2007. november 22.

Reggel 10-kor Péter elment Sammel az internetünket intézni. Mi délig aludtunk. Mire felkeltünk kész volt az ebéd, ami legnagyobb örömünkre egyáltalán nem volt csípős – végre. Folytattuk a tegnap megkezdett mosást a vödrökben, mostmár a saját cuccaink is sorra kerültek… mikoris! Beállított egy ember egy hűtővel és egy mosógéppel. Mindkettő vadi új, eredeti csomagolásban. Kibontotta, beszerelte, mi meg csak ámultunk. És közben vadul mostunk :D De Dorina már a centrifugát ki is próbálta. Mikor rájöttünk, hogy hogyan kell rendeltetés szerűen használni, tök jól működött.

Péter 2-kor még nem volt sehol. Ekkor már elkezdtünk idegeskedni, fel akartuk hívni, de persze elvitte magával nem csak a telefonját, de a telefonszámát is. Így vártunk türelemmel. Gábohrka és Anett jó úttörőként eldöntötték, hogy megteszik az első NAGY UTAT! Ketten, kézenfogva, kisollóval felfegyverkezve elindultak a boltba. Az első kis árusnál találtak is cigit, kértek hamar 5-öt, erre az ember adott 5 szálat. Mondják neki, hogy neeem, “ 5 packet”, erre beletette az 5 szálat egy dobozba. :D Mondták utána, hogy ők 5 új teljes, új dobozzal szeretnének, ekkor közölte, hogy nincs, csak ez az egy.

A bolt felé egy nem veszélytelen úton kellett átkelniük, egy 4 sávos rettenetről beszélünk. Dudált mindenki, ők behunyt szemmel, visítva, halált megvető bátorsággal csak futottak, csak futottak…

Hazafelé látták a szomszédunk esküvőjét, a fiatal pár fényképe hatalmas plakátokra van nyomtatva, és az van kiakasztva. Óriási sátor, rengeteg ember, és ott buliztak délután 4-kor.

Miután hazaértek, tovább izgultunk Péterért, mert még mindig nem volt sehol. Elvileg 4-kor kellett volna indulnunk a fellépésre, de mivel nem értek vissza, mi csak vártunk… Végül fél 5-kor végre meghallottuk a hangjukat. Nagyon megkönnyebbültünk. Hosszú, bonyolult, és nehézkes ügyintézés volt, szegény Péter bele is őrült kicsit.

Kaptuk magunkat, és húztunk dolgozni. A fellépések az eddigi legjobbak voltak, sokan voltak, és nagyon tapsoltak, fényképeztek, kameráztak. Így nagyon jó volt a kedvünk nekünk is. Amíg mi roptunk, addig Péternek sikerült az indiai telefonkártyánkat is feltölteni, így este mindenki beszélhet a családjával.

Ezután boldogan húztunk el egy internet kávézóba, ahonnan Gábohrka, Anett és Dorina továbbment Sammel egy cukrászdába, amig a többiek az itthoniakkal beszéltek msnen. A cukrászdában White Kalakandot (rizskóknak nézett ki, otthoni raffaello íze volt, és ehető alufóliában tálalták), Rabdit (ronda volt, de finom, kenyér szerű izé, édes, vaníliás szószban), Rass Malait (a madártejhez hasonlított, csak még édesebb, pisztáciával volt megszórva), Hungri rasmalit (ugyanaz, mint az előző, csak kicsiben), Kulfit (pisztáciás krém, ami le volt fagyasztva és nyalni kellett, akár egy jégkrémet) ettek. Utána a nagykereszteződésen kevés feltűnést keltve (=egymás kezét fogva, rohanva, nagy hangzavarral) mentünk át, egy bárba. Sam szeretett volna venni egy whiskeyt, amit előző nap nyertek el tőle Gábohrkáék. Megállapodott az árban, egy bizonyos márkájú whiskeyről (mindezt röpke 10 perc alatt), majd egy rosszabb minőségű whiskeyt hoztak ki, ugyanazért az árért, közben meg az átadott pénz már a kasszában volt. Sam belázadt, kikapta a pénzt a kasszából, majd elviharzottunk.

Alkudozásainkat a riksásokkal folytattuk, kisebb dugót keltve a kanyarban, az éppen posztoló biztos úr botütésekkel noszogatta a sofőrt, hogy menjen kicsit arrébb. Itt végül sikerült megegyezni, útközben a whiskeyt is beszereztük, aztán haza is értünk.