2008. június 17., kedd

Talán már meg sem kellett volna lepődnöm azon, hogy a 8:45-re tervezett ébredésem helyett 6:45-kor kopogtak (mint kiderült, V. volt, aki azt hitte, hogy ma van a holnap 7:00-ra tervezett légzésjóga-előadás), utána 8:11-kor R. és V. közösen próbált sietésre serkenteni (szóval és kopogással egyaránt), mondván, oda kéne érnem időben 9-re az első normál prezentációra, mire közöltem velük, hogy csak 10-kor kezdünk (szerintem nekik is mondtam, de ez már nem derül ki), majd végül 8:40-kor megérkezett a szobaszerviz. Ha ez továbbra is így megy tovább, lázadni fogok és felkelést szervezek (hah hah hah).

Szerencsére a prezentációkat most kissé lazábban vettük, úgyhogy nagyobb rövidzárlat nem volt. Meg kell említeni az egészségről szóló utolsó, különleges előadást, amiből kb. az derült ki, hogy minden rossz, amit eszünk :-) Ez persze túlzás, de valóban hallottunk egy-két szokatlan dolgot (erre az előadó fel is hívta a figyelmünket).

Kisvártatva elérkezett a pillanat, amikor a brazil csapat által hozott különleges kőszobrot kisorsoltuk a jelenlévők között (kis papírcetlik nagy kosárba bedobálva). Bejelentették, hogy a sorsolást a legfessebb, legcukibb, legkisfiúsabb kinézetű fiatalember fogja elvégezni (szó szerinti fordítás). Miután kimentem és a kezembe adták a kosarat, elsőként össze kellett ráznom a tartalmát, utána ugyanez, csak saját magammal (=altestrázás – még jó, hogy elég sok PROK-os videót néztem meg korábban). K., egy másik igazgató vezette a „ceremóniát”, és húzás előtt a fülembe súgta a nevét mégegyszer, hogy biztosan ne tévesszem el felolvasáskor. Nem őt húztam ki, viszont kiderült, hogy az illető nincs a teremben, ezért úgy döntöttünk, őt kizárjuk, és újabb nevet kell húznom (azaz, újabb rázás kétszer). Másodjára pont VP.-t húztam ki, de lám-lám, ő se volt a teremben (hatalmas ováció mindenki részéről, meg mégegyszer, amikor a harmadik húzás után 1 perccel megérkezett :-D). K. ekkor azt találta ki, ha a harmadik ember sem lesz a teremben, akkor már mindenképpen ő kapja meg :-) Azonban itt már sikerült olyasvalakit kihúznom, aki jelen volt (ráadásul szintén ismerős), úgyhogy végül csak „célba ért” az ajándék.

Feltétlenül szólnom kell még az egyik konkrét prezentációról, illetve annak is egy konkrét részéről, aminek az a lényege, hogy van egy olyan terméke az itteni cégnek, aminek a „célközönségét” nem túl művelt emberek alkotják (tehát olyanok, akik vidéken élnek, és sokuknak csak egy adott munkalehetőség van (olyan helyen, ahova ez a termék kell)). Ennélfogva nem lehet nekik a normál marketingmódszerrel bizonyítani a termék előnyeit, ki kellett találni egy újszerű megközelítést. A következő történt: a marketingszöveget egyszerűsítették (a konkrétumok azért maradtak) megzenésítették, és hangszerekkel-tapsolással kísérve elénekelték. És bevált :-D

A prezentációk végeztével aztán eljött a pillanat, ami háttérbe szorította a 2008-as EB-t: igen, céges foci az indiaiakkal a tengerparton. Sajnos azonban nem sikerült túl jól, ami betudható a mezítlábas játéknak, a mindjárt az elején kapott közepes erősségű rúgásnak, a sok egyforma indiainak (mez nem volt), a homoknak és a túl nagy kapunak (arról nem is beszélve, hogy a 0:4-es eredmény felét megint én hoztam össze). Ja és mindhárom brazil a másik csapatban játszott.

Eközben V. a parton tábort ütött „kereskedőknél” próbált ruhákat vásárolni. Nemsokára hívtak, hogy gond van, menjek. Mint végül kiderült, az volt a probléma, hogy V. és az eladók már megkötötték az üzletet, a fizetés is megtörtént, és már épp ment volna el a ruhákkal, amikor odajött egy indiai nő, és elkezdett problémázni. Mivel az angolja Ahmedfokú volt, kénytelen voltam az eladóra hagyatkozni, aki szerint csak az volt a baja a nőnek, hogy túl olcsón vásároltunk (?). Mindenesetre, miután a nőt sikerült „eltávolítani”, az üzlet is újból megköttetett (ugyanazon áron). Utána aztán még ékszereket is vettek.

Ezután indulnunk kellett a zártkörű (30 fős) koktélozós vacsorára. Itt nemsokára egy újabb borzalommal kellett szembenézni: ki kellett mennünk énekelni. Először a Süss fel napra gondoltam, mint közismert hundi népdal, de aztán a Tavaszi szél első két sorát adtuk elő végül (amit aztán le is fordítottam nekik). Lényeg az, a 30 főből szinte mindenki kiváló teljesítményt nyújtott, az indonéziaiakkal az élen (ez a diplomatikus megfogalmazása annak, hogy szerintem baromi bénák voltunk :-D). Az indiaiak nagyon élvezték az éneklést, én már kevésbé egy idő után, szerencsére a gyümölcskoktélok segítettek, bár a „buli” hosszúsága így is határeset volt, de elfogadtam (=nem kellett korábban elhúzni).

Rövid egyeztetés után indultunk visszafelé, amikor V. megkért, hogy nézzek után a néhány napja mosásra leadott ruháinak, mert még mindig nem kapta meg őket. Jelen állás szerint nem tudni, hol van, ezzel csak az a baj, hogy holnap délben megyünk tovább. Azért bízunk benne, hogy meglesznek.

Holnap egyébként 7:30-kor indulunk a négyórás Goa-túrára. Most van 0:20, még össze kéne pakolni, fürdeni, holnap reggelizni… Zisz nó gúd :-(