2009. január 14-15., szerda - csütörtök

Reggel mikor felkeltünk mindenkinek az jutott az eszébe, hogy gyorsan ki a napra még utoljára. Megreggeliztünk és már kint is feküdtünk azokban a jó kis nyugágyakban és azon elmélkedtünk, hogy hogy is tudnánk ezt a jó meleget hazacipelni. Ebéd után nagyon bíztunk abban, hogy az Ahmed most az egyszer, az utolsó napunkra tekintettel nem fog késni. Leballagtunk az előtérbe és várakoztunk mint mindíg. Amikor már fél órás késésben volt akkor gondoltuk, nem vagyunk hajlandóak ajándékok nélkül hazamenni, ugyhogy felhívtuk az Ahmedet, hogy közöljük vele, hogyha nem jön rögvest akkor megindulunk egyedül. Amikor felvette a telefont rögtön mondta is, hogy még öt perc és ott van. Úgy döntöttünk ezt a kis időt még engedélyezzük neki, de ha akkor sem lesz itt akkor fogjuk magunkat és távozunk az Old Sana'a-ba. Szerencséjére megérkezett de láttuk, hogy egyedül, az unokatestvére nincs vele, ugyhogy az ebédről ennyit. Pedig alig ettünk valamit, hogy tudjunk valamit falatozni a nekünk főzött ebédből, na de sebaj, most ugyis az ajándékok voltak a legfontosabbak. Gyorsan elsoroltuk az Ahmednek, hogy mikre van szükségünk, de a legfontosabb, hogy az Old Sana'a-ba elmenjünk a Kriszta övéért amit elvileg rendelésre készít neki egy fiú. Emiatt az öv miatt szegény Kriszta már eléggé ideges volt két napja, mert ha ez nem lesz kész vagy nem lesz jó akkor nincs ajándék amit hazavigyen és ötlete sem, hogy mit vegyen helyette, valamint eléggé aggasztotta az is, hogy az utolsó napunk fele már le is telt. Na de végre fogtuk magunkat és elindultunk az Old Sana'a-ba. Rögtön az öves volt az első hely ahová mentünk. Sajnos hamar ki is derült, hogy a Kriszta félelme nem volt alaptalan, ugyanis a fiú nemhogy nem csinálta még meg az övet de még akkor kezdte el kérdezgetni a Krisztától, hogy mekkora méretű kell meg milyen színű stb. Hát mit ne mondjak elég hamar távoztunk mert nem akartuk, hogy szegény fiú megérezze a magyar vehemenciát. Próbáltuk egy emberként kitalálni, hogy most akkor mi legyen, hova menjünk, mit vegyünk. Szegény Ahmed is eléggé ideges lett, hogy nem úgy történt valami ahogy azt elterveztük. Ezután kissé feszült hangulatban de folytattuk az utunkat, hogy keressünk valami jó ajándékot ha már ez a kis öves gyerek így megszivatott minket. Kora estére nagyjából mindenki megvette azokat amiket akart ugyhogy gondoltuk még egy picit lepihenünk az utolsó fellépésünk előtt, mert eléggé fárasztóra sikeredett ez a nap. Az Ahmed meg mondta, hogy úszik egyet mert az őt mindíg megnyugtatja és felfrissíti, azután találkozzunk a vacsinál. Így is lett, ettünk még utoljára egy kis helyit és felmentünk a szobáinkba készülődni. Addigra már tudtuk, hogy a búcsúesténken itt lesz a Sadek meg a tegnap megismert lányzó. Az Ali addigra mág Frankfurtba tartózkodott mert hírtelen oda kellett utaznia valami munkaügyben, ugyhogy tőle igazán el sem tudtunk búcsúzni. Miután végeztünk az utolsó műsorral is, még csináltunk néhány képet a pincérekkel és felmentünk, hogy összeszedjük magunkat a búcsúbulira. Miután mindenki csinibe vágta magát az utolsó estére lementünk a többiekhez. Át is adtuk az ajándékot az Ahmednek ami a videón kívül még egy angol-magyar képes szótár volt amit a Kriszta ajánlott fel, ugyanis eddig az ő tanulását segítette elő, de úgy gondolta, hogy az Ahmed ennek nagyon fog örülni, valamit egy levélke volt amit a magyar barátainak címeztünk és ebben leírtuk, hogy mennyire megszerettük az Ahmedot és, hogy nélküle nem lett volna ennyire jó a jemeni kalandunk. Nagyon meghatódott mindenki, a videó alatt még a Sadek és az Ahmed unokatesója is elmorzsolt egy könnycseppet pedig velük (főleg a lányzóval) nem találkoztunk túl sokszor. Meghatódtak a szenteim.:-) Persze mi is, ugyhogy egy kissebb pityergőroham után mindenki próbált megnyugodni és valami bulikedvet magáraerőltetni. Az este további részét beszélgetéssel töltöttük majd az Ahmed unokatesója haza is ment. Nemsokkal utána a Sadek is elbúcsúzott és már csak az Ahmed volt hátra amitől tartottunk egy kicsit. El is húzodott jó sokáig, szegényke nem akart elmenni és számtalanszor elmondta, hogy mennyire fogunk neki hiányozni meg, hogy hogy megszeretett bennünket meg ilyenek. Nagyon rossz volt de aztán elment. Mi meg felkullogtunk a szobáinkba, hogy még az utolsó dolgainkat is elcsomagoljuk, majd a Gábor és a Juci egy picit lepihentek. A Kriszta meg az Anett azt tervezték, hogy nem alszanak mert akkor legalább a gépen majd tudnak ugyhogy dumcsizással ütötték el az időt. Egyszercsak olyan hajnali három óra magasságában nyílik a Kriszta ajtaja és ott áll az Ahmed. Mondta, hogy nem tud aludni és azt gondolta, hogy inkább visszajön, hogy még azt a kis időt is velünk töltse amíg itt vagyunk. Beszélgettünk még sokat és persze ismét elmondta nagyon sokszor, hogy nagyon megszeretett minket és, hogy nagyon rossz lesz, hogy nem leszünk ott. Aztán olyan reggel hat körül végleg könnyes búcsút vettünk tőle.
Miután mindenki készenállt a nagy útra és összeszedtünk mindenünket még lementünk, hogy együnk egy utolsó reggelit. Elbúcsúzkodtunk mindenkitől és bepakoltuk a kocsiba magunkat és a csomagjainkat és elindultunk a repülőtér felé. Mikor odaértünk és bementünk az épületbe rögtön ránkvetették magukat valami idegenek, hogy ők majd segítenek és kimarták a kezünkből a csomagjainkat. Mikor mondták, hogy ezért mennyi pénzt várnak el, akkor jeleztük, hogy köszönjük szépen megy ez nekünk egyedül is, fogták magukat és ledobálták a cuccainkat a földre, hogy akkor csináljunk velük azt amit akarunk. Picit megsértődtek.:-) Na de mi nem aggódtunk, összeszedtük mindenünket és irány Hungary! A hazafelé út nyugisan zajlott, nem volt semmi tipikus Prok-os izgalom sem, ugyhogy rendben megérkeztünk Münchenbe. A Juci hányt egy picit a reptéren, állítása szerint a repülőn felszolgált kajától, de a riadalom nagyobb volt mint a gond szerencsére. Münchenben már várt minket a Kriszta szerelme a Samu, aki volt olyan kedves és kijött elénk, hogy ne kelljen várnunk 15 órácskányit a reptéren ugyhogy innen autóval folytattuk az utunkat. Amúgy mint később megtudtuk, ezt a kis kiruccanást sokkal rövidebb idő alatt is meg lehet tenni sokkat olcsóbbért, tehát a Rocky barátunk biztos csak azért utaztatott minket 26 órán kersztül mert gondolta lássunk világot. Nagyon kedves gesztus ez tőle.:-)16.-án hajnali 3 körül értünk haza teljesen éppségben és egészségben.
Ez a két és fél hét amit Jemenben töltöttünk mindenkinek meghatározó élmény marad. Nagyon izgalmas kultúrával és emberekkel ismerkedtünk meg valamint eszméletlen szép helyeken lehettünk. Jó lenne még ide is visszatérni majd egyszer, mert azok az emberek akikkel ott megismerkedtünk nagyon fognak hiányozni. Hogy mi lesz a következő uticélunk azt még nem tudjuk de az biztos, hogy bárhol is legyünk a világban, onnan is megírunk minden részletet ami velünk történik, persze olyan kis Prok-osan.:-)