November 16. – Going to India

Szokásunktól eltérően hajnali fél háromkor ébredtünk, majd könnyes búcsút vettünk családtagjainktól, barátainktól, majd (egy hét szervezkedés után) elindultunk Indiába. Kalandjaink már a repülőtéren elkezdődtek. Elsőként a túlsúlyos bőröndökkel akadtak problémák, ennek következtében egy adag női ruha Péter táskájában landolt, egész Ferihegy szeme láttára. Utána a kézicsomagok átvizsgálásakor derült ki, hogy a Péter által szorgalmasan összegyűjtött, átfogó biztonsági tudnivalók ellenére mégis volt valaki, aki a kézi csomagba pakolta a 100 ml-nél nagyobb kiszerelésű folyadékok egy részét (talán mondanunk sem kell, hogy Péter volt az). A csoport jelentős része (Pétert leszámítva) még sohasem ült repülőn, ezért félelemmel vegyes izgalommal várták az indulást.

Végül aztán felszálltunk, és másfél óra alatt megérkeztünk Milánóba. Az ezt követő, ugyancsak másfél órás várakozási idő alatt fogcsikorgatva próbáltunk keresni egy dohányzásra kijelölt helyet, kevés sikerrel (=nem találtunk egyet sem).

Utána jött az utazás oroszlánrésze, (eredetileg) 8 óra repülés Milánóból Mumbaiba (korábban Bombay). Ezen a járaton sajnos nem egymás mellé szóltak a jegyek, így történhetett meg, hogy Judit egy francia házaspárral, Dorina két cseh utazóval, a többiek pedig indiai társaságban töltötték az utat. A felek közti beszélgetés váltakozó sikerrel zajlott. A kimondottan hosszú út során más izgalmas nem történt, bár az utolsó két órát amolyan PROK-osan (értsd: rosszalkodással) töltöttük, előtte összesen kb. egy órát sikerült aludnunk.

Leszállás után a nemzetközi repülőtéren elvették a feladott csomagjainkat, innentől kezdve csak imádkozni tudtunk, hogy velünk együtt ők is megérkeznek Bangalore-ba. Mumbaiban éjjel kb. 25 fok volt, így elég furcsán néztünk ki a pesti időjárásra optimalizált téli ruháinkban, ugyanakkor egyébként is kisebbségben voltunk bőrszínünk miatt, amivel osztatlan sikert arattunk a repülőtéren. Át kellett mennünk a belföldi repülőtérre, amit teljesen egyedül tettünk meg, reptéri transzferbusszal. Itt gépfegyveres őrök vigyázták nyugalmunkat, akiktől csak azért nem féltünk (olyan nagyon), mert végig kedvesen mosolyogtak, sőt, ők végre megengedték, hogy kimehessünk dohányozni.

Kint a reptér körül megláttuk az első indiai pálmafát. Az utak mellett autóriksák várakoztak az utasokra, a sofőrök le is szólították az embereket. Nagyon sok kóbor kutya sétált odakint, akiket az árusok etettek. Feltűnően sokat takarítanak, az utcák rendkívül tiszták, annak ellenére, hogy szemetes szinte sehol nincs.

A hosszú utazás jelei itt már testet öltöttek, amikor az egyik árusnál hat üveg ásványvizet vásároltunk: összesen két eurót kértek érte, amit “megfejeltünk” még 3 euróval (=nem tudtak visszaadni). Jó negyedórával később hasított belénk a felismerés, hogy ha már úgyis odaadtuk a pénzt, akár még valami mást is vehettünk volna., lévén, egy zacskó ropink volt hat emberre.

A közel 6 órás várakozás alatt megfigyelhettük az indiaiak fürdőszobás/mosdós szokásait: krákogás és köpködés, ujjal történő fogmosás, emellett csak a nadrág levétele után végzik el dolgukat a mellékhelyiségben, felöltözés a kézmosás után történik.