2008. február 22.

És végül…

Több mint 1 hete itthon vagyunk. Mindenki megülte a Karácsonyt a Családdal így február táján, próbáljuk elmesélni, hogy mi volt Indiában, igyekszünk barátainkkal, ismerőseinkkel mielőbb találkozni, és közben szervezzük a következő utat.

Az előző kaland lezárásaként megbeszéltük, hogy mindenki összefoglalja pár sorban azt, amit eddig nem írtunk le - hisz a blogunk elsősorban a kalandjainkat, a történéseket volt hivatott bemutatni. Szóval most jön az a rész, ahogy egyesével elmondjuk, hogy hogyan éltük meg az elmúlt időszakot, mit tanultunk, mit érezünk, mit gondolunk…
Ezzel búcsúzunk – a következő indulásig!

Hát lássuk!

Anett:
“Sziasztok kedves Blog olvasó barátaim! Nehéz bármit is írni a mi kis indiai utunkról ami tényleg visszaadná azokat az élményeket amiket megéltünk ezalatt a három hónap alatt! Na de azért megpróbálom leírni a gondolataimat! Mint szerintem mindannyian, félve és izgalommal indultam el én is november 17-én. Nagyon nehezen hagytam itthon mindenkit akit szeretek és nagy izgalommal vártam, hogy mi is vár ránk ott a messze távolban! Mikor megérkeztünk a hosszú út után nem hittem el, mennyire más világba csöppentünk. Egyszerre volt félelmetes, érdekes és gyönyörű. Az első pár napom azzal telt, hogy tátott szájjal bámultam, hogy mi folyik itt. Aztán néhány nap után meg azon lepődtem meg, hogy mennyire otthon érzem magam ebben az országban, pedig én nem szoktam hamar megszokni a változásokat. Na de így lett. Nagyon hamar sikerült beilleszkednünk és ha akár csak átmenetileg is, de otthonunká fogadtuk ezt az országot és barátainká a ránk vigyázó embereket és a főnökeinket. Azok az élmények amik ott értek, egy életre megváltoztattak és azt hiszem időközben még fel is nőttem. Én azt gondoltam még az elutazásunk előtt, hogy én már felnőtt vagyok és már minden tudok az életről, amit tudni akartam, valamit tudom mit akarok tőle. Na elég hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van és még csak most kezd el kinyílni a szemem. Ez alatt az idő alatt sok mindenről megváltozott a véleményem, sok mindent máshogy gondolok és máshogy élek meg, mint azelőtt. Láttam azt, hogy az indiaiak mennyire kiállnak egymásért, segítik egymást és összetartanak. Nem beszélve arról, hogy hogy viselkedtek velünk, azaz számukra telesen idegen emberekkel. Kedvesek, vendégszeretőek, érdeklődőek és még sorolhatnám. Mindig a legjobbat feltételezik mindenkiről és nagyon jókedvűek. Az ő életstílusuk elég hamar rám is rám ragadt és ennek nagyon örülök, mert iszonyúan jó így élni. Ők nem sietnek, nem aggódnak annyit, mint mi és még a szegény emberek is mosolyognak és kedvesek. Na meg hát a környezet sem elhanyagolható. Pálmafák, gyönyörű virágok és érdekes állatok, napfény és harminc fok. Hát ezek miatt sem szenvedtünk túlságosan. :-) Ezek járultak hozzá, hogy néhány dolgot teljesen máshogy látok. Most ezeket nem írom le mert az nagyon hosszú lenne. Voltak azért nehezebb és akár veszekedősebb napjaink is, de ezek nagyon elenyészőek voltak. Jól megoldottuk a gondjainkat és meg tudtuk beszélni egymással a problémáinkat. Köszi nektek mindent kedves kis utazótársaim, Szeretlek titeket. Tehát összegezve ezt a három hónapot: nagyon boldog vagyok, hogy eljuthattam Indiába és tudom, hogy sokat vesztettem volna ha nem kapjuk ezt a lehetőséget. Köszönöm szépen Angyalkák.”

Dorina:
“Egy szép téli estén kezdődött minden, mikor is Kriszta felemelte a telefont, és közölte velem, hogy van egy hosszú távú munkalehetőség Indiában. Erről tart megbeszélést az irodájában, amely megbeszélésen számít a jelenlétemre. Az első gondolat, ami megszületett a koponyámban ez volt: OK! És nem több.
Majd becsattogtam, elmondta a konkrétumokat, és ezzel együtt azt is, hogy 10 percem maradt hogy elhagyjam a házat, vagy esetleg velük tarthatok a távol kelet egyik legszebb országába, INDIÁBA!
Én pedig kettő darab perc alatt felfogtam, amit mondott, öt perc alatt alaposan átgondoltam a hallottakat, majd a maradék két percben elmondtam, hogy rendben. Ezek után immáron együtt a kis csipet csapattal, 1 hét alatt összeszedtük az összes bátorságunkat, és az összes sátorfánkat, majd belevetettük magunkat az ismeretlenbe…
Ez volt az előszó.
A repülőút végén, amikor kilencórányi "levegőtaposás " után először ért a talpam az indiai flaszterhez, elgondolkodtam… Rendszeresen megfordultak ilyen gondolatok a fejemben, Magyarföldön eltöltött "előző életem" során is. Azért írtam hogy "előző életem", mert lett egy másik… egy indiai… (nem lehetett nem lennie!) Szóval elgondolkodtam, ill. azt éreztem, hogy ez a hatalmas ország - ami a maga mesebeli szépségével, a misztériumaival, és minden nemében, a "miénktől" különböző vallásgyakorlásával - képes volt befogadni, és megtermékenyíteni olyan dolgokkal, mint biztonságérzet. Sokszor elfogott ez az érzés… Egész kint létem alatt, csak kaptam. A légkörtől egy olyan pluszt, amit nem tudok szavakba önteni. Az emberektől egy-egy mosolyt. Ami pedig megdöbbentő és egyszerre megtisztelő, az az a feltétlen bizalom, amit ezek az emberek gondolkodás nélkül megszavaztak nekünk… Ilyet még sosem éreztem. Most, hogy itthon vagyok, nem a 30 fok hiányzik és nem a pálmafák, hanem az a megmagyarázhatatlanul korlátlan és szabad élet, ami magával ragadott az első pillanattól kezdve.
Szóval Én szerelembe estem Indiával!
Kedves, elragadó, és ráadásul még gyönyörű is!”

Gábohrka:
“Három hónap élményeit belesűríteni pár sorba igen nehéz, de megpróbálkozom vele. Az ember azt gondolná, hogy egy hosszabb külföldi kinttartózkodás után alig várja, hogy haza térjen. És ez persze így is van egy bizonyos szempontból. A családdal, barátokkal való találkozás, a saját ágyadban való alvás, egy kis hazai étel evése mindig hazaszólít, bárhol vagy a világban. Aztán amikor hazaérsz és telnek múlnak a napok, felteszed a kérdést: Ennyit változott a lakhelyed, a városod, a hazád és az emberek? Vagy csak te tapasztaltál mást kint külföldön és itthon mindigis ilyen volt?
Az itthoni rohanó életemet felváltotta egy lassabb életvitel. Lehet ez azért van, mert nemrég értünk haza, de ha jobban belegondolok nekem ez így tetszik. Amit kint tapasztaltam az teljesen eltér az itthoni dolgoktól. Nyugodtabb emberek, boldogabb emberek. Nekem is más érzések, dolgok lettek fontosabbak. Egy teljesen más kultúrát, életvitelt, mentalitást tapasztaltam meg kint. Másként gondolkodom, másként állok dolgokhoz és másként kezelek helyzeteket. Saját magamon is meglepődöm néha. Nem tudom, hogy az a jó amilyen voltam vagy az amilyen lettem. Most azt érzem, hogy az, amilyen lettem. Változott a barátságról kialakult véleményem, az értékrendemben más dolgok kerültek előtérbe. Ez a három hónap nagyon sokat jelentett nekem. Emberi kapcsolatok, barátságok alakultak ki. Voltak ezalatt az időszak alatt kellemetlen, szomorú, vidám, boldog pillanatok, amelyeket nem mindig tudtam felfogni, megérteni. De lehet nem is kell. Nem kell azon gondolkodni szerintem, hogy miért alakult így. Egyszerűen el kell fogadni, bármi legyen is az.
Az utolsó egy hónap picit nehéz volt nekem. Három elég határozott emberrel együtt élni – ráadásul lányokkal – egy picit megrémisztett, de azt gondolom, hogy jó volt.
Lehet néha úgy éreztem, hogy nem figyelnek rám, lehet úgy éreztem, hogy egyedül vagyok és lehet néha fájt a dolog, de próbáltam együtt élni vele. Mindig próbáltam a problémákat, a változásokat megbeszélni az érintettekkel. Az a baj, hogy leírni tényleg nem tudom. Ezeket a dolgokat meg kell tapasztalnia mindenkinek. Ha esetleg valakit tényleg érdekel és szeretné megfejteni, küldjön egy e-mailt vagy csörögjön és megpróbálkozom a dologgal :D
Összegezve: India gyönyörű, Indiában bármi megtörténhet és ha megtörténik nem kell azon gondolkodni, hogy miért velem és miért így. Egyszerűen csak tudomásul kell venni. Az országnak van egy varázsa, egy misztikus aurája, amit nem kell megérteni csak el kell tudni fogadni.
Köszönöm a Krisztának és a Csoportnak. Megérte ez az egy év, mióta a külföldöt tervezzük.
Köszönöm, de azért már elég volt itthon és menjünk vissza. :D “

Juci:
“Hát hol is kezdjem!! Hát talán az elején!!! Úgy mint mindenki nagyon nehezen hagytam itthon a családomat, dehát végül is útra keltünk!!! Mikor kiértünk nagyon furcsa volt minden!! De lassan beilleszkedtünk!!! A kinti "világ" teljesen más mint itthon!! Kint nagyon sok " hatás" ért engem!! Nagyon sok mindenben megváltoztam és a hozzáállásom is nagyon sok mindenhez más lett!!!
Bizonyos dolgokat másképp gondolok és élek meg!! Meglepő volt számomra, hogy az emberek milyen barátságosak egymáshoz és mindig mosolyognak!!! Nem "számít" nekik a pénz és nem képmutatók az emberek!!! Meglepő volt, hogy a társaimmal nagyon jól kijöttünk, ugyanis sokak szerint nem könnyű velem mindig!!! Van ez így!! Jó itthon, de már egy részem vágyik vissza!!! Ugyanolyan emberként jöttem vissza, de valahogy mégis más lettem odakint!!!”

Péter:
“Indiában nagyon sok jó ember van, akik kis helyen is elférnek, még ha néha szűkösen is. A szűkölködés viszont nem jár gyűlölködéssel. Mosolygás és segítőkészség szinte mindenütt. Az idő is szép. És rengeteg van belőle, mert itt nem siet senki (don't hurry, be Harry). Kiderült az is, hogy a folyamatos káosz is egy működő rendszer (a megszokás hatalma). A változatosság gyönyörködtető minden téren, még a sok fűszer közt is meg lehet találni, egy kis erőfeszítéssel, az étel napos oldalát. Remélem, a mesés Keleten felkelő Nap egyszer majd arra ébred, hogy nem csak az ég tiszta, hanem a föld is.”


Kriszta:
“Mikor megérkezel Indiába, abban a pillanatban minden eldől: vagy imádni fogod, és mindig visszavágysz oda, vagy gyűlölöd, és menekülnél onnan.
Mázli, hogy ezt a 2-3 hónapot olyan emberekkel tölthettem el ott, akik kivétel nélkül az első csoportba tartoznak (a szűk környezetről beszélek).
Köszönöm mindannyiuknak, hogy ennyire jól tudtunk együtt dolgozni; együtt élni; hogy kíváncsiak voltak mindenre; hogy gyakorlatilag az első hívó szavamra felálltak, és mindent hátra hagyva – óriási bizalmat szavazva nekem – eljöttek erre a nagy útra; hogy meghozták az áldozatokat itthon és ott is; hogy elviselték ezt a hatalmas fizikai megterhelést (hisz több mint 220 előadást táncoltunk végig); hogy lelkileg is igazi társai tudtunk / tudtak lenni egymásnak.
Gábohrkának, hogy ilyen hosszú ideje számíthatunk egymásra (6 év…); Dorikának, hogy visszajött; Jucinak az együtt töltött Country Club-os estéket; Péternek a türelmet és a “nagy változás” elviselését; Anettnak a barátságot!
A régi és jelenlegi PROK-osoknak is üzenek: Nektek is köszönhetjük, hogy ide eljutottunk, mindannyiotoknak ott lenne a helyetek, hogy Ti is érezzétek, milyen érzés valóban megbecsült táncosként dolgozni valahol. Remélem lesz rá alkalom…
Indiával kapcsolatban nekem személy szerint a legnagyobb élményt az jelentette, hogy egy más minőségű életet láthattam meg ott. Ez minden értelemben igaz, de nézzük a fontosabbb részét, az emberit. Nyugodt, de hatékony tempóban élik a mindennapjaikat, ami szerencsére gyorsan átragadt rám is – remélem, hogy tartósnak bizonyul majd az a hozzállás, amit ott kaptam. Az emberek jók, és ez nem egy üres frázis – azt az egyetlen dolgot teszik amit bárki megtehet egy másik emberért: a legjobb szándékot feltételezik, és azt is adják mindenkinek. Ebben az országban nem szégyen boldognak lenni, és ezzel hatalmas terhet vesznek le mindenki válláról. A barátságok őszinték, és nagyon remélem, hogy azok a kapcsolatok, amik ott kialakultak tartósak lesznek majd – már most hiányoznak.
India csodálatos, és szívből kívánom mindenkinek, hogy jusson el egyszer oda!”