2007. december 9.

Ismételt délutáni kelés után, rendkívüli hírt kaptunk, miszerint holnap, azaz dec. 10-én, utazunk Bangalore-ba. (Nem is kell mondanom, hogy erre várunk 2 hete.) Mindezek hallatán Juci is kigyógyulni látszott betegségéből. A “délelőtt” szokásosan telt, ma viszont új ételt láthattunk meg villanyrezsónkon: halat. Fincsi volt, de azért semmit sem bízva a véletlenre, betértünk a McDonald's-ba, majd okosan, teli hassal, elindultunk fellépni. Minden jó volt, ma a szokásostól eltérően, nem csak az eladók élvezhették produkciónkat, hanem akadt pár lelkes rajongó, akikkel együtt immáron megközelítettük a majdnem 60-as létszámot :-) Ma meghitt pillanatokat élhettünk át, ugyanis ez volt az utolsó hyderabadi fellépésünk. Kedves kísérőnk, Moses, elérzékenyülten, meghitt arccal figyelte a “last performance-t” (külföldiül igy mondják), ez meghatotta Krisztát, aki délután óta legalább milliószor ismételte meg, mennyire fog hiányozni nekünk. Bár meglátásunk szerint, ezt az elérzékenyülést Mosesnál inkább az okozhatja, hogy újabb két hetet tölthet el ebben a csodálatos városban, távol barátaitól és családjától. Azért viselheti meg ennyire szegényt, mert hát lássuk be, karácsony, szeretet ünnepe... de hát neki ezt dobta a gép. Minden rendben ment és még csokit is kaptunk az SKC dolgozóitól... :-) (Édik nem?) Ámde a mai napon sem kímélt minket a kifürkészhetetlen sors keze. Kriszta, Gábohrka és Anett elhatározták, hogy elmennek vásárolni, Juci, Péter és Dorci pedig hazaindult és elvitte a nagy TÁSKÁT! Nos, ebből teljesült is a feladat egyik része, miszerint hazaértünk. Most jön a DE kötőszó, miszerint a lépcső előtt üldögélve (merthát a kulcs persze Krisztánál volt, aki ekkortájt éppen a boltban tartózkodott) Juciban megszólalt egy belső hang, mely azt sugallta, hogy kérdezze már meg, hol van a nagy TÁÁÁSKAA! Hát igen, dö táska iz eltűnt... Vitának nem volt helye, egyöntetű választ kapott volna, akárki is kérdezi, hogy a táska a riksában leledzik, a csomitartóban. Péter a következőképpen reagált e rendkívül idegtépő helyzetre: nekidobta ajándékba kapott csokoládéját a rácsnak. Az a fő, hogy az ember tehetetlenségében nem is esik pánikba... Kisvártatva megérkeztek a többiek, közülük is Kriszta közölte, hogy jó lenne, ha visszaszereznénk azt a táskát, mert kb. 300 ezer forint értékű ruha és smink van benne, és ha ez még nem elég, ez szolgál vezetőnk kézipoggyászául is. Ezek tudatában Péter, Juci, Moses és Dorina elindultak felkutatni az objektumot. Láss csodát, Fortuna ismét mellénk szegődött, és pont az a riksa jött velünk szembe (hozzátennénk, egy 6 millió lelket számláló városban), amiben a mi táskánk volt! Volt is öröm, mondtuk rögtön, lesz is dínomdánom... De előbb: Péter hálánk jeléül csupán 1000 rúpiával jutalmazta jótevőnket (megjegyzés: az apartman és az SKC közti fuvar díja 40 rúpia). Most itt iszogatjuk a kis cocktailjainkat és várjuk a holnapot, hogy végre repülhessünk India napsütötte tájai felett, s gyönyörködhessünk ezen ország egének szépségében. Puszi!