2008. június 27. – péntek

2 napja rohanunk. Amellett, hogy éppen ebben az időszakban dolgozunk – mikor máskor?! – még intéztük a repjegyet, a pénzváltást, a maradék vásárlást, pakolást, stb.

De már péntek este van, és hamarosan indulunk. Holnapra otthon leszek! ;-)

Kívánjatok szerencsés utat! (KSZP)

2008. június 25. – szerda

9-kor keltünk. Ilyen se volt még mióta itt vagyok. 10-re vártuk a sofőrt és a buszt, a konténereket vittük feladni. 5 láda: kisebbek is és óriási nagyok is vannak köztük. De mind nehéz – ezt csak elbeszélésekből tudom. :D

Sima ügy volt minden, gyorsan végeztünk. Innen visszamentünk Deira központjába, mert H. még csak most kezdett el ajándékokat vásárolni, én meg találtam az egyik boltban tök jó kis színes halas pólókat. Mellesleg ;-) vettem is párat munkaruhának a HALywoodba. :D

Hazafelé be akartunk ugrani a légitársasághoz, akivel utazunk, hátha valami csoda folytán lett hely a gépen, de épp ebédszünet volt. Hazafelé a taxiban azért bepróbáltuk a megadott telefonszámot, és csodák csodájára felvették. És még egy csoda! Volt hely! Le is foglaltuk nyomban. Szóval szombaton 15:45-kor érkezek! :D

Hazaértünk, készülődtünk, pihentünk és mentünk dolgozni. Az áruházban egész sokan voltak, ennek köszönhetően baromi meleg volt – amúgy is bőven 40 fok feletti a hőmérséklet. Én nagyon jól éreztem magam, igaz már nem sokat tudok dolgozni, mert a trükkök nagy része már reggel óta úton van hazafelé. Azért maradt itt is valami…

Miután végeztünk a 2 show-val már irány is hazafelé, az úton a cég indiai alkalmazottai röhögtek azon a pár hindi szón, amit tudok. És fel kellett sorolnom az összes indiai slágert, amit ismerek. :D A Hiphoppert le is játszották hamarjában a mobiltelefonjukról – már el is felejtettem milyen borzasztó is az a zene. :D

Este még elmentünk a boltba vízért, és ott… megláttam a dubai Pedigree Rodeot, ami az én Mogyim megunhatatlan kedvence. Remélem felismeri, arabul van rajta a felirat :D

Épp egy mű karácsonyfát szerelek szét! :D

2008. június 24. – kedd

Kezdem, ahol félbe hagytam:

Pénteken arra ébredtünk, hogy a menedzser telefonál, hogy délután munka van, H-nak egyedül, egy bevásárlóközpontban. Odaérve szomorúan láttuk, hogy nagyon kevesen vannak, de azért elég jól sikerült, mert hamarosan mindenki, aki az áruházban tartózkodott odajött – így azért összejött egy elfogadható létszám.

Szombaton megismétlődött az előző napi kezdés. Telefon: délután munka van. Csak most már a nagy műsor, és kétszer. Gondolhatjátok mekkora lelkesedéssel vágtunk neki, az előző napi tapasztalatok alapján. Mégis rendben volt minden, most sokkal többen voltak, és nagyon tetszett nekik a show.

Már ekkor megtudtuk, hogy következő héten szerdán, csütörtökön és pénteken is jönni kell a nagy műsorral… igen ám! De mi szerda délelőtt fel akarjuk adni a kellékeket, hogy időben hazaérjenek. No problem – ezt itt is mondják! ;-) Csináljuk meg, amit tudunk. :D Így is lesz. :D

A hét további része már a hazafelé indulás hangulatában telik. Pakolunk, készülődünk, ajándékokat vásárolunk, csomagfeladást intézzük, stb. A repjegyünket is át akartuk tetetni előbbre, de sajnos már nem volt hely a gépen. Még halvány remény látszik, hogy akár már szombaton hazaérhetünk – ha valaki visszamondja az utazást. De ez csak az utolsó pillanatban fog kiderülni.

Képzeljétek! A Dorika megy H-val a hajóra! Ügyes legyél Babám! Remélem találkozunk abban a pár napban, míg mindketten otthon tartózkodunk!

Aztán! Megnéztem a Partner című indiai remekmű első felét – unalmas kicsit, és gyermeteg, nem fér a türelmembe egy este az egész… De jó volt látni a klipet, meg hallani a zenéket :D És a Pétertől kaptam ideindulásom előtt. Úgyhogy esküszöm végig nézem, akármibe is kerül ez nekem. :D

És ami még feltétlen említésre méltó az elmúlt nap eseményei közül. Van itt egy olyan szabály, hogy mindenki végzi a saját munkáját, és mindenki csak a saját munkáját végzi. Ezt már sokszor elmondták nekem itt, de csak most volt alkalmam mindezt a gyakorlatban is megtapasztalni: 2 napig nem volt rendes világítás a nappaliban, mert kiégett 2 izzó. És! Szabadnapos volt az ember, aki a villanykörtéket szokta cserélni. ;-) :D

Amúgy van néha olyan érzésem, mintha az összes környékbeli indiai tudna róla, hogy országukban tartózkodtam egy negyed évet. Lépten nyomon megkérdezik – csak ha egyedül vagyok, mert ha H. is velem van, rám sem mernek nézni - , hogy láttam e azt a várost is ahonnan ők származnak, és itt olyan neveket sorolnak, amit soha nem hallottam még. Mindig mondom, hogy csak Bangalore-t és Hyderabad-ot láttam, de azért próbálkoznak. Hátha mégis elő tudnak csalogatni emlékezetem mélyéről valamit – ami ott sincs. :D

Ma rádöbbentem, hogy – kis túlzással - csak épületeket és kajákat fotózok. :D A kaja érthető szerintem. :D Olyan jól néznek ki, és finomak is. :D Az épületek meg… nem nagyon van itt más.
A természetbe nem tudunk menni, mert nincs. Mindent beépítenek.
A sivatagba lehetne kimenni, de oda külön autó kell, ami megbirkózik az ottani körülményekkel – így nem mentünk.
A tenger megvolt – és milyen gyönyörű!!! :D
Emberek meg nappal nincsenek az utcán. Éjjel, mikor előjönnek, meg nem bír el a fényekkel a gépem.
Egyszerű! Aki látni akarja mi van itt, legközelebb velem jön! :D

Szép álmokat Mindenkinek!

2008. június 19. – csütörtök

Irány a strand! Taxival mentünk Dubaiba, az Al Mamzar Beach-re! Már a parkoló akkora volt, hogy a sofőr alig talált oda a bejárathoz. Arra számítottunk, hogy tele lesz emberekkel, hisz itt csütörtök és péntek a hétvége, mégsem volt szinte senki.

A tenger hihetetlenül gyönyörű! Nem lehet leírni, próbáltam lefotózni, szerintem még Péter is büszke lesz egy-két alkotásomra, de sajnos nem adja vissza teljesen az igazi látványt. Amolyan klasszikus tengerpart, amit az ember elképzel a filmek, könyvek, elbeszélések alapján. Fehér homok, változó színű víz, gyönyörű ég, és pálmák mindenhol. Nos, épp ilyen.

Azonnal bevetettük magunkat a habok közé. A víz nem tudom hány fokos lehet, de egy otthoni melegvizes zuhanyzással megegyező hőfokú = tök meleg. :D Teljesen tiszta, másfél méter vízben is tisztán láttam a lábam. Jó nagy hullámok voltak, lehetett ringatózni, mert ugye mint tudjuk (ugye, Anya?!) a sós víz fent tartja az embert. ;-) És gyönyörű kagylókat is találtam!

Asszem ekkor tudatosult bennem igazán, hogy itt vagyok, Dubaiban.

A strand szomszédságában építkezés folyik – mint itt mindenhol – az egyik pálma-szigetet építik ide, a neve Palm Deira. Óriási hajók jönnek-mennek, viszik az építkezéshez szükséges anyagokat.

Miután jól elfáradtunk, kiáztunk, és én végre kiörömködtem magam, elindultunk a Naif Roadra, a bazárba. Ott még nagyobb őrület volt – lévén hétvége van – mint 2 napja. Ettünk, ittunk, nézelődtünk, sétáltunk… Ma is nagyon tetszett!

2008.június 18. – szerda

Mivel későn keltünk, a mára tervezett strandolást halasztottuk egy nappal, helyette betértünk egy hatalmas ajándék-áruházba, ahol nagyon jól szórakoztunk, és egy-két dolgot vásároltam is az otthoniaknak. Mogyinak plüss-szivecskét, de csitt! Ez titok! Meglepetésnek szánom! ;-)

Utána sétálgattunk egy öböl partján, nézegettük a hajókat, meg a várost, ami gyönyörű este. Ilyenkor, mikor lehül a levegő (már csak 30 fok van), az emberek kimennek a parkokba. Ott leülnek a fűbe, és beszélgetnek, imádkoznak, a gyerekek játszanak – nekik sem kell korán aludni, teljesen más a napirendjük.

Feltűnt, hogy ellentétben Indiával, itt nincsenek koldusok. H. elmondta, hogy ez azért van, mert ha itt valaki munka nélkül, pénz nélkül, lakás nélkül marad, segítséget kap. 6 hónapig fizetik helyette az albérletet, és a rezsit, ezen idő alatt kell rendbe hoznia a dolgait. Ha nem sikerül, újra segélyért folyamodhat. Pedig itt még adó sincs.

2008. június 17. – Kedd

A mai program a Naif Road volt. Ez egy hatalmas bazár. Az iroda – akiknek dolgozunk – egyik alkalmazottja vitt el minket a közelébe, onnan pedig sétáltunk.

A Naif Road olyan mint India. Nem véletlen, rengeteg indiai van itt. Pont olyan kedvesek, mint a hazájukban. :) H. pedig mindegyiknek elmondja, hogy 3 hónapot Bangalore-ban voltam, majd sürgős telefonba kezd, engem meg ott hagy a megrökönyödött indiaival “hogy tudjam gyakorolni az angolt”. Hát nem egy tündibündi?! :D

Iszonyú színes forgatag, minden világít, minden giccses, mindenki hangos… zseniális a hely. :D Minden van, és mindent rád akarnak sózni. Először nem hagytuk magunkat, inkább nézelődtünk. Az “ebédet” útközben ejtettük meg (Gábohrka! Ez nem olyan utcai árus volt! Már-már étterem. Kis csúsztatással. :D ), shawarma-t ettünk, ami megegyezik a magyar gyros-sal, csak ez csirkéből van. Itt is nagyon finomak a gyümölcslevek, szintén friss gyümölcsből készítik, mint Indiában is.

Ezután már kicsit elcsábultam. Annyi flittert, meg követ, meg mindenféle díszítő anyagot vásároltam, hogy a ruháink – amikor majd feldíszítem őket – kb 3-szor olyan nehezek lesznek. :D Vettem még kendőket, meg egy két apróságot. Jövünk még ide, aminek nagyon örülök. Igazi élet van itt!

Hazafelé busszal mentünk megint. Minden buszmegállóban van minimum 2 alkalmazott, akik annak a megállónak a teljhatalmú urai. Látnotok kéne! Mint valami kakas a szemétdombon. :D Beáll a busz. Felszállnak a nők, családok. Aztán feláll az egyik a fent említett urak közül, és elkezdi engedni a férfiakat, akik kígyózó sorokban állnak, sokszor órákat várnak. Egyszercsak azt kiabálja emberünk, hogy állj! Feljön a buszra, leellenőrzi, hogy mindenki ül e, mindenki egy helyet foglal e el, stb. Ha maradt még üres hely, akkor néhány embert még kiválaszt, pofára - nem a soron következőt - , és azok még feljöhetnek. Reklamálásnak nincs helye. Akinek nem tetszik a rendszer elmehet, vagy rendőrt hívnak, és elvitetik.

Az este is jó hangulatban telt, ami nem csoda egy ilyen remek kis nap után. Az egyetlen amit nem bírok megszokni, hogy H. telefonjából, ha sms érkezik rá, Winki barátom hangja szólal meg. :D (egy időben “sms-hang felmondó ember” volt az ő becsületes munkája – H.-nak meg mi más tetszett volna meg a sok száz-millió hang közül, ha nem éppen ez.) Winki! Sok-sok világsztár rengeteg energiát, akár évtizedeket, és sok-sok pénzt ölt abba, hogy az ő hangjukat hallgassák mindenütt a Világon! És itt vagy nekünk Te! 1 perc alatt felmondtál egy stúdióban valamit, amit én itt hallok viszont, – napi 100-szor - 6000 km távolságra az otthonomtól, Dubaiban. Gratulálok!

2008. június 16. – hétfő

Az elmúlt napok eseménytelenül teltek. Ma viszont egy újabb fellépés várt ránk. Az itteni szokásokhoz mérten korán keltünk, készülődtünk, gyakoroltunk. 16:30-kor indultunk Dubai-ba, a Jumeria Beach Hotelba, ami közvetlenül a Burj Al Arab Hotel szomszédságában van (ez az a vitorla alakú hotel).

Az út hosszú volt, és érdekes, csomó fotót készítettem a kocsiból. Elképesztő, hogy hogyan építkeznek. Hatalmas épületek szegélyezik az utakat, és még rengeteg el sem készült, pedig megvan az az érzése az embernek, hogy itt már egy gombostűt sem lehet leejteni, nemhogy még egy épületet felhúzni… mégis. Építenek, és építenek mindenütt. A legdurvább, hogy ezeknek a hatalmas, félkész házaknak a tetején hatalmas, világító daruk állnak. Hogy hogy kerültek oda fel, és hogyan fogják onnan lehozni, el sem tudom képzelni. :)

A hosszú utcák vége nem is látszik a párától, olyan mintha valami filmet néznék, és ha valami trükknek köszönhetően halványodna el a kép. Ettől tűnik minden szürkének. De ha kellő közelségbe kerülsz, észreveszed, hogy a házak arany, kék, sárga, piros színűek.

Mikor megérkeztünk a helyszínre, kipakoltunk, és még egy csomó időnk maradt a kezdésig. Körbenéztünk, hihetetlen szép volt a környezet is és a hotel is. Nem sokan voltak azon a rendezvényen, ahol mi voltunk, és főleg férfiak. Először H. dolgozott egyedül kb 30 percet, kint az aulában, ahova a vendégek érkeztek. Mellette még volt egy hárfás és egy klarinétos is, akik a zenei aláfestést adták.

Ezután készültünk a nagy showra a színpadon. Nagyon jól sikerült, és a közönség is egyre lelkesebb lett, tök jól vették a poénokat, és egyre inkább együttműködtek velünk. Az utolsó szám volt a kötözős mutatvány, ahol H. felhív egy embert, akivel megkötöznek, és én megkötözve levarázsolom róla a kabátot – a kötés alá.

H. felhívta az embert. Kezdődött a beszélgetés (persze mindez angolul):
H.: - Hogy hívnak?
Vendég: - Chris.
H.: - Christoffer?
Vendég: - Nem, Christian.
H.: - Miért, honnan jöttél?
Vendég: - Magyarországról.
H.: (immáron magyarul) – Hát akkor szevassz! :D

Szóval kifogta az egyetlen magyart a környéken. :D

A show után meghívtak minket vacsizni, nagyon finomakat ettünk. Mindenki odajött gratulálni, volt aki 20 percet várt erre, mert addig mással beszélgettünk, ő meg megvárta míg végzünk. Nagyon kedvesek voltak.

Hazafelé is gyönyörű volt a város, sőt talán méginkább, de ott már nem tudtam fotózni. Itt látszott igazán, hogy sok ház tetején kivilágított helikopter leszálló van. H. mondta, hogy már arra készülnek, hogy ha Dubaiban megbénul a közlekedés – ami reális félelem szerintem, óriási dugók tudnak kialakulni – akkor helikopterre pattanhassanak, és ennek ne legyen akadálya, hogy a városban nincs hely leszállni. Hát már jó előre csináltak helyeket.

2008. június 13. – péntek

Ki sem merem mondani, hogy meddig aludtam, de már délután volt mikor ébredtem. A Leó a hibás! Küldött egy könyvet e-mailen, és nem bírtam abbahagyni, még hajnalban is azt olvastam. ;-)

Ma fellépés volt, de kiderült, hogy nekem nem is kell dolgoznom, mert elég ha a bűvész kis trükköket mutat be, nem színpadon, hanem közvetlenül az embereknek. Azért elmentem vele, segíteni, meg nézelődni. A Hotel InterContinental-ban volt a műsor – az egyik oldala tiszta üveg, és a vízre néz. A teremben az asztalok soronként más színekkel voltak megvilágítva, gyönyörű virágdekorációk, a tomba fődíja egy kocsi… Szóval megint kitettek magukért. Én meg csak ámulok mindenhol. :D

2008. június 12. – csütörtök

Kelés és indulás Rockyhoz. Már várt minket. Levágatta a haját. :D Elmondta, hogy 10 ember kellene neki októberre, 1 vagy 2 fiú, a többiek lányok. Ebben a hónapban inkább divatbemutatós munkák lennének, és hostess melók, úgyhogy a társaság legalább felének beszélnie kell angolul. Aztán 5 ember maradhatna tovább, előreláthatóan január végéig - itt lenne többségben a táncos munka.

Abban maradtunk, hogy átgondolom 1-2 nap alatt, hogy hogyan tudjuk ezt vállalni, és hétfő körül beszélünk, elkezdjük az egyezkedést. Eddig jutottam a Rockyval. Folyt. Köv.

Utána elmentünk H. tortájáért, merthogy ma van a szülinapja! Boldog szülinapot!

Este felfaltuk a tortát, utána msnen elbúcsúztam Pítörtől, aki nekiindult Indiának.
Péter! Nagyon vigyázz magadra! És remélem mielőbb folytatod a blogot.
Többiek! Ti is olvassátok Péter blogját is!!!

2008. június 11. – szerda

Az éjszakát a nappaliban töltöttem, mert nem akarom megfertőzni a Varázslót. Az “ágy” épp 5 cm-rel rövidebb, mint én, mégis meglepően jót aludtam. Ma sem vagyok sokkal jobban, kapar a torkom, folyik az orrom…

Pihentem egész nap, az egyetlen történés az volt, hogy Rocky megint telefonált, hogy holnap találkozzunk személyesen, mert ez a munka kezd egyre komolyabbá válni. Ha mázlim van szerződéssel megyek haza! Szorítsatok!

2008. június 10. – kedd

Elindultunk repülőjegyet foglalni. Ha maradni kell, tudjuk csúsztatni, de ha haza kell menni, legyen helyünk. 29-én hajnal 2 körül indulunk innen, és délután 5 körül érkezünk haza.

Eztuán bevetettük magunkat egy áruházba, és vettünk nekem memóriakártyát és kártyaolvasót ahelyett, ami tegnap tropára ment. Ugyanitt megrendeltem H. szülinapi meglepijét, az Édesanyja megbízásából. :D

Telefonált Rocky, hogy lenne munka nála, októbertől. 10 táncost kérne, 1-2 műsort kellene hozni, és mellette lennének még divatbemutatós munkák is. Megbeszéltük, este küldünk neki válasz e-mailt. ;-)

Megint busszal jöttünk haza. :D A csúcsforgalomban. Nincs is értelme másnak, ilyen dugóban a taxi sem tud menni. A buszmegállóban már eleve külön sor volt a nőknek, és a pasiknak. A H. maradhatott velem. :) Amikor megérkezett a busz, először a nőket engedték fel, és amennyi hely maradt, azt foglalhatták el a férfiak.

2 órát utaztunk a forgalom miatt. Estére már nem voltam jól, napok óta üldöz egy rohadt nátha, és úgy tűnik utolért. Nem is csoda, a kint és a bent között 20 fok különbség van. És hát egész nap ki-be mászkálunk.

2008. június 9. – hétfő

Nem gondoltam, hogy ezt is kimondom egyszer, de: Lehült az idő, ma csak 38 fok volt. Viccesen hangzik, de igazi ajándék ez itt. Ennek örömére kirándultunk Sharjah-ban, lejártuk a lábunkat, de olyan jó volt!

Nagyon érdekes környék. Közvetlenül egymás mellett vannak a hatalmas toronyházak és a kis viskók. Hatalmas, nem is tudom milyen autók sorakoznak (H. megmondja: Ford Mustang GT, Dodge Dakota, Ford F150, Dodge SRT Charger, Corvette, stb.) megszámlálhatatlan mennyiségben, (a benzin itt kb 60 Ft/l). Ugyanakkor rengeteg vendégmunkás meg szakadt ruhákban ácsorog az utcán, beszélgetnek, telefonálnak, miegymás.

Feltűnt, ahogy rótuk az utakat, hogy nincsenek színek. Olyan szürkének tűnik minden, holott valójában nem is az. A párától van, vagy gőz, vagy köd, vagy nem tudom mi ez. De mindent takar.

Rengeteg fotót készítettem – estére mind elszállt, mert megint bedöglött a memóriakártyám (Péter! Képzeld, már megint ugyanazt csinálta – nagyon mérges vagyok :( ) Sebaj, most elszereztem H. videoit, abból összehozok valamit, ígérem.

2008. június 8. – vasárnap

Az első fellépés napja. Az eredeti terv szerint 5-re vártuk a taxit, és 7 körül volt a kezdés. De 5 óra előtt, mire már 90%-os készültségben voltam, kiderült, hogy csak 7-re jönnek értünk, és 10-kor lesz a fellépés. A szemem se rebbent – India után az ilyeneken meg sem lepődök. :D

Meg is érkezett a kisbusz, és egy pakisztáni és egy indiai fiú kíséretében nekiláttunk a nagy kalandnak. A hotel gyönyörű volt, kívül is belül is. Nagy színpad, gyönyörűen megterített asztalok, hatalmas csillárok a plafonon… Tudnak élni ;-)

Persze csúszás volt, így majdnem éjfél volt mire sorra kerültünk. A műsor egész jól sikerült elsőre. Néhol elkéstem, néhol előbb mozdultam, de összességében elfogadhatónak mondanám. Én mindenesetre jól éreztem magam, a közönség jó fej volt, a H. meg profi, ahogy ezt már nekem többször is volt szerencsém látni.

Érdekes belelátni ebbe a munkába is. Elképesztő, hogy mennyi energia, figyelem, munka fekszik egy-egy trükkben. Amit ugye külső szemlélő észre sem vesz – hisz épp ez a cél!

2008. június 7. – szombat

Délután neki indultunk Dubai szélsőnek. A cél Rocky irodája volt, ma várt minket. Odafelé taxival mentünk, így tudtam néhány képet készíteni az utazás alatt.

Rocky örült, hogy lát, én is neki – tök megnőtt a haja :D Beszélgettünk vagy 1 órát (H. meg a Rocky beszélgetett, én meg próbáltam követni a történet fonalát – nem is megy rosszul). Megint elmondta, hogy mennyire elégedett volt velünk az indiai munka során, felmásolta a gépére az anyagunkat és megígérte, hogy nekilát munkát keresni nekünk. Októbertől mindenképp számít ránk, de megpróbál erre az időszakra is nézni valamit. (Rá egy órára, hogy eljöttünk, mégegyszer telefonált, és még kérdezgetett pár dolgot – ez bíztató ;-) )

Hazafelé nem bírtunk taxit fogni, senki nem állt meg. A buszmegállóban kiderült, hogy Sharjah felé nem visz semmilyen busz innen, de egy kedves fiatalember azt javasolta, hogy a következő buszra szálljunk fel, az elvisz egy taxiállomásra, és ott tuti tudunk fogni egy kocsit. Jó ötletnek tűnt. Mondta, ő is azzal a busszal jön, szól ha le kell szállni.

A buszon az első ülések a nőknek vannak fenntartva, és ez ki is van írva. Ha ott történetesen egy férfi ül, akkor fel kell állnia, ha felszáll egy nő, és el kell mennie hátra. Ha tele van a busz, nem engednek fel több embert – kivéve ha nő. És ha azon múlik, hogy felférjen, akkor egy férfinak le kell szállnia. Ez itt így működik.

A busz elindult teljesen ellentétes irányba, mint amerre az eredeti uticélunk volt, és a kis nepáli srác, mindig azt mondta, hogy a következő megállónál kell leszállni – így utaztunk vagy fél órát, és vagy 20 megállót. :D

Az út során egyre durvább lett a környezet – egy olyan negyedbe értünk, ahol csak munkásszállók vannak, minden egyforma, még a ruhák is, amik az erkélyeken száradnak. :S Mindenhol mezítlábas gyerekek fociztak a porban… Vendégmunkások. Nem éppen ideális körülmények között.

A taxiállomás is hasonló helyen volt, így mikor leszálltunk, úgy néztek minket, mintha más bolygóról jöttünk volna. Körbeálltak, még egy pillanatra meg is ijedtem. De csak arról volt szó, hogy úgy megörültek a “turistáknak”, hogy mindenki segíteni akart. Végül találtunk egy olyan 8 személyes taxit, amiben még épp volt 2 hely, és a mi uticélunk felé tartott. Engem előre ültettek, H-t hátra, és már száguldottunk is hazafelé.

Eddigre rádöbbentünk, hogy nem is ettünk még ma, így egyből egy étterembe mentünk, ahol megint nagyon jót ettünk. Utána, csavarogtunk egy műszaki áruházban – nem az én ötletem volt! Aztán hazafelé észrevettem egy kis utcában egy díszhal-kereskedést, ott is körülnéztünk – na ez az én ötletem volt! ;-) Képek mellékelve :D

Ez egy tök jó nap volt. :D

2008. június 6. – péntek

Este elmentünk vacsizni egy közeli étterembe. Ettem humuszt. Tényleg földből készül, állítják, hogy jót tesz a gyomornak. Amúgy valóban föld-íze volt. :D Ettem még fincsi csirkét, salátával – itt a salátát úgy hozták ki, hogy nem volt összedarabolva, hanem egy hatalmas tál meg volt pakolva friss zöldségekkel, amik egyben voltak, és magadnak elkészíted, ahogy akarod. Vacsi után hoztak menta-teát, amit amúgy is nagyon szeretek – de valahogy más volt az íze, mint amit megszoktam. Ez is nagyon finom volt.
A pincérek rendkívül udvariasak, pár percenként odajön valaki, és megkérdezi, hogy elégedett vagy e, vagy hozzon e még valamit. Nem tolakodóak, hanem tényleg azt szeretnék, ha nagyon jól éreznéd magad.

Ezután elmentünk a környékre sétálni, nézelődni. Nagyon szép minden, és nagyon sajnálom, hogy nem tudok sok képet készíteni, de akkora a páratartalom és a meleg, hogy legtöbbször csak a gőz látszik a képeken, az utca helyett. :D Azért nem adom fel!

Bementünk egy bazárba is nézelődni, csodálatos anyagokat lehet kapni, meg úgy általában mindent, és hihetetlenül olcsón. Megdöbbentő mennyire.

Éjjel gyakoroltunk, már elkezdtek megjelenni rajtam a kék foltok. Ezek a szerkezetek, amik a trükkökhöz vannak, nehezek, kényelmetlenek és nyomot hagynak. :D A műsor 90 %-át már tudom, még holnap gyakorlás, és vasárnap lesz az első fellépés. Kíváncsi vagyok. :D

2008. június 5. – csütörtök

Nincs hideg víz. Eddig se volt, csak most jutott eszembe. Annyira meleg van, hogy a csapból meleg víz folyik.

Délután bent voltunk az első menedzsment irodában bemutatkozni, meg megmutogatni a táncos képeket, videokat. Tetszett nekik, határozottan érdeklődtek. Állítólag napokon belül jeleznek valamit. (A pasi amellett, hogy amúgy sem túl érthetően beszéli az angolt, még dadogott is. :D)
Rockyval (másik menedzser) is beszéltünk telefonon, hétvégén találkozunk. Nagyon meg volt lepve, hogy itt vagyok. :D

Itt amúgy csütörtök és péntek a szabadnap. Csak az igazán elvetemültek dolgoznak ilyenkor. Úgyhogy a további ügyintézéseink halasztódnak a hétvégére. Addigis gyakorlunk, ma tanulok lebegni.

Ez sem egy egyszerű mutatvány, fáj minden tagom – nehéz a bűvész asszisztensek élete, elismerésem mindenkinek, aki ezt huzamos ideig csinálja!

2008. június 4. – Szerda

Délben ébredtem… aztán legközelebb 16:00-kor. :D Rendeltünk kaját, beállítottuk a netemet, így végre tudtam beszélni a családommal.

Teli hassal, kipihenten láttunk neki a feladatnak: az első trükk elsajátításának. Ez pedig nem más mint az úgynevezett “kötözős”. A lényege az, hogy H. felhív egy embert akin van kabát, vagy zakó. Ők ketten megkötöznek engem egy nagyon hosszú kötéllel, majd én és a vendég beállunk egy függönyszerű izé mögé, és mikor a függöny lehull, kb 20 mp múlva, akkor a kabát rajtam van, a kötés alatt. :D A trükköt nem mondom el, megígértem. Izgalmas feladat, gyorsnak és pontosnak kell lenni. Ki is próbáltuk a szobatársunkon. :D Működött.

Aztán elmentünk kicsit körbenézni a környéken. Gyönyörű parkok mindenfelé, mindenhol emberek a kivilágított pálmák alatt. Az emberek teljesen különböző féle képpen öltöznek. Vannak szárisok, vannak akik fehér lepelben járnak (olyan mintha pizsama lenne), vannak nők akiknek csak a fejükön van kendő, de vannak csadorosok is, és vannak teljesen modern ruhák is. Nagyon sokszínű itt minden.

Ittunk eperturmixot, megnéztünk egy bevásárlóközpontot, és ott vacsiztunk is. Jártunk sikátorokban, meg nagy négysávosokon is futottunk keresztül (én – a H. tök nyugodtan halad át ott is :) Ő már nem fél :D )… Nagyon szép ez a hely, kár, hogy csak ilyen későn lehet kimozdulni, még ilyenkor is 30 fok fölött van. Nem sok képet tudok így csinálni.

2008. június 3. – Kedd

Reggel 5-kor keltem, miután majd’ egész éjjel szórakoztattam Anyukát, így őt sem hagytam aludni túl sokat. Félek. Egyedül kell mennem, nem beszélek angolul, csak vészhelyzetben (ez annak tűnt) és az isztambuli átszálláskor 6 óra várakozás várt rám a reptéren, és már megint túl sok mindent és mindenkit kell itthon hagyni…

De segítség kellett annak az embernek, akitől már nagyon sokat kaptunk, többek között az ezt megelőző indiai munkát is… szóval így lett belőlem ideiglenes bűvész-asszisztens. És nem titkolt célom volt, mikor elvállaltam, hogy ahogy megérkezem, a táncosaimnak sürgősen munka után nézek. Talán személyesen többre megyek. Mert az ígérgető e-mailekből már annyi van…

Szóval útrakeltem. Elbúcsúztam Édesanyától, és Zap társaságában megindultunk Ferihegyre. És ki az első akit ott meglátok? Zsolár!!! Akivel Indiában dolgoztunk együtt, és ott elkerülhetetlenül megszerettük. Ott maradt Ő is, amíg el nem indultam. Mint utólag megtudtam, mikor elindultam a becsekkolás továbbra sem egyszerű folyamata felé, ahová már nem követhettek, Zappal felmentek a kilátóba, vagy minek hívják, és ott várták, hogy felszálljon a gépem, hogy integethessenek. Integettek is minden gépnek,mert nem annyira vágták melyik az enyém, ahogy Zap összefoglalta: “Olyanok voltunk mint azok az öregasszonyok, akik minden temetésen ott vannak, tök mindegy kit temetnek.“ :D

Zaptól még kaptam egy szerencsepénzt, így új erővel felruházva simán vettem az első akadályokat. A repülőn ülve még volt egy kis “nem vagyok én normális, hogy egyedül nekiindultam” utóérzésem, de már nem volt menekvés. Az útról nincs mit mondani, hipp-hopp megérkeztetm Isztambulba, ahol nem hagyhattam el a repteret, mert ahhoz vízum kellett volna.

Szóval vártam. A megőrüléstől a barátnőm által írt könyv mentett meg, majdnem az egészet újra elolvastam, és már megint olyan érdekes volt, hogy így elrepült az idő. Köszi Brigi!!!

Mire ottani idő szerint 19:30-kor beszálltam a gépbe, már holt voltam, és éhes, és szomjas, és nyűgös… Mögöttem egy 6 gyerekes család… Egyik gyerkőc nagyon sokat hányt, ami büdös volt… és rugdosta az ülésemet, de már mindegy volt. Az álommanó győzött. :D Röviddel a leszállás előtt ébredtem fel, és elkezdtem beszélgetni a mellettem ülő arab csajszival, aki miután megtudta, hogy honnan jövök, legnagyobb meglepetésemre elkezdett magyarul számolni, meg azt mondta, hogy a barátja vagyok – szintén magyarul. :D Kiderült, hogy Debrecenből jön, oda jár suliba, és most van szünet. 7 hónapja nem volt itthon. Jól megörültünk egymásnak, én is elmondtam amit tudok arabul (Ahmedtól tanultakat), amin nagyon jókat derült. :D

Aztán leszálltuk. H-tól kapott használati utasítással nekiláttam megvalósítani az út utolsó szakaszát: Ki kéne jutni a reptérről, és megérkezni Dubaiba. :D Elsőként el kellett szereznem az eredeti vízumomat. Naggggyyyon hosszú sor állt a vízumos résznél, és mind férfi, és úgy néztek mintha a Marsról jöttem volna. Ezt észrevette a vízumos ember is, így intett, hogy menjek előre, így nagyon hamar végeztem. Ezután következett a retina vizsgálat. Itt is mázlim volt, itt is megmentett egy ember: megnyitott még egy sort, és odahívott. Itt is pár perc alatt végeztem. A beléptetésnél kérdezhettek volna sokmindent, de nem tették… aztán elragadtam a csomagom. ÉS! Megérkeztem Dubaiba! Egy hős vagyok! :D

H. már várt, csak meg kellett találnunk egymást abban az óriási tömegben, ami a reptér előtt fogadott. És mi fogadott még? Olyan elképesztő meleg éjjel 2-kor… nem lehet szavakkal leírni!

Gyorsan be a taxiba, ahol jött egy kis enyhülés, meg egy kis örülés egymásnak. Irány Sharjah-ba, ahol lakni fogunk. Kb 10 perc volt kocsival. A hotel szép, a szoba is szép. Van benne konyha, nappali, fürdő, wc, 2 szoba, és egy orosz zenész. Ja és légkondi!!! Szóval minden király!

Következő állomás: Dubai. Hamarosan jelentkezünk!