(C) Tarsó Péter 2008.
Ú T J A I N K

JEMEN
Sana'a
2008. 12. 29. - 2009. 01. 16.

INDIA
Mumbai, Goa, Agra
2008. 06. 13. - 2008. 06. 22.


EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK
Dubai, Sharjah
2008. 06. 03. - 2008. 06. 28.


INDIA
Hyderabad, Bangalore
2007. 11. 17. - 2008. 02. 12.

Videók


Képgalériák

Január 13-14., Sana'a

Január 8-12., Sana'a

Január 7., Sana'a

Január 6., Sana'a

Január 4-5., Sana'a

Január 3., Sana'a (Rock Palace)

Január 1-2., Sana'a

December 31. - január 1., Sana'a

December 30-31., Sana'a

December 29-30., München-Dubai
2009-02-19, 16:37:31

2009. január 14-15., szerda - csütörtök

Reggel mikor felkeltünk mindenkinek az jutott az eszébe, hogy gyorsan ki a napra még utoljára. Megreggeliztünk és már kint is feküdtünk azokban a jó kis nyugágyakban és azon elmélkedtünk, hogy hogy is tudnánk ezt a jó meleget hazacipelni. Ebéd után nagyon bíztunk abban, hogy az Ahmed most az egyszer, az utolsó napunkra tekintettel nem fog késni. Leballagtunk az előtérbe és várakoztunk mint mindíg. Amikor már fél órás késésben volt akkor gondoltuk, nem vagyunk hajlandóak ajándékok nélkül hazamenni, ugyhogy felhívtuk az Ahmedet, hogy közöljük vele, hogyha nem jön rögvest akkor megindulunk egyedül. Amikor felvette a telefont rögtön mondta is, hogy még öt perc és ott van. Úgy döntöttünk ezt a kis időt még engedélyezzük neki, de ha akkor sem lesz itt akkor fogjuk magunkat és távozunk az Old Sana'a-ba. Szerencséjére megérkezett de láttuk, hogy egyedül, az unokatestvére nincs vele, ugyhogy az ebédről ennyit. Pedig alig ettünk valamit, hogy tudjunk valamit falatozni a nekünk főzött ebédből, na de sebaj, most ugyis az ajándékok voltak a legfontosabbak. Gyorsan elsoroltuk az Ahmednek, hogy mikre van szükségünk, de a legfontosabb, hogy az Old Sana'a-ba elmenjünk a Kriszta övéért amit elvileg rendelésre készít neki egy fiú. Emiatt az öv miatt szegény Kriszta már eléggé ideges volt két napja, mert ha ez nem lesz kész vagy nem lesz jó akkor nincs ajándék amit hazavigyen és ötlete sem, hogy mit vegyen helyette, valamint eléggé aggasztotta az is, hogy az utolsó napunk fele már le is telt. Na de végre fogtuk magunkat és elindultunk az Old Sana'a-ba. Rögtön az öves volt az első hely ahová mentünk. Sajnos hamar ki is derült, hogy a Kriszta félelme nem volt alaptalan, ugyanis a fiú nemhogy nem csinálta még meg az övet de még akkor kezdte el kérdezgetni a Krisztától, hogy mekkora méretű kell meg milyen színű stb. Hát mit ne mondjak elég hamar távoztunk mert nem akartuk, hogy szegény fiú megérezze a magyar vehemenciát. Próbáltuk egy emberként kitalálni, hogy most akkor mi legyen, hova menjünk, mit vegyünk. Szegény Ahmed is eléggé ideges lett, hogy nem úgy történt valami ahogy azt elterveztük. Ezután kissé feszült hangulatban de folytattuk az utunkat, hogy keressünk valami jó ajándékot ha már ez a kis öves gyerek így megszivatott minket. Kora estére nagyjából mindenki megvette azokat amiket akart ugyhogy gondoltuk még egy picit lepihenünk az utolsó fellépésünk előtt, mert eléggé fárasztóra sikeredett ez a nap. Az Ahmed meg mondta, hogy úszik egyet mert az őt mindíg megnyugtatja és felfrissíti, azután találkozzunk a vacsinál. Így is lett, ettünk még utoljára egy kis helyit és felmentünk a szobáinkba készülődni. Addigra már tudtuk, hogy a búcsúesténken itt lesz a Sadek meg a tegnap megismert lányzó. Az Ali addigra mág Frankfurtba tartózkodott mert hírtelen oda kellett utaznia valami munkaügyben, ugyhogy tőle igazán el sem tudtunk búcsúzni. Miután végeztünk az utolsó műsorral is, még csináltunk néhány képet a pincérekkel és felmentünk, hogy összeszedjük magunkat a búcsúbulira. Miután mindenki csinibe vágta magát az utolsó estére lementünk a többiekhez. Át is adtuk az ajándékot az Ahmednek ami a videón kívül még egy angol-magyar képes szótár volt amit a Kriszta ajánlott fel, ugyanis eddig az ő tanulását segítette elő, de úgy gondolta, hogy az Ahmed ennek nagyon fog örülni, valamit egy levélke volt amit a magyar barátainak címeztünk és ebben leírtuk, hogy mennyire megszerettük az Ahmedot és, hogy nélküle nem lett volna ennyire jó a jemeni kalandunk. Nagyon meghatódott mindenki, a videó alatt még a Sadek és az Ahmed unokatesója is elmorzsolt egy könnycseppet pedig velük (főleg a lányzóval) nem találkoztunk túl sokszor. Meghatódtak a szenteim.:-) Persze mi is, ugyhogy egy kissebb pityergőroham után mindenki próbált megnyugodni és valami bulikedvet magáraerőltetni. Az este további részét beszélgetéssel töltöttük majd az Ahmed unokatesója haza is ment. Nemsokkal utána a Sadek is elbúcsúzott és már csak az Ahmed volt hátra amitől tartottunk egy kicsit. El is húzodott jó sokáig, szegényke nem akart elmenni és számtalanszor elmondta, hogy mennyire fogunk neki hiányozni meg, hogy hogy megszeretett bennünket meg ilyenek. Nagyon rossz volt de aztán elment. Mi meg felkullogtunk a szobáinkba, hogy még az utolsó dolgainkat is elcsomagoljuk, majd a Gábor és a Juci egy picit lepihentek. A Kriszta meg az Anett azt tervezték, hogy nem alszanak mert akkor legalább a gépen majd tudnak ugyhogy dumcsizással ütötték el az időt. Egyszercsak olyan hajnali három óra magasságában nyílik a Kriszta ajtaja és ott áll az Ahmed. Mondta, hogy nem tud aludni és azt gondolta, hogy inkább visszajön, hogy még azt a kis időt is velünk töltse amíg itt vagyunk. Beszélgettünk még sokat és persze ismét elmondta nagyon sokszor, hogy nagyon megszeretett minket és, hogy nagyon rossz lesz, hogy nem leszünk ott. Aztán olyan reggel hat körül végleg könnyes búcsút vettünk tőle.
Miután mindenki készenállt a nagy útra és összeszedtünk mindenünket még lementünk, hogy együnk egy utolsó reggelit. Elbúcsúzkodtunk mindenkitől és bepakoltuk a kocsiba magunkat és a csomagjainkat és elindultunk a repülőtér felé. Mikor odaértünk és bementünk az épületbe rögtön ránkvetették magukat valami idegenek, hogy ők majd segítenek és kimarták a kezünkből a csomagjainkat. Mikor mondták, hogy ezért mennyi pénzt várnak el, akkor jeleztük, hogy köszönjük szépen megy ez nekünk egyedül is, fogták magukat és ledobálták a cuccainkat a földre, hogy akkor csináljunk velük azt amit akarunk. Picit megsértődtek.:-) Na de mi nem aggódtunk, összeszedtük mindenünket és irány Hungary! A hazafelé út nyugisan zajlott, nem volt semmi tipikus Prok-os izgalom sem, ugyhogy rendben megérkeztünk Münchenbe. A Juci hányt egy picit a reptéren, állítása szerint a repülőn felszolgált kajától, de a riadalom nagyobb volt mint a gond szerencsére. Münchenben már várt minket a Kriszta szerelme a Samu, aki volt olyan kedves és kijött elénk, hogy ne kelljen várnunk 15 órácskányit a reptéren ugyhogy innen autóval folytattuk az utunkat. Amúgy mint később megtudtuk, ezt a kis kiruccanást sokkal rövidebb idő alatt is meg lehet tenni sokkat olcsóbbért, tehát a Rocky barátunk biztos csak azért utaztatott minket 26 órán kersztül mert gondolta lássunk világot. Nagyon kedves gesztus ez tőle.:-)16.-án hajnali 3 körül értünk haza teljesen éppségben és egészségben.
Ez a két és fél hét amit Jemenben töltöttünk mindenkinek meghatározó élmény marad. Nagyon izgalmas kultúrával és emberekkel ismerkedtünk meg valamint eszméletlen szép helyeken lehettünk. Jó lenne még ide is visszatérni majd egyszer, mert azok az emberek akikkel ott megismerkedtünk nagyon fognak hiányozni. Hogy mi lesz a következő uticélunk azt még nem tudjuk de az biztos, hogy bárhol is legyünk a világban, onnan is megírunk minden részletet ami velünk történik, persze olyan kis Prok-osan.:-)

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-02-19, 16:36:42

2009. január 13. - kedd

Reggel egy kissé fáradtan keltünk ugyan de tudván, hogy már nincs túl sok időnk ebben a szépséges országban így még kivetettük magunkat a napra. Megpróbáltunk minden időt kihasználni arra, hogy magunkba szívjuk a nap minden kis szikráját. Ezután elmentünk ebédelni és készülődni mert még akartunk néhány dolgot venni. Aztán eljött minden nap leghosszabb időszaka, amikor az Ahmedet vártuk. Mint már párszor említettük Ő sajnos soha de soha nem pontos és akárhogy is esküdözik nem bír időben elkészülni. Na mindegy már Indiában is megtanultunk várni ugyhogy nagyon rutinosak vagyunk ebben is. Amikor betoppant végre a hotelbe teljesen kómásan, akkor rögtön rávetettük magunkat és elterelő hadművelet gyanánt közöltük vele, hogy mit akarunk csinálni aznap, hogy nehogy az úszás gondolatának halvány szikrája is felmerüljön benne. A terv bevált, mondta, hogy elhívja egy másik unokatesóját, Ibrahimot (a későbbiekben csak Fura Úr) mert neki nagy autója van, beférünk kényelmesen. Örültünk az ötletnek de tudtuk, hogy ez még egy plusz óra várakozást jelent mire ideér. Aztán mikor megjött láttuk, hogy tényleg jókora az az autó, csak az volt az érdekes, hogy azt viszont nem láttuk, hogy ki is vezeti, ugyanis Ibrahim nagyon picike ember.Nem tudom nagyon máshogy leírni Őt csak, hogy nagyon fura, ezért is adtuk neki ezt a nevet! Óriási önbizalommal rendelkezik amellett, hogy néhányszor elgondolkodtunk rajta, hogy nincs-e valami baja szegénykének! Mindemellett könyörögni kellett neki, hogy nézze is az utat vezetés közben ne csak oldalra fordított fejjel csacsogjon és a röhögéstől vergődjön az ülésben. Amúgy cuki volt mert egy csomó mindent elmesélt a városról meg az ott élő emberekről. Például említette, hogy van Sana'a-ban egy nagy út (a nevét sajnos nem tudjuk) ami elvisz egészen az óceánig. Ezen az úton nincsenek szabályok.Annyival megy az ember amennyivel csak akar és semmi rendőri intézkedéstől nem kell tartania. Annyi iratlan szabály van, hogy akinek jobb a kocsija (tehát gazdagabb) annak van elsőbbsége mindíg. Nagyon meg voltunk lepve, hogy ilyen létezik.
A nagy városnézés alatt (mert ugye az ajándékvásárlás már megint el lett hanyagolva) az Ahmedék kitalálták, hogy felveszünk útközben egy lányzót és majd vele együtt elmegyünk egy olyan helyre ahol megnézhetük egy tradícionális jemeni táncot. A lány telefonon terelgetett minket a helyes útirányba, hogy hol vegyük fel. Konkrét egy óra alatt meg is találtuk, bepattant az autóba csadorba és elindultunk a helyszín felé de már akkor gondoltuk, hogy ez nem lesz egy túl hosszú program mert már beesteledett és nekünk ugye aznap is dolgoznunk kellett. Megérkeztünk egy kietlen vidékre ahol teljesen sötét volt. Reméltük, hogy senkinek nem fordul meg a fejében, hogy ezen a a helyen kiszálljunk a kocsiból, de aztán mondták, hogy sajnos a táncból nem lesz semmi mert nincs áram és hát teljes sötétségben és zene nélkül nehéz táncolni, ugyhogy inkább visszaindultunk a szállodába csak még előbb jól bevásároltunk a KFC-be. A Fura Úr kitett minket a hotel előtt és mondta, hogy majd ő is jön, de az egész olyan furcsa volt, hogy azt hittük, hogy azért akarta magukra hagyni az Ahmedet és a lányt (sajnos nem emlékszünk a nevére) mert éppen Qupido-t játszik és össze akarja őket boronálni. Kacagtunk is rajta sokat, hogy szegény Ahmed most pesztrálhatja ezt a lányt amíg mi készülődünk. Végignézték a műsort és láttuk, hogy a lánynak nagyon tetszik. Mikor végeztünk és összeszedtük magunkat visszamentünk hozzájuk, hogy beszélgessünk még egy kicsit. Akkor mesélte el az Ahmed, hogy kiderül hogy miért volt olyan titkolózós a Fura Úr, (aki egyébként nem jött vissza) mert azt tervelték ki, hogy vajon az Ahmed felismeri-e ez a lányt, ugyanis unokatestvérek csak az Ahmed már vagy húsz éve nem látta. Kis arab barátunk nagyon örült, hogy még egy rokonra tett szert, ugyhogy el is mondta az egész történetet újra és újra vagy harmincötször.:-) Mesélgettek gyerekkori történeteket (már amikre emlékeztek) és beszélgettünk még sok izgalmas dologról. A lány már annyira otthon érezte magár közöttünk, hogy le is vette a csadorját és még dohányzott is. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk elmenni hozzá holnap mert akkor Ő főzne nekünk valami "finom" jemeni ebédet. Persze nagyon udvariasak voltunk és mondtuk neki, hogy örömmel megyünk, bár tudtuk, hogy holnap lesz az utolsó nap, hogy beszerezzük a még hiányzó ajándékokat is. Megbeszéltük, hogy holnap kettőkor találkozunk a hotel előterében és elmegyünk ebédelni utána meg vásárolni. El is búcsúztunk tőlük mert már elég fáradtak voltunk valamint a Gábor és az Anett még meglepit is akart gyártani aznap éjjel az Ahmednak! A Kriszta és a Juci lefeküdtek aludni, a Gáborék meg nekiestek a nagy munkának. Egy zenés,képes videót csináltak amiben az Ahmed kedvenc magyar zenéi alatt a jemeni utunk alatt készített vicces és megható képek mentek. Reggel hatra kész is lett de az eredmény megérte. Ezt az is tanusítja, hogy a kész videón a Gábor és az Anett többször is elpityeredte magát!:-) Hulla fáradtan ágynak estek, hogy még néhány órácskát tudjanak aludni mielőtt megkezdik az utolsó jemeni napjukat.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-02-19, 16:34:49

2009. január 12. (este)

Egy csöppet megkésve ugyan és már itthonról de azért befejezzük a blogunkat. Szóval még ott hagytuk abba, hogy este a vacsoravendégünk (Tony) és Ahmed is megnézte a műsort majd Tony mondta, hogy neki sajnos mennie kell mert ki kell nyitnia a discót, de később mindenképpen menjünk át oda. Meghánytuk-vetettük a dolgot és végül Juci, Gábor és Anett elment de Kriszta mondta, hogy most neki semmi kedve nincs bulizni, Ő inkább otthon maradna. Így is lett, megígértük Krisztának, hogy nagyon fogunk magunkra és egymásra is vigyázni, majd kicsinosítottuk magunkat és elindultunk Ahmeddel szórakozni, akihez időközben csatlakozott az unokatestvére Nabil is. Ez a buli is nagyon jól sikerült, dumcsiztunk, nevetgéltünk, haverkodtunk Tonyval meg táncoltunk sokat. Mondta a Tony, hogy nagyon tetszett neki a műsorunk és, hogy nagyon tehetségesnek tart minket. Nagyon kedves tőle!:-) Olyan három óra magasságában, amikor már mindenki elfáradt és Ahmed is kisalsázta magát elindultunk haza. A hotelben még egy kicsit beszélgettünk aztán szépen mindenki elment a kis szobácskájába lepihenni.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-01-13, 21:53:36

2009. január 12. – hétfő

Azzal kezdenénk, amit már réges régen le kellett volna írnunk. Egy helyi sajátosság, ami az elejétől fogva “megkeseríti” az életünket. A ZÖLD NÖVÉNY! A neve khat. Az emberek többsége ezt rágja egész nap. Élénkítő hatása van, gyakorlatilag drog, de az enyhébbek közül. Itt azt mondja mindenki, hogy kb olyan, mintha meginna az ember egy nagyon erős kávét, de azért mi láttuk, mikor az Ali napokig nem tudott aludni tőle. Szóval itt mindenki ezt rágja, este, nappal, utcán, munkahelyen… A bajunk igazából azzal van, hogy borzasztóan visszataszító, ahogy az emberek a “pofazacskójukban” tartják, és rágás közben beszélnek, ami közben jól láthatóvá válik, és … pfújjjj. :-( Szóval nagyon undi. Nem is értjük, hogy nem zavarja őket, hogy úgy néznek ki, mintha egy teniszlabda lenne a szájukban. A képeinken több helyen is látjátok, hogy milyen is egy ember khat-tal a szájában.

A csütörtöki napunk amúgy viszonylag eseménytelenül telt. Estefelé Ali és Ahmed elvitt minket egy igazi jemeni étterembe, ahol jemeni kaját ettünk. Na jó, csak kóstoltunk. Éppen elég volt egyszer. Az asztalunkat egyszer használatos műanyag terítővel terítették le, ami hajazott az otthoni szemeteszsákhoz - mind anyagában, mind színébe megegyezett vele. Kaptunk valami levest, amibe citromot kellett nyomni, az elég finom volt. Aztán hoztak egy itteni kenyeret, ami megegyezett az indiai nan-nal, palacsinta szerű valami. Csak épp óriási, legalább 1 m átmérőjű. Ezt nem tányéron hozták, hanem a kezükre terítve, majd levágták az asztal kellős közepére. Onnan kellett belőle marcangolni. :D Aztán hoztak még valami joghurtos, paradicsomos bigyót, amit ezzel a kenyérrel kellett mártogatni (nem volt rossz) meg még kétféle kaját (nem volt olyan nagyon jó). A végén mézes banánt ettünk, azt nem lehet elrontani.
Este kellemes meglepetés várt minket: egyre többen jönnek a műsorunkra. Már nem csak a nappalokat, hanem az estéket – a munkát – is egyre jobban élvezzük. Végre!!!

Pénteken szabadnapunk volt, így estére beterveztünk egy jó kis bulit…
De még előtte: a dél körüli napozásunkat hatalmas kiabálás zavarta meg, meg amúgy is, reggeltől érezhető volt valami feszültség. Kérdeztük Jánost, hogy mi történik, erre ő tök nyugtan mondta, hogy most tényleg tüntetés van. Békés tüntetés, a gazai háború miatt. :-) Mikor felértünk a szobánkba, akkor láttuk mi is történik igazán: óriási tömegben haladnak az emberek, táblákkal, és hatalmas műanyag és papír rakétákkal a kezükben, és az autóikon, és nagyon hangosan és indulatosan kiabálnak. Nagyon félelmetes volt, el is döntöttük, hogy ma nem megyünk sehova napközben.
Na de jött az este! A Mövenpick nevű szállodában minden este disco van, oda terveztük az utat. Szépen felöltöztünk party-szerkóba, beültünk Ali kocsijába, és Ahmeddal kiegészülve nekiindultunk. A hotel a környék legmagasabb pontján van, gyönyörű onnan a kilátás. Bementünk, majd Ali elment megkérdezni, hogy hol találjuk a discot, majd pár perc múlva visszajött, és közölte, hogy mindig nyitva van, csak pénteken nincs. Hisz pénteken semmi nincs nyitva, nekünk is ezért van szabadnapunk, ugyebár. Höhhh? Jó arc? Miért nem mondta ezt előbb? Miután Anett minden angoltudását összeszedve elmondta Ahmednak, hogy nem hajlandó hazatérni, ha már egyszer így kicsípte magát, megnyugtattak minket, hogy ne aggódjunk, kitalálnak valamit.
Így is lett, egy pár száz méterre lévő másik szállodába mentünk, aminek volt egy sátorszerű helyisége, jó nagy, kellemes hely. Egy brazil zenész játszott szintetizátoron, elég kellemes volt a hangulat. Leültünk, majd Ali el is búcsúzott. Nem volt kedve maradni. Gábohrka és Ahmed elkezdtek sörözni, olyan lendülettel, hogy az elejétől látszott, hogy ennek csak a záróra fog véget vetni. Hamarosan egy hastáncos csajszi érkezett : Giselle. Nagyon ügyesen táncolt, és csinos is volt, csak sajnos az ütemet nagyon tisztelte: nem volt hajlandó rálépni. :D Ezt leszámítva igazán hangulatossá tette az estét. Többször odajött hozzánk is, Gáborral még táncolt is, de gyorsan tovább állt, Gábohrka jobban rázott mint Ő. :D Főleg ennyi sör után. :D
Mikor a hastáncos pihent, a szintis srác egy lánnyal kiegészülve arab dalokat játszott. Először azt gondoltuk, hogy ebből ma nem lesz tánc, buli, de egyre jobban kezdtük átvenni a feelinget. Egy szó mint száz, a vége az lett, hogy vagy egy órán át roptuk arab zenére, és nagyon jól éreztük magunkat. A vendégek tapsoltak nekünk, nagyon tetszett nekik, hogy fehérek az ő zenéjükre buliznak.
Kedvesek voltak, de mikor a Krisztát felkérte az egyik férfi, és ő nemet mondott, jobbnak láttuk ha továbbállunk. A szálloda a rendelkezésünkre bocsátott egy autót, ami hazavitt minket. Jó kis buli volt, még így is, hogy nem az eredeti terv szerint zajlott. :D

Másnap – szombaton – délután 1-ig aludtunk. Délutánra vártuk Ahmedet, aki szokás szerint késő délután érkezett. :-) Rég vártunk ennyit egy emberre. :-) De nem sietős neki sosem, igazán irigyeljük. :-) Alival érkezett, és elmentünk egy KFC-be enni, beszélgettünk, de nem volt túl jó hangulatban, mert az előző éjszakai sörmennyiség megviselte. A műsort ismét hősiesen végignézte, majd hajnal 2-ig beszélgetett Anettal. Nagyon szeretné, ha elmennénk hozzá Kaliforniába, sokat mesél az ottani életéről és a magyar barátairól, akiket mindenkinél jobban szeret. Tőlük tanulta a magyar szavakat, nagyon bájos, ahogy használja őket. Meg is kérdezte, hogy mit is jelent, hogy “hagyjad”, mert hogy ő ezt a szót onnan ismeri, hogy mikor a magyar barátai főznek, akkor valaki kérdez valamit az éppen rogyogó kajával kapcsolatban, és a másik csak annyit szól vissza: “Áh, hagyjad!” :D
A másik kedvenc sztorija: a barátja megy valahova, és az Édesapja kiáll az ajtóba, és így búcsúzik: “Szervusz, szeretlek, puszi!” :D Ezeken felül a “jövök, megyek”-et is magabiztosan használja, mi pedig megtanítottuk neki, hogy “Én vagyok Ahmed”, úgyhogy így szól bele a telefonba, ha hív minket. :D A “köszönöm és szívesen” szavakat pedig már Ő tanította meg az itteni indiai alkalmazottaknak. :D Nagyon megkedveltük, szeretnénk még látni, és tartani vele a kapcsolatot – ritka jó ember.

Vasárnap eldöntöttük, hogy nem várunk addig míg Ahmed életet lehel magába, mert ajándékok nélkül fogunk hazatérni. A terv az volt, hogy mi 4-en elmegyünk 2 körül a közeli boltokba nézelődni, majd 5 körül visszatérünk a hotelba, ahol majd Ahmed vár minket, és folytatjuk a shoppingolást közösen. Ebből az lett, hogy 2-kor elindultunk 4-en a közeli boltokba, majd kb 5 m múlva egy ember utánunk köpött, amitől kissé megrémültünk. Mentünk még további 150 m-t, de nagyon ellenséges volt a hangulat az utcán, így inkább visszafordultunk. Visszafelé megint jött a köpős ördög, és megint megpróbált célozni, de szerencsére elvétette. Gábort pedig kinézte egy másik, és elég durván rámozdult, úgyhogy az utolsó métereket már eléggé sietősen tettük meg. Így lett a 3 órás vásárolgatásból egy alig 10 perces baromi kellemetlen élmény, mely után már tényleg nem fogunk sehova sem menni egyedül.
5-kor a bejárat melletti kanapén üldögéltünk, vártuk a barátunkat, és beszélgettünk. Gábohrka mondta is, hogy lassan szedelőzködni kellene, mert 5-re jön az Ahmed. Mi csak nevettünk, hisz a pontosság nem az erénye, mondtuk is Gábornak “De cuki vagy, te még elhiszed, hogy pontosan érkezik?” Ebben a pillanatban lépett be az ajtón. :D Jót nevettünk, amit abba is hagytunk, mikor közölte, hogy ők még elmennek úszni, és 20 perc múlva indulhatunk. Itt már nem csalódtunk, tényleg 1 óra lett belőle, tehát 6-kor végre nekiindultunk. Ideje volt, egész nap csak vártunk. :-)
Ahmed felhívta egy rokonát, hogy legyen a sofőrünk, meg is érkezett, el is neveztük Fura Úr-nak. Merthogy Ő egy nagyon furcsa emberke. Nagyon alacsony, szemüveges kis hapsi, aki kb 3 számmal nagyobb zakót hord, mint ami épp megfelelne, de emellett olyan szinten magabiztos, hogy az emberben már felmerül a kérdés: “Mit tudhat ő, amitől ekkora az arca?” :D Kedves volt, elmondta, hogy Amerikában töltött több évet, mert ott tanult, és hogy itt az egyik minisztériumban dolgozik, nagyon magas beosztásban, és a felesége a miniszterelnök rokona. Hűűű. :D
Este ő is csatlakozott a műsorunkat néző emberek egyre népesebb táborához, és hívott még további barátokat, lányokat és fiúkat. A lányok csadorban érkeztek, de megkérték őket, hogy vegyék le a kendőt az arcukról, mert így nem lehet beszélgetni. Vonakodtak, de aztán kötélnek álltak, majd 10 perc múlva elkezdtek vodkázni. :D
A műsor után mi is lementünk a Golden Oasis-ba (itt dolgozunk), és szépen csendesen elbeszélgettünk, zenét hallgattunk, és összebarátkoztunk az indiai pincérekkel, akik mikor megtudták, hogy Indiában tartózkodtunk 3 hónapot, nagyon megörültek, mikor pedig elmondtuk, hogy hol jártunk, miket ismerünk, mit tudunk hindiül, és főleg, hogy mennyire megszerettük Indiát, már könnyekig hatódtak. Ők mindannyian nagyon szeretik a hazájukat.
Egyszercsak Ahmed felpattant, és közölte, márpedig ma nem péntek van, tehát nyitva kell lennie a disconak. Azon nyomban induljunk. Ki lelkesen, ki kevésbé, de megindultunk. Először az ajtóban akadtunk fenn, ugyanis Gábohrka papucsban érkezett a melegre való tekintettel, de itt nem elég indok a 30 fok: papucsban belépni tilos! Miután ezen probléma orvosolására kihívták a főnököt, mi mosolyogva vettük tudomásul, hogy az embert már láttuk, a jemeni étteremben, pár napja. Ez a város is elég kicsi ahhoz, hogy ez megtörténhessen. :-) Mondta, hogy természetesen bemehetünk, de ha lehet a Gábor ne táncoljon, mert az már tényleg tök durva lenne. Az asztalnál senki nem veszi észre a papucsot. :D
Szívesen fogadtak minket, azon nyomban töltöttek 5 pohár tequila-t, és az egész üveget is ott hagyták nekünk, hátha még kérünk. Később hoztak nekünk rákot és sültkrumplit, amiből a krumpli finom volt, a többiről nincs információnk. Táncikáltunk egymással és a helyiekkel, akik egy arab körtáncba is bevontak minket. A legnagyobb döbbenet, hogy hogyan szórakoznak. Azok a nők, akik nappal fekete foltként közlekednek az utcán, és le sem lehet marni róluk a csadort (ami itt egyébként abaja névre hallgat), éjjel durvábban néznek ki, mint otthon bármelyik elvetemült party-arc. Necc harisnya, extra mini, cici kint, 5 kilo festék, és olyan táncot lejtenek a férfiakkal, hogy nem győztünk félrenézni. Majd a buli végén újra kiveszik a ruhatárból a csadort. Döbbenet.
Azon is meglepődtünk, hogy a helyiek úgy hívják a pincért, hogy meggyújtva felemelik az öngyújtójukat.
Fél 4-ig, zárásig maradtunk. A számlánkat nem engedték kifizetni, az egyik vendég elmarta, ő akarta rendezni.
Emellett még nagyon vicces volt, hogy a discoban van egy úgynevezett “telefonszám-megadó-formanyomtatvány”. Ez egy rendes papírtömb, amire rá van nyomtatva, hogy “név, telefon, e-mail, megjegyzés” és ezt kitöltve lehet megadni egymás elérhetőségeit. Ezen cserélnek számot a férfiak. :D Valamiért mindenki megadja mindenkinek a számát. :D

Ma megint délutánig aludtunk, és 2-re vártuk Ahmedot, aki 2-kor telefonált, hogy most ébredt fel. :D Miért nem vagyunk meglepve? :D 3 körül beesett, és elindultunk az Old Sana’a-ba megvenni az ajándékokat az otthoniaknak.
Este 8 körülre vártuk a tegnapi party-helyszín tulaját, mert mindenképp meg akarta nézni a showt. Megvacsoráztunk vele és Ahmeddal, majd irány a parkett! Jó sokan voltak ma is. :D Mire vége az itteni küldetésnek, pont addigra megy híre, hogy itt vagyunk. :-) Kár, de most örülünk, hogy ilyen élményekkel térhetünk haza.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-01-08, 14:54:14

2009. január 7. – szerda

Az elmúlt napokban napoztunk, nézelődtünk, pihentünk, nagyon jó itt a nap, mert nem éget de nagyon kellemes és nem bírunk vele betelni, úgyhogy minden nap a medencénél kezdjük a napot! Dél körül mindig sok arab férfi jelenik meg a medencénél, mert nagyon szeretnek úszni de egy darab nő sem merészkedik oda. Nagyon kedvesek velünk és majdnem mindenki tudja, hogy hol van Magyarország. Nagytöbbsége azért, mert tudják, hogy ott gyártják a Nokia telefonokhoz az akumulátorokat és ezért úgy hívnak minket, hogy “Nokia Country”.
Valamelyik nap Eurázsiai kaják voltak vacsira és nagy meglepetésünkre hat féle magyar kaja is volt a repertoárba. Gyorsan le is fotóztuk őket és nagy örömmel vetettük bele magunkat a kulináris élvezetekbe, bár igazából semmi közük nem volt a jól megszokott ízekhez.

A fellépéseinken gyakorlatilag senki nincs, nulla és öt fő között váltakozik a létszám, amiből hárman a barátaink. Ezt leszámítva mi nagyon jól érezzük magunkat.

Tegnap egyedül kimerészkedtünk az Old Sana'a-ba. Nagyon izgalmas hely, rengeteg ember, nyüzsgés, hangzavar, millión árus és portéka, egyszóval hihetetlen hely. Az egész egy nagy színes kavalkád: kézzel készített ezüstök, aranyak, ékszerek, fűszerek, kendők, csadorok, ruhák, cipők, gyümölcsök, ajándéktárgyak, jambia (tradícionális férfi kard), faajtók, képek, ágytakarók és még holnapig sorolhatnánk. Olyan érzés volt, mintha visszamentünk volna az időben. Nagyon sok képet és videót csináltunk (ezek természetesen mellékelve). Az elején egy picit féltünk, de aztán hamar rájöttünk, hogy semmi veszély nem leselkedik ránk, úgyhogy belevetettük magunkat a nézelődésbe. Annyira belefeledkeztünk az ámuldozásba, hogy egy pár óra elteltével azon kaptuk magunkat, hogy fogalmunk sincs, hogy merre jöttünk úgyhogy egy kissé pánikba estünk, hogy merre van a kijárat. Ráadásul az is rányomta a bélyegét az izgalmunkra, hogy már közeledett az este és nem akartunk sötétbe barangolni ott a kis sikátorokba. Aztán miután átlendültünk az aggodalmunkon szépen lassan megtaláltuk a kiutat, úgyhogy szerencsésen hazataláltunk.

És ma elérkezett a jemeni életünk legizgalmasabb napja. Az egész úgy kezdődött mint minden szokványos kis nap. Reggel mikor a hasunkat süttetük a napon akkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk délután. Ebéd után megérkezett az Ahmed és mondta, hogy jön egy barátja egy nagy autóval és elmegyünk ismételeten az Old Sana'a-ba. Így is lett és bepattantunk az autóba az összes aparátunkkal felvértezve. Itt kezdődött a probléma! Gábohrka, Kriszta és Anett óriási lelkesedéssel és bátorsággal vettette bele magát a fényképezésbe és a videózásba (persze azért mert nagyképűen egy kb. sok milliós autóban ültünk, egyedül természetesen nincs ekkora arcunk). Szóval nagyban autózgatunk és óriás vigyorral dokmentálunk és ekkor megtörtént az amire rémálmunkban sem gondoltunk volna. Egyszercsak megláttuk, hogy egy katona (fegyverrel) elkezdett felénk ordítva jönni és így elkezdtünk lelassítani. Még az autónk gurult mikor ez a kedves úriember kikapta az Anett kezéből a kamerát és közölte, hogy azonnal álljunk meg. Óriási rémület lett rajtunk úrrá és azt sem tudtuk, hogy most üljünk csendben és imádkozzunk vagy az ajtókat kirúgva meneküljünk. Tovább nehezítette a problémát az a tény is, hogy a katonák egy szót sem beszéltek angolul. Fel sem eszméltünk még mikor a katona a Kriszta mellé pattant és az Ő valamint a Gábohrka kezéből is kitépte a fényképezőgépet, valamint arabul ordítozott úgyhogy azt sem tudtuk mi a baj. Hatalmas szemekkel néztük az Ahmedékat, hogy adjanak magyarázatot mi is történik itt voltaképpen. A katona mondott nekik valamit majd távoztott az összes cuccunkkal és a vízummásolatunkkal együtt. Az ájulás szélén álltunk már mikor az Ahmed (vigyorgó arccal) elmondta, hogy az a baj, hogy egészen véletlenül a Nemzetbiztonság épületét sikerült lefotóznunk, amit tilos. De persze mi ezt nem tudtuk. Teljes stresszben üldögéltünk az autóban és vártuk, hogy mi fog történni. Az Ahmedék persze próbáltak minket megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj mert csak átnézik a kamera és a fényképezőgép tartalmát és hozzák is vissza de nem sokat hatott. Elmondták, hogy azért nem kell aggódnunk mert az Ahmed barátja aki épp minket fuvarozgatott egy nagyon nagy ember itt Jemenben úgyhogy ő majd telefonál egyet és már itt sem leszünk. Öt percet kértek mindösszesen. Ebből persze sokkal több lett, de egyszercsak megláttuk az embert ahogy egy ronda kék szatyorban hoz valamit. Reméltük, hogy azok a mi cuccaink és azt is reméltük, hogy nem szedték őket atomjaikra. Végre visszakaptuk őket (szerencsére egy darabban) és végre tovább mehettünk. Amikor elindultunk, az ordítozós katonából hirtelen egy integető kisgyerek lett, úgyhogy mivel nagyon örültünk, hogy túléltük ezt a borzasztó helyzetet mi is úgy integettünk neki vissza mintha éppen nem az életünkért küzdöttünk volna, hanem egy rég nem látott baráttól búcsúzkodnánk. Szóval egy szó mint száz, tovább folytathattuk az utunkat.

Később elmondta az Ahmed, hogy ha ők nincsenek velünk akkor az is lehet, hogy két napig benntartanak minket a rendőrségen, hogy kivizsgálják, hogy valóban turisták vagyunk-e vagy pedig kémek. A kameráinkat sem adták volna vissza, mert itt a magántulajdon ilyen esetben nem létezik. Azért megnyugtatásul mondták az Ahmedék, hogy ebben a városban csak ez az egy épület van ilyen, amit nem szabad fotóznunk, úgyhogy nyugodtan folytathatjuk a dokumentálást, de ha esetleg mégegyszer ilyen helyzetbe keverednénk, akkor csak hívjuk fel őket és megoldják a problémát. Persze ha engedik, hogy telefonáljunk bárkinek is.

Zap! Ne aggódj, a videókat letörölték, úgyhogy ebből már nem lehet baj, de azokat a fényképeket amiket meghagytak majd otthon megmutatjuk, nem rakjuk fel a blogba. :)

Végül eljutottunk az Old Sana'a-ba, vásárolgattunk ezt-azt és nagyon szép ajándékokat kaptunk az Ahmedtól. Épen és egészségesen visszatértünk a hotelbe és meglepetésünkre este többen voltak a fellépésünkön mint egész héten összevéve.

Ahogy látjátok elég jó kis kalandokban van részünk, ami semmi ahhoz képest, Norcsika, ami rád vár.
GRATULÁLUNK!!!!!

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-01-03, 21:39:37

2009. január 3. – szombat

Ma kirándulni voltunk a Rock Palace-nál. Nem jutottunk szóhoz, inkább fotóztunk, nézzétek meg Ti is, mennyire gyönyörű! Jó szórakozást!

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-01-03, 10:42:38

2009. január 2. – péntek

A csütörtök délután izgalmasan folytatódott. Először is mikor Gáborka elindult a királykék szobapapucsában a földszintre üdítőért, a liftből kilépvén a taposóra, akkorát esett hanyatt, hogy rengett az egész szálloda. Amúgy sincs jó szériája, fel van töltődve árammal, így semmihez nem tud hozzáérni anélkül, hogy megvágná az elektromosság. Így kénytelen a pólójával takarni a kezét, ha megnyomja a lift gombját vagy akár a zárba illeszti a kulcsot. Nehéz az Élete!

Este 6-kor volt találkozónk a magyarul beszélő friss ismerősünkkel, ahol Juci, Anett és Gábor képviselt minket. Megtudtuk, hogy Ahmednak hívják, itt született Jemenben, de 18 éve nem járt itt. Kaliforniában lakik és festményekkel kereskedik szerte e világon. Februárban hazánkba is ellátogat, mert sok magyar barátja van. Rengeteg szót tud, és rendeltetésszerűen használja is őket. A gulyást is jól ismeri és a tokajit is. A barátját Ali E. Almotawakel-nek hívják, ő helyi lakos. Karddal az oldalán mászkál – ez itt népviselet.

20:00-ra mentünk a szálloda másik éttermébe, ott kellett dolgozni. Óriási döbbenetünkre annak ellenére is neki kellett látni a shownak, hogy gyakorlatilag nem volt senki. A hangosítás borzalmas volt, és sehol senki. Szóval egy lájtosabb próbának volt betudható. A 3 műsor időtartama alatt összesen 6 ember fordult meg a helyiségben. Állítólag nagyjából minden nap ez várható. Nagyon örülünk. :S Ezért úgy döntöttünk, hogy a közönség létszámát szépen összeadogatjuk és így fogjuk mesélni az unokáinknak, hogy hányan látták a műsorunkat Jemenben. Most járunk 206-nál. :D

A műsor közben nem volt más érdekesség, mint hogy az egyik alkalmazott, aki egyébként sem a kedvencünk, mert hadar, felkapta Kriszta italát a pultról, megszagolta, majd beleivott. Megkóstolta. Próbálta diszkréten, de nem jött össze. Már megijedtünk, hogy mire felmegyünk a szobáinkba, ott alszik valamelyikünk ágyában.

Estére mindannyiunkon megjelentek a napozás nyomai: szénné égtünk délelőtt. Mindenkinek a bal fele. Onnan sütött a nap. Holnapra szabadnapot kaptunk, úgy döntöttünk meg sem közelítjük a medencét, míg nem lesz újra emberszínünk.

Ma 10 előtt keltünk, reggeliztünk, majd Juci zárta ki magát. A biztonságunkra külön figyelmet fordítva, gondoltuk, hogy elsőre nem hagyjuk el nagyon a szálloda környékét. Felderítjük először a közeli helyeket. Kaptuk is magunkat, felvettük a hosszú gatya – hosszú ujjú felső összeállítást (sötét színben, hogy ne tűnjünk ki), és elindultunk a kaputól jobbra. :D Kb. 3 méter múlva már szakadt rólunk a víz. Gyönyörű volt a környék, nagyon sok fotót és videót készítettünk.

Egyszercsak a távolban megláttunk egy gyönyörű épületet, arra vettük az irányt, hogy azonnal lencsevégre kaphassuk … de egy rendőr ránk szólt, hogy azt nem fotózhatjuk, mert az egy vallási épület, a főmecset. Később azt is megtudtuk, hogy 50.000 ember fér be egyszerre. Azért titokban sikerült néhányt fotót elkattintani. A mecset után az út visszakanyarodott abba az irányba, ahonnan jöttünk, gondoltuk jó is ez nekünk, ha a párhuzamos úton haladunk. A meleg miatt elhatároztuk, hogy visszatérünk a hotelbe, iszunk-eszünk, mielőtt elmegyünk balra is körülnézni.

Le akartuk vágni az utat. Bekanyarodtunk, láttuk ez valami lakónegyed lesz. Mentünk-mentünk… mindenhol kardos emberek, kosz, nők sehol, és egyre erőszakosabban mondogatták, hogy “Come on, come on”. Az út nagyjából felénél Krisztában megszólalt a vészcsengő, de mire kimondta volna, hogy húzzunk innen a fenébe, már Anett is kezdett riadalmának hangot adni. Túl nagy volt már a tömeg a hátunk mögött. Az első taxisnak Gábor intett, ő meg visszaintett, majd tovahaladt. Jó fej? A gettó közepén állunk, menekülnénk, ez meg integet. De jött rögvest egy következő szerencsére. Szó nélkül bepattantunk, szegény meg úticél nélkül is kilőtt egyből. Megmenekültünk. De tanulságos kaland volt, vagy egy órán át nem tértünk magunkhoz.

A nagy ijedtségre ettünk egy kis ebédet (krumplipüré), és megkérdeztük Jánost, hogy hova menjünk, ami biztonságos, de érdekes. Kiröhögött minket, mondta, hogy ne parázzunk már, nincs itt semmi veszély. Nem tudta hol jártunk délelőtt. Mondta, hogy a Rock Palace-t és a Hadda Main Marketet mindenképp nézzük meg. Taxit ne a hotel előtt fogjunk, mert akkor drágábban visznek minket, sétáljunk inkább arrébb. Így is lett.

Útközben láttunk tüntetőket, akikről később kiderült, hogy nem is azok, hanem szurkolók. Meccs volt. :D Sok taxit megállítottunk, de senki nem tudta, hogy mi az a Rock Palace, így ezt az úticélt feladtuk. A másik helyszínt gond nélkül megközelítettük. Egy szakadt áruház várt minket, körbementünk, ha már ott voltunk. Az utcán sétálgattunk, majd betértünk a Jemen Mall-ba, ahol ekkor még minden zárva volt, csak 16:00-kor nyitottak. Megvártuk, körülnéztünk, de semmi különös. Inkább irány vissza a hotelba.

A délutáni szieszta után lementünk vacsizni, ahol Ahmed és Ali várt minket, mondták, hogy kaja után menjünk el kocsival a városba körülnézni. Bepattantunk és tátva maradt a szánk. Nem lehet leírni. Hihetetlenül gyönyörű ez a város!!! Elmentünk az Óvárosba, ami olyan, mintha több száz évet mennénk vissza az időben… Visszajövünk nappal, hogy tudjunk fotózni is. Közben az is kiderült, hogy a délután keresett Rock Palace, amit senki nem tudott, hogy mi, az úgynevezett Wadi Dahr, ami minden pénzen, dobozon rajta van, mert annyira híres. Csak nem ismerik az angol nevét a helyiek. Az épületről azt kell tudni, hogy valamikor 2000 éve épülhetett, de semmilyen dokumentáció nem készült róla, és nem érti senki, hogy hogyan készült, ugyanis egy szikla tetején áll. A másik hasonló, csodaként emlegett építmény, egy híd, mely 2000 m magasan van, 2 szikla között.
Ígéretet kaptunk rá, hogy a napokban mindegyiket megmutatják nekünk nappal, így valószínűleg fotókat is tudunk majd prezentálni.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2009-01-01, 16:07:10

2009. január 1. – csütörtök

Este nyolc órára kellett a fellépés helyszínére érkeznünk. Mindenki elvonult a szobájába, hogy megfelelő állapotban érkezzen. Gábohrka ajtaján kopogtattak. Az ajtó kinyilt és Anett állt ott. Kétségbe esett fejjel mesélte, hogy a jemeni MTV-n meghallotta a Kriszta egyik kedvenc számát. Rohant át hozzá, hogy szóljon neki, és erre…….. Anett: “Fiam, hiszed, hogy kizártam magam?” Ott állt Gábohrkával szemben, talpig party szerkóban, Kalán néni hajjal, teljesen elkészületlenül és kérdezte a Gábohrkát, hogy most mi tévő legyen. Felhívta a recepciót és félig magyarul félig angolul elmesélte a recepciósnak, hogy mi is történt valójában és, hogy mi a teendő. A kedves szállodai munkás tájékoztatta, hogy várjon türelemmel, azonnal küldi a kulcsot. Ekkor már 7: 55 volt. Anett a lift előtt, Gábohrka az előcsarnokban figyelte feszülten, hogy honnan érkezik a szobakulcs. A lift megérkezett, egy nagy kő esett volna le a szívünkről, ha nem a Kriszta szállt volna ki belőle. De aztán 7:59-kor megérkezett a kulcs és pár perc késéssel meg is érkeztünk a fellépésre, ahol nem nagyon akartak minket beengedni. A lányok bőröndjét teljesen átvizsgálták. Félreértés ne essék, nem egy új városba repültünk és nem a reptéren történt, hanem a szállodában, ahol lakunk a velünk kiplakátolt ajtó mellett. Miután az összes biztonsági intézkedésen túlestünk, megrohamoztuk az öltözőt. A Filippino Band már teljes harci díszben ült ott és várta, hogy elkezdhesse a műsorát. Az Aladdin műsorral kezdtünk. Mire ránk került a sor már elég sokan voltak. Kicsit izgultunk, hogy hogy fogadnak minket, mivel ez volt az első műsorunk itt Jemenben, de az első pár perc után kiderült, hogy erre semmi okunk, osztatlan sikert arattunk. Na jó ez nem igaz. Kb. 200 fős vendégseregből volt 4, aki nem értett ezzel egyet. Egy afrikai házaspár női tagja mélységesen fel volt háborodva. A férje ennek ellenére élvezte a műsort, amikor az asszony nem nézett rá. Ja és ne felejtsük ki a harmadik sorban békésen szenderedő japán házaspárt. :-) A maradék kb. 196 vendégnek nagyon tetszett, de az emberek elismerése mellett nagyon megnyugtató volt, hogy a vezetőség is maximálisan meg volt velünk elégedve. A következő műsorig egy óránk volt. Ez az elegáns show volt. Emiatt izgultunk a legjobban, mert ezt tudtuk a legkevésbé, de várakozáson felül sikerült. Az új év köszöntése előtt táncoltuk a latin show-t. A buli ekkorra már a tetőfokára hágott. Az elejétől nagyon tombolt a közönség. Aztán egyszercsak füstgép elindult, zene leállt. Amíg a kedves Dj rájött mi is a hiba, addig a közönséget elkezdtük tapsoltatni. Ezzel kis mini show-val olyan extázisba hoztuk őket, hogy a latin zenéket alig hallottuk az örjöngéstől és a tapstól. Amíg az egyik asztalnál ülő fiatalember magyar szavakat kiabállt be, addig a mögötte ülő afrikai házaspár továbbra is csendesen lázadt, a japán házaspár változatlanul aludt. Három perccel éjfél előtt végre eljött a pillanat, amit délután ötvenszer lepróbáltunk.

A VISSZASZÁMLÁLÁS. :)

Probléma mentesen zajlott le a tíztől egyig taró számolás és három perccel éjfél előtt átléptünk 2009-be ugyanis János már nem bírta kivárni. Mindegyikünk kezébe nyomtak egy konfettiágyut, hogy az emberek feje főlé lőjük ki. De azt elfelejtették mondani, hogy melyik felén fog kilőni. Gábohrka megfogta, a testéhez szorítva, nagy erő kifejtésével tekerte szét és a kb 20 gramm puskaporral és a 3 G gyorsulással kilövelő konfettivel érzékeny ponton lőtte magát. Gábohrka: “Na mondhatom jól indul az évem”. Ez mind Hundi fellépőruhában történt. Még egy kicsit vonatoztunk és buliztunk a közönséggel, aztán berohantunk az öltözőbe, hogy a negyedik, utolsó műsor előtt fújjunk még egy kicsit. Ekkor egy kedves hölgy érkezett és közölte, hogy a negyedik műsor elmarad, mert a közönség annyira bulizik, hogy nem lehet leültetni őket. Egyszóval átöltöztünk. Éppen a bőröndünkkel haladtunk volna kifelé, mikor János belépett az öltözőbe. Döbbenten mért végig minket, hogy miért nem vagyunk fellépőruhában, mert tíz perc múlva kezdenünk kell. Jánosnak nem okoz problémát kb. 200 ember leültetése, így nagy pontossággal és szigorral tisztára varázsolta a színpadot. Így már semmi nem állhatott útjába, hogy felcsendüljön a Neoton Família: Hogyha szombat este táncol….. című világslágere. (India és Jemen után már nyugodt szívvel mondhatjuk világslágernek) De a legnagyobb sikert itt is, mint Indiában LL Junior száma aratta. Mikor elkezdőttek az indiai számok, katarzis tört ki a teremben. Az utolsó műsor után összegeztük a premiert :-), és úgy döntöttünk, hogy ha ez így halad tovább, akkor nagy bajunk nem lehet. Ebben megerősített minket a szálloda igazgatója is, aki egy üveg francia pezsgővel kívánta megünnepelni a sikereinket.
Nagyon furcsa volt tapasztalni azt, hogy nem csak gratulálnak nekünk, hanem köszönetet mondanak azért, hogy táncoltunk nekik. A magyarul beszélő barátunk is megérkezett és meg is beszéltünk vele egy vacsorát másnapra. Hajnali egy óra után megvacsoráztunk és gondoltuk, hogy belevetjük magunkat az éjszakába. Eddigre már takarítottak, asztalokat pakoltak. Tehát a bulinak vége lett. Hajnal kettőkor elénekeltük a magyar himnuszt, hogy lélekben egy picit az otthoniakkal lehessünk arra pár percre. Egy picit még beszélgettünk, videoztunk és elmentünk aludni.
Ma tízkor keltünk, hogy a nap nagy részét a medence mellett töltsük el a nyugágyakban, a napsütésben. Két óra alatt annyit barnultunk, mint Indiában a három hónap alatt. Nem is írunk róla semmit, fotók mellékelve. Csak erős idegzetűeknek :) Néhány érdekesség még így a végére:

A negyedik emeleten van egy takarító fiu, aki minden nap meglep minket valamivel. Vagy máshogy hajtja össze az ágytakarót, vagy a vécé papír első cikkéből vagy rombuszt vagy kört kreál. A ruháinkat mindig összehajtogatja, a smink dolgainkat rendbe rakja, Tódort és Félixet kényelmesen elhelyezi Gábohrka ágyában és minden nap bekopog és megkérdezi, hogy meg vagyunk-e elégedve a szolgáltatással. Annyira aranyos.

A másik dolog, amit észrevettünk, hogy itt mindenkinek meg van a maga feladata. Az alábbi pózíciókra már nincs felvétel:

- Medence menedzser
- Airport menedzser
- Étterem menedzser
- Spriccelő fiu ( a nap 24 órájában illatosítót fúj a szállodában)
- Marcipán dísz készítő fiu
- Szalvéta hajtogató fiu
- Terítő leszedő fiu
- Faliszőnyeg felelős
- Internet szoba vigyázó
- Stb.

Az alábbi munkakör még nincs betöltve:

A plafonról lufit leszedő fiu

Jelentkezni:

Taj Sheba Hotel
Recepció

A harmadik dolog amin meglepődtünk, hogy azzal ellentétben amire számítottunk (hogy konzervatívabbak az emberek itt mint Indiában) ez nem így van – legalábbis a hotelen belül. Nem döbbentek meg, hogy bikiniben napoztak a lányok (pedig rengetegen voltak a medence körül).

További szép napos napot mindenkinek! :)

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-12-31, 16:18:36

2008. december 31. szerda

A megbeszéltek szerint reggel nyolcra már az étteremben voltuk és reggeliztünk. Délelőtt tíz órakor még mindig sehol nem volt az az ember, aki odarendelt minket. Miután meguntuk a várakozást, nekiálltunk próbálni. Olyan dél körül meg is érkezett Prakash.
A mai próba nagyon jól ment, meglátszódott, hogy kialudtuk magunkat. Miközben letáncoltuk a műsorokat, a teraszajtó folyamatosan nyitva volt és áradt be a meleg és a napfény. Utánunk közvetlenül a Filippino Band próbált. Ezalatt az idő alatt a Kriszta pulóverét kerestük, mivel valaki galád módon elhelyezte valahova. Pulóver sehol, de mennünk kellett ugyanis az éjfél előtti visszaszámlálást tíszer le kellett próbálni. A műsorvezető (János) nagyon komolyan vette a szilveszteri program eme sarkallatos pontját. A visszaszámlás első számát a tizet ötvenszer próbáltuk le. A probléma az volt, hogy a ten-t nem úgy mondtuk hogy teeeeeeeeeen és a zero valahová eltűnt. Itt Jemenben a one-re azaz az egyre kell örülni :-) Egy közös számot adunk elő a Filippino Band-del, melyet 15 másodperc alatt le is próbáltunk. Ebéd közben meglett Kriszta pulóvere is és megtudtuk, hogy a víz helyett van üdítő is. A főpincértől Othmantól (Csőrmestertől) megtudtuk, hogy fél évvel ezelőtt volt itt három magyar lány. Az egyikkel nagyon összebarátkozott, akit Rózának hívtak. Még sírt is, amikor elment. Velünk is nagyon kedves és segítőkész, bár ha így folytattja nem érünk haza ugyanis annyi kávét szolgál fel, hogy lassan szívrohamot kapunk. :-) Most válogatjuk a képeket, írjuk a blogot. Este nyolcra várnak minket. A bulira minden jegy elkelt, teltház lesz.
Ja és most tudatosult bennünk, hogy egy temető mellett van a szálloda. :-)

Boldog új évet mindenkinek!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-12-31, 16:18:09

2008. december 30. kedd Dubai – Sana’a


Ahogy a Rolex órák elütötték a reggel hat órát, meg is kezdhettük a becsekkolást a Sana’á –ba tartó gépre. Ez a repülő ugyanolyan volt, mint amivel Dubaiba repültünk. Izgalmunk egy percig sem csökkent, ugyanis még mindig nem tudtuk, hogy ki fog minket várni Jemenben. Anett már a repülőgépen elkezdte az ismerkedést a helyiekkel. Ahogy elkezdett helyezkedni az alváshoz, a párna helyett a stuard fiu lábát kezdte el fogdosni. Anett akkor eszmélt fel, amikor a nagyon kedves új barátunk megszólalt : - Ez az én combom. :-) Ahogy landoltunk, egy érdekesség vonta el a figyelmünket. A hegyek magasabban voltak mint mi. Kriszta a döbbenettől alig tért magához. (ez egy kis túlzás volt, de lényeg benne van :-) ). Szóval két órányi repülőút után megérkezdtünk Sana'a - ba. Előzetes tájékoztatások szerint, a jemeni emberek nem nagyon beszélnek angolul. Mi pedig nem nagyon beszélünk arabul. Szóval az az izgalmunk, hogy ki fog minket várni a reptéren, egy pillanatra eltörpült amellett, hogy hogy fogjuk megszerezni az eredeti vízumot. Gondoltuk a fél délelőttünk rámegy erre. Ugyanis Anett vízumán a name felirat mellett ez szerepelt: ANNRT BIRO. Már gyártottunk az elméleteket, hogy magyarázzuk ki kézzel lábbal. Aztán nem is kellett magyarázkodni. Meglepetésünkre egy ember ugrott elénk, akiről a mai napig nem tudjuk hogy hívják, a beosztása Airport Manager ez biztos. Ez az esemény a reptér önműködő ajtajátol kb. 30cm-re történt. Időnk nem volt azon gondolkodni, mi is fog történni. Az esemény röviden:

- Kinyílik az ajtó
- Az ember elénk ugrik
- Kimarja a kezünkből az útlevelet és a vízum másolatot (amit ugyebár nagyon kell védeni)
- Soron kívül távoztunk a helységből megelőzve egy repülőgépnyi embert, aki a vízumra várt – útlevél nélkül
- Aztán ketten még bemutatkoztak
- Vártuk a csomagjainkat – az útlevél még mindig sehol
- Csomagok megérkeztek, de mire észbe kaptunk már a kiskocsin volt
- Rohantunk az Airport Manager után csomag és útlevél nélkül
- Aztán betuszakoltak minket a Taj Sheba Hotel kisbuszába
- Vagyis mentünk volna, ha a Kriszta nem harcol a böröndjéért egy hajléktalannal (Kriszta – Hajléktalan 1:0)
- Végre elindultunk, az utlevek a kisbusz műszerfalára helyezve.

Örült száguldásunk során próbáltuk felfedezni eme ország szépségeit. A távoli épületeket kristálytisztán, a közelebbieket nem annyira láttuk. Egy jó 12 kilóméter után a sofőr meg is találta a féket. Rengeteg romos épületet láttunk, a férfiak fehér lepelben vagy normális európai ruhában járkáltak, a nők viszont – amennyit láttunk – mind csadorban. Láthatóan nagy a szegénység, de így sem látszanak kétsébesettnek. A városban óriási a forgalom, itt is folyamatosan nyomják a dudát. A kisbuszok oldalsó tolóajtaja ki van nyitva és ki is van kötve, hogy a hirtelen fékezés hatására ne vágódjon vissza. Megérkeztünk a hotelbe. A csomagjainkat itt sem engedték, hogy mi cipeljük és az útlevelet sem. A recepciós pultnál welcome drinkkel fogadtak minket. Miután aláírtuk a bejelentkező kártyát, megkaptuk az útlevelet és azt fontos iratot, amivel az országot tudjuk majd elhagyni. Nagy örömünkre a szállodában visszamosolyogtunk saját magunkra: plakátok és szórólapok mindenhol, melyeken mi vagyunk és a Filippino Band – egy zenekar. Külön szobákban vagyunk elszállásolva. Egy szoba akkora, mint indiában a Country Club Hosur Road –i lakhelyünk. Persze mind a kettönek megvan a szépsége. Ezeknek a szobáknak a szépségeit hamar felfedeztük:

- franciaágy
- kád
- hatalmas tükrös gardrobe
- gyönyörű kilátás
- széf
- tévé
- melegvíz
- tisztaság

Beköltözés után lementünk reggelizni. Nagyon sok emberrel megismerkedtünk. Csőrmesterrel, Jánossal, hemüveggel stb. Legfontosabb probléma mely megoldásra várt az az internet elintézése volt. Le is mentünk a Buisness Centerbe, ahol egy nagyon kedves, de nem túl okos nő elmagyarázta, hogy ha a szobánkból akarunk netezni a laptoppal akkor 12.000 Ft-nak megfelelő riált kellett volna fiztetnünk, ami 14 napig érvényes 12 órára, viszont ha a laptopot levisszük a helységbe akkor mindezt megtehetjük ingyen. Ki érti ezt? :-) A probléma megoldása után, sikerült aludnunk másfél órát. Négyre vártak minket a világot jelentő deszkákra. Kicsit fáradtan, kicsit karikás szemekkel meg is érkeztünk. Mind a négy műsorunkat letáncoltuk talpig díszmagyarban a szálloda összes managerének és persze Jánosnak, Csőrmesternek és Hemüvegnek és a többi srácnak. Mindenki meg volt elégedve, de azt mondták, hogy a koncentrációnkra figyeljünk jobban. Kérdem én Gábohrka : Hogy koncentráljak, ha 15 időzónán átrepültem, vártam 39 órát a reptereken, a légtérben töltöttem 12? Igen volt némi tévesztés és hiba, de a mondás szerint: Ha totális káosz a főpróba, siker a premieren. És persze a Kriszta mindenkit megnyugtatott : Jól van ügyesek voltatok, jó LESZ.
A kimerítő próba után lementünk vacsorázni, ahol rengeteg étel között hideg és meleg kaja is volt. A meleg ételeknek enyhe india szaga volt, a hideg ételek – péksütemény, sajt, szalámi – eszméletlen volt. A rengeteg gyümölcs és édesség és persze a többi kaja is nagyon gusztusosan volt tálalva. Belakmároztunk és persze nem hazudtoltuk meg önmagunkat, vacsora közben a szállodaigazgatóval trécseltünk. Megtudtuk, hogy a városban nyugodtan kimehetünk kíséret nélkul, csak figyeljünk arra, hogy ne barátkozzunk és a lányok vegyenek fel hozzú ujjú polot és nadrágot. A hotelban mindent használhatunk a szaunától elkezdve a fitnessteremig és a medencét is BIKINIBEN. Azt eszünk és iszunk amit akarunk bármikor, csak az alkoholért és a cigarettáért kell fizetni.
Eddigre mindenki önkívületi állapotba került a fáradságtól. Miután mindenki beszélt a családjával nyugovóra tértünk a gyönyörű szobáinkban.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-12-30, 00:53:31

2008. december 29. – hétfő – Budapest, München, Dubai

Elsőként Gáborka érkezett meg Ferihegyre, hogy nehogy elaludjon otthon a várakozásban, ugyanis már több napja nem aludt. Hamar megérkeztek Krisztáék is, persze ők sem sokkal jobb állapotban, majd végül Anett is csatlakozott, természetesen kicsit később, szokásához híven. A feeling nem volt meg. Úgy éreztük mintha csak mondjuk Hatvanig terveztük volna az utazást, pedig még várt ránk egy közel 26 órás út. Felhívtuk Rockyt, hogy legyen kedves megosztani velünk néhány információt, pontosan három csörgésnyi időt adtunk neki, hogy felvegye, de mivel nem tette egyszerűen fogtuk magunkat és felszálltunk a gépre. Pedig csak azt akartuk kérdezni, hogy ki fog minket várni Jemenben.

A csomagokkal nem volt gond, úgyhogy sejthettük volna, hogy majd valami mással lesz. És ekkor megláttuk a repülőgépet, ahol már tisztán látszott, hogy Gábohrka se széltében, se hosszában nem fog elférni. Egy szó mint száz, a Jucira volt optimalizálva a gép. Ha hajó lenne lélekvesztőnek neveznénk, de a repülő esetében ezt nem tudjuk, hogy hogy hívják, de egy tuti: kicsi volt és kész.

Miután megérkeztünk Münchenbe, hat óra kényszerpihenő volt betervezve a következő repülő indulásáig. Ismét felmerült a gondolat, hogy vajon vár-e minket valaki a célállomáson. Mikor próbáltuk kideríteni, hogy a Rocky visszahívott-e minket, megkaptuk a megnyugtató választ Kriszta anyukájáéktól smsben: ”Mi beszéltünk vele, hívott, mondtuk, hogy úton vagytok, megnyugodott.” Később kiderült, hogy ez pontosan így zajlott: Csörög a telefon a Tátra utcában. Rocky az! Zap mondja Zanynak: “Szerintem vegyük fel” és már fel is kapja a telefont. Rocky beszél, Zap közbevág: “Kriszta München” Rocky még beszél kicsit és lerakja a telefont. (Reméljük nem azt mondta nekik, hogy elmarad a munka és forduljunk vissza!) :D

Az Emirates gépe minden képzeletünket felülmúlta: tágas belső tér, ízléses, visszafogott színek, TV, számítógépes játék az előttünk ülő utas székének háttámlájába beépítve, fejenként egy! Így unalmas perceinkben lehetett Mahjongot, Passziánszt stb. játszani, vagy a gép aljára és a pilóta fülkébe szerelt kamera látképére rácsatlakozni és az utazás minden pillanatát vizuálisan is élvezni. A kaja is jó volt, a gépen is elég kevesen utaztak, aludni is tudtunk úgyhogy nagyon jól utaztunk.

Itteni idő szerint éjfél körül megérkeztünk Dubaiba és már itt érezhettük ennek a meleg éghajlatnak a kellemes hatásait. Kabátokat, pulóvereket az első három percben eltettük a böröndök mélyébe és elindultunk arra a tíz km-es sétára, ami alatt megkerestük azt a helyszínt, ahol a következő hét órás várakozáshoz szükséges igényeink mindegyike kielégítésre talált: áram, internet, wc, Burger King, dohányzóhelyiség, kényelmes szőnyeg és mindez szemmel látható közelségben. Így levertük a táborhelyet.

Nagyon izgalmas nekünk itt, mindíg történik valami. Épp most ápolnak egy embert mellettünk, aki rosszul lett; jönnek mennek a sejkek (legalábbis annak néznek ki – lepedő + konyharuha); egy férfi negyed órája minket kameráz, de nem lesz túl izgalmas az anyag mert konkrétan nem csinálunk semmit; emberek alszanak a padok alatt megmagyarázhatatlan pózban; és egy csadoros nő épp mellettünk szólalt meg hogy: “I am Batman” Mára már nincs más dolgunk, mint megvárni a reggelt, hogy elindulhassunk végső uticélunkra.

3 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-12-22, 17:28:15

Sziasztok!

17:00 van. Véget ért az utolsó előtti próbánk a nagy utazás előtt. Jemenbe készülünk 1 hét múlva. Így december 29-től indul a naplónk is, hogy a hideg téli estéken kellemes olvasással tölthessétek a napjaitokat, míg mi abból a csodálatos, meleg éghajlatú országból írogatunk. ;-)

Üdv: Aladdin és a 3 Miss "csador a feJEMEN"!!! :D

3 hozzászólás · Szólj hozzá!