2008. december 30. kedd Dubai – Sana’a


Ahogy a Rolex órák elütötték a reggel hat órát, meg is kezdhettük a becsekkolást a Sana’á –ba tartó gépre. Ez a repülő ugyanolyan volt, mint amivel Dubaiba repültünk. Izgalmunk egy percig sem csökkent, ugyanis még mindig nem tudtuk, hogy ki fog minket várni Jemenben. Anett már a repülőgépen elkezdte az ismerkedést a helyiekkel. Ahogy elkezdett helyezkedni az alváshoz, a párna helyett a stuard fiu lábát kezdte el fogdosni. Anett akkor eszmélt fel, amikor a nagyon kedves új barátunk megszólalt : - Ez az én combom. :-) Ahogy landoltunk, egy érdekesség vonta el a figyelmünket. A hegyek magasabban voltak mint mi. Kriszta a döbbenettől alig tért magához. (ez egy kis túlzás volt, de lényeg benne van :-) ). Szóval két órányi repülőút után megérkezdtünk Sana'a - ba. Előzetes tájékoztatások szerint, a jemeni emberek nem nagyon beszélnek angolul. Mi pedig nem nagyon beszélünk arabul. Szóval az az izgalmunk, hogy ki fog minket várni a reptéren, egy pillanatra eltörpült amellett, hogy hogy fogjuk megszerezni az eredeti vízumot. Gondoltuk a fél délelőttünk rámegy erre. Ugyanis Anett vízumán a name felirat mellett ez szerepelt: ANNRT BIRO. Már gyártottunk az elméleteket, hogy magyarázzuk ki kézzel lábbal. Aztán nem is kellett magyarázkodni. Meglepetésünkre egy ember ugrott elénk, akiről a mai napig nem tudjuk hogy hívják, a beosztása Airport Manager ez biztos. Ez az esemény a reptér önműködő ajtajátol kb. 30cm-re történt. Időnk nem volt azon gondolkodni, mi is fog történni. Az esemény röviden:

- Kinyílik az ajtó
- Az ember elénk ugrik
- Kimarja a kezünkből az útlevelet és a vízum másolatot (amit ugyebár nagyon kell védeni)
- Soron kívül távoztunk a helységből megelőzve egy repülőgépnyi embert, aki a vízumra várt – útlevél nélkül
- Aztán ketten még bemutatkoztak
- Vártuk a csomagjainkat – az útlevél még mindig sehol
- Csomagok megérkeztek, de mire észbe kaptunk már a kiskocsin volt
- Rohantunk az Airport Manager után csomag és útlevél nélkül
- Aztán betuszakoltak minket a Taj Sheba Hotel kisbuszába
- Vagyis mentünk volna, ha a Kriszta nem harcol a böröndjéért egy hajléktalannal (Kriszta – Hajléktalan 1:0)
- Végre elindultunk, az utlevek a kisbusz műszerfalára helyezve.

Örült száguldásunk során próbáltuk felfedezni eme ország szépségeit. A távoli épületeket kristálytisztán, a közelebbieket nem annyira láttuk. Egy jó 12 kilóméter után a sofőr meg is találta a féket. Rengeteg romos épületet láttunk, a férfiak fehér lepelben vagy normális európai ruhában járkáltak, a nők viszont – amennyit láttunk – mind csadorban. Láthatóan nagy a szegénység, de így sem látszanak kétsébesettnek. A városban óriási a forgalom, itt is folyamatosan nyomják a dudát. A kisbuszok oldalsó tolóajtaja ki van nyitva és ki is van kötve, hogy a hirtelen fékezés hatására ne vágódjon vissza. Megérkeztünk a hotelbe. A csomagjainkat itt sem engedték, hogy mi cipeljük és az útlevelet sem. A recepciós pultnál welcome drinkkel fogadtak minket. Miután aláírtuk a bejelentkező kártyát, megkaptuk az útlevelet és azt fontos iratot, amivel az országot tudjuk majd elhagyni. Nagy örömünkre a szállodában visszamosolyogtunk saját magunkra: plakátok és szórólapok mindenhol, melyeken mi vagyunk és a Filippino Band – egy zenekar. Külön szobákban vagyunk elszállásolva. Egy szoba akkora, mint indiában a Country Club Hosur Road –i lakhelyünk. Persze mind a kettönek megvan a szépsége. Ezeknek a szobáknak a szépségeit hamar felfedeztük:

- franciaágy
- kád
- hatalmas tükrös gardrobe
- gyönyörű kilátás
- széf
- tévé
- melegvíz
- tisztaság

Beköltözés után lementünk reggelizni. Nagyon sok emberrel megismerkedtünk. Csőrmesterrel, Jánossal, hemüveggel stb. Legfontosabb probléma mely megoldásra várt az az internet elintézése volt. Le is mentünk a Buisness Centerbe, ahol egy nagyon kedves, de nem túl okos nő elmagyarázta, hogy ha a szobánkból akarunk netezni a laptoppal akkor 12.000 Ft-nak megfelelő riált kellett volna fiztetnünk, ami 14 napig érvényes 12 órára, viszont ha a laptopot levisszük a helységbe akkor mindezt megtehetjük ingyen. Ki érti ezt? :-) A probléma megoldása után, sikerült aludnunk másfél órát. Négyre vártak minket a világot jelentő deszkákra. Kicsit fáradtan, kicsit karikás szemekkel meg is érkeztünk. Mind a négy műsorunkat letáncoltuk talpig díszmagyarban a szálloda összes managerének és persze Jánosnak, Csőrmesternek és Hemüvegnek és a többi srácnak. Mindenki meg volt elégedve, de azt mondták, hogy a koncentrációnkra figyeljünk jobban. Kérdem én Gábohrka : Hogy koncentráljak, ha 15 időzónán átrepültem, vártam 39 órát a reptereken, a légtérben töltöttem 12? Igen volt némi tévesztés és hiba, de a mondás szerint: Ha totális káosz a főpróba, siker a premieren. És persze a Kriszta mindenkit megnyugtatott : Jól van ügyesek voltatok, jó LESZ.
A kimerítő próba után lementünk vacsorázni, ahol rengeteg étel között hideg és meleg kaja is volt. A meleg ételeknek enyhe india szaga volt, a hideg ételek – péksütemény, sajt, szalámi – eszméletlen volt. A rengeteg gyümölcs és édesség és persze a többi kaja is nagyon gusztusosan volt tálalva. Belakmároztunk és persze nem hazudtoltuk meg önmagunkat, vacsora közben a szállodaigazgatóval trécseltünk. Megtudtuk, hogy a városban nyugodtan kimehetünk kíséret nélkul, csak figyeljünk arra, hogy ne barátkozzunk és a lányok vegyenek fel hozzú ujjú polot és nadrágot. A hotelban mindent használhatunk a szaunától elkezdve a fitnessteremig és a medencét is BIKINIBEN. Azt eszünk és iszunk amit akarunk bármikor, csak az alkoholért és a cigarettáért kell fizetni.
Eddigre mindenki önkívületi állapotba került a fáradságtól. Miután mindenki beszélt a családjával nyugovóra tértünk a gyönyörű szobáinkban.