2008. január 8.

Nappal semmi nem történt, de az este annál izgalmasabbra sikerült. Szóval a lényegtelen részeket hagyjuk is. Az izgalmak ott kezdődtek, mikoris a fellépésünk után, vártuk a taxit... aztán... vártuk a taxit... aztán .... vártuk a taxit... másfél órán át. Mire sikerült hazakeverednünk, már 22:30 volt, ami azért is vészes időpont, mert épp eddig van vacsoraidő a hotelban. Így nem mondhatjuk, hogy teli hassal vonultunk vissza a szobáinkba.

Eldöntöttük, hogy ma a többiek Kriszta segítségére sietnek, és kimossák a fellépőruhákat, Krisztát meg hagyják pihenni, mert már 1 hete küzd egy makacs izületi gyulladással. Szóval egy unalmasnak mondható estére készültünk. Mikoris!!! Megcsörrent a telefon, Sam volt a vonalban, és közölte: Holnap költözünk!!! Nem is akárhova! Vissza Rajuhoz, az eredeti helyünkre, ahol megérkezésünk után laktunk pár napig, amit imádtunk! Örömünk elmondhatatlan volt.

Nyomban elfelejtettük a mosást, pláne mert Rajunál van mosógép is!!! Pakoltunk, pakoltunk, pakoltunk... Elképesztő mennyiségű cuccunk van! Pl: Dorinának a végére lett 2 bőröndje, 2 kézipoggyásza és további 5 szatyra. Mindenki hasonló mennyiségű és súlyú csomaggal várta a holnapot.

Közben még apró érdekességek is felmerültek, mint pl. Gáborka egy kedves ismerőse skypon keresztül jelezte, hogy miközben Magyarországon nézte az egyik jól ismert ismeretterjesztő csatornát, melyen Indiáról ment egy dokumentumfilm, minket látott meg, ahogy ropjuk az áruházban. A döbbent röhögést nem bírtuk letörölni a fejünkről – erre elég kicsi esély volt, de lám, a PROK szelleme velünk van. :D

Időközben az is kiderült, hogy miért is nem utazunk Chennai-ba: az áruház vezetője (aki néha rövid időre megjelenik ott, és mond különböző okos dolgokat) külön kérte, hogy ne vezényeljenek minket tovább. Hálával emlegetjük nevét (amit amúgy nem tudunk).