2009. január 13. - kedd

Reggel egy kissé fáradtan keltünk ugyan de tudván, hogy már nincs túl sok időnk ebben a szépséges országban így még kivetettük magunkat a napra. Megpróbáltunk minden időt kihasználni arra, hogy magunkba szívjuk a nap minden kis szikráját. Ezután elmentünk ebédelni és készülődni mert még akartunk néhány dolgot venni. Aztán eljött minden nap leghosszabb időszaka, amikor az Ahmedet vártuk. Mint már párszor említettük Ő sajnos soha de soha nem pontos és akárhogy is esküdözik nem bír időben elkészülni. Na mindegy már Indiában is megtanultunk várni ugyhogy nagyon rutinosak vagyunk ebben is. Amikor betoppant végre a hotelbe teljesen kómásan, akkor rögtön rávetettük magunkat és elterelő hadművelet gyanánt közöltük vele, hogy mit akarunk csinálni aznap, hogy nehogy az úszás gondolatának halvány szikrája is felmerüljön benne. A terv bevált, mondta, hogy elhívja egy másik unokatesóját, Ibrahimot (a későbbiekben csak Fura Úr) mert neki nagy autója van, beférünk kényelmesen. Örültünk az ötletnek de tudtuk, hogy ez még egy plusz óra várakozást jelent mire ideér. Aztán mikor megjött láttuk, hogy tényleg jókora az az autó, csak az volt az érdekes, hogy azt viszont nem láttuk, hogy ki is vezeti, ugyanis Ibrahim nagyon picike ember.Nem tudom nagyon máshogy leírni Őt csak, hogy nagyon fura, ezért is adtuk neki ezt a nevet! Óriási önbizalommal rendelkezik amellett, hogy néhányszor elgondolkodtunk rajta, hogy nincs-e valami baja szegénykének! Mindemellett könyörögni kellett neki, hogy nézze is az utat vezetés közben ne csak oldalra fordított fejjel csacsogjon és a röhögéstől vergődjön az ülésben. Amúgy cuki volt mert egy csomó mindent elmesélt a városról meg az ott élő emberekről. Például említette, hogy van Sana'a-ban egy nagy út (a nevét sajnos nem tudjuk) ami elvisz egészen az óceánig. Ezen az úton nincsenek szabályok.Annyival megy az ember amennyivel csak akar és semmi rendőri intézkedéstől nem kell tartania. Annyi iratlan szabály van, hogy akinek jobb a kocsija (tehát gazdagabb) annak van elsőbbsége mindíg. Nagyon meg voltunk lepve, hogy ilyen létezik.
A nagy városnézés alatt (mert ugye az ajándékvásárlás már megint el lett hanyagolva) az Ahmedék kitalálták, hogy felveszünk útközben egy lányzót és majd vele együtt elmegyünk egy olyan helyre ahol megnézhetük egy tradícionális jemeni táncot. A lány telefonon terelgetett minket a helyes útirányba, hogy hol vegyük fel. Konkrét egy óra alatt meg is találtuk, bepattant az autóba csadorba és elindultunk a helyszín felé de már akkor gondoltuk, hogy ez nem lesz egy túl hosszú program mert már beesteledett és nekünk ugye aznap is dolgoznunk kellett. Megérkeztünk egy kietlen vidékre ahol teljesen sötét volt. Reméltük, hogy senkinek nem fordul meg a fejében, hogy ezen a a helyen kiszálljunk a kocsiból, de aztán mondták, hogy sajnos a táncból nem lesz semmi mert nincs áram és hát teljes sötétségben és zene nélkül nehéz táncolni, ugyhogy inkább visszaindultunk a szállodába csak még előbb jól bevásároltunk a KFC-be. A Fura Úr kitett minket a hotel előtt és mondta, hogy majd ő is jön, de az egész olyan furcsa volt, hogy azt hittük, hogy azért akarta magukra hagyni az Ahmedet és a lányt (sajnos nem emlékszünk a nevére) mert éppen Qupido-t játszik és össze akarja őket boronálni. Kacagtunk is rajta sokat, hogy szegény Ahmed most pesztrálhatja ezt a lányt amíg mi készülődünk. Végignézték a műsort és láttuk, hogy a lánynak nagyon tetszik. Mikor végeztünk és összeszedtük magunkat visszamentünk hozzájuk, hogy beszélgessünk még egy kicsit. Akkor mesélte el az Ahmed, hogy kiderül hogy miért volt olyan titkolózós a Fura Úr, (aki egyébként nem jött vissza) mert azt tervelték ki, hogy vajon az Ahmed felismeri-e ez a lányt, ugyanis unokatestvérek csak az Ahmed már vagy húsz éve nem látta. Kis arab barátunk nagyon örült, hogy még egy rokonra tett szert, ugyhogy el is mondta az egész történetet újra és újra vagy harmincötször.:-) Mesélgettek gyerekkori történeteket (már amikre emlékeztek) és beszélgettünk még sok izgalmas dologról. A lány már annyira otthon érezte magár közöttünk, hogy le is vette a csadorját és még dohányzott is. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvünk elmenni hozzá holnap mert akkor Ő főzne nekünk valami "finom" jemeni ebédet. Persze nagyon udvariasak voltunk és mondtuk neki, hogy örömmel megyünk, bár tudtuk, hogy holnap lesz az utolsó nap, hogy beszerezzük a még hiányzó ajándékokat is. Megbeszéltük, hogy holnap kettőkor találkozunk a hotel előterében és elmegyünk ebédelni utána meg vásárolni. El is búcsúztunk tőlük mert már elég fáradtak voltunk valamint a Gábor és az Anett még meglepit is akart gyártani aznap éjjel az Ahmednak! A Kriszta és a Juci lefeküdtek aludni, a Gáborék meg nekiestek a nagy munkának. Egy zenés,képes videót csináltak amiben az Ahmed kedvenc magyar zenéi alatt a jemeni utunk alatt készített vicces és megható képek mentek. Reggel hatra kész is lett de az eredmény megérte. Ezt az is tanusítja, hogy a kész videón a Gábor és az Anett többször is elpityeredte magát!:-) Hulla fáradtan ágynak estek, hogy még néhány órácskát tudjanak aludni mielőtt megkezdik az utolsó jemeni napjukat.