2008. január 27.

Hosszú kemény munkanapok után rá kellett döbbennünk, hogy a családi kassza megcsappant. (ergo egy büdös vasunk nem volt :D) De annyi eszünk még maradt, hogy az Anett pénztárcájában megbúvó eurot átváltsuk. Így mindenki magára vette a csinirucit és elindultunk a városba. Na de azért ez sem volt egyszerű, ugyanis vasárnap volt és nem tudtuk, hogy a pénzváltó egységek nyitva vannak-e délután 4-kor. Nem baj, gondoltuk, nem lehet ez probléma, megoldjuk. Betértünk egy szállodába és mire kimondtuk, hogy szeretnénk 100 eurót átváltani, már a kezünkben is volt az ezért kapott 5600 zöldhasú rúpia. :) (próbálkoztunk a forint átváltással is, de miután csak vizsgálgatta a recepciós a magyar 10.000-est, rájöttünk, hogy halott ügy Indiában forintot váltani.)

Első és legnehezebb feladatunk az volt, hogy a vasárnapi tömegben odaverekedjük magunkat a Mc Donald’s-os pulthoz. Miután mindenki megtelítődött az étektől, elhatároztuk, hogy mivel szabadnapunk van, rúgjunk ki a hámból és igyunk meg egy jó kávét. Be is tértünk egy impozáns kávézóba. A legfurcsább dolog itt az volt, hogy a rendelésnél kérték a nevet is. Aztán mondták, hogy foglaljunk helyet és majd szólítanak ha elkészült az ital. Amíg vártunk arra, hogy a kávézó Dj pincére bemondja a mikrofonba, hogy "Gab" – mint valami Brooklyn-ból ide teleportált egyén – addig élveztük a napsütést és egyszercsak a semmiből, ebben a 8 milliós városban megláttuk azt a férfit, akivel pár napja tárgyaltunk. A férfi nem volt tisztában azzal, hogy mi nem tudunk angolul. Mi pedig ott ültünk, no angol tudással, no kísérővel viszont rendkívül feltűnő külsővel. Hál’ Istennek nem jött oda, bár az arcán némi tanácstalanságot észleltünk. Ha lebuktunk volna, akkor nem dicsértek volna meg minket Rommelék.

Ezekután haza mentünk és hogy ne zavarjuk a spanyol lányokat, akik éppen azon mesterkedtek, hogy kiszökjenek az apartmanból, beültünk az egyik szobába és sztorikat olvastunk és nagyon sokat beszélgettünk. Mindent összevetve nagyon jól elvagyunk így négyen is.