2009. január 12. – hétfő

Azzal kezdenénk, amit már réges régen le kellett volna írnunk. Egy helyi sajátosság, ami az elejétől fogva “megkeseríti” az életünket. A ZÖLD NÖVÉNY! A neve khat. Az emberek többsége ezt rágja egész nap. Élénkítő hatása van, gyakorlatilag drog, de az enyhébbek közül. Itt azt mondja mindenki, hogy kb olyan, mintha meginna az ember egy nagyon erős kávét, de azért mi láttuk, mikor az Ali napokig nem tudott aludni tőle. Szóval itt mindenki ezt rágja, este, nappal, utcán, munkahelyen… A bajunk igazából azzal van, hogy borzasztóan visszataszító, ahogy az emberek a “pofazacskójukban” tartják, és rágás közben beszélnek, ami közben jól láthatóvá válik, és … pfújjjj. :-( Szóval nagyon undi. Nem is értjük, hogy nem zavarja őket, hogy úgy néznek ki, mintha egy teniszlabda lenne a szájukban. A képeinken több helyen is látjátok, hogy milyen is egy ember khat-tal a szájában.

A csütörtöki napunk amúgy viszonylag eseménytelenül telt. Estefelé Ali és Ahmed elvitt minket egy igazi jemeni étterembe, ahol jemeni kaját ettünk. Na jó, csak kóstoltunk. Éppen elég volt egyszer. Az asztalunkat egyszer használatos műanyag terítővel terítették le, ami hajazott az otthoni szemeteszsákhoz - mind anyagában, mind színébe megegyezett vele. Kaptunk valami levest, amibe citromot kellett nyomni, az elég finom volt. Aztán hoztak egy itteni kenyeret, ami megegyezett az indiai nan-nal, palacsinta szerű valami. Csak épp óriási, legalább 1 m átmérőjű. Ezt nem tányéron hozták, hanem a kezükre terítve, majd levágták az asztal kellős közepére. Onnan kellett belőle marcangolni. :D Aztán hoztak még valami joghurtos, paradicsomos bigyót, amit ezzel a kenyérrel kellett mártogatni (nem volt rossz) meg még kétféle kaját (nem volt olyan nagyon jó). A végén mézes banánt ettünk, azt nem lehet elrontani.
Este kellemes meglepetés várt minket: egyre többen jönnek a műsorunkra. Már nem csak a nappalokat, hanem az estéket – a munkát – is egyre jobban élvezzük. Végre!!!

Pénteken szabadnapunk volt, így estére beterveztünk egy jó kis bulit…
De még előtte: a dél körüli napozásunkat hatalmas kiabálás zavarta meg, meg amúgy is, reggeltől érezhető volt valami feszültség. Kérdeztük Jánost, hogy mi történik, erre ő tök nyugtan mondta, hogy most tényleg tüntetés van. Békés tüntetés, a gazai háború miatt. :-) Mikor felértünk a szobánkba, akkor láttuk mi is történik igazán: óriási tömegben haladnak az emberek, táblákkal, és hatalmas műanyag és papír rakétákkal a kezükben, és az autóikon, és nagyon hangosan és indulatosan kiabálnak. Nagyon félelmetes volt, el is döntöttük, hogy ma nem megyünk sehova napközben.
Na de jött az este! A Mövenpick nevű szállodában minden este disco van, oda terveztük az utat. Szépen felöltöztünk party-szerkóba, beültünk Ali kocsijába, és Ahmeddal kiegészülve nekiindultunk. A hotel a környék legmagasabb pontján van, gyönyörű onnan a kilátás. Bementünk, majd Ali elment megkérdezni, hogy hol találjuk a discot, majd pár perc múlva visszajött, és közölte, hogy mindig nyitva van, csak pénteken nincs. Hisz pénteken semmi nincs nyitva, nekünk is ezért van szabadnapunk, ugyebár. Höhhh? Jó arc? Miért nem mondta ezt előbb? Miután Anett minden angoltudását összeszedve elmondta Ahmednak, hogy nem hajlandó hazatérni, ha már egyszer így kicsípte magát, megnyugtattak minket, hogy ne aggódjunk, kitalálnak valamit.
Így is lett, egy pár száz méterre lévő másik szállodába mentünk, aminek volt egy sátorszerű helyisége, jó nagy, kellemes hely. Egy brazil zenész játszott szintetizátoron, elég kellemes volt a hangulat. Leültünk, majd Ali el is búcsúzott. Nem volt kedve maradni. Gábohrka és Ahmed elkezdtek sörözni, olyan lendülettel, hogy az elejétől látszott, hogy ennek csak a záróra fog véget vetni. Hamarosan egy hastáncos csajszi érkezett : Giselle. Nagyon ügyesen táncolt, és csinos is volt, csak sajnos az ütemet nagyon tisztelte: nem volt hajlandó rálépni. :D Ezt leszámítva igazán hangulatossá tette az estét. Többször odajött hozzánk is, Gáborral még táncolt is, de gyorsan tovább állt, Gábohrka jobban rázott mint Ő. :D Főleg ennyi sör után. :D
Mikor a hastáncos pihent, a szintis srác egy lánnyal kiegészülve arab dalokat játszott. Először azt gondoltuk, hogy ebből ma nem lesz tánc, buli, de egyre jobban kezdtük átvenni a feelinget. Egy szó mint száz, a vége az lett, hogy vagy egy órán át roptuk arab zenére, és nagyon jól éreztük magunkat. A vendégek tapsoltak nekünk, nagyon tetszett nekik, hogy fehérek az ő zenéjükre buliznak.
Kedvesek voltak, de mikor a Krisztát felkérte az egyik férfi, és ő nemet mondott, jobbnak láttuk ha továbbállunk. A szálloda a rendelkezésünkre bocsátott egy autót, ami hazavitt minket. Jó kis buli volt, még így is, hogy nem az eredeti terv szerint zajlott. :D

Másnap – szombaton – délután 1-ig aludtunk. Délutánra vártuk Ahmedet, aki szokás szerint késő délután érkezett. :-) Rég vártunk ennyit egy emberre. :-) De nem sietős neki sosem, igazán irigyeljük. :-) Alival érkezett, és elmentünk egy KFC-be enni, beszélgettünk, de nem volt túl jó hangulatban, mert az előző éjszakai sörmennyiség megviselte. A műsort ismét hősiesen végignézte, majd hajnal 2-ig beszélgetett Anettal. Nagyon szeretné, ha elmennénk hozzá Kaliforniába, sokat mesél az ottani életéről és a magyar barátairól, akiket mindenkinél jobban szeret. Tőlük tanulta a magyar szavakat, nagyon bájos, ahogy használja őket. Meg is kérdezte, hogy mit is jelent, hogy “hagyjad”, mert hogy ő ezt a szót onnan ismeri, hogy mikor a magyar barátai főznek, akkor valaki kérdez valamit az éppen rogyogó kajával kapcsolatban, és a másik csak annyit szól vissza: “Áh, hagyjad!” :D
A másik kedvenc sztorija: a barátja megy valahova, és az Édesapja kiáll az ajtóba, és így búcsúzik: “Szervusz, szeretlek, puszi!” :D Ezeken felül a “jövök, megyek”-et is magabiztosan használja, mi pedig megtanítottuk neki, hogy “Én vagyok Ahmed”, úgyhogy így szól bele a telefonba, ha hív minket. :D A “köszönöm és szívesen” szavakat pedig már Ő tanította meg az itteni indiai alkalmazottaknak. :D Nagyon megkedveltük, szeretnénk még látni, és tartani vele a kapcsolatot – ritka jó ember.

Vasárnap eldöntöttük, hogy nem várunk addig míg Ahmed életet lehel magába, mert ajándékok nélkül fogunk hazatérni. A terv az volt, hogy mi 4-en elmegyünk 2 körül a közeli boltokba nézelődni, majd 5 körül visszatérünk a hotelba, ahol majd Ahmed vár minket, és folytatjuk a shoppingolást közösen. Ebből az lett, hogy 2-kor elindultunk 4-en a közeli boltokba, majd kb 5 m múlva egy ember utánunk köpött, amitől kissé megrémültünk. Mentünk még további 150 m-t, de nagyon ellenséges volt a hangulat az utcán, így inkább visszafordultunk. Visszafelé megint jött a köpős ördög, és megint megpróbált célozni, de szerencsére elvétette. Gábort pedig kinézte egy másik, és elég durván rámozdult, úgyhogy az utolsó métereket már eléggé sietősen tettük meg. Így lett a 3 órás vásárolgatásból egy alig 10 perces baromi kellemetlen élmény, mely után már tényleg nem fogunk sehova sem menni egyedül.
5-kor a bejárat melletti kanapén üldögéltünk, vártuk a barátunkat, és beszélgettünk. Gábohrka mondta is, hogy lassan szedelőzködni kellene, mert 5-re jön az Ahmed. Mi csak nevettünk, hisz a pontosság nem az erénye, mondtuk is Gábornak “De cuki vagy, te még elhiszed, hogy pontosan érkezik?” Ebben a pillanatban lépett be az ajtón. :D Jót nevettünk, amit abba is hagytunk, mikor közölte, hogy ők még elmennek úszni, és 20 perc múlva indulhatunk. Itt már nem csalódtunk, tényleg 1 óra lett belőle, tehát 6-kor végre nekiindultunk. Ideje volt, egész nap csak vártunk. :-)
Ahmed felhívta egy rokonát, hogy legyen a sofőrünk, meg is érkezett, el is neveztük Fura Úr-nak. Merthogy Ő egy nagyon furcsa emberke. Nagyon alacsony, szemüveges kis hapsi, aki kb 3 számmal nagyobb zakót hord, mint ami épp megfelelne, de emellett olyan szinten magabiztos, hogy az emberben már felmerül a kérdés: “Mit tudhat ő, amitől ekkora az arca?” :D Kedves volt, elmondta, hogy Amerikában töltött több évet, mert ott tanult, és hogy itt az egyik minisztériumban dolgozik, nagyon magas beosztásban, és a felesége a miniszterelnök rokona. Hűűű. :D
Este ő is csatlakozott a műsorunkat néző emberek egyre népesebb táborához, és hívott még további barátokat, lányokat és fiúkat. A lányok csadorban érkeztek, de megkérték őket, hogy vegyék le a kendőt az arcukról, mert így nem lehet beszélgetni. Vonakodtak, de aztán kötélnek álltak, majd 10 perc múlva elkezdtek vodkázni. :D
A műsor után mi is lementünk a Golden Oasis-ba (itt dolgozunk), és szépen csendesen elbeszélgettünk, zenét hallgattunk, és összebarátkoztunk az indiai pincérekkel, akik mikor megtudták, hogy Indiában tartózkodtunk 3 hónapot, nagyon megörültek, mikor pedig elmondtuk, hogy hol jártunk, miket ismerünk, mit tudunk hindiül, és főleg, hogy mennyire megszerettük Indiát, már könnyekig hatódtak. Ők mindannyian nagyon szeretik a hazájukat.
Egyszercsak Ahmed felpattant, és közölte, márpedig ma nem péntek van, tehát nyitva kell lennie a disconak. Azon nyomban induljunk. Ki lelkesen, ki kevésbé, de megindultunk. Először az ajtóban akadtunk fenn, ugyanis Gábohrka papucsban érkezett a melegre való tekintettel, de itt nem elég indok a 30 fok: papucsban belépni tilos! Miután ezen probléma orvosolására kihívták a főnököt, mi mosolyogva vettük tudomásul, hogy az embert már láttuk, a jemeni étteremben, pár napja. Ez a város is elég kicsi ahhoz, hogy ez megtörténhessen. :-) Mondta, hogy természetesen bemehetünk, de ha lehet a Gábor ne táncoljon, mert az már tényleg tök durva lenne. Az asztalnál senki nem veszi észre a papucsot. :D
Szívesen fogadtak minket, azon nyomban töltöttek 5 pohár tequila-t, és az egész üveget is ott hagyták nekünk, hátha még kérünk. Később hoztak nekünk rákot és sültkrumplit, amiből a krumpli finom volt, a többiről nincs információnk. Táncikáltunk egymással és a helyiekkel, akik egy arab körtáncba is bevontak minket. A legnagyobb döbbenet, hogy hogyan szórakoznak. Azok a nők, akik nappal fekete foltként közlekednek az utcán, és le sem lehet marni róluk a csadort (ami itt egyébként abaja névre hallgat), éjjel durvábban néznek ki, mint otthon bármelyik elvetemült party-arc. Necc harisnya, extra mini, cici kint, 5 kilo festék, és olyan táncot lejtenek a férfiakkal, hogy nem győztünk félrenézni. Majd a buli végén újra kiveszik a ruhatárból a csadort. Döbbenet.
Azon is meglepődtünk, hogy a helyiek úgy hívják a pincért, hogy meggyújtva felemelik az öngyújtójukat.
Fél 4-ig, zárásig maradtunk. A számlánkat nem engedték kifizetni, az egyik vendég elmarta, ő akarta rendezni.
Emellett még nagyon vicces volt, hogy a discoban van egy úgynevezett “telefonszám-megadó-formanyomtatvány”. Ez egy rendes papírtömb, amire rá van nyomtatva, hogy “név, telefon, e-mail, megjegyzés” és ezt kitöltve lehet megadni egymás elérhetőségeit. Ezen cserélnek számot a férfiak. :D Valamiért mindenki megadja mindenkinek a számát. :D

Ma megint délutánig aludtunk, és 2-re vártuk Ahmedot, aki 2-kor telefonált, hogy most ébredt fel. :D Miért nem vagyunk meglepve? :D 3 körül beesett, és elindultunk az Old Sana’a-ba megvenni az ajándékokat az otthoniaknak.
Este 8 körülre vártuk a tegnapi party-helyszín tulaját, mert mindenképp meg akarta nézni a showt. Megvacsoráztunk vele és Ahmeddal, majd irány a parkett! Jó sokan voltak ma is. :D Mire vége az itteni küldetésnek, pont addigra megy híre, hogy itt vagyunk. :-) Kár, de most örülünk, hogy ilyen élményekkel térhetünk haza.