahol kb 8 féle kaját ettünk végig. Ők meg rajtunk röhögtek, hogy mindent csípősnek éreztünk. A kaják:

Roasted Papad (borsos sült lepény – tök csípős, amúgy a palacsintára is hasonlít, meg a tallérokra is)
Butter Nan (ez méginkább palacsintaszerű, vajas kaja)
Paneer Tikka Tandoori (erre gondoltuk, hogy rántott sajt, de aztán köze nem volt hozzá – sajt mondjuk volt benne, de nem volt panírozva, viszont rendkívül csípős volt)
Veg. Manchurian (kis picike fokhagymás gombóckák)
Ginger Aloo (köménymag féle valamivel ízesített krumpli)
Paneer Makhanwal (sajtos, mogyorós trutyi)
Green Salad (ez a saláta, mint itthon – kivéve a rajta lévő fűszertömeget)
Curd Rice (joghurtos rizs)
Még 2 féle volt, de azt nem tudtuk, hogy mi.

Ezen kívül megtanultuk, hogy hindiül a köszönöm “sukuria”, a jó reggelt pedig “ szubékaszalam” amit természetesen “szubékaszaláminak” hívunk. Ezenkívül megtanultunk hindi-mód enni, kézzel. A végén pedig kis tálakban mostunk kezet, citrommal.

Utána hazakeveredtünk végre, megnézegettük a képeket (1 óra alatt a mai termést – 500 db) , aztán alvás.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 03:03:21

2007. november 19.

Reggel ismét 10-től 11-ig keltünk. Ja, de előbb – tegnap este még nem feküdtünk le, amikor befejeztük a naplóírást, pedig nagyon megfogadtuk, hogy pihenni fogunk. Ehelyett 4 óráig vihogtunk, zenét hallgattunk, néztük az indiai MTV-t, ettünk, és ilyenek.

Szóval reggel… Reggeli után megkértük Raju barátunkat, hogy hívja fel nekünk Rommelt, mert csak annyit tudtunk, hogy ma utazunk, de hogy mikor, stb, azt nem. Jött a hír, hogy Rommel hamarosan érkezik. Így is lett, és társaságában ott volt Rocky is, aki a mi menedzserünk. Eddig még nem találkoztunk vele személyesen. Nagyon örültünk, hogy megismertük. A lelkünkre kötötték az itteni szabályokat:
1. Csak rajtuk keresztül mehetünk dolgozni India területén
2. Mindig legyünk pontosak
3. Nagyon vigyázzunk az útlevelünkre!!!!
4. Műsor előtt nem ihatunk alkoholt
Miután biztosak voltak benne, hogy mindent megértettünk, és tájékoztattak, hogy 6-kor indul a repülőnk, és 4-re jön értünk a taxi. Rendben is volt minden, összepakoltuk a maradék cuccunkat, és 4 előtt 10 perccel már útrakész állapotban voltunk.

Meg is érkezett az első napon megismert sofőr értünk, örültünk, hogy viszont látjuk. Feltuszkolták a bőröndjeinket a tetőcsomagtartóra, tessék-lássék lekötötték, aztán indult az őrület megint. Láttunk kék szarvú szarvasmarhákat, rengeteg koldust, iskolás gyerekeket egyenruhában, kecskéket, kacsákat, szemetet evő kutyákat… Mikoris! Feltette Gáborka a kérdést! Mindenkinek megvan az útlevele? Ekkor Kriszta rádöbbent, hogy neki nincs. Itt szegtük meg a 3. szabályt. Kétségbeesés, kipakolás egy benzinkúton, elkeseredés, mert nincs sehol. Kriszta váltig állítja, hogy a szálláson a fotelban volt, de mindenki mondja, hogy ott nem hagytunk semmit… De hát még sincs sehol, akkor viszont mégis ott kell lennie. Totál pánik. Lefizettük a taxist, hogy baromi gyorsan vigyen vissza minket, utána meg a reptérre 1 óra alatt, ami egyenlő a lehetetlennel, de az emberünk elvállalta. Visszaértünk, kilőttünk a szoba felé, Raju szaladt elénk, hogy mi történt. Mondjuk útlevelet keresünk. Ő azonnal berántott még vagy 5 embert, 2 perc alatt mindent felforgattak, szétdobáltak… De nem volt sehol. A Kriszta által emlegetett fotelt is keresztbe-kasul átnéztük, de nem találtuk. Mondjuk Rajunak teljesen elkeseredve, hogy hát itt láttuk utoljára, erre ő elkezdte szétszedni a fotelt, és a karfában FELCSÚSZVA!!! megtalálta. Azt hisszük, ez a rejtély sosem fog megoldódni, hogy pontosan ez hogyan történhetett, de a természetes úton odakerülés valószínű kizárható. Mindenkinek van elmélete, de mivel egyik sem tuti, így nem írjuk le őket. A lényeg, hogy meglett. Tépés vissza a reptérre, 2 dugóba is belekeveredtünk, amúgy pedig végig rettegtünk a kocsiban. De a kis apóka betartotta a szavát, beestünk 10 perccel 18:00 előtt. Rohantunk a pulthoz, ahol vadul röhögve közölték, hogy a járat 22:00-kor indul. Erre sincs magyarázat. Nem értünk semmit. Most a váróban dekkolunk, és írjuk a naplót, amit ha megérkeztünk folytatunk.

22:15 és még mindig a reptéren ülünk. Késik a gépünk ezeddig 1 óra 50 percet. Tehát a 22:00-kor induló 18:00-ás járatra várhatóan 23:50-kor fogunk felszállni. Nem nekünk való ez a várakozás. Konkrétan szenvedünk. Iszonyú hideg van a reptereken mindenhol, kijárnánk melegedni az utcára, csak nem engedik. Úgyhogy itt ülünk: Gábohrkán Zsuzsa néni narancssárga pulcsija, Péter holt a mai nap fáradalmaitól, Dorina úgy néz ki, mint egy szupersztár, közben pedig teljesen idióta, Judit smst ír, Gábohrka és Anett sokadszorra fosszák ki a helyi büfét (csak lecsomagolt kaját ehetnek, ahogy megígértük! :D) Kriszta meg írja ezt a naplót. :D

Az idő nem túl jó, hatalmas felhők vannak az égen, szóval jogosnak tűnik a késés, inkább várunk türelemmel. Ahogy Anett megfogalmazta: “Én erre az égre fel nem szállok!”

Szóval. Ez előbb ott hagytuk abba, hogy szembesültünk azzal, hogy az útlevél visszaszerzése, a rekordsebességű út után még a repülönk sem akkor indul, ahogy számítottuk. Egy szusszanásnyi szünet után Péter elindult telefonfülkét keresni, hogy szólni tudjunk Rommelnek (a nevét a “rom eltakarítás”-ról jegyeztük meg, vagy Mc Hammer-ről), hogy később megy a gép, szóljon Samnak, aki ott fog várni minket, hogy később érkezünk. A telefonba Péter ezt a választ kapta: itt vagyunk a reptéren, gyere ki, beszéljünk személyesen. Hogy hogy kerültek ide, az megint a mai rejtélyek sorát bővíti… Mindegy. Elmondták, hogy adminisztrációs hiba miatt megyünk későbbi géppel, és hogy nagyon sajnálják, és hogy miért nem hívtuk egyből őket, mikor nem találtuk az útlevelet. Szóval rendesek voltak.

Aztán becsekkoltunk, ahol a szép mosolyunknak volt köszönhető, hogy a nem kicsit túlsúlyos csomagjainkat elfogadták. Már rájöttünk, hogy Helios barátunknak igaza volt: tényleg mindent el lehet érni itt az embereknél, ha kedvesek vagyunk, és türelmesek, és mosolygunk – ami egyébként nem esik nehezünkre :-)

Más eddig nem történt, még az utazásról, és hogy hova kerültünk, írni fogunk. Viszont kihagytuk eddigi beszámolónkból, hogy itt hogyan bánnak a pénzzel. Ez egy nagyon érdekes dolog, ezért akarjuk feltétlen leírni. Szóval ők egyáltalán nem vigyáznak rá. Nem félnek hogy elveszik, vagy ellopják. Rommel rendszerint nylon zacskóban viszi magával a rupiát, vagy abban hozza oda neki valami taxis, vagy sofőr, vagy “futár”, igazából akárki. Minket pár napja ismer, mégis velünk is pénzt küldött egy embernek, aki ott van, ahová mi most tartunk. Sonia múltkor majdnem kiverte a szemünket a kezében tartott bankjegy köteggel, ahogy magyarázott… szóval itt nem titkolják, nem dugdossák. Szemrebbenés nélkül adják veszik egymás között.

4 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 03:01:40

2007. november 18.

Reggel Péter elsőként kelt, és keltette a társaságot, ami nem volt egyszerű – az időeltolódás miatt eléggé meg vagyunk keveredve. 10-kor kezdtünk el kelni, amit 11-re be is fejeztünk. Ezután kaptunk reggelit: rántotta, ami egyáltalán nem úgy néz ki, mint otthon, de nagyon finom; pirítós, vaj, lekvár, és kávé. Amúgy a kávé itt nagyon finom!

Utána elkezdtünk készülődni, mert az ígéret szerint fél 4-4 között jöttek értünk. Dorina elkészítette mindenki haját, így ő maradt a legvégére – ami miatt jól elkésett a készülődéssel. Hogy tovább fokozódjon az izgalom, fél 3-kor csengetnek, és jön két ember, mondják, hogy ők a taxisaink, akik a fellépés helyszínére szállítanak minket. Mondtuk, hogy mégnem vagyunk készen, hisz későbbre ígérték. A szokásos mondatot kaptuk: “No problem!”. 4 óráig ültek a ház előtt. :D Mi pánikszerűen próbáltuk kihasználni az utolsó perceket, még átnéztük a koreokat, merthogy a 6 napnyi felkészülés elég kevésnek bizonyult. Szóval izgalommal teli félelemmel indultunk el a bevásárlóközpont felé. 3-an jöttek értünk, egy 5 személyes kocsival. Minket hatunkat betuszkoltak a hátsó- és az egyik anyósülésre. A két másik kísérő pedig valahonnan kerített egy szakadt motort, és azzal törték az utat nekünk. Megint féltünk az úton. Őrület itt a közlekedés.

Útközben sok érdekességet láttunk: az utcán valamilyen szarvasmarhák mászkáltak, és épp láttuk, hogy egy sas elkap egy másik állatot a főútvonal közepén.

A bevásárlóközpont nagyon nagy és szép volt. A taxisok mindenhova kísértek minket, mindenben segítenek. Az öltözőben találkoztunk Philip-el, aki elmondta, hogy kb 40 percünk van átöltözni, és kezdeni. Így is lett.
Ám előbb vásároltunk egy bőröndöt a Krisztának ahelyett, ami a repülőn tropára ment.
Egyszercsak eljött a pillanat, amikor bemondták: “PROK Production Show!” :D Tök jó érzés volt! ;-)
Az előadás jól sikerült, és nagyon nagy sikerünk volt a latin műsorral. Kis szépséghiba volt, hogy megugrott a cd, így 3-szor kezdtük el. Amúgy nem lett volna ezzel baj, ha nem másfélszeres gyorsasággal szólt volna a zenénk. De így szólt. Így a 4-dik perc után már majd kiköptük a tüdőnket, amihez még az is hozzájárult, hogy 30 fok van, és nagyon magas páratartalom.

Kb 50 perc után következett a másik műsorunk, amitől tartottunk egy kicsit, egyrészt a tempo miatt – amit aztán Péter orvosolt – másrészt hogy túl sok(k) lesz ez az itteni közönségnek. Nos, szerencsénk volt: talán mégjobban tetszett nekik, mint az előző. Itt minden klappolt.

Összeszedtük magunkat, majd életveszélyes körülmények között rongyoltunk hazafele, épségben megérkeztünk. Lóhalálában elszaladtunk a boltba és netezni, a Gáborkáéktól kaptunk ajándékba nyalókát! Juhúúú! Mire visszaértünk kész volt a vacsi. Most este pedig végignéztük azt a rengeteg képet, amit ez alatt a pár nap alatt készítettünk. Rengeteget készítettünk! Most pedig szunya!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 02:58:33

2007. november 17.

Úgy szálltunk fel a Bangalore-i járatra, hogy továbbra sem tudhattuk biztosan, megvannak-e még a csomagjaink. Nagyon szép repülőn utaztunk, ahol az Anett mögött ülő kislány csak akkor nem hányt, amikor az ülésen keresztül Anett veséjét rugdalta. Maga a járat egy órát késett, forgalomirányítási problémák miatt (=dugó). Többször légörvénybe kerültünk, melyek során már félni sem volt erőnk, kivéve Juditnak, aki feltette a költői kérdést: “Ugye ez nem az, amire gondolok?” (Az volt.)

Leszállás után örömmel tapasztaltuk, hogy korábbi aggodalmaink ellenére a csomagjaink is megérkeztek. A “fogadóbizottság” szinte lerohant minket, bár nem csak ők, hanem a reptéren tartózkodók nagy többsége is. Egészen elképesztő volt. Ekkor felidéztük az otthon kapott biztonsági utasításokat, melyek szerint:

Zap: “Senkinek ne engedjétek, hogy elvigye a csomagotokat!”
Anett anyukája: “Soha ne hagyjátok el egymást, ne menjetek sehova külön!”
Dorina anyukája: “Bármilyen kedvesen is közelít valaki feléd, ne menjetek el vele!”

Ezek után magától értetődik, hogy a két elsőként érkező hordárnak odaadtuk a csomagokat, majd kettes csoportokban próbáltuk követni az indiai férfit (Rommelt), aki mosolyogva várt minket, és azt mondta, hogy értünk jött (még rá is kérdezett, hogy mi vagyunk-e a bolgár csoport) :-) Odakint felpakolták a csomagokat egy ősöreg indiai autóra, amit egy kötélszerű zsinórral kötöttek át, úgy tűnt, csak a látszat kedvéért, de végül semmi sem esett le. Ezután az anyai/apai intelmek ellenére folytattuk utunkat, de itt már hármas csoportokban. Gábohrka, Judit és Dorina a csomagokkal megpakolt kocsi hátsó ülésére zsúfolódtak össze, két vadidegen indiai mögé, Péter, Anett és Kriszta pedig kísérőnk, Rommel kocsijába pattant be.

Ekkor kezdődött meg az őrült száguldás. Csak címszavakban: közlekedési lámpa és táblák szinte sehol nincsenek, a KRESZ nem létezik, a felezővonalak csak dísznek vannak, a két-háromsávos út fogalma szintén nem létezik, annyian mennek egymás mellett, ahányan csak tudnak. Az érkező autósok dudálással jelzik jelenlétüket, ezzel is gyorsabb haladásra ösztökélve/kényszerítve a többieket. A kocsiban az alábbi gondolatok fogalmazódtak meg bennünk:

Dorina: “Ha nagy gáz van, nyisd ki az ajtót és futás!”
Gábohrka: “Azt sem tudom, hogy kell kinyitni!”
Judit: ő nem szólt semmit, csak nyugodtan kattintgatott a fényképezőgéppel

A másik autóban Péter a kísérővel beszélgetett, miközben Kriszta és Anett az utcán kéregető gyerekeket sajnálták, bár azért volt bennük némi félsz, mikor elindultak az autó felé, mivel nem voltak benne biztosak, hogy megpróbálják-e kinyitni a kocsi ajtaját vagy sem.

A hosszadalmas út végén az első autó sofőrje finoman nekihajtott a kapunak, majd közvetlen egy betonoszlop mellett állt meg, ami csak azért lényeges, mert Gábohrka ennek figyelembevétele nélkül nyitotta ki az ajtót, az előírásoknak megfelelő lendülettel. Azaz: megérkeztünk.

Szállásunk egy ház második emeleti apartmanja, előszobával, étkezővel, konyhával, két fürdőszobával, két hálószobával és három terasszal. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a hálószobákban két férőhellyel kevesebb volt (de ez később megoldódott). Kísérőnk is velünk tartott, elmondta, hogy elsődleges célja, hogy mi jól érezzük magunkat, a fellépések beosztása csak ezután következett, egész pontosan megtudtuk, hogy szombaton és vasárnap a pihenésen kívül más tennivalónk nincsen. Feltettük valamennyi kérdésünket, melyekre végig készségesen válaszolt. Utána kérésére megmutattuk neki a fellépőruhákat, melyeket zavart mosollyal fogadott. Elmondása szerint neki személy szerint nem volt problémája velük, de a fellépés helyszíne (bevásárlóközpont) és az azt látogató emberek sokfélesége miatt szerinte problémáink lehetnek (=túl durva), de aztán végül megnyugtatott minket, hogy megoldjuk a dolgot. Hívott egy nőt, akit Sonia-nak hívnak, ő volt megbízva a ruhák és a produkció koordinálásával. Miután Rommel elment, mi a fáradtságtól szinte rom(m)okban heverve, de kipakoltunk.

A reggelit/ebédet/vacsorát egy szakács itt a helyszínen készíti, kérésünknek megfelelően. Bár kértük, hogy kevés fűszert használjon, néhányan még így is erősnek találták. Ezt leszámítva az étel abszolút tökéletes. Az ásványvizet sokliteres flakonokban kapjuk. Mosogatni és hamutartót üríteni, edényeket pakolni “nem szabad”, ezt mindet elvégzik nekünk.

Ezután eldöntöttük, hogy alszunk egyet (az ekkor még négy férőhelyen + kanapé), mivel csak estére volt programunk. Az egyik ágyban hárman aludtunk, a másikban ketten, a kanapé Dorinának jutott. Mint utólag kiderült, nem volt szerencsés választás, mivel a vendéglátóink ekkortájt próbáltak beüzemelni egy működő telefont (“Nem egy leányálom úgy aludni, hogy közben egy rakás kuntakinte pakol a szobában” – így Dorina).

Nagynehezen felébredtünk, majd elmentünk internetkávézót keresni, ahol sajnos a laptopot nem tudtuk csatlakoztatni (és még kávé sem volt). Útközben ismét szembeakadtunk néhány barna szemű kisgyerekkel, akik áhítattal figyelték a kezünkben a teli kólásüveget.

Mire visszaértünk szálláshelyünkre, Rummel és Sonia már vártak minket. Kérték, hogy vegyük fel az összes táncosruhát, hogy rajtunk is megnézhessék. Miután színreléptünk, teljes harci díszben, Sonia teljesen meg volt velünk elégedve, míg Rommel továbbra is inkább a fejét csóválta. Parázs vita bontakozott ki a fejünk felett, de igyekeztünk kompromisszumos megoldásokat találni. A megbeszélés végén abban maradtunk, hogy jók lesznek a ruhák, mindössze testszínű harisnyákra lesz szükség, amit beszereznek nekünk.

Ezt követően Rommel és Sonia közölte velünk, hogy másnap már három fellépés vár ránk az egyik bevásárlóközpontban, ez követően pedig hétfőn már utazunk tovább Hyderabadba. Gyorsan változnak a dolgok.

Rommel hozott két üveg Finlandiát és egy üveg indiai whiskeyt. Megígérte nekünk, hogy este elvisz minket Bangalore külterületére, ahol megcsodálhatjuk a természetet, elmondása szerint még arra is lett volna esély, hogy majmokat lássunk. Vacsora közben sokat beszélgettünk vele, sok dolgot mesélt Indiáról, emellett újabb sok-sok kérdésre kaptunk tőle választ.

Evés után elindultunk a kirándulásra, amiről Rommel azt mondta, hogy csupán félórányi vezetést igényel. Mindössze egy autó állt rendelkezésünkre, elöl ültünk hárman, hátul négyen, így tettük meg a végül másfél órányi hosszúságúra duzzadt utat.

Útközben Anett már többször jelezte igényét egy WC-szünetre, az utolsó pillanatban végül megálltunk egy hotel előtt, ahol éjfélkor vadul elkezdtünk dudálni, hogy jöjjön valaki és engedjenek be minket. Jött is valaki, de bejutnunk nem sikerült, kísérőnk elmondása szerint a hotel munkatársa közölte, hogy a vendégek is csak 10-ig mehetnek be és féltette az állását emiatt. A procedúrára végül az út mentén került sor.

Rommel egy hegyre vitt fel minket, egy keskeny szerpentinen téptünk felfelé (több, mint harminc kanyar volt), mindenhol dudáltunk és villogtunk, hogy a szembejövők észrevegyenek bennünket. Többször megálltunk, és eközben újabb intelmet idéztünk fel (“Nehogy eladjanak benneteket!”), de valójában csak a tájban kellett gyönyörködni. A hegyet Nandi-hegynek hívták, a hindu mitológiában szereplő szent bika története előtt tisztelegve. Volt ugyanitt egy templom is, de azt sajnos nem nézhettük meg, mert csak reggel 6-kor lett rá volna lehetőség. Táncoltunk és kockásra fagytunk, de tényleg nagyon szép volt a kilátás, kb. 1200-1300 méter magasságból. Ha kísérőnkön múlt volna, maradtunk volna kb. fél ötig, hogy megnézzük a napfelkeltét, de aztán alváshiányra hivatkozva végül elindultunk haza, bár ha maradtunk volna, még akár megnézhettük volna, ahogy az indiaiak éjjel a hegy tetején hangos zenére buliznak. Hazaérkezés után még beszélgettünk egy ideig, majd mentünk aludni.

És végül: a nyelvújítási programunk keretén belül létrehozott szép új magyar szavaink és kifejezéseink:

1. nyiklik (Anett)
2. beféreszteni (Péter)
3. cipekszik (Dorina)
4. rúgsz a jobb kezeddel (Judit)
5. mondanád kicsit gyorsabban, mert látni akarom a mozdulatot (Dorina)

Dorina Édesanyja is csatlakozott a kezdeményezéshez, így született a “higéna” szó, mely azóta Dorcika becenevéül szolgál.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 02:56:18

November 16. – Going to India

Szokásunktól eltérően hajnali fél háromkor ébredtünk, majd könnyes búcsút vettünk családtagjainktól, barátainktól, majd (egy hét szervezkedés után) elindultunk Indiába. Kalandjaink már a repülőtéren elkezdődtek. Elsőként a túlsúlyos bőröndökkel akadtak problémák, ennek következtében egy adag női ruha Péter táskájában landolt, egész Ferihegy szeme láttára. Utána a kézicsomagok átvizsgálásakor derült ki, hogy a Péter által szorgalmasan összegyűjtött, átfogó biztonsági tudnivalók ellenére mégis volt valaki, aki a kézi csomagba pakolta a 100 ml-nél nagyobb kiszerelésű folyadékok egy részét (talán mondanunk sem kell, hogy Péter volt az). A csoport jelentős része (Pétert leszámítva) még sohasem ült repülőn, ezért félelemmel vegyes izgalommal várták az indulást.

Végül aztán felszálltunk, és másfél óra alatt megérkeztünk Milánóba. Az ezt követő, ugyancsak másfél órás várakozási idő alatt fogcsikorgatva próbáltunk keresni egy dohányzásra kijelölt helyet, kevés sikerrel (=nem találtunk egyet sem).

Utána jött az utazás oroszlánrésze, (eredetileg) 8 óra repülés Milánóból Mumbaiba (korábban Bombay). Ezen a járaton sajnos nem egymás mellé szóltak a jegyek, így történhetett meg, hogy Judit egy francia házaspárral, Dorina két cseh utazóval, a többiek pedig indiai társaságban töltötték az utat. A felek közti beszélgetés váltakozó sikerrel zajlott. A kimondottan hosszú út során más izgalmas nem történt, bár az utolsó két órát amolyan PROK-osan (értsd: rosszalkodással) töltöttük, előtte összesen kb. egy órát sikerült aludnunk.

Leszállás után a nemzetközi repülőtéren elvették a feladott csomagjainkat, innentől kezdve csak imádkozni tudtunk, hogy velünk együtt ők is megérkeznek Bangalore-ba. Mumbaiban éjjel kb. 25 fok volt, így elég furcsán néztünk ki a pesti időjárásra optimalizált téli ruháinkban, ugyanakkor egyébként is kisebbségben voltunk bőrszínünk miatt, amivel osztatlan sikert arattunk a repülőtéren. Át kellett mennünk a belföldi repülőtérre, amit teljesen egyedül tettünk meg, reptéri transzferbusszal. Itt gépfegyveres őrök vigyázták nyugalmunkat, akiktől csak azért nem féltünk (olyan nagyon), mert végig kedvesen mosolyogtak, sőt, ők végre megengedték, hogy kimehessünk dohányozni.

Kint a reptér körül megláttuk az első indiai pálmafát. Az utak mellett autóriksák várakoztak az utasokra, a sofőrök le is szólították az embereket. Nagyon sok kóbor kutya sétált odakint, akiket az árusok etettek. Feltűnően sokat takarítanak, az utcák rendkívül tiszták, annak ellenére, hogy szemetes szinte sehol nincs.

A hosszú utazás jelei itt már testet öltöttek, amikor az egyik árusnál hat üveg ásványvizet vásároltunk: összesen két eurót kértek érte, amit “megfejeltünk” még 3 euróval (=nem tudtak visszaadni). Jó negyedórával később hasított belénk a felismerés, hogy ha már úgyis odaadtuk a pénzt, akár még valami mást is vehettünk volna., lévén, egy zacskó ropink volt hat emberre.

A közel 6 órás várakozás alatt megfigyelhettük az indiaiak fürdőszobás/mosdós szokásait: krákogás és köpködés, ujjal történő fogmosás, emellett csak a nadrág levétele után végzik el dolgukat a mellékhelyiségben, felöltözés a kézmosás után történik.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2007-11-23, 02:55:18

A születés

Történetünk úgy kezdődött, hogy egy indiai származású dubai manager elvállalta, hogy munkát keres a PROK táncosainak a Közel- és/vagy Távol-Kelet területén. Rögtön kaptunk is egy ajánlatot Indiába, amellyel kapcsolatban nem sikerült megegyezésre jutnunk. Nyugodtan vártuk a leendő további megkereséseket, amikor megcsörrent a telefon, és kiderült, hogy mégis számítanak ránk és elfogadták a feltételeinket. Ez egy keddi nap volt, november 6-a. A manager elképzelése szerint már azon a héten szombaton fel kellett volna lépnünk, ezt azonban a vízumra és egyéb intéznivalókra hivatkozva elhalasztottunk, az indulás időpontja végül november 16. lett.

7 hozzászólás · Szólj hozzá!