(C) Tars Pter 2008.
Ú T J A I N K

JEMEN
Sana'a
2008. 12. 29. - 2009. 01. 16.


INDIA
Mumbai, Goa, Agra
2008. 06. 13. - 2008. 06. 22.

EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK
Dubai, Sharjah
2008. 06. 03. - 2008. 06. 28.


INDIA
Hyderabad, Bangalore
2007. 11. 17. - 2008. 02. 12.

Videók


Képgalériák

Június 19-21., Agra

Az istenadta nép

Agra Red Fort

Hova kell menni legközelebb

Taj Mahal

Június 17-18., Goa

Június 15-16., Goa

Június 13-14., Mumbai
2008-06-30, 22:37:39

Milyen is volt? Jó és rossz egyszerre.

Rossz, mert nagyon fárasztó és megerőltető volt. Rossz, mert most több probléma adódott az étkezéssel és az időjárással.

Jó, mert bár fárasztó és megerőltető, de sikeres volt az út. Jó, mert bár problémák voltak az étkezéssel, a mangó azért finom ;-) Jó, mert olyan dolgokban volt részem, amik a múltkori útból kimaradtak (itt a szép és érdekes, a világörökség részét képező emlékekre gondolok - és még mennyi minden van, mint az a képekből kiderült :-) ). Jó, mert láttam közelről az Ahmed, izé, Arab-tengert :-) Jó, mert ismerősebb volt minden, könnyebb volt a "beilleszkedés". Jó, mert sok-sok barátságos és segítőkész indiait ismertem meg ismét (de kedves indonéz, brazil stb. ismerőseim, ha véletlenül felolvassa ezt nektek valaki, rólatok is csak jót tudok mondani ;-) ). Jó, mert a szerencseaurám még mindig ép (sőt, lehet, még vastagodott is). Jó, mert most is jó volt a társaság. Jó, mert... mert hát na.

Azért bízom abban is, hogy érdemes volt mindezt olvasásilag is végigkövetni ;-)

Viszlát legközelebb (ha lesz ;-) )!

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-30, 22:36:40

2008. június 22., vasárnap

Hazaértünk, az eddigi legsimább, legkönnyedebb úton. Korábban szóltam már az órám nem is annyira meglepetésszerű előkerüléséről, az újabb deja vu a csomagfelvételnél következett, igaz, valamivel erősebben, mint a múltkor, ugyanis most a három feladott bőröndből egyik se érkezett meg. Már akkor sejteni lehetett, hogy valami nem stimmel, amikor a szalagon meglepően kevés számú táska érkezett, aztán kisvártatva le is zárták, nem raktak ki többet. Az előbbiből látható, hogy nem csak mi jártunk így, az illetékesek elmondása szerint "általában Helsinki-ben akadnak el". Valószínűleg most is így volt, mert másnap estére már meg is kerültek, további két nap múlva pedig már kézhez is kaptuk őket. Úgyhogy végleg hazaérkeztünk és mindenki átadhatta az átadnivalót.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-22, 12:43:41

2008. június 21., szombat

A mai napra jutott az igazgatókkal való nagyszabású meeting, amit megint csak rezgő léccel sikerült túlélnem. Utána megvacsoráztunk egy kínai étteremben, aztán holnap indulás haza.

2 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-22, 12:43:22

2008. június 20., péntek

Tekintettel arra, hogy India ezen területén rendkívül fejlett az Agraculture, mára is jutott látnivaló: az agrai Red Fort (nem tévesztendő össze a Redford-dal, egyébként a név jelentése Vörös Erőd, mivel vörös homokkőből építették). Természetesen itt is jobban érvényesülnek majd a fotók (lásd a szép kilátást a Taj Mahal-ra), de egy-két érdekességet azért meg kell említeni: a kísérőnk folyamatosan informált minket, hogy az erőd egyes lakrészeiben az építtető király mely családtagjai laktak (ő, feleség, a lányai stb.). Ennek során a többségben olyan kép alakult ki, hogy ez az uralkodó egy „rendes”, „jólnevelt” egyéniség volt. Kisvártatva kiderült, hogy az éppen aktuális felesége mellett 365 fős háremet tartott, ahogy a kísérőnk fogalmazott, szórakozási célból :-)

Volt egy kert is, amit Szőlőkertnek neveztek, mivel az uralkodó a kert közepén álló kőpadon üldögélve szokott bort inni. A kert körül voltak a szolgák lakrészei. Ekkor belegondoltunk, hogy nekik igazából tök jó dolguk lehetett, hiszen mikor kiléptek az ajtón, pont a saját uralkodójukat láthatták testközelből odakint (nyilván mutogatták is egymásnak, hogy „Hö, király.” :-D). A látogatás megfelelően hosszúra nyúlt, pedig így is csak az erőd 20%-át néztük meg (a többi 80% ideiglenesen zárva).

Hazaérkezéskor feltűnt, hogy nincs meg az órám. Már jó ideje a zsebemben hordtam, mert elszakadt a szíja. Eszembe jutott, hogy az erődből való távozáskor még biztosan megvolt, mert akkor megnéztem, hány óra. Néhány perc után szerencsére jött az ötlet, hogy valószínűleg akkor eshetett ki, amikor a nagyméretű autó leghátsó üléséről kimásztam valamikor. Viszont három kocsival mentünk (mivel a brazilok és az indonézek is velünk tartottak), úgyhogy elsőként telefonálnunk kellett volna, de ez elmaradt, úgyhogy csak a szedelőzködés után, amikor már csak egy kocsi jött értünk, tudtuk megkérdezni a sofőrt, nem látta-e. Pontosabban, meg se kellett kérdezni, mivel beszálláskor felismertem az üléshuzatot, és a hátsó ülésen is volt valami, ami engem várt… Talán ezen már meg sem kellene lepődni :-) Sajnos azonban ez sem ellensúlyozta kellően az ismételten túlzott mértékű autózást és repülést, ami után visszaérkeztünk Mumbai-ba (Delhi végülis kimaradt).

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-19, 22:17:50

Ami az előzőből kimaradt:

A Taj Mahal látogatása során elmesélték nekünk, hogy az épület milyen módon készült. A fehér márványban látható valamennyi dísz, minta igazi drágakövekből készült, mégpedig oly módon, hogy a márványba belefaragták a lyukakat, majd az ugyancsak méretre vágott drágaköveket beleillesztették, és mindez annyira pontos, hogy a belerakott követ nem lehet kiszedni. A technikát demonstrálták is nekünk a profi marketinges fickós boltban, ugyanis az akkori családok leszármazottjai még ma is készítenek ilyen technikával használati- és dísztárgyakat. Konkrétan láttunk olyan kis lapos tálat (kb. jegyzettömb nagyságút), amiben 944 pici kődarab van. Egy átlagosabb méretű asztallap az hathavi munka, az árak is ennek megfelelőek (érdekes módon az ötcsillagos hotelünknek volt rá pénze :-D).

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-19, 21:41:48

2008. június 19., csütörtök

Kb. 9-kor ébredtem, a többi naphoz képest pihenten. Még úgy félálomban telefoncsörgést hallok. Tekintve, hogy a zsinór valóban ki volt húzva, először azt hittem a szomszédé, és egyből örültem, hogy milyen okosan csináltam tegnap, hiszen, ha amaz idáig hallatszik, az enyém tuti ordít. Kisvártatva megint megszólalt. Ekkor már derengett valami, és eszembe jutott, hogy a fürdőszobában is van egy… És aztán utólag kiderült, hogy azt nem lehetett volna kihúzni egyébként sem. Reggeli után egyből indultunk az itteni fő célponthoz, a Taj Mahal-hoz. Mit is mondjak: baromi szép (majdnem kurva szépet írtam, csak moderáltam magam :-D :-D :-D). Lesz majd sok-sok fénykép (valamikor…), az épületről, az imaházról, a sokféle érdekes emberről, lesz mókus totál közelről, valamint egy 80 képből álló kiállítás India civilizációjának fejlődéséről (mármint én csináltam 80 képet, mindegyiken van vagy 4-5 fotó), amiből kiderül, hogy miért kevés a 10 nap, vagy akár a két hónap Indiában (még úgy is, ha közben nem kell dolgozni).

Volt egy kísérőnk is, aki elmesélte röviden a Taj Mahal történetét, emellett a területre való belépés előtt felhívta a figyelmünket, hogy ne álljunk szóba senkivel :-) Tény és való, hogy az agresszív direkt marketing újabb fokozataival ismerkedhettünk meg arrafelé, de ami az egyik közeli boltban volt, az minden képzeletet felülmúlt. Kb. olyasmit kell elképzelni, mint a kendős-ruhás boltban, ahol Dorcika annak idején sok-sok rúpiát hagyott ott, szóval annak a vezetőjét, de még egy szinttel magasabban. VP. és R. egyaránt megjegyezték, hogy nagyon profi a fickó, és én is egyetértettem velük.

A shoppingolással sikerült kellően sok időt eltölteni, úgyhogy a hotelbe való visszaérkezés után azonnal indultunk is vissza, ugyanis olyan mézesmázos szavakkal hálóztak be minket, hogy a telihold által megvilágított Taj Mahal az egy külön élmény lesz. Sajnos azonban a teliholdnak elfelejtettek szólni, hogy érkezünk, ezért képes volt holmi felhők mögé elhelyezkedni, ezért az élmény sajnos elmaradt. A többiek is nagyon csalódottak voltak, a zord fényképezési körülmények miatt (lévén, éjjel nem szabad az épület közelébe menni, csak távolról nézhetjük, a korlátnak támaszkodva), de szerencsére volt valaki, aki ismételten fényt gyújtott az éjszakában, hogy stílszerűen fogalmazzak. Az én gépemmel ugyanis lehetett 15 másodpercig fényképezni (=addig van nyitva), valamint extra adag szerencse is járult hozzá, ugyanis a korlát sarkán meg tudtam állítani a gépet, így a 15 másodperc során nem zavart be az én remegésem, úgyhogy mindenki csodájára járt az eredménynek :-D

Vacsoránál végre használatba tudtam venni a kamerát is, ugyanis egy kétfős zenekar tartott műsort (tabla és szitár), ráadásul itt is volt hova letenni a kamerát, tehát vélhetően a célközönség is elégedett lesz a felvétellel :-)

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-19, 20:39:42

2008. június 18., szerda

Előző este semmit sem bíztam a véletlenre és kitettem a „ne zavarjanak” táblát. Igaz, egyébként is 6:30-kor kellett kelni, de már kissé alábbhagyott az optimizmusom. És nekem lett igazam, mert bár 6:40-kor már fent voltam, de a termosszal együtt megint érkezett a hangos koppantás is. 7:30-ra aztán el is készültem, de a busz csak 8:15-re gördült Bea hotel elé. Jó félórás buszozás után megérkeztünk az első néznivalóhoz, egy 250 éves, portugál stílusban készült házhoz, benne kiállítással: az akkori berendezési tárgyak voltak megtekinthetők. Utána egy kisebb, majd egy nagyobb templomhoz mentünk (a kicsiben sajnos nem lehetett fotózni, bár nagyon talán nem is volt mit), aztán indulnunk is kellett vissza. Szóban kb. ennyivel el lehet intézni a Goa-túrát, de a képeken keresztül sokkal jobban át fog jönni, ez egészen biztos.

A reptérre való érkezést kicentiztük (a ruhák egyébként előkerültek), tehát szinte várakozás nélkül jutottunk fel a gépre. A változatosság gyönyörködtet mottója alapján ezúttal a Spicejet légitársaságnál foglaltak nekünk jegyet, így már elmondhattuk, hogy most már nem csak az étel spicy, de a repülő is :-)

A két és fél órás út után megérkeztünk Delhibe. Ekkor volt 17:30. Ugyan valamennyit időztünk a parkolóban, megálltunk egy McDonald’s-nál, meg útközben is (egyelőre ismeretlen technikai jellegű okokból), de a lényeg az, hogy éjfél után érkeztünk meg a hotelhez… A végén V. és én már versenyt nyafogtunk, hogy nekünk azonnal kell egy ágy :-) Egyébként Agrában azért nincs repülőtér, mert nincs neki hely.

A rendkívül hosszú autózás során a környék (mármint annak jellegzetességei), a „látnivalók” jó része ismerős volt, ám így is tapasztaltam újdonságokat, ezek, és néhány érdekesebb esemény felsorolása következik most:

- Az itteni riksák zöld-sárga színűek.
- Van „extralarge” riksa is, amiben indiai módra akár 8-10-en is elférnek (ránézésre annyinak tűnt).
- Van biciklis „riksa” is (azért idézőjel, mert nem kérdeztem meg, hogy őket is így hívják-e).
- A normál riksák közül az egyik pont az orrunk előtt borított fel egy motorost (nem teljes erővel, de azért előírásszerűen).
- A kisebb méretű kátyút kézzel tömték be (=kézzel oszlatták el a mélyedésben az aszfaltot).
- Az egyik tömött buszon kb. 8-10-en felkapaszkodtak a hátsó létrán keresztül a busz tetejére (csak a végét láttuk, de az utolsó két ember menet közben mászott legalább fél létrahosszon).
- R. és V. furcsának találták, hogy a motor oldalt ülő nő a kezében tartja a gyereket. Erre megmagyaráztam, hogy az a nem normális, ami utánuk jött: a következő motoron ugyanis ketten ültek és MINDKETTőN volt bukósisak :-)
- A megkülönböztető jelzést használó rendőrautót mindenki kedve szerint megelőzheti.
- Az egyik buszon a sofőr ELőTT ült valaki (tehát a fél kilátást biztosan takarta).

A McDonald’s-os pihenőnél egyébként V. megjegyezte, hogy hozzá eddig az alábbi két útmutatás állt legközelebb: „Nem szabad gyorsan csinálni a dolgokat, mert nem lesznek jók, és amit csinálsz, az mindig szívből jöjjön.”

Ugyanekkor eszembe jutott, hogy érdemes nyelvi ismereteimet tovább bővíteni, úgyhogy most az életben nélkülözhetetlen kifejezésekből következik néhány, indonéz nyelven :-D

Szia – Hi. / Hallo!
Viszontlátásra – Selamat tinggal.
Maga nagyon csinos – Kamu kelihatan cantik :-D (a c cs-nek ejtendő)
Szeretlek – Aku cinta kamu.
A PROK Produkció tánccsoportja a legjobb a világon – PROK Productions apalah group dansa yang terbaik didunia.
Mi, hol, miben? – Apa, dimana, didalam apa? :-D

Ma este sajnos nem jutottam géphez, ezért ez az írás papíron készült el, Taj Mahal-os ceruzával írva. Most kb. 2:30 van, mire megfürdök, 3:00, úgyhogy most még a telefont is ki fogom húzni.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-19, 15:38:09

2008. június 17., kedd

Talán már meg sem kellett volna lepődnöm azon, hogy a 8:45-re tervezett ébredésem helyett 6:45-kor kopogtak (mint kiderült, V. volt, aki azt hitte, hogy ma van a holnap 7:00-ra tervezett légzésjóga-előadás), utána 8:11-kor R. és V. közösen próbált sietésre serkenteni (szóval és kopogással egyaránt), mondván, oda kéne érnem időben 9-re az első normál prezentációra, mire közöltem velük, hogy csak 10-kor kezdünk (szerintem nekik is mondtam, de ez már nem derül ki), majd végül 8:40-kor megérkezett a szobaszerviz. Ha ez továbbra is így megy tovább, lázadni fogok és felkelést szervezek (hah hah hah).

Szerencsére a prezentációkat most kissé lazábban vettük, úgyhogy nagyobb rövidzárlat nem volt. Meg kell említeni az egészségről szóló utolsó, különleges előadást, amiből kb. az derült ki, hogy minden rossz, amit eszünk :-) Ez persze túlzás, de valóban hallottunk egy-két szokatlan dolgot (erre az előadó fel is hívta a figyelmünket).

Kisvártatva elérkezett a pillanat, amikor a brazil csapat által hozott különleges kőszobrot kisorsoltuk a jelenlévők között (kis papírcetlik nagy kosárba bedobálva). Bejelentették, hogy a sorsolást a legfessebb, legcukibb, legkisfiúsabb kinézetű fiatalember fogja elvégezni (szó szerinti fordítás). Miután kimentem és a kezembe adták a kosarat, elsőként össze kellett ráznom a tartalmát, utána ugyanez, csak saját magammal (=altestrázás – még jó, hogy elég sok PROK-os videót néztem meg korábban). K., egy másik igazgató vezette a „ceremóniát”, és húzás előtt a fülembe súgta a nevét mégegyszer, hogy biztosan ne tévesszem el felolvasáskor. Nem őt húztam ki, viszont kiderült, hogy az illető nincs a teremben, ezért úgy döntöttünk, őt kizárjuk, és újabb nevet kell húznom (azaz, újabb rázás kétszer). Másodjára pont VP.-t húztam ki, de lám-lám, ő se volt a teremben (hatalmas ováció mindenki részéről, meg mégegyszer, amikor a harmadik húzás után 1 perccel megérkezett :-D). K. ekkor azt találta ki, ha a harmadik ember sem lesz a teremben, akkor már mindenképpen ő kapja meg :-) Azonban itt már sikerült olyasvalakit kihúznom, aki jelen volt (ráadásul szintén ismerős), úgyhogy végül csak „célba ért” az ajándék.

Feltétlenül szólnom kell még az egyik konkrét prezentációról, illetve annak is egy konkrét részéről, aminek az a lényege, hogy van egy olyan terméke az itteni cégnek, aminek a „célközönségét” nem túl művelt emberek alkotják (tehát olyanok, akik vidéken élnek, és sokuknak csak egy adott munkalehetőség van (olyan helyen, ahova ez a termék kell)). Ennélfogva nem lehet nekik a normál marketingmódszerrel bizonyítani a termék előnyeit, ki kellett találni egy újszerű megközelítést. A következő történt: a marketingszöveget egyszerűsítették (a konkrétumok azért maradtak) megzenésítették, és hangszerekkel-tapsolással kísérve elénekelték. És bevált :-D

A prezentációk végeztével aztán eljött a pillanat, ami háttérbe szorította a 2008-as EB-t: igen, céges foci az indiaiakkal a tengerparton. Sajnos azonban nem sikerült túl jól, ami betudható a mezítlábas játéknak, a mindjárt az elején kapott közepes erősségű rúgásnak, a sok egyforma indiainak (mez nem volt), a homoknak és a túl nagy kapunak (arról nem is beszélve, hogy a 0:4-es eredmény felét megint én hoztam össze). Ja és mindhárom brazil a másik csapatban játszott.

Eközben V. a parton tábort ütött „kereskedőknél” próbált ruhákat vásárolni. Nemsokára hívtak, hogy gond van, menjek. Mint végül kiderült, az volt a probléma, hogy V. és az eladók már megkötötték az üzletet, a fizetés is megtörtént, és már épp ment volna el a ruhákkal, amikor odajött egy indiai nő, és elkezdett problémázni. Mivel az angolja Ahmedfokú volt, kénytelen voltam az eladóra hagyatkozni, aki szerint csak az volt a baja a nőnek, hogy túl olcsón vásároltunk (?). Mindenesetre, miután a nőt sikerült „eltávolítani”, az üzlet is újból megköttetett (ugyanazon áron). Utána aztán még ékszereket is vettek.

Ezután indulnunk kellett a zártkörű (30 fős) koktélozós vacsorára. Itt nemsokára egy újabb borzalommal kellett szembenézni: ki kellett mennünk énekelni. Először a Süss fel napra gondoltam, mint közismert hundi népdal, de aztán a Tavaszi szél első két sorát adtuk elő végül (amit aztán le is fordítottam nekik). Lényeg az, a 30 főből szinte mindenki kiváló teljesítményt nyújtott, az indonéziaiakkal az élen (ez a diplomatikus megfogalmazása annak, hogy szerintem baromi bénák voltunk :-D). Az indiaiak nagyon élvezték az éneklést, én már kevésbé egy idő után, szerencsére a gyümölcskoktélok segítettek, bár a „buli” hosszúsága így is határeset volt, de elfogadtam (=nem kellett korábban elhúzni).

Rövid egyeztetés után indultunk visszafelé, amikor V. megkért, hogy nézzek után a néhány napja mosásra leadott ruháinak, mert még mindig nem kapta meg őket. Jelen állás szerint nem tudni, hol van, ezzel csak az a baj, hogy holnap délben megyünk tovább. Azért bízunk benne, hogy meglesznek.

Holnap egyébként 7:30-kor indulunk a négyórás Goa-túrára. Most van 0:20, még össze kéne pakolni, fürdeni, holnap reggelizni… Zisz nó gúd :-(

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-19, 15:36:24

2008. június 16., hétfő

Ismételten nem sikerült normálisan felkelnem, most az esetleges kávéhoz hasznosítható melegvizes termosz meghozatalakor sikerült valakinek hangosabbat kiáltania a kelleténél. Mint kiderül, tegnap jó döntést hoztam, ugyanis a mai vízilabdázás elmaradt, és ez csak utólag derült ki (lévén R. nem talált ott senkit 7:30-kor :-D). Gondolta, azért csobban egyet, mire egy sípszó keretében kiparancsolták, és mikor megpróbálta elmutogatni, hogy márpedig 7:30-ra volt kijelölve a játék, az őr odavezette a táblához, amin rajta állt, hogy 9 előtt nem szabad fürdeni, mert addig vegyszerrel tisztítják a vizet.

Reggeli után egyből folytatódott is a konferencia, ahol az aggodalmaim beigazolódtak, úgyhogy erről csak annyit, hogy a saját előadásunk után már sikerült megnyugodnom. Szerencsére jól sikerült, és vették a poénokat is. Többek közt kitaláltuk, hogy mindjárt az elején viszünk egy kis „komolyságot” a programba, mármint ami az öltözködést illeti. Ugyanis R. és én is hoztunk öltönyt, ehhez képest az első nap mindenki kapott egy pólót, hogy azt kell viselni végig, hogy ne legyen annyira hivatalos jellege a dolognak. Aztán úgy döntöttünk, nehogy már kárba vesszen a „felkészülésünk”, ezért a kivetítőhöz való kiérkezés után bejelentettük, hogy mi ennek megfelelően elmegyünk átöltözni, és így tettünk: a vászon mögé állva felvettük a pólóra a nyakkendőket :-) Aztán meg is magyaráztuk, mi mindezt azért csináltuk, hogy lássák, mi komolyan vesszük a dolgokat. (Egyébként VP. is komolyan vette (az ismerős indiai igazgató), mivel ő kezdett volna 9:30-kor, ehhez képest akkor kelt :-D)

A munka után az indiak elmentek krikettezni. Terveztem, hogy ledőlök egy kicsit, de aztán eszembe jutott, hogy meg akartam kérdezni az emberünktől valamit, de ő épp vízikosárlabdázott, úgyhogy inkább visszamentem a fürdőruháért, és beálltam a medence másik felébe normál vízilabdázni. 12 gólt dobtunk, ami egészen impozánsnak is lenne mondható, ha nem tudnánk, hogy a másik csapat ugyanekkor legalább 36-nál járt. Mindenesetre az kiderült, hogy a vízilabdával az én részemről problémák vannak, szétment mindkét vállam, meg a hátsóm is (bár még mindig jobb, mintha tetanuszt kaptam volna bele :-D) Vacsoránál aztán sikerült a kérdezés is, valamint elfogyasztottam egy kis egzotikus, különleges, egyedi, utánozhatatlan maszalás csirkét. Rizzsel, igen.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-19, 15:35:05

2008. június 15., vasárnap

Még a tegnap estéről annyit, hogy ismét „kísértett” a múlt, mivel nem volt melegvíz (bár emellett a fülledt meleg mellett talán ez nem is volt olyan nagy baj), az egy szinttel lejjebb lévő közös helyiségben buli volt éjfélig (=nem lehetett aludni), valamint R.-ék arra ébredtek, hogy valaki éppen veri szét a felettük lévő szobát :-) Engem meg a recepció telefonja keltett 8:45-kor, kérdezve, mikor akarok reggelizni. Mondtam, majd olyan 11-kor, aztán ennyiben maradtunk, aztán sajnos már nem tudtam rendesen visszaaludni (illetve vissza tudtam volna, addigra, amikor már egyébként is fel kellett volna kelnem).

És ez már a mai nap. Reggeli után nem sokkal indultunk a reptérre. Ezúttal egy GoAir járatra szálltunk fel, ahol újabb érdekességekkel kerültünk szembe. Egyrészt a felülről jövő hideg pára (ami kellett is), másrészt az extra biztonsági tudnivalók, mivel pontosan a vészkijáratok mellett ültünk (de mindezzel együtt járt az is, hogy a lábunknak jóval nagyobb helye volt ;-) ), valamint az érthetetlen tiltás, miszerint nem volt szabad fotózni. Pedig lett volna mit, ugyanis az üléstámlán egy rendkívül vicces grafikával próbáltak ajándékvásárlásra csábítani minket. Szerencsére utólag kiderült, hogy R. még a tiltás előtt kattintott néhányat, úgyhogy a képek közt megtaláljátok a hirdetést, és remélhetőleg mindenkinek sikerül majd félreértenie :-D Leszálláskor aztán három vadászbombázó repülőben „gyönyörködhettünk” még, amik a reptéren szobroztak.

Goában buszra szálltunk, és elindultunk a nyaralóhely felé. Mindenki járt már a Balaton felé, lehet látni, hogy „megváltozik” a vidék, ez alatt a sok víkendházat értem, nos, ez már olyan 20-30 km-rel korábban megkezdődött az autópálya mentén, természetesen olyan is volt. Később aztán javult a helyzet, bár a falvakra, amin keresztülmentünk, szintén igaz a „majd lesz” kitétel, hiszen itt is sok-sok ház még csak épül. Amúgy tisztára olyan érzés volt, mintha az erdő közepében lennénk – utak mentén a házak (már amelyikre ezt rá lehetett mondani), de mögöttük-mellettük-köztük „tiszta” erdő. Még legelésző vadmalacokat is lehetett látni (bár lehet, hogy már háziasítottak voltak, sajnos nem sikerült lefotózni őket, pedig biztos lett volna valaki, aki megmondja ránézésre). Volt még valami, amit szintén nem sikerült fényképet készíteni, de meg kell említenem: az egyik nagyobb apartmanra az volt kiírva, hogy „Januka Vihar” – hát egy ilyen nevű nyaralóval nem biztos, hogy túl nagy karriert lehetne csinálni a Balaton mentén :-D

Megérkezéskor sokmindenre nem jutott idő, mert evés után indulni kellett a konferenciamegnyitóra, de a rendkívül finom sült hagyma mindenképpen szót érdemel, akárcsak a hatalmas hullámokkal morajló Arab-tenger. Amiben májustól augusztusig nem szabad fürdeni, mert a víz alatti áramlatok besodornak. Mindenesetre még ebben a szeles-felhős 33 fokban is mutatós (ja, napsütés még mindig nincs).

Mielőtt elfelejteném, megérkezésünkkor tartottak egy rövid fogadási szertartást. A képen látható tálcával tettem az arcom előtt 2-3 kört, majd tettek egy kis tikkát a homlokomra, végül megszórtak rizzsel és virágszirommal. Ez egy tradícionális módja a fontos vendégek köszöntésének. A gyertyákkal végzett körkörös mozdulatok azt a célt szolgálják, hogy a bennem lévő rosszat megszüntessék, és ezáltal új világosság gyúljon bennem. A tikka az pontosan a homlokcsakrára kerül. A másik fontos pont, a köldökcsakra az mindig takarva van, mivel hordunk ruhát, de a homlok az fedetlen. Ennélfogva a tikka is takarási célokat szolgál, hogy a gonosz azon keresztül se juthasson be. Emellett, az én megérkezésem a szállodának és nekem is örömet és jólétet fog hozni egyaránt (a szertartás szerint :-) ).

A tikka egyúttal a győzelmet is szimbolizálja, sőt, még azt is jelenti, „jó szerencsét kívánok Neked”. Pl., amikor a katonák harcolni mennek, velük is elvégzik a szertartást, hogy távol tartsák a gonoszt tőlük, és győztesen térjenek vissza. Ez a hindu filozófia része.

Ehhez tartozik a világszirom is, bár ez már nem a hindu filozófia része: pl. házasságkor is világszirmokat szórnak eléjük, ami egy virágágyást jelképez, ami a szeretetet és törődést szimbolizálja. Ennyit a kultúrálódásról :-)

A szobák kis házakban vannak. Az enyém előtt ott kódorgott két macska. Miután megsimogattam őket, a következő visszaérkezésemkor már ott vártak :-) Gondoltam, viszek nekik valamit vacsora után, de mire végeztem, már ők is odaértek az étterembe, és inkább önkiszolgálták magukat.

A konferencia megnyitója kb. 3 óráig tartott. Ezalatt szinte végig folyamatosan prezentációk mentek, amiket folyamatosan fordítanom kellett, természetesen az előadók nem álltak meg miattam, nomeg én csak az egyikük beszédét szoktam már meg valamennyire… Ennek eredményeképpen most még jobban aggódom az elkövetkező két nap miatt, bár papíron csak 5 óra a tényleges prezentációtartás naponta, a mai napból így is két programpont kimaradt, tehát lesz az még több is… Még annyit erről, hogy R. nevét legalább 10-szer megemlítették, és akkor az az igazgató, aki el szokott hozzánk látogatni, még fel se szólalt. Emellett R. a kiemelkedő munkájáért oklevelet is kapott (a 20 indiai mellett ő meg a Brazíliából érkezett terjesztő kapott).

A napot vacsora és zenés-táncos mulatozás zárta, az igazgatók aktív részvételével :-) Evés után még beszélgettünk valamennyit, ahol szóba került a megfelelő munkatársak kiválasztása. Itt az indiai igazgató megemlítette, hogy ők „szerencsések” olyan téren, hogy nagyon jól ismerik az embereket, és azonnal meg tudják állapítani valakiről, hogy milyen. V. „kapott az alkalmon”, és kért egy jellemzést saját magáról (lévén, ő és az igazgató most találkoztak először). 5 percnyi jellemzés után V. totál döbbenten közölte, hogy minden stimmel, úgyhogy ennek megfelelően akár ötleteket is adhatna, mit kell javítani, az igazgató ezt meg is ígérte :-)

Sajnos most már nagyon későre jár, mire ezt befejezem (1:15), úgyhogy a holnapi 7:30-kor kezdődő közös vízilabdázás részemről sajnos ki fog maradni.

0 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-14, 18:27:55

És, hogy kedves PROK-os sorstársaim még könnyebben bele tudják élni magukat, íme, a személyre szabott változatok:

Anett · Dorina · Gábor · Judit · Kriszta

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-14, 17:53:11

2008. június 14., szombat

Indiában az itteni cégvezető, VP. fogadott bennünket, akit jól ismertünk, hiszen többször járt már nálunk Magyarországon. R. és V. számára természetesen minden újdonságot jelentett, amiken én már csak mosolyogtam (pl. biciklis last minute, illetve last second stílusú kikanyarodása a busz elé :-) ).

VP. egyenesen a szállodához vitt minket. A szoba akkora, hogy a matracos megoldással tutira elég lenne még a tízfős csoportnak is (szép nagy franciaágy terpeszkedik középen, amin meg majd én fogok terpeszkedni :-) ). Igaz, jobban megnézve, ha hozzátesszük a 10 főnek megfelelő bőröndöt is, akkor már kevésbé…

Előtte azonban reggeliztünk, R.-ék kipróbálták az éppen aktuális „helyi specialitást”, én maradtam az egyszerűbb vajaskenyér-rántottás megoldásnál. Egyszerűen érthetetlen, de ők mindent kissé erősnek találtak. Pedig úgy tűnt, hogy nem is volt maszalás :-)

R.-ék aztán pihenni tértek, én meg már épp eljutottam volna oda, hogy lehetne feltölteni, erre nincs nálam rúpia :-) Reméltem, hogy a cég irodájában sikerül majd, ugyanis ez a következő programpont, ismerkedni az itteniekkel. VP. 12:30-ra ígérte magát, ki lehet találni, hogy mikor érkezett (a helyes megfejtők között Harry-névjegykártyákat és indiai taxicsekkeket sorsolunk ki :-D). A válasz egyébként 13:30, és végül úgy döntöttünk, hogy először inkább ebédelünk.

A jeles eseményre egy közeli hétcsillagos szálloda éttermében került sor. Itt aztán újra át kellett esni a beavatási szertartáson, azaz, ha kb. 15 féle ételt nem próbáltattak ki velünk, akkor egyet sem. Én természetesen visszafogtam magam (nem a Niki), hiszen tudtam, mire számíthatok ilyenkor, de R. és V. esetében is előjött a jól ismert szituáció:

- Egyél ebből, ez egyáltalán nem csípős! – mondja az indiai. Két perccel később kérdezi:
- Na, milyen volt?
- Húú, ez nagyon erős. :-)

Szerencsére az általam választott csirkés levesnél és sült ráknál ilyen probléma nem volt. Aztán érkezett a fénypont, illetve egész pontosan olyasvalami, amiből nem részesülhettünk annak idején: mangó! ;-) Nagyon klassz.

Itt most teszek egy rövid kis kitérőt, avagy a Figyelj, azt a sztorit hallottad? című műsorunk 2325246. epizódja következik. Főszerepben szintén egy indiai úriember. Az illető magyarországi látogatása során épp az egyik nagyáruházban vásárolt egy fényképet, amikor rendkívüli módon megtetszett neki az egyik pénztáros hölgy. Azon nyomban nekiállt fűzni az illetőt, hogy jöjjön vele Indiába. Ez annyira jól sikerült, hogy a csaj a munkaidő kellős közepén felpattant a helyéről, hogy ő márpedig indul is ;-) Egyből rá is tértek a részletekre, lévén, a csaj őszintén bevallotta, hogy neki már van egy kisgyermeke. Ez az indiai számára abszolút nem jelentett hátrányt. Ekkor a főpénztáros már tajtékzó fejjel robogott oda, és próbálta felhívni a helyes munkavégzés szabályaira a figyelmet, de még így is nehezen állt helyre a rend. A főnök már akkor is hajthatatlan volt, amikor annyit kértek tőle, hogy legalább 5 percre engedje ki az illetőt a bolt elé :-) Incredible Indians, hát igen.

Ja, és a másik csúcspont: az étterem körül volt egy nagyon szép tó, amiben ketten fürödtek is. A beszélgetés közepén megjegyzi az egyik indiai: ebben vannak ám krokodilok is. Miután meggyőződtünk arról, hogy ő ezt halál komolyan gondolja, megkérdeztük, hogy akkor hogy-hogy bemennek pancsolni:

- Be szoktak.
- De hát nem lesz abból gond?
- Ott a szélén nem. De ha beljebb úsznak, akkor bizony lehúzhatja őket a krokodil.
- És volt már ilyen?
- Igen, ilyesmi előfordul.

Vagy hát na.

Miután R.-rel közösen kifotóztuk magunkat ebéd után, indultunk az irodába a megbeszélésre, de éppen akkor érkezett a hotelhez egy hasonló kaliberű (=hétcsillagos) riksa. Mivel R. és V. értelemszerűen még nem ült riksában, mentünk egy kört a szálloda KERTJÉBEN, a (szerintem) gyalogúton, ami pont olyan széles volt, mint egy riksa, de ugyebár a sofőrök manőverezési képességeit nem kell méltatnom.

Végül aztán csak beértünk az irodába, ahol megismertünk további igazgatókat a cégnél, és maga az egyeztetés is jól sikerült. A netproblémát viszont sajnos továbbra sem sikerült megoldani, pedig őszintén mondom, felcsillant a szemem, amikor előhorgásztak valahonnan egy USB-s modemet, egy bizonyos Tata Indicom termékét, ami már ránézésre olyan ismerős volt… De valamilyen oknál fogva nem akart működni.

Ha már valamilyen ok, meg kell említeni, hogy a jelenlegi felhős-esős időjárás láttán még egy tősgyökeres londoni is elismerően csettintene. Azonban van egy nagy különbség is, hogy 30 fokos esőzés van folyamatosan, szinte már felér egy langyos zuhannyal. A levegő rendkívül fülledt, de szerencsére a klassz légkondi megoldja a problémát.

Hazaérés után újabb próbálkozás a szállodánál, itt is lehet netet venni (kapunk jelszót egy órára). Fel is hozták rögvest a listát, fel is írtam egyet, de nem igazán akart működni az sem. A srác újra feljött a listával, kipróbált néhányat, majd azzal az ígérettel távozott, hogy hoz egy másikat. Aztán egy óra múlva visszaért, és közölte, hogy szerverprobléma van, tehát csak a lenti kávézóban működik. Szerencsére 24 órás nyitva tartás, úgyhogy… Még mindig van remény!

Ja és kiderült, hogy a Taj Mahal nyitvatartása miatt egy nappal előrébb kellett csúsztatni a programot, ami azt jelenti, hogy van plusz egy napunk, így várhatóan Delhiben is körül tudunk nézni!

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-14, 17:49:32

2008. június 13., péntek

A mai napon hárman indultunk útnak, hogy rövid hivatalos látogatást tegyünk Indiába. Egy indiai vállalat éves konferenciáján veszünk részt. A cég, akinek köszönhetően kint lehetek ismét, Európában végzi a termékkel kapcsolatos disztribúciós tevékenységet. A háromfős csoportot a magyar cég vezetője (továbbiakban R.), a gazdasági szakértő (továbbiakban V.) és én alkotom (továbbiakban Mary Clarence ;-) ). Szerencsére nem csupán a konferencián való sikeres prezentációra korlátozódik a látogatás, lesz még egynapos goai túra, megnézzük a fővárost is, valamint ellátogatunk Agrába, ahol a Taj Mahal, a világ hét csodájának egyike fog várni minket.

Hajnali 8-ra kérték, hogy legyek készen, de csak 8:45-re jöttek értem a többiek, holmi bankos ügyintéznivalók miatt. Miután ezt követően még az irodába is be kellett ugrani, elmondható, hogy jelentős késéssel indultunk útnak, legalábbis, ha a „hivatalos” két-órával-előbb-legyél-ott elvet akartuk volna követni. Minden aggodalmunk eloszlott az M0-ás autópályán, amikor őszinte sajnálattal tekintettünk a túlsó sávban veszteglő, egy keresztbeállt kamion miatt 10 km hosszan kígyózó kocsisorra.

A rugalmas vezetési stílusnak köszönhetően megfelelő időben érkeztünk. Feladtuk a csomagokat, és már indultunk is a kapuhoz. Ott azonban kissé lelohadt a lelkesedésünk, amikor megláttuk a beszállásra várók ugyancsak hosszan kígyózó sorát (ebben az esetben kamion nélkül). Beálltam a sorba, addig R.-ék elindultak ajándékot vásárolni. Néhány perccel később megdöbbenéssel hallom, hogy név szerint szólítanak minket, hogy fáradjunk a pulthoz. Titokban azt hittem, valamelyikünk nevéből olyan kisugárzás áradt a névsorellenőrzésnél, hogy külön elbánásban részesülünk, de nem ez történt. Előrementem, letettem a két csomagot, majd rohantam a többiekért. Ők szintén meglepve fogadták a hírt, szerencsére én már visszanyertem a lélekjelenlétem, legalábbis annyira, hogy szóljak R.-nek, hogy az ajándékba vásárolt Unicumot előbb ki kéne fizetni, mielőtt kirohan vele a boltból :-) PROK-os sorstársaim bizonyára emlékeznek, milyen érdekes kalandokba lehet bonyolódni a csomagokkal, most is ez történt. Kiderült, hogy a biztonsági ellenőrzés során „találtak valamit”, ezért ki kell nyitni a bőröndöt (ja igen, ez az egyik feladott csomag volt). R. el is rohant intézkedni. Kisvártatva visszaérkezett, mint kiderült, a reptéri „röntgengép” a KÖNYVEKEN akadt fenn. Jelen pillanatban még nem tudom, milyen könyvekről van szó, de lehet, hogy valami érzékeny tartalommal bíró kiadványokról van szó. Miután ezen az apróságon túlestünk, már szálltunk is fel a FinnAir járatára.

A repülésről annyit érdemes megemlíteni, hogy a szokásos kis monitoron felülnézetből mutatták a felszállást, azaz gyönyörködhettünk az alattunk büszkén elvonuló betonban (a felfestett csíkokról nem is beszélve). Nemsokára érkezett a nonveg ebéd (nyilván azért, mert Finnország egyik szomszédja Nonvegia :-D), ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, bár elmondhattam, hogy cool volt (=azaz nem volt felmelegítve, ráadásul pont az enyém nem, azaz, a többiké igen). Bár az se segített volna rajta. Viszont kaptunk friss forrásvizet is, amiből R. el is pakolta a saját „adagját”. Kisvártatva megsokszorozódott a (két szóból álló) finn nyelvtudásom (Suomi: Finnország, kaksi: kettő :-D), mivel most már megtanultam azt is, hogy „kidos” (köszönöm). Az úton más érdemleges nem történt, leszálláskor gyönyörködhettünk a szépséges finn tájban, meg az Északi-tengerben és az apró szigetekben. Érkezéskor már csak R.-nek kellett néhány lépés után visszamennie az ülésen felejtett forrásvízért, és meg is érkeztünk Helsinkibe.

Itt 5 órás várakozás volt előírva. Felmerült az ötlet, hogy esetleg bemegyünk a városba, de ezt végül elvetettük (ebben talán közrejátszhatott az is, hogy inkább az indiai időjáráshoz öltöztünk (velem az élen)). R. és V. elmentek shoppingolni (tényleg, tudja valaki, mit kell dolgozni egy „duty free” üzletben? :-D), én addig türelmesen ültem, és szemléltem az egyhangú sokszínűséget. Az egyetlen, ami kilógott a sorból, az az előttem elrollerozó illető volt. Pedig egy ilyen helyet igazán fel lehetne dobni egy MC-bajnoksággal például (ha már egyszer raptér :-D).

R.-ék egy óra múlva keveredtek vissza, mint kiderült, azért, mert engem kerestek. Eddigre már mindenki megéhezett, úgyhogy vettünk egy kis harapnivalót, ami finn kenyérféleségből és sajtból, plusz ásványvízből állt. A kenyér teljes kiőrlésű volt, mármint ránézésre, meg eléggé száraz is. A csomagoláson csak finn nyelvű szöveg állt rendelkezésre, amiből nem derült ki semmi. Max. a kalóriatáblázatból tudtam volna kisilabizálni valamit :-) A sajt lejárati dátuma augusztus 1. volt, és nem is volt büdös, tehát apu egészen biztosan visszadobta volna. Ez francia termék volt, tehát erről se tudtam meg sokkal többet, de ez legalább finom volt, és a vizet se rontották el.

Várakozás közben nekikezdtem egy tevékenységnek, ami reményeim szerint segíteni fog, hogy az ilyen várakozással teli órákba némi színt vigyen: nemrég jelent meg magyar nyelvű könyv, aminek az eredetijét eddig kb. 20-szor olvastam, úgyhogy elhoztam mind a kettőt és elkezdtem fordítási hibákat keresni benne. Eddig egészen bíztató az eredmény (azaz találtam jópárat) :-D

Csakugyan, egész jól eltelt az idő (igaz, közben ettünk mégegyszer, meg a diktafonos „jegyzetek” alapján írogattam is), 19:15 volt, azaz majdnem letelt a várakozási idő (finnül ezt valószínűleg úgy mondanák, hogy „one waiting fin(n)ished” :-D Indultunk a következő, 7 óra 40 percnyi üldögélést „tartalmazó” járatra (felemelő érzés lesz, az már biztos). Ottani idő szerint reggel 6-kor érkezünk. Bár, ha a múltkori esetből indulunk ki, amikor a „beígért” 8 órás menetidőből 9 lett… De reméltem, nem lesz gond.

Hát, sajnos lett egy kicsi, de egészen jól jöttem ki belőle. De elsőként mindenképpen meg kell említenem azt a pillanatot, amikor feltűnt, hogy a néhány sorral előttem lévő illető képernyőjén mintha ismerős képsorokat látnék. Nem, nem Serj-videóklip volt, nem is az Apácashow, hanem… a Welcome! :-) Bizony-bizony. Hát ezt nem hagyhattuk ki a mai programból, ahogy a nagyok mondják. Teljesen jó angol felirattal ment végig, úgyhogy a tánc- és filmnagyhatalom egy újabb remekművével ismerkedhettem meg ;-) A film kb. ugyanolyan színvonalú, mint a Partner, a zenék viszont (a címadó dalt leszámítva) kevésbé sikerültek jól. De ennek ellenére végig lehetett nézni egyszer.

Tekintve, hogy esti-éjjeli járatról volt szó, meg kellett próbálni a lehetetlent, azaz aludni. Még „segítséget” is kaptam hozzá, lévén, úgy szólt egymás mellé a három jegy, hogy abban a sorban eleve csak három ülés volt, középen, és R.-éknek még pont sikerült átmenniük egy ablakos részre, ahol viszont csak két ülés volt, tehát én maradtam egyedül háromra. A közbülső kéztámlák lehajtogatásával egészen hosszú „fekhelyet” lehetett kialakítani, ám sajnos ez sem hozta meg a várt eredményt, azt a kb. két órát még így is túlzás alvásnak nevezni. A hosszú út, a nem túl fin(n)om kaja, az alváshiány meghozta az eredményét, az út végén el kellett használni az egészségügyi zacskót. Viszont utána már sokkal jobban éreztem magam, már csak azért is, mert félóra elteltével megérkezünk. A leszállás nem ment zökkenőmentesen, pár pillanatra mondhatni zuhanássá módosult, igaz, átéltünk már ilyet, de most páran konkrétan felsikítottak :-)

Nyilván senkiben sem merült fel kétség afelől, hogy a csomagokat nem lehet csak úgy gond nélkül összeszedni. A mostani probléma abból állt, hogy R.-ék újonnan vásárolt bőröndjét szó szerint totálkárosra „zúzták” szét, mivel eltört a fogantyú meg a kerék, tehát mondhatni semmi baja nem volt, csak fogni meg tolni nem lehetett :-) A tényleg rendkívül segítőkész alkalmazottakkal sikerült röpke egy óra alatt kitöltetni egy jegyzőkönyvet. Utána már valóban nem volt semmi akadálya annak, hogy megérkezzünk.

1 hozzászólás · Szólj hozzá!
2008-06-12, 22:52:14

Újabb egyszemélyes tudósítással bővül kedvenc blogunk. Ezúttal Nyugat- és Észak-Indiában érvényesülünk. Testközelből a világ csodáinak egyike, plusz a Taj Mahal. Nemsokára jelentkezünk. Vízikrikettpálya! Vízikrikettpálya!

0 hozzászólás · Szólj hozzá!