(C) Tarsó Péter 2008.
Ú T J A I N K

JEMEN
Sana'a
2008. 12. 29. - 2009. 01. 16.

INDIA
Mumbai, Goa, Agra
2008. 06. 13. - 2008. 06. 22.


EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK
Dubai, Sharjah
2008. 06. 03. - 2008. 06. 28.


INDIA
Hyderabad, Bangalore
2007. 11. 17. - 2008. 02. 12.

Videók


Képgalériák

Január 13-14., Sana'a

Január 8-12., Sana'a

Január 7., Sana'a

Január 6., Sana'a

Január 4-5., Sana'a

Január 3., Sana'a (Rock Palace)

Január 1-2., Sana'a

December 31. - január 1., Sana'a

December 30-31., Sana'a

December 29-30., München-Dubai
Hozzászólás
* Név: 
E-mail cím: 
Hozzászólás: *
2009-01-08, 14:54:14

2009. január 7. – szerda

Az elmúlt napokban napoztunk, nézelődtünk, pihentünk, nagyon jó itt a nap, mert nem éget de nagyon kellemes és nem bírunk vele betelni, úgyhogy minden nap a medencénél kezdjük a napot! Dél körül mindig sok arab férfi jelenik meg a medencénél, mert nagyon szeretnek úszni de egy darab nő sem merészkedik oda. Nagyon kedvesek velünk és majdnem mindenki tudja, hogy hol van Magyarország. Nagytöbbsége azért, mert tudják, hogy ott gyártják a Nokia telefonokhoz az akumulátorokat és ezért úgy hívnak minket, hogy “Nokia Country”.
Valamelyik nap Eurázsiai kaják voltak vacsira és nagy meglepetésünkre hat féle magyar kaja is volt a repertoárba. Gyorsan le is fotóztuk őket és nagy örömmel vetettük bele magunkat a kulináris élvezetekbe, bár igazából semmi közük nem volt a jól megszokott ízekhez.

A fellépéseinken gyakorlatilag senki nincs, nulla és öt fő között váltakozik a létszám, amiből hárman a barátaink. Ezt leszámítva mi nagyon jól érezzük magunkat.

Tegnap egyedül kimerészkedtünk az Old Sana'a-ba. Nagyon izgalmas hely, rengeteg ember, nyüzsgés, hangzavar, millión árus és portéka, egyszóval hihetetlen hely. Az egész egy nagy színes kavalkád: kézzel készített ezüstök, aranyak, ékszerek, fűszerek, kendők, csadorok, ruhák, cipők, gyümölcsök, ajándéktárgyak, jambia (tradícionális férfi kard), faajtók, képek, ágytakarók és még holnapig sorolhatnánk. Olyan érzés volt, mintha visszamentünk volna az időben. Nagyon sok képet és videót csináltunk (ezek természetesen mellékelve). Az elején egy picit féltünk, de aztán hamar rájöttünk, hogy semmi veszély nem leselkedik ránk, úgyhogy belevetettük magunkat a nézelődésbe. Annyira belefeledkeztünk az ámuldozásba, hogy egy pár óra elteltével azon kaptuk magunkat, hogy fogalmunk sincs, hogy merre jöttünk úgyhogy egy kissé pánikba estünk, hogy merre van a kijárat. Ráadásul az is rányomta a bélyegét az izgalmunkra, hogy már közeledett az este és nem akartunk sötétbe barangolni ott a kis sikátorokba. Aztán miután átlendültünk az aggodalmunkon szépen lassan megtaláltuk a kiutat, úgyhogy szerencsésen hazataláltunk.

És ma elérkezett a jemeni életünk legizgalmasabb napja. Az egész úgy kezdődött mint minden szokványos kis nap. Reggel mikor a hasunkat süttetük a napon akkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk délután. Ebéd után megérkezett az Ahmed és mondta, hogy jön egy barátja egy nagy autóval és elmegyünk ismételeten az Old Sana'a-ba. Így is lett és bepattantunk az autóba az összes aparátunkkal felvértezve. Itt kezdődött a probléma! Gábohrka, Kriszta és Anett óriási lelkesedéssel és bátorsággal vettette bele magát a fényképezésbe és a videózásba (persze azért mert nagyképűen egy kb. sok milliós autóban ültünk, egyedül természetesen nincs ekkora arcunk). Szóval nagyban autózgatunk és óriás vigyorral dokmentálunk és ekkor megtörtént az amire rémálmunkban sem gondoltunk volna. Egyszercsak megláttuk, hogy egy katona (fegyverrel) elkezdett felénk ordítva jönni és így elkezdtünk lelassítani. Még az autónk gurult mikor ez a kedves úriember kikapta az Anett kezéből a kamerát és közölte, hogy azonnal álljunk meg. Óriási rémület lett rajtunk úrrá és azt sem tudtuk, hogy most üljünk csendben és imádkozzunk vagy az ajtókat kirúgva meneküljünk. Tovább nehezítette a problémát az a tény is, hogy a katonák egy szót sem beszéltek angolul. Fel sem eszméltünk még mikor a katona a Kriszta mellé pattant és az Ő valamint a Gábohrka kezéből is kitépte a fényképezőgépet, valamint arabul ordítozott úgyhogy azt sem tudtuk mi a baj. Hatalmas szemekkel néztük az Ahmedékat, hogy adjanak magyarázatot mi is történik itt voltaképpen. A katona mondott nekik valamit majd távoztott az összes cuccunkkal és a vízummásolatunkkal együtt. Az ájulás szélén álltunk már mikor az Ahmed (vigyorgó arccal) elmondta, hogy az a baj, hogy egészen véletlenül a Nemzetbiztonság épületét sikerült lefotóznunk, amit tilos. De persze mi ezt nem tudtuk. Teljes stresszben üldögéltünk az autóban és vártuk, hogy mi fog történni. Az Ahmedék persze próbáltak minket megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj mert csak átnézik a kamera és a fényképezőgép tartalmát és hozzák is vissza de nem sokat hatott. Elmondták, hogy azért nem kell aggódnunk mert az Ahmed barátja aki épp minket fuvarozgatott egy nagyon nagy ember itt Jemenben úgyhogy ő majd telefonál egyet és már itt sem leszünk. Öt percet kértek mindösszesen. Ebből persze sokkal több lett, de egyszercsak megláttuk az embert ahogy egy ronda kék szatyorban hoz valamit. Reméltük, hogy azok a mi cuccaink és azt is reméltük, hogy nem szedték őket atomjaikra. Végre visszakaptuk őket (szerencsére egy darabban) és végre tovább mehettünk. Amikor elindultunk, az ordítozós katonából hirtelen egy integető kisgyerek lett, úgyhogy mivel nagyon örültünk, hogy túléltük ezt a borzasztó helyzetet mi is úgy integettünk neki vissza mintha éppen nem az életünkért küzdöttünk volna, hanem egy rég nem látott baráttól búcsúzkodnánk. Szóval egy szó mint száz, tovább folytathattuk az utunkat.

Később elmondta az Ahmed, hogy ha ők nincsenek velünk akkor az is lehet, hogy két napig benntartanak minket a rendőrségen, hogy kivizsgálják, hogy valóban turisták vagyunk-e vagy pedig kémek. A kameráinkat sem adták volna vissza, mert itt a magántulajdon ilyen esetben nem létezik. Azért megnyugtatásul mondták az Ahmedék, hogy ebben a városban csak ez az egy épület van ilyen, amit nem szabad fotóznunk, úgyhogy nyugodtan folytathatjuk a dokumentálást, de ha esetleg mégegyszer ilyen helyzetbe keverednénk, akkor csak hívjuk fel őket és megoldják a problémát. Persze ha engedik, hogy telefonáljunk bárkinek is.

Zap! Ne aggódj, a videókat letörölték, úgyhogy ebből már nem lehet baj, de azokat a fényképeket amiket meghagytak majd otthon megmutatjuk, nem rakjuk fel a blogba. :)

Végül eljutottunk az Old Sana'a-ba, vásárolgattunk ezt-azt és nagyon szép ajándékokat kaptunk az Ahmedtól. Épen és egészségesen visszatértünk a hotelbe és meglepetésünkre este többen voltak a fellépésünkön mint egész héten összevéve.

Ahogy látjátok elég jó kis kalandokban van részünk, ami semmi ahhoz képest, Norcsika, ami rád vár.
GRATULÁLUNK!!!!!