(C) Tarsó Péter 2008.
Ú T J A I N K

JEMEN
Sana'a
2008. 12. 29. - 2009. 01. 16.


INDIA
Mumbai, Goa, Agra
2008. 06. 13. - 2008. 06. 22.

EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK
Dubai, Sharjah
2008. 06. 03. - 2008. 06. 28.


INDIA
Hyderabad, Bangalore
2007. 11. 17. - 2008. 02. 12.

Videók


Képgalériák

Június 19-21., Agra

Az istenadta nép

Agra Red Fort

Hova kell menni legközelebb

Taj Mahal

Június 17-18., Goa

Június 15-16., Goa

Június 13-14., Mumbai
2008-06-14, 17:49:32

2008. június 13., péntek

A mai napon hárman indultunk útnak, hogy rövid hivatalos látogatást tegyünk Indiába. Egy indiai vállalat éves konferenciáján veszünk részt. A cég, akinek köszönhetően kint lehetek ismét, Európában végzi a termékkel kapcsolatos disztribúciós tevékenységet. A háromfős csoportot a magyar cég vezetője (továbbiakban R.), a gazdasági szakértő (továbbiakban V.) és én alkotom (továbbiakban Mary Clarence ;-) ). Szerencsére nem csupán a konferencián való sikeres prezentációra korlátozódik a látogatás, lesz még egynapos goai túra, megnézzük a fővárost is, valamint ellátogatunk Agrába, ahol a Taj Mahal, a világ hét csodájának egyike fog várni minket.

Hajnali 8-ra kérték, hogy legyek készen, de csak 8:45-re jöttek értem a többiek, holmi bankos ügyintéznivalók miatt. Miután ezt követően még az irodába is be kellett ugrani, elmondható, hogy jelentős késéssel indultunk útnak, legalábbis, ha a „hivatalos” két-órával-előbb-legyél-ott elvet akartuk volna követni. Minden aggodalmunk eloszlott az M0-ás autópályán, amikor őszinte sajnálattal tekintettünk a túlsó sávban veszteglő, egy keresztbeállt kamion miatt 10 km hosszan kígyózó kocsisorra.

A rugalmas vezetési stílusnak köszönhetően megfelelő időben érkeztünk. Feladtuk a csomagokat, és már indultunk is a kapuhoz. Ott azonban kissé lelohadt a lelkesedésünk, amikor megláttuk a beszállásra várók ugyancsak hosszan kígyózó sorát (ebben az esetben kamion nélkül). Beálltam a sorba, addig R.-ék elindultak ajándékot vásárolni. Néhány perccel később megdöbbenéssel hallom, hogy név szerint szólítanak minket, hogy fáradjunk a pulthoz. Titokban azt hittem, valamelyikünk nevéből olyan kisugárzás áradt a névsorellenőrzésnél, hogy külön elbánásban részesülünk, de nem ez történt. Előrementem, letettem a két csomagot, majd rohantam a többiekért. Ők szintén meglepve fogadták a hírt, szerencsére én már visszanyertem a lélekjelenlétem, legalábbis annyira, hogy szóljak R.-nek, hogy az ajándékba vásárolt Unicumot előbb ki kéne fizetni, mielőtt kirohan vele a boltból :-) PROK-os sorstársaim bizonyára emlékeznek, milyen érdekes kalandokba lehet bonyolódni a csomagokkal, most is ez történt. Kiderült, hogy a biztonsági ellenőrzés során „találtak valamit”, ezért ki kell nyitni a bőröndöt (ja igen, ez az egyik feladott csomag volt). R. el is rohant intézkedni. Kisvártatva visszaérkezett, mint kiderült, a reptéri „röntgengép” a KÖNYVEKEN akadt fenn. Jelen pillanatban még nem tudom, milyen könyvekről van szó, de lehet, hogy valami érzékeny tartalommal bíró kiadványokról van szó. Miután ezen az apróságon túlestünk, már szálltunk is fel a FinnAir járatára.

A repülésről annyit érdemes megemlíteni, hogy a szokásos kis monitoron felülnézetből mutatták a felszállást, azaz gyönyörködhettünk az alattunk büszkén elvonuló betonban (a felfestett csíkokról nem is beszélve). Nemsokára érkezett a nonveg ebéd (nyilván azért, mert Finnország egyik szomszédja Nonvegia :-D), ami nem igazán nyerte el a tetszésemet, bár elmondhattam, hogy cool volt (=azaz nem volt felmelegítve, ráadásul pont az enyém nem, azaz, a többiké igen). Bár az se segített volna rajta. Viszont kaptunk friss forrásvizet is, amiből R. el is pakolta a saját „adagját”. Kisvártatva megsokszorozódott a (két szóból álló) finn nyelvtudásom (Suomi: Finnország, kaksi: kettő :-D), mivel most már megtanultam azt is, hogy „kidos” (köszönöm). Az úton más érdemleges nem történt, leszálláskor gyönyörködhettünk a szépséges finn tájban, meg az Északi-tengerben és az apró szigetekben. Érkezéskor már csak R.-nek kellett néhány lépés után visszamennie az ülésen felejtett forrásvízért, és meg is érkeztünk Helsinkibe.

Itt 5 órás várakozás volt előírva. Felmerült az ötlet, hogy esetleg bemegyünk a városba, de ezt végül elvetettük (ebben talán közrejátszhatott az is, hogy inkább az indiai időjáráshoz öltöztünk (velem az élen)). R. és V. elmentek shoppingolni (tényleg, tudja valaki, mit kell dolgozni egy „duty free” üzletben? :-D), én addig türelmesen ültem, és szemléltem az egyhangú sokszínűséget. Az egyetlen, ami kilógott a sorból, az az előttem elrollerozó illető volt. Pedig egy ilyen helyet igazán fel lehetne dobni egy MC-bajnoksággal például (ha már egyszer raptér :-D).

R.-ék egy óra múlva keveredtek vissza, mint kiderült, azért, mert engem kerestek. Eddigre már mindenki megéhezett, úgyhogy vettünk egy kis harapnivalót, ami finn kenyérféleségből és sajtból, plusz ásványvízből állt. A kenyér teljes kiőrlésű volt, mármint ránézésre, meg eléggé száraz is. A csomagoláson csak finn nyelvű szöveg állt rendelkezésre, amiből nem derült ki semmi. Max. a kalóriatáblázatból tudtam volna kisilabizálni valamit :-) A sajt lejárati dátuma augusztus 1. volt, és nem is volt büdös, tehát apu egészen biztosan visszadobta volna. Ez francia termék volt, tehát erről se tudtam meg sokkal többet, de ez legalább finom volt, és a vizet se rontották el.

Várakozás közben nekikezdtem egy tevékenységnek, ami reményeim szerint segíteni fog, hogy az ilyen várakozással teli órákba némi színt vigyen: nemrég jelent meg magyar nyelvű könyv, aminek az eredetijét eddig kb. 20-szor olvastam, úgyhogy elhoztam mind a kettőt és elkezdtem fordítási hibákat keresni benne. Eddig egészen bíztató az eredmény (azaz találtam jópárat) :-D

Csakugyan, egész jól eltelt az idő (igaz, közben ettünk mégegyszer, meg a diktafonos „jegyzetek” alapján írogattam is), 19:15 volt, azaz majdnem letelt a várakozási idő (finnül ezt valószínűleg úgy mondanák, hogy „one waiting fin(n)ished” :-D Indultunk a következő, 7 óra 40 percnyi üldögélést „tartalmazó” járatra (felemelő érzés lesz, az már biztos). Ottani idő szerint reggel 6-kor érkezünk. Bár, ha a múltkori esetből indulunk ki, amikor a „beígért” 8 órás menetidőből 9 lett… De reméltem, nem lesz gond.

Hát, sajnos lett egy kicsi, de egészen jól jöttem ki belőle. De elsőként mindenképpen meg kell említenem azt a pillanatot, amikor feltűnt, hogy a néhány sorral előttem lévő illető képernyőjén mintha ismerős képsorokat látnék. Nem, nem Serj-videóklip volt, nem is az Apácashow, hanem… a Welcome! :-) Bizony-bizony. Hát ezt nem hagyhattuk ki a mai programból, ahogy a nagyok mondják. Teljesen jó angol felirattal ment végig, úgyhogy a tánc- és filmnagyhatalom egy újabb remekművével ismerkedhettem meg ;-) A film kb. ugyanolyan színvonalú, mint a Partner, a zenék viszont (a címadó dalt leszámítva) kevésbé sikerültek jól. De ennek ellenére végig lehetett nézni egyszer.

Tekintve, hogy esti-éjjeli járatról volt szó, meg kellett próbálni a lehetetlent, azaz aludni. Még „segítséget” is kaptam hozzá, lévén, úgy szólt egymás mellé a három jegy, hogy abban a sorban eleve csak három ülés volt, középen, és R.-éknek még pont sikerült átmenniük egy ablakos részre, ahol viszont csak két ülés volt, tehát én maradtam egyedül háromra. A közbülső kéztámlák lehajtogatásával egészen hosszú „fekhelyet” lehetett kialakítani, ám sajnos ez sem hozta meg a várt eredményt, azt a kb. két órát még így is túlzás alvásnak nevezni. A hosszú út, a nem túl fin(n)om kaja, az alváshiány meghozta az eredményét, az út végén el kellett használni az egészségügyi zacskót. Viszont utána már sokkal jobban éreztem magam, már csak azért is, mert félóra elteltével megérkezünk. A leszállás nem ment zökkenőmentesen, pár pillanatra mondhatni zuhanássá módosult, igaz, átéltünk már ilyet, de most páran konkrétan felsikítottak :-)

Nyilván senkiben sem merült fel kétség afelől, hogy a csomagokat nem lehet csak úgy gond nélkül összeszedni. A mostani probléma abból állt, hogy R.-ék újonnan vásárolt bőröndjét szó szerint totálkárosra „zúzták” szét, mivel eltört a fogantyú meg a kerék, tehát mondhatni semmi baja nem volt, csak fogni meg tolni nem lehetett :-) A tényleg rendkívül segítőkész alkalmazottakkal sikerült röpke egy óra alatt kitöltetni egy jegyzőkönyvet. Utána már valóban nem volt semmi akadálya annak, hogy megérkezzünk.

 Anett · anett1105@freemail.hu · 2008-06-18, 14:44:03 
Pítörke Te nagyon viccesen írsz ezt meg kell hogy állapítsam!Látom magam előtt ahogy a többiek ott tátott szájjal kószálnak az utcákon és nem hisznek a szemünknek,Te meg magabiztosan mutogatod nekik a dolgokat hisz szinte otthon vagy!Vigyázz magadra és ha látod a Harry haverunkat akkor légy oly kedves és küld meg egy pofonnal hogy mi még nem vagyunk ott!:)Puszi
1 hozzászólás · Szólj hozzá!