2008. június 17. – Kedd

A mai program a Naif Road volt. Ez egy hatalmas bazár. Az iroda – akiknek dolgozunk – egyik alkalmazottja vitt el minket a közelébe, onnan pedig sétáltunk.

A Naif Road olyan mint India. Nem véletlen, rengeteg indiai van itt. Pont olyan kedvesek, mint a hazájukban. :) H. pedig mindegyiknek elmondja, hogy 3 hónapot Bangalore-ban voltam, majd sürgős telefonba kezd, engem meg ott hagy a megrökönyödött indiaival “hogy tudjam gyakorolni az angolt”. Hát nem egy tündibündi?! :D

Iszonyú színes forgatag, minden világít, minden giccses, mindenki hangos… zseniális a hely. :D Minden van, és mindent rád akarnak sózni. Először nem hagytuk magunkat, inkább nézelődtünk. Az “ebédet” útközben ejtettük meg (Gábohrka! Ez nem olyan utcai árus volt! Már-már étterem. Kis csúsztatással. :D ), shawarma-t ettünk, ami megegyezik a magyar gyros-sal, csak ez csirkéből van. Itt is nagyon finomak a gyümölcslevek, szintén friss gyümölcsből készítik, mint Indiában is.

Ezután már kicsit elcsábultam. Annyi flittert, meg követ, meg mindenféle díszítő anyagot vásároltam, hogy a ruháink – amikor majd feldíszítem őket – kb 3-szor olyan nehezek lesznek. :D Vettem még kendőket, meg egy két apróságot. Jövünk még ide, aminek nagyon örülök. Igazi élet van itt!

Hazafelé busszal mentünk megint. Minden buszmegállóban van minimum 2 alkalmazott, akik annak a megállónak a teljhatalmú urai. Látnotok kéne! Mint valami kakas a szemétdombon. :D Beáll a busz. Felszállnak a nők, családok. Aztán feláll az egyik a fent említett urak közül, és elkezdi engedni a férfiakat, akik kígyózó sorokban állnak, sokszor órákat várnak. Egyszercsak azt kiabálja emberünk, hogy állj! Feljön a buszra, leellenőrzi, hogy mindenki ül e, mindenki egy helyet foglal e el, stb. Ha maradt még üres hely, akkor néhány embert még kiválaszt, pofára - nem a soron következőt - , és azok még feljöhetnek. Reklamálásnak nincs helye. Akinek nem tetszik a rendszer elmehet, vagy rendőrt hívnak, és elvitetik.

Az este is jó hangulatban telt, ami nem csoda egy ilyen remek kis nap után. Az egyetlen amit nem bírok megszokni, hogy H. telefonjából, ha sms érkezik rá, Winki barátom hangja szólal meg. :D (egy időben “sms-hang felmondó ember” volt az ő becsületes munkája – H.-nak meg mi más tetszett volna meg a sok száz-millió hang közül, ha nem éppen ez.) Winki! Sok-sok világsztár rengeteg energiát, akár évtizedeket, és sok-sok pénzt ölt abba, hogy az ő hangjukat hallgassák mindenütt a Világon! És itt vagy nekünk Te! 1 perc alatt felmondtál egy stúdióban valamit, amit én itt hallok viszont, – napi 100-szor - 6000 km távolságra az otthonomtól, Dubaiban. Gratulálok!