2007. november 19.

Reggel ismét 10-től 11-ig keltünk. Ja, de előbb – tegnap este még nem feküdtünk le, amikor befejeztük a naplóírást, pedig nagyon megfogadtuk, hogy pihenni fogunk. Ehelyett 4 óráig vihogtunk, zenét hallgattunk, néztük az indiai MTV-t, ettünk, és ilyenek.

Szóval reggel… Reggeli után megkértük Raju barátunkat, hogy hívja fel nekünk Rommelt, mert csak annyit tudtunk, hogy ma utazunk, de hogy mikor, stb, azt nem. Jött a hír, hogy Rommel hamarosan érkezik. Így is lett, és társaságában ott volt Rocky is, aki a mi menedzserünk. Eddig még nem találkoztunk vele személyesen. Nagyon örültünk, hogy megismertük. A lelkünkre kötötték az itteni szabályokat:
1. Csak rajtuk keresztül mehetünk dolgozni India területén
2. Mindig legyünk pontosak
3. Nagyon vigyázzunk az útlevelünkre!!!!
4. Műsor előtt nem ihatunk alkoholt
Miután biztosak voltak benne, hogy mindent megértettünk, és tájékoztattak, hogy 6-kor indul a repülőnk, és 4-re jön értünk a taxi. Rendben is volt minden, összepakoltuk a maradék cuccunkat, és 4 előtt 10 perccel már útrakész állapotban voltunk.

Meg is érkezett az első napon megismert sofőr értünk, örültünk, hogy viszont látjuk. Feltuszkolták a bőröndjeinket a tetőcsomagtartóra, tessék-lássék lekötötték, aztán indult az őrület megint. Láttunk kék szarvú szarvasmarhákat, rengeteg koldust, iskolás gyerekeket egyenruhában, kecskéket, kacsákat, szemetet evő kutyákat… Mikoris! Feltette Gáborka a kérdést! Mindenkinek megvan az útlevele? Ekkor Kriszta rádöbbent, hogy neki nincs. Itt szegtük meg a 3. szabályt. Kétségbeesés, kipakolás egy benzinkúton, elkeseredés, mert nincs sehol. Kriszta váltig állítja, hogy a szálláson a fotelban volt, de mindenki mondja, hogy ott nem hagytunk semmit… De hát még sincs sehol, akkor viszont mégis ott kell lennie. Totál pánik. Lefizettük a taxist, hogy baromi gyorsan vigyen vissza minket, utána meg a reptérre 1 óra alatt, ami egyenlő a lehetetlennel, de az emberünk elvállalta. Visszaértünk, kilőttünk a szoba felé, Raju szaladt elénk, hogy mi történt. Mondjuk útlevelet keresünk. Ő azonnal berántott még vagy 5 embert, 2 perc alatt mindent felforgattak, szétdobáltak… De nem volt sehol. A Kriszta által emlegetett fotelt is keresztbe-kasul átnéztük, de nem találtuk. Mondjuk Rajunak teljesen elkeseredve, hogy hát itt láttuk utoljára, erre ő elkezdte szétszedni a fotelt, és a karfában FELCSÚSZVA!!! megtalálta. Azt hisszük, ez a rejtély sosem fog megoldódni, hogy pontosan ez hogyan történhetett, de a természetes úton odakerülés valószínű kizárható. Mindenkinek van elmélete, de mivel egyik sem tuti, így nem írjuk le őket. A lényeg, hogy meglett. Tépés vissza a reptérre, 2 dugóba is belekeveredtünk, amúgy pedig végig rettegtünk a kocsiban. De a kis apóka betartotta a szavát, beestünk 10 perccel 18:00 előtt. Rohantunk a pulthoz, ahol vadul röhögve közölték, hogy a járat 22:00-kor indul. Erre sincs magyarázat. Nem értünk semmit. Most a váróban dekkolunk, és írjuk a naplót, amit ha megérkeztünk folytatunk.

22:15 és még mindig a reptéren ülünk. Késik a gépünk ezeddig 1 óra 50 percet. Tehát a 22:00-kor induló 18:00-ás járatra várhatóan 23:50-kor fogunk felszállni. Nem nekünk való ez a várakozás. Konkrétan szenvedünk. Iszonyú hideg van a reptereken mindenhol, kijárnánk melegedni az utcára, csak nem engedik. Úgyhogy itt ülünk: Gábohrkán Zsuzsa néni narancssárga pulcsija, Péter holt a mai nap fáradalmaitól, Dorina úgy néz ki, mint egy szupersztár, közben pedig teljesen idióta, Judit smst ír, Gábohrka és Anett sokadszorra fosszák ki a helyi büfét (csak lecsomagolt kaját ehetnek, ahogy megígértük! :D) Kriszta meg írja ezt a naplót. :D

Az idő nem túl jó, hatalmas felhők vannak az égen, szóval jogosnak tűnik a késés, inkább várunk türelemmel. Ahogy Anett megfogalmazta: “Én erre az égre fel nem szállok!”

Szóval. Ez előbb ott hagytuk abba, hogy szembesültünk azzal, hogy az útlevél visszaszerzése, a rekordsebességű út után még a repülönk sem akkor indul, ahogy számítottuk. Egy szusszanásnyi szünet után Péter elindult telefonfülkét keresni, hogy szólni tudjunk Rommelnek (a nevét a “rom eltakarítás”-ról jegyeztük meg, vagy Mc Hammer-ről), hogy később megy a gép, szóljon Samnak, aki ott fog várni minket, hogy később érkezünk. A telefonba Péter ezt a választ kapta: itt vagyunk a reptéren, gyere ki, beszéljünk személyesen. Hogy hogy kerültek ide, az megint a mai rejtélyek sorát bővíti… Mindegy. Elmondták, hogy adminisztrációs hiba miatt megyünk későbbi géppel, és hogy nagyon sajnálják, és hogy miért nem hívtuk egyből őket, mikor nem találtuk az útlevelet. Szóval rendesek voltak.

Aztán becsekkoltunk, ahol a szép mosolyunknak volt köszönhető, hogy a nem kicsit túlsúlyos csomagjainkat elfogadták. Már rájöttünk, hogy Helios barátunknak igaza volt: tényleg mindent el lehet érni itt az embereknél, ha kedvesek vagyunk, és türelmesek, és mosolygunk – ami egyébként nem esik nehezünkre :-)

Más eddig nem történt, még az utazásról, és hogy hova kerültünk, írni fogunk. Viszont kihagytuk eddigi beszámolónkból, hogy itt hogyan bánnak a pénzzel. Ez egy nagyon érdekes dolog, ezért akarjuk feltétlen leírni. Szóval ők egyáltalán nem vigyáznak rá. Nem félnek hogy elveszik, vagy ellopják. Rommel rendszerint nylon zacskóban viszi magával a rupiát, vagy abban hozza oda neki valami taxis, vagy sofőr, vagy “futár”, igazából akárki. Minket pár napja ismer, mégis velünk is pénzt küldött egy embernek, aki ott van, ahová mi most tartunk. Sonia múltkor majdnem kiverte a szemünket a kezében tartott bankjegy köteggel, ahogy magyarázott… szóval itt nem titkolják, nem dugdossák. Szemrebbenés nélkül adják veszik egymás között.