2008. január 16.

Előre is elnézést mindenkitől, hogy ismét ilyen sokáig elhanyagoltuk a blogot. Ezért nem is bontjuk le napra pontosan mi történt velünk. Csak ismét a velünk megesett történéseket rójjuk bele ebbe a kis könyvecskébe, naplócskába, füzetecskébe vagy memoárba. Hívja mindenki úgy, ahogy akarja :)

Ismét főszerepet játszik a magyar kaja

Egyik este elhatároztuk, hogy most ismét betelt a pohár egy időre a masalával, a rizzsel és a csirkehússal. Kriszta felvetette az ötletet, hogy mi lenne, ha paprikás krumplit főznénk. Na most elindult a gondolkodás, hogy hogy kellene ezt kivitelezni egy olyan országaban, ahol nincs a jól megszokott szögedi őrölt csemegepaprika. De mivel nehéz fából faragták a Prok összes itteni tagját, gondoltuk nem okozhat nekünk ez fejtörést és nem hagyjuk, hogy a tunkoláshoz támadt kedvünket holmi csemegepaprika megakadályozza. :) Ezért egyik hétfő délelőtt – mikor Péter állt a ház előtt :) - megbeszéltük, hogy irány a Brigade Road :) Elterveztük, hogy korán kelünk, hogy Juci és Péter is tudjon még egy kis apróságot venni. És persze mi is mert nem tudtuk akkor még, hogy eme csodálatos ország még egy hónapig élvezheti a frenetikus négyes (Kriszta, Anett, Dorina és Gábohrka) ittlétét. ( Az ébredés délután háromkor következett be)

Szóval Brigade Road. Megérkeztünk. Külön riksával, külön helyre. De ne aggódjon senki. Összetalálkoztunk. Aztán elindult az őrült vásárlás. Ismét megtaláltak minket a nagyon kedves emberek, akik éppen ajándékokat próbáltak meg eladni nekünk hatalmas összegekért. Gábohrka nagyon elemében volt ezen a napon. Mindent amit csak lehetett a felére vagy még annál is olcsóbbra lealkudott. Szóval 4-ből 2 Gábohrka javára :) (intermezzo: Gábohrka azt mondta még az utazás előtt, hogy úgy nem megy haza, hogy nem alkud egy bazárban, nem vizipipázik, nem lát tigrist és nem látja a Taj Mahalt. Sok szerencsét Gábohrka :))

Ezek után megvásároltuk a jó magyar paprikás krumplihoz a hozzávalókat és elindultunk haza. Gábohrka volt a főszakács. Ismételten elkápráztatott mindenkit. Köszönjük neki. :)
Na szóval arra gondoltunk, hogy meghívjuk Rommelt és Sam-et is. Rommel mondanunk sem kell, hogy nem jött. Nagyon elfoglalt. Sam megérkezett és megkérdezte, hogy az micsoda az edényben. Gábohrka közölte vele – 3cm-re az arcától ordítva -, hogy PAPRIKÁS KRUMPLI. :) Sam igazából az edényben található virsli mibenlétéről és fajtájáról kérdezett :). Ugyanis kiderült, hogy barátunk nem eszik semmit, ami disznóból van. Mondtuk neki, hogy no problem, majd eszik krumplit és levet. Miután két púpozott tányérral megevett, közölte, hogy ez tényleg különleges alkalom, mert semmilyen olyan ételt nem eszik, amiben disznó van. De még a levét sem, mert az is disznó :) Ahogy ő fogalmazott – vagy mi értettük úgy, erre már nem derül fény – disznólevet sem eszik 
Elmondta, hogy a disznóhús lehűti a testet a csirke pedig melegen tartja – ezért nem eszik. Bár a kérdés még mindig nyitott, hogy egy olyan országban ahol decemberben 30 fok van mi a francnak, hogy a tested meleg legyen? :) És mint kiderült a krumplit sem szereti,mert van benne valami, ami káros a csontokra. Utána még beszélgettünk kicsit,majd elmentünk aludni.

Juci motorozik

Egyik fellépés után felelőséget vállalva saját testi épségéért – és azon felbuzdulva, hogy Gábohrka is túlélt már egy ilyen kalandot - ő is elhatározta, hogy kipróbálja milyen egy motoron utazni. Az élmény felejthetetlen, a sofőr nem elhanyagolandóan jóképű, az idő szép, a táj gyönyörű… És most ezt mindenki képzelje el! ;-)
Az emberek elég furcsán néztek erre a különös “párra”, itt ez igazi látványosságnak számít. Ritkán látnak együtt, egy járműben egy indiai férfit és egy fehér bőrű nőt.

Nemtomhányadik szabály megsértése…

… de nem indokolatlanul. Úgyebár az intelem így hangzott: “Ne adjatok senkinek semmit, mert megjegyeznek benneteket, túl feltűnőek vagytok ott, és utána nem hagynak békén.” Korábbi tapasztalaink alapján ezt kiegészítettük: “és ha egynek adsz, ott terem még 20 ember, és annyit már nem tudsz adni, ráadásul veszélybe is kerülhetsz”
Mégis mikor ott állt egy nő az áruház előtt, kezében egy nagyon síró csecsemővel, és a pattogatott kukoricástól próbált kaját szerezni a bébinek… Nincs ember aki ezt megállta volna. Gáborka, Anett és Dorina vettek neki kukoricát. A nő nagyon rendes volt, megköszönte, és rögtön el is ment.
Miért kerülhetett ő ilyen helyzetbe? És mindezek ellenére hogyan képest ezt ilyen méltósággal viselni? Van mit tanulnunk ebben az országban!